Ajax-loader

…Mint ​Sötét Angyalságod tudja, egy kórházi mosdóban soha meg nem bocsátható módon ottfelejtett bélyegzőnk, vagyis beprogramozott komputerünk tárgyában felhívást tettem közzé bizonyos fővárosi és vidéki újságokban… Hirdetésemre számos válasz érkezett, ennek hivatalnoki lelkiismeretem szerint utánajártam, de egyik komolytalanabb volt, mint a másik… Végül is találtam egy levelet, amely az emberi faj labilis mértékei szerint ígéretesnek mutatkozott. Erre azonnal rákapcsoltam. Egy bizonyos Árvai nevezetű egyén (Angelikaváros) kilátásba helyezte, hogy a segítségemre lehet. De az aláírás és a cím hiányos, majdhogy apokrif. Az illető semmilyen hivatalos kimutatásban nem szerepel; Angelikaváros a térképen nem található. Ennek ellenére mégis sikerült szagot fognom. Nem vagyok ugyan bóvára sem napjaink magyar irodalmának, sem igényem, sem időm az ilyesmire, de pihentetvén földi szemeimet, a harmadik, a mennyei, amely ilyenkor az ügyeletet végzi, néhány nem túl jelentékeny novellában rutinszerűen araszolgatva rábukkant az említett Árvai nevére, sőt a helyrajzilag vázlatosan körülhatárolt Angelikaváros is fölmerült. Megerősödött bennem a gyanú: itt valóságos alakról van szó…

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók