Mitológiák

Michel Foucault - A ​fantasztikus könyvtár
A ​kötet rövidebb írásokat tartalmaz, ezeken keresztül kívánja bemutatni nemcsak a teljes Foucault-i életművet, de azokat a fordulatokat is, amelyeket viszonylag rövid pályáján megtett. Természetesen a válogatók a mai, posztmodern Foucault-ból indultak ki, a korábbi művekből is azokat hozzák, amelyek a ma "érvényes" Foucault-képet meghatározzák. Így nagyobbrészt kimaradtak az összeállításból az irodalmár és a művelődéstörténész esszéi, annál nagyobb nyomatékkal szerepelnek azok az írások (Végtelenbe tartó nyelv; A történetírás módjairól; A diskurzus rendje; Szexuális választás, nemi aktus; Az etika genealógiájáról stb.), amelyek a "gyanú filozófusát" reprezentálják. Foucault ugyanis elsősorban leleplezésre törekszik, annak kimutatására, hogy az átlagos, normális, mindennapi cselekvésstruktúrák, a "szabályos" pszichék és a sematikus történések mélyén valami egészen más rejtőzik. E mélystruktúra kutatásában és "leleplezésében" áll Foucault legnagyobb tette, és ez közvetíti világméretű hatását is. Foucault a mélystruktúrában elsősorban az "uralmi vágyra" lel, ennek hatásait, indiciumait, szegmenseit mutatja ki a nyelvben, a történetfelfogásban, a szexben és az etikában is, de ennek figyelembevételével konstruálja meg antropológiáját és ontológiáját is. A kötet írásai nélkülözhetetlenek korunk filozófiájának alaposabb megismeréséhez, de Foucault nehéz szerző, olvasása komoly előismereteket feltételez.

Roland Barthes - A ​divat mint rendszer
A ​kiszámíthatatlan és szabályos, a folyton megújuló és mégis közérthető divat mindig is érdekelte a pszichológusokat, esztétákat és szociológusokat. Roland Barthes ebben a könyvében mégis új szempontból közelíti meg a divatot: az újságok leírásaiból kiindulva a jelentések egész rendszerét tárja fel benne, és először veti alá igazi szemantikai elemzésnek, miközben arra a kérdésre keresi a választ, hogy az emberek hogyan teremtenek jelentéstartalmakat az öltözködésükkel és a rá vonatkozó kijelentéseikkel. Barthes számára is az antropológia egyik legizgalmasabb kérdése, hogy a lingvisztikai elemzés kiterjeszthető-e a kulturális jelenségek egészére. Ez a könyve az egyik legelső kísérlet az alkalmazott szemiotika bevezetésére. Minthogy azonban nincs másfajta jel, csak társadalmi, Barthes - miközben türelmesen leírja a divat rendszerét - azon is elgondolkodik, hogy a mai társadalom vállalja, vagy megkerülia z általa kidolgozott értelmek önkényét: ez a divatról szóló könyv mindenekelőtt a jelekről szól.

Michel Foucault - A szexualitás története I.
"Aki a szexualitásról beszél, bizonyos mértékig kivonja magát a hatalom fennhatósága alól; megkérdőjelezi a törvényt; s ha csak egy csipetnyit is, megelőlegezi az eljövendő szabadságot. Aki szexuális elnyomásról beszél, az a prófécia jónéhány hagyományos funkcióját is feleleveníti... Csak így kapcsolhatjuk tapintatosan össze azt, amit - mert félünk a nevetségességtől és keserűséggel tölt el bennünket a történelem - másként dehogyis mernénk egymás mellé helyezni: a forradalmat meg a boldogságot; vagyis a forradalmat és egy másik, szebb, fiatalabb testet; a forradalmat és a gyönyört."

Michel Foucault - A ​tudás archeológiája
"Megértem ​azoknak a rossz közérzetét, akik nem képesek elviselni, hogy ezt kell hallaniuk: 'A beszéd nem az élet: ideje nem a ti időtök; nem fogtok benne kiengesztelődni a halállal; könnyen lehet, hogy megöltétek Istent mindazoknak súlyával, amit mondtatok, de ne gondoljátok, hogy mindazzal, amit mondtok, létrehozhattok egy embert, aki nála tovább él.' A tudás archeológiája Foucault filozófiai főműve."

Roland Barthes - Beszédtöredékek ​a szerelemről
A ​nyelv olyan mint a bőr: szavaimmal a Másikhoz dörgölőzöm. Mintha csak a szavak helyettesítenék az ujjaimat, vagy mintha az ujjak szavaim meghosszabbításai volnának. Nyelvezetem reszket a vágytó. Egy mandarin szerelmes volt egy kurtizánba. "A magáé leszek, mondta a lány, ha száz éjszakán át vár rám a kertemben egy zsámolyon ülve, az ablakom alatt." A kilencvenkilencedik éjszakán azonban a mandarin felállt, hóna alá csapta a zsámolyt, és elment."

Roland Barthes - S/Z
Milyen ​szövegekre vágynék, milyen szövegeket írnék meg (írnék újra), fogadnék el érvényes erőnek világomban? Az értékfelmérés során mindenekelőtt éppen erre az értékre akadunk: arra, amit ma is lehetséges megírni (újraírni) - ezt nevezzük `írhatónak`. Miért az írhatót tekintjük értéknek? Azért, mert az irodalmi munka (az irodalom, mint munka) tétje, hogy az olvasót immár ne a szöveg fogyasztójává, hanem létrehozójává tegye. Irodalmunkat a szöveg előállítója és felhasználója, tulajdonosa és vásárlója, írója és olvasója közötti könyörtelen szakadás jellemzi, s ezt az állapotot az irodalom, mint intézmény tartja fenn. A mai olvasó egyfajta dologtalanságra, intranzitivitásra, egyszóval `komolyságra` kárhoztatott. Ahelyett, hogy maga játszana, ahelyett, hogy a jelentő varázsa megigézhetné, hogy az írás kéjéből részesedne, nem marad számára más, mint soványka szabadsága arra, hogy elfogadja vagy elutasítsa a szöveget: az olvasás nem több mint `népszavazás`.

Roland Barthes - A ​szöveg öröme
Roland ​Barthes-nak eddig magyarul nem jelentek meg kifejezetten irodalomelméleti tanulmányai, pedig Barthes egyszerre volt a szemiotika felé továbblépő strukturalista irodalomtudomány és a szöveg "szövegségéből" eredő konklúziókat radikálisan továbbgondoló posztstrukturalizmus ihletője. A magyar kötet tartalma két hosszabb, eredetileg önálló könyv formájában megjelent tanulmány (Az írás nulla foka, A szöveg öröme). A két tanulmány Barthes pályájának két szélső pontján született, s ezzel érzékeltetni tudja azt az ívet is, amelyet a francia strukturalizmus legnagyobb hatású irodalomtudósa bejárt.

Michel Foucault - A ​bolondság története a klasszicizmus korában
A ​modern világban az ember és a bolond talán szilárdabban kötődnek egymáshoz, mint azokban a hatalmas állati átváltozásokban, amelyeket hajdan Bosch tűzbe borult malmai világítottak meg: egy kölcsönös és összeegyeztethetetlen igazság kitapinthatatlan köteléke fűzi őket össze. Elmondják egymásnak lényegüknek azt az igazságát, amely eltűnik azzal, hogy egyikük elmondta a másiknak. Minden egyes fény kialszik az általa létrehozott nappaltól, s ekképp visszaadatik annak az éjszakának, amelyet széttépett... Napjainkban az ember csak a bolond talányosságában rendelkezik igazsággal... Foucault könyve nemcsak a pszichiátria születéstörténete: mindenekelőtt filozófiai utazás az értelem és túloldala, a nem-értelem szembesülésének zónájába.

Michel Foucault - A ​szexualitás története I–IV.
Minden ​gyönyörök leghevesebbike többet követel tőlünk, mint más testi tevékenység - élet és halál játékát tárja elénk: ezért kiváltságos területe annak, hogy az ember erkölcsi szubjektummá formálja önmagát. Olyan lénnyé, aki képes megfékezni a benne dúló erőket, szabadon rendelkezni energiái fölött és életéből olyan művet alkotni, amely mulandó létén túl is fönnmarad. A könyv Foucault utolsó nagy művének, a Szexualitás történetének második kötete.

Michel Foucault - Elmebetegség ​és pszichológia / A klinikai orvoslás születése
Michel ​Foucault (1926-1984) a strukturalista filozófia meghatározó jelentőségű alakja, a párizsi College de France eszmetörténet-tanára volt. Filozófiai iskolázottsága lenyűgözően széles történeti ismeretanyaggal párosult, s gondolkodásában kiemelten fontos szerepet játszott a szociológiai tényfeltárás. Munkásságában Foucault megkülönböztetett figyelmet szentelt a deviancia témaköreinek, valamint azon módozatok és intézményrendszerek kutatásának, amelyek segítségével a társadalom "büntetni" igyekszik a normaszegést. Pszichológiai és pszichiátriai eszmefuttatásai is ebbe a témakörbe illeszkednek, s főként azoknak a kulturális előfeltételeknek a feltárására irányulnak, amelyek egy adott történeti kontextusban bizonyos jelentéscsoportok működését meghatározzák. Módszerének iskolapéldája az Elmebetegség és pszichológia, amely első alkalommal 1954-ben jelent meg. A szerző azokat a folyamatokat veszi sorra, amelyek révén a hagyományos elmeorvoslás - a társadalmi ellenőrzés eszközeként is - szigorúan elhatárolta egymástól a normálist és a patalogikusat, azaz az észt és a "tébolyt". A klinikai orvoslás születése (1963) kitágítja és történelmi dimenziót kölcsönöz ennek a gondolatnak: a modern orvostudomány mint intézményrendszer kialakulásának folyamatát járja körül az 1775 és 1825 közötti időszakban. Vezérelve az az új felismerés volt, hogy a betegség egyén és környezet kölcsönhatásának következménye.

Umberto Eco - A ​rútság története
Szépség ​történetének folytatása ez a könyv. Szépség és rútság nyilvánvalóan egymást feltételező fogalmak. A rútságot többnyire a szépség ellentéteként fogjuk fel, s ezért úgy érezzük, hogy az utóbbi meghatározása révén már az előbbiről is tudjuk, micsoda. Ám a rút különféle megnyilvánulásai a századok során sokkal gazdagabbak és váratlanabbak, semmint általában gondolnánk. E könyv irodalmi szemelvényei és rendkívüli illusztrációi meglepő úton kalauzolnak végig közel háromezer év lidércnyomásai, félelmei és szerelmei között.

Arthur Schopenhauer - A ​nemi szerelem metafizikája
Schopenhauer ​célja meggyőzni az olvasót arról, hogy az a téma, ami az irodalom valamennyi műfajában nemhogy jelen van, de az egyik legkedveltebb mind a szerzők, mind az olvasók körében, érdemes a filozófiai vizsgálatra. Schopenhauer munkáját a többi között a Franklin társulat adta ki magyarul 1918-ban, Budapesten. A szerző maga is megjegyzi művében, hogy tanulmányának témájáról nem sok filozófiai értekezés született előtte, e kevés közül a jelentősek Platón, Rousseau, Kant, Platner és Spinoza tollából valók, ám Schopenhauer megítélése az említett gondolkodók szerelemről írt alkotásairól nem túl hízelgőek. A nemi szerelem metafizikája a többi mű között van annyira jelentős, hogy tekintetbe vegyük a nemek különbségének filozófiai vizsgálatakor.

Bókay Antal - Irodalomtudomány ​a modern és a posztmodern korban
Az ​Irodalomtudomány a modern és a posztmodern korban az irodalomtudomány nagy beszédmódjainak bemutatásával az irodalmi olvasás és interpretáció rendszereit ismerteti. Az alteritás ősi hermeneutikai stratégiáinak áttekintése után a modernitás sokféle irodalomtudományi elméletét mutatja be. Részletesen kitér a premodern (pozitivizmus és szellemtörténet) és a modern (orosz formalizmus, Új Kritika, strukturalizmus) rendszerekre, valamint vázolja a jelenkor két nagy posztmodern irodalomtudományi diskurzusát: az ontológiai hermeneutikát és a dekonstrukciót.

Claude Lévi-Strauss - Strukturális ​antropológia
Lévi-Strauss ​bizonyosan se nem az első, se nem az egyetlen, aki a társadalmi jelenségek strukturális jellegét aláhúzta; eredetisége abban áll, hogy ezt komolyan is vette, és minden következményét rendíthetetlenül le is vonta” - Jean PouillonA két kötetben a következő írások olvashatók: • Struktúrális antropológia • Nyelv és rokonság • Társadalmi szerveződés • Mágia és vallás • Művészet • Módszer és oktatás problémái • Távlati képek • Társadalmi szerveződés • Mitológia és ritus • Humanizmus és humán tudományok.

Mircea Eliade - A ​szent és a profán
Mircea ​Eliade a vallást, ezt a szimbolikus létgyakorlatot tekinti a különböző kultúrák közötti közvetítő elemnek. Kutatásai mindenekelőtt azokra a nyelvi fordulatokra, illetve magatartásmintákra irányulnak, melyek egy valahai, illetve jövőbeni kulturális egyneműséget idéznek-ígérnek. Számára a vallásban az emberi lényeg mutatkozik meg, amely antropológiai sajátja minden halandónak, s úgy véli, az istenhit elegyítő vonzereje képes megszüntetni a kultúrfokok egyenetlenségeit. Eliade szerint a kultúra az egyén lelki jelenléte a mindenségben; az „örök visszatérés" hitéből az egzisztenciális egység visszaszerzésének reményét merítheti az individuum. Vallástörténeti kutatásaiban a lét egyneműségének mitikus hagyományát akarja újjáteremteni. Mircea Eliade 1907-ben született. A bukaresti, majd a kalkuttai egyetemen tanult filozófiát, történelmet és néprajzot. Rövid időre egyetemi oktatóként visszatért Romániába, majd az Antonescu-rezsim képviseletében diplomáciai szolgálatot teljesített Londonban és Lisszabonban. A második világháborút követően a Sorbonne-on tanított, és a párizsi Román Kulturális Központ elnöki posztját töltötte be. 1956-tól az óceánon túl, Chicagóban volt egyetemi tanár. Eliade 1986-ban, az Egyesült Államokban hunyt el.

Henri Bergson - Idő ​és szabadság
"A ​Teremtő fejlődés (Ez volt az eredeti címe a műnek) írója hatalmas feladatot tűz maga elé. Keresi azt a döntő különbséget, amely elválasztja az élőt az élettelentől, a szervezettet a szervezetlentől. Sőt megkísérli az élet kialakulásának, későbbi tagozódásának és általános törekvésének megrajzolását. Feladata annál nehezebb, mert felfogása szerint a megoldásnál nem támaszkodhatunk az értelem hathatós segítségére. Az értelem Bergson szerint a természetnek csak egy terméke a sok közül. A természetnek része lévén, nem ölelheti fel az egészet, annál kevésbé, mert tulajdonképpeni lényeges hivatása az élő hasznos cselekvéseinek előmozdítása és irányítása az anyagi világ keretei között. Az értelem igazában csak a szilárd testek honában van otthon, ahol a lényegükben rejlő geometria és az ebből absztrahált logika segítségével válik úrrá. Amint azonban mind fluensebb tartományok felé haladunk, annál bizonytalanabb lesz működésében, hogy véglegesen csődöt mondjon a szervezet, a lélek megértésénél. A múlt, mint emlékezet, állandóan a jelenbe tolul, folytonos egymásbahatolással van dolgunk, szerves növéssel. Nincs determináltság. A valóságos tartammal a szabadság világába lépünk. A fejlődés útja, fordulatai nem adhatók meg előre, meglepetésekre számíthatunk. Ha ezt a megállíthatatlan folyást megkíséreljük részekre bontani s így vizsgálni - mint az értelem teszi az anyaggal - már meg is hamisítottuk igazi valóját, anyagiasítottuk, s innen a mérhetetlen nehézségek az élet és a lélek problémáinál." Nyugat, Komjáthy Aladár

Michel Foucault - Nyelv ​a végtelenhez
Michel ​Foucault munkássága kétségkívül a század legnagyobb hatást kiváltó szellemi teljesítményei közé tartozik. Az utóbbi években Magyarországon is jól láthatóan megélénkült a Foucault iránti érdeklődés; a mind nagyobb számban megjelenő fordítások és értelmezések egyértelműen jelzik, hogy a francia gondolkodó munkái témájává és ösztönzőjévé váltak a honi szellemtudománynak. A Nyelv a végtelenhez című válogatás átfogja Foucault harmincéves kutatói pályának az egészét, kezdve az 1954-es híres Binswanger-előszóval, egészen A szexualitás története 1984-ben megjelent második és harmadik kötetének programját meghatározó tanulmányokig.

José Ortega y Gasset - A ​tömegek lázadása
"A ​történelem olyan vers, amelynek minden szaka más ütemre lejt. De ha így van, nekünk, akik e század strófáiban vagyunk beiktatott szavak, e strófa üteme éppoly fontos, mint maga a vers. Ez az ütem a parancs, amelyet a verstől kapunk. Amit Ortega úgy mond: mindenkinek első kötelessége saját kora imperatívuszát megérteni." Németh László: Ortega és Pirandello

Parti Nagy Lajos - Grafitnesz
Kétségtelenül ​az utóbbi időszak egyik legjelentősebb költői teljesítménye a Grafitnesz. Minden ízében nagyszabású vállalkozás. Bravúros falfirkák szövődnek egymásba ezeken a lapokon. Parti Nagy Lajos több mint tíz évig rajzolgatta őket. Klasszikus motívumok ezredvégi átiratai groteszk hangszerelésben. Merthogy koncert is ez, sokhangú. Első hallásra úgy tűnik, mintha az előadó mellé ütne, aztán kiderül, hogy ezek a "tévesztések" egy sajátos és nagyon tudatosan felépített összhanggá állnak össze. Parti Nagy játékos könnyedséggel ugrál át szakadékokon, mi meg nézzük-hallgatjuk, és örülünk, hogy ilyen is van. Mármint költészet. A verseket a szerző előadásában hallgathatjuk meg.

Francis Bacon - Esszék
Az ​igazságról. A halálról. A vallási egységről. A bosszúról. A balszerencséről. A színlelésről és alakoskodásról. A szülőkről és gyermekekről. A házasságról és a magános életről. Az irigységről. A szerelemről. És még nagyon sok másról.