Ajax-loader

Vizsga ​folyik az egyetem nyelvészeti tanszékén. Az adjunktusnő vizsgáztat. Már az utolsó tanítvány is végzett, amikor egy fiú lép hozzá. Vizsgázni akar? Nem, hiszen nem is egyetemista…
A harmincnégy éves elvált nő és a húszéves fiatalember egymásba szeret. Furcsa groteszk szerelem; a fiú senki, semmi, naphosszat tekereg a Belvárosban, az asszony céltudatos, az a fajta, aki mindig tudja, mit akar. Két külön világ találkozik. A szerelmesek lopva, bújva a fiú szegényes kis manzárdszobájában, kölcsönkért lakásokon, lehetnek együtt, s egyszer, utolsó nagy kalandként, egy tengerparti szállodában.
Egymás világa után vágyakoznak. A nő szeretné megismerni a fiú barátait: fiatalokat, akiknél még nem rendeződött el semmi, a fiú pedig a nő környezete után sóvárog, ahol úgy gondolja, már minden elrendeződött.
E szerelmi történet két életformára vet fényt, s mindkettőt csonkának ítéli. A nőében nehezen terem meg az önzetlen barátság és a gondoskodó szeretet, a fiúét pedig a céltudatos munka hiánya szegényíti el. Mindketten érzik életformájuk kudarcát, de egyikükben sincs meg az erő ahhoz, hogy végérvényesen változtassanak rajta. Csupán egy rövid kaland idejére lépnek ki önkörükből.
Halasi Mária vonzóan, olvasmányosan bontja ki a regény meséjét, mindig cselekményen keresztül. Lélektani és szociológiai megfigyeléseit modern, filmszerű szerkesztésmóddal építi bele a történetbe.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók