Világoskamra Jegyzetek ​a fotográfiáról

Umberto Eco - A ​rútság története
Szépség ​történetének folytatása ez a könyv. Szépség és rútság nyilvánvalóan egymást feltételező fogalmak. A rútságot többnyire a szépség ellentéteként fogjuk fel, s ezért úgy érezzük, hogy az utóbbi meghatározása révén már az előbbiről is tudjuk, micsoda. Ám a rút különféle megnyilvánulásai a századok során sokkal gazdagabbak és váratlanabbak, semmint általában gondolnánk. E könyv irodalmi szemelvényei és rendkívüli illusztrációi meglepő úton kalauzolnak végig közel háromezer év lidércnyomásai, félelmei és szerelmei között.

Hans Belting - A ​hiteles kép
Mi ​a hiteles kép? Miért hiszünk vagy kételkedünk egy képben? S miért is kellene hinnünk a látványnak? És mitől hiteles az írás? Hogyan küzd egymással kultúránkban kép és írás? Hogyan fonódik össze a Torinói lepel Krisztus-képe és a nyugati individualizmus? Hogyan csap át keresztény képkultusz képellenességbe? Miért helyezi szembe a reformáció az írást a képpel? Miként hatják át a képekhez és a szövegekhez való egész mai viszonyunkat a vallástörténet, a hit dilemmái? S mindaz, amit a testről, az arcról és a maszkról gondolunk? Belting a művészettörténet és a művészetelmélet nyugtalanító kérdéseinek lenyűgözően eredeti gondolkodója, egy új képelmélet immár klasszikusnak számító megteremtője.

Steve Yates - A ​tér költészete
Yates ​könyve a fotóelméleti szakirodalom egyik alapművévé vált. Bár alcíme szerint fotókritikai antológia, jóval inkább fotóteoretlkus, médiamelméleti áttekintés, melynek centrumában a tér kérdése áll. A tér jelentése az interpretáció számára rendkívül homályos terület, állapítja meg Yates. Az utóbbi egy-két évtizedben a téri fordulat, a spatial turn kifejezés gyakran bukkan föl, és méltán. A tér, ahogy ma elgondoljuk, megtapasztaljuk, történeti fejlemény. Michel Serres matematikus-tudományfilozófus szerint a "tiszta tudományok révén a terek sokaságát ismerjük. A tér a kultúra terméke, a történelem terméke, és talán nem is csak a geometriáé, hanem a teológiáké és a politikáé." Korábban azt mondták - írja Kállai János pszichológus -, a tér az, ami két egymáshoz közel álló dolog között van, a semmi. Az ilyen jellegű tér azonban emberi kapcsolatokkal van kitöltve. Kommunikatív és imaginatív kapcsolatok hálózata. A térérzékelés nemcsak korai, proverbális élményeinknek, de a térről való tudásunknak is ki van szolgáltatva. A térről való tudás megváltoztatja a térélményt." Yates válogatásának egyes fejezetei nálunk is ismert teoretikusok elgondolásait mutatják be (Moholy-Nagy László, Carnap, William M. Ivins, Edward T. Hall, Jonathan Crary, Rudolf Arnheim). A könyv túlnyomó részét azonban felénk jószerivel ismeretlen szerzők térrel kapcsolatos, (fotó)művészeti vonatkozású koncepciói teszik ki (köztük olyan klasszikus munkák, mint például Gaston Bachellard-é). - Tillmann József - Steve Yates az első tudós, aki háromszor nyerte el a Fulbright Ösztöndíjat (1991, 1995, 2006-7). Szakterülete a Szovjetúnió, Oroszország és Kelet-Európa fényképészettörténete. Az általa kutatott témánk felölelik Alexander Rodchenko, Moholy-Nagy László, Robert Rauschenberg és Joel-Peter Witkin munkásságát, a modert fényképészetet, valamint a művészettörténeti párhuzamokat Amerika és Oroszország között.

Lugosi Lugo László - Fényképíró
Lugosi ​Lugo László fényképész és bölcsész. A 19. századi fényképészet szellemében ugyanabban látja a fotográfia elsődleges szerepét, mint annak első mesterei: megörökíteni, dokumentálni és megőrizni a jelent, kimerevíteni a pillanatot, más szóval: felvenni a versenyt az idővel. 1839-es feltalálása óta a fényképezés az elmúlt másfél évszázadban sokat változott, számtalan összefüggésben számtalan jelentést kapott és rendkívül szerteágazó, önálló nyelvtannal rendelkező nyelvvé vált, amelyet mindannyian beszélünk és értünk. Lugo a fotós kíváncsiságával és a bölcsész összefüggésekre való érzékenységével fordul a fényképezés legkülönfélébb területei és irányzatai felé. Nem műveli mindegyiket, de tudósít róluk. 1980 óta rendszeresen publikál szakmai folyóiratokban, napi- és hetilapokban. Írásai egy fényképekkel túlzsúfolt világban segítenek látni és megérteni ezen látszólag egyszerű nyelv természetét. Könyv- és kiállítás kritikákon, fotósokkal készült interjúkon, fotótörténeti kutatásokon és technikai leírásokon keresztül mutatja meg a fényképezés mindent átszövő, olykor kusza jelenségét az analóg fényképezésből a digitálisba való átmenet korszakában. A kötet az elmúlt harminc év fényképezésről szóló írásaiból válogat, a válogatásból kimaradt szövegek a film- és képzőművészeti kritikákkal együtt hamarosan a kiadó honlapján lesznek olvashatók.

Mircea Eliade - Képek ​és jelképek
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bacsó Béla - Kép ​- fenomén - valóság
Válogatásunk ​folytatja azt a nagy sikerű témát, amely az egykori Athenaeumban Kép - képiség címmel jelent meg, s amely a jelenkori humántudományban egyik legsokoldalúbban tárgyalt kérdés. A kötetben található írások a címként megadott hármas, jóllehet teljességgel el nem különíthető problémának egy sajátos metszetét adják. Ezt a problémaegyüttest másként megjelenítésnek vagy reprezentációnak is nevezhetnénk, ez ugyanis az a titkos összekötőkapocs, amely a fenomenológiai, a művészettörténeti, az esztétikai, az irodalomelméleti írásokat kötetbe rendezhetővé teszi.

Immanuel Kant - Antropológiai ​írások
A ​Pragmatikus érdekű antropológia, Kant utolsó nagyobb lélegzetű írása, annak az előadás-sorozatnak a könyvvé formált változata, melyet harminc éven át évente megtartott, szélesebb publikum előtt és a maga feje után, kötelező (kormányzatilag jóváhagyott) sorvezető nélkül. Találkozni benne mindazzal, ami Kantot, túl a tekintélyen, amelyet a Kritikák szereztek neki, lebilincselő beszélgetőpartnerré tette a kortársak szemében: amit Kant összeolvasott, végighallgatott és kigondolt csillapíthatatlan kíváncsiságában az ember, az emberi esendőség és az esendőségek dacára mégiscsak bámulatra méltó emberi tehetségekről és fogékonyságokról. Bár az antropológiai előadások nem filozófusoknak vagy filozófustanoncoknak szóltak, mégis sok minden előkerül a könyvben a Kritikákból. Szó esik továbbá olyasmiről is, amiről a voltaképpeni filozófiai munkákban nem esett szó, ám ami Kantot azokban is szenvedélyesen érdekelte - egyebek közt nemünk esélye arra, hogy ne kelljen beismernünk, hogy "az eszes lényeknek ez a faja aligha érdemel tisztes helyet a többi (általunk ismert) lény között". A kötetben olvasható néhány kisebb antropológiai tárgyú írás, valamint egy bő válogatás az ízlést és a nem karakterét tárgyaló fejezetekhez készült jegyzetekből is.

Hans Belting - Kép-antropológia
'Képekkel ​élünk és képekben értjük meg a világot' - állítja a szerző. A kép-antropológia (Belting professzor által kifejlesztett tudományág) lényege, hogy az emberábrázolás fejlődését középpontba állítva próbálja a mentális képeket, azok fejlődését, az ezekből tárgyiasult képek fejlődését, és a kettő folyamatos egymásra hatását követve 'a kép' fejlődését meghatározni. A könyv első tanulmányában Belting professzor tudományos módszerét mutatja be. A további írások az idők kezdetétől a fotó, film, video- és digitális képhalmazok koráig próbálják meghatározni A képek helyét (az emberi testtől, a mozitermen át a virtuális térig), az emberi test ábrázolását, a test képét és jelét, a Kép és halál kapcsolatát, Kép és árnyék viszonyát. Az utolsó fejezet, A médium transzparenciája korunk jelenségeiről, korunk és a múlt kapcsolatáról ír.

José Ortega y Gasset - Az ​"emberi" kiesése a művészetből
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Jorge Luis Borges - A ​költői mesterség
Több ​mint három évtized után elõkerült a hangfelvétel, amely Borgesnek az 1967–68-as tanévben a Harvard Egyetemen angolul tartott elõadás-sorozatát rögzítette. Hat elõadásról van szó, melyek mind a költészettel foglalkoznak (a költészet rejtélye, a metafora, az epika, a versfordítás, a gondolatiság, a költõi hitvallás), és természetesen pazar példatárral elemzik Borgesnek a vers művészetét érintõ gondolatait. Egy élete csúcsán lévõ, XX. századi szellemi óriás vall a lehetõ legszemélyesebben az irodalomról: szinte látjuk-halljuk, ahogy ez a bámulatos memóriával és műveltséggel megáldott ember a lehetõ legegyszerűbben fogalmazva összegzi egy könyvek között eltöltött élet során megszerzett mesterségbeli tudását. Nincs póz, nincs kertelés, itt egy esendõ (már csaknem teljesen vak) ember szól megindító õszinteséggel a művészetrõl. Mondatai egyszerűek, tiszták, ilyen hitelesen csak a legnagyobbak tudnak és mernek szólni az irodalomról.

Michel Foucault - Felügyelet ​és büntetés
A ​Felügyelet és büntetés című munkájában Foucault szembeállítja egymással a büntetés két modelljét: – a középkori- kora újkori modellt, amelyben a bűnös, a Rossz elpusztítása a cél. A nyilvános kivégzések egyfajta színházat jelentenek, az uralkodói hatalom és tekintély reprezentálását. – A modern korban a test elpusztítása helyett a bűnös javítása, nevelése kerül előtérbe: „…a büntetés művészete a fegyelmező hatalmi rendszerekben nem a vezeklést, még csak nem is a szigorú értelemben vett elfojtást célozza”, hanem az egyének hasznossá tételét.

Mircea Eliade - Mítoszok, ​álmok és misztériumok
" ​A mítosz megértése egy szép napon majd a 20. század leghasznosabb felfedezései közé fog tartozni. A nyugati ember már nem a világ ura: most már nem "benszülöttekkel", hanem beszélgetőtársakkal áll szemben. Jó, hogy tudjuk, hogyan kezdjük a beszélgetést; nem tekinthetünk el annak beismerésétől, hogy a "primitív" vagy "elmaradott" világ és a modern Nyugat között nincs szakadás a folyamatosságban. Már nem elég - ahogyan a fél évszázada már elég volt - fölfedezni és megcsodálni a néger vagy óceáni művészetet; újra föl kell fedezni önmagunkban a művészetek szellemi forrásait, tudatára kell ébredni annak, ami a modern létben még megmaradt "mitikusnak".

Szelényi Károly - A ​szép fénykép
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Mircea Eliade - Az ​örök visszatérés mítosza
Az ​1949-ben írott mű az archaikus társadalomban élő és a modern ember világmindenséghez fűződő viszonyát tárgyalja. Az archaikus ember egyetlen olyan mozdulatot nem tesz, amelyet korábban ne tett volna már egy felsőbb szellemi lény, egy démon, egy istenség. Élete így mások cselekedeteinek szakadatlan ismétléséből áll. Ezáltal a mindenséghez kötődik, melynek "történelmét" végtelen szertartásokban éli át újra meg újra, s melyhez az idő szokványos folyásáról megfeledkezve, örökké visszatér.

Erwin Panofsky - Gótikus ​építészet és skolasztikus gondolkodás
A ​történész óhatatlanul is arra kényszerül, hogy anyagát "korszakokra" tagolja, melyeket az Oxford szótár szabatosan "a történelemnek egymástól elkülöníthető szeleteiként" határoz meg. Megkülönböztetni csakis úgy lehet e szakaszokat, ha van némi egyéniségük, ha pedig a történetíró nemcsak föltételezi, de igazolni is kívánja ezt az egységet, akkor föltétlenül belső hasonlóságokat kell fölfedeznie olyan nyilvánvaló módon különnemű jelenségekben, mint a művészetek, az irodalom, a bölcseleti irányzatok, társadalmi avagy politikai irányzatok, vallásos mozgalmak és így tovább. Bármennyire is üdvözlendő, sőt elkerülhetetlen is önmagában e törekvés, a "párhuzamoknak" olyan hajszolásához vezetett, mely túlzottan is nyilvánvaló kockázattal jár. Senki sem birkózhat meg egy meglehetősen korlátozott területnél többel: mindenkinek hiányos és gyakran másodkézből való ismeretekkel kell beérnie, ha ultra crepidam (saját területén túl) merészkedik. Kevesen tudnak ellenállni a kísértésnek, hogy figyelmen kívül hagyják, avagy kissé kiigazítsák, a nem párhuzamosan futó vonalakat, s még a ténylegesen létező párhuzamosság sem elégít ki bennünket, ha nem sejtjük az okát. Nem csoda tehát, ha mind a művészet, mind a bölcselet történetíróit szükségszerűen gyanakvás fogja el, amidőn valaki újból szerény kísérletet tesz arra, hogy összefüggésbe hozza egymással a gótikus építészetet és a skolasztikus gondolkodást. Ha azonban félretesszük egy pillanatra a belső hasonlóságokat, kézzelfogható és aligha véletlenszerű egybeesést vehetünk észre a gótikus építészet és a skolasztikus gondolkodás között az idő és a tér tisztán tényszerű tartományában. Olyannyira elhanyagolhatatlan ez az egybeesés, hogy a középkori bölcselet történetírói minden külső meggondolás nélkül is arra kényszerültek, hogy anyagukat pontosan úgy korszakolják, mint a művészettörténészek a sajátjukat.

Roland Barthes - Beszédtöredékek ​a szerelemről
A ​nyelv olyan mint a bőr: szavaimmal a Másikhoz dörgölőzöm. Mintha csak a szavak helyettesítenék az ujjaimat, vagy mintha az ujjak szavaim meghosszabbításai volnának. Nyelvezetem reszket a vágytó. Egy mandarin szerelmes volt egy kurtizánba. "A magáé leszek, mondta a lány, ha száz éjszakán át vár rám a kertemben egy zsámolyon ülve, az ablakom alatt." A kilencvenkilencedik éjszakán azonban a mandarin felállt, hóna alá csapta a zsámolyt, és elment."

Ismeretlen szerző - A ​szépség szíve
A ​Császár szól: "Kuj, megparancsolom neked, hogy szabályozd a muzsikát és tanítsd az elsőszülött fiúkat, hogy mind egyenesek legyenek, de ugyanakkor nyájasak is, nagylelkűek legyenek, de sohasem kegyetlenek, kimértek legyenek, de sohasem gőgösek. A vers szavakba foglalja az érzelmeket, az ének megnyújtja ezeket a szavakat, a skála hangjai erre a megnyújtásra támaszkodnak, a tizenkét síp törvénye pedig harmóniát teremt a hangokból. A nyolcféle zeneszerszám hangja így képes harmóniába csendülni össze anékül, hogy egymást megzavarná. S ezáltal jön létre harmónia a szellemek és az emberek között is."

Friedrich Nietzsche - Az ​Antikrisztus
Nietzsche ​egyik legnagyobb vihart kavaró és megjelenése óta folyamatosan elemzett, támadott és védelmezett munkája, melyben a filozófus nem sokkal elméje elborulása előtt összefoglalta a kereszténységhez való ambivalens viszonyulását. A kötetet a fordító részletes tanulmánya kíséri és bőséges jegyzetapparátus segíti az olvasót.

Roland Barthes - A ​divat mint rendszer
A ​kiszámíthatatlan és szabályos, a folyton megújuló és mégis közérthető divat mindig is érdekelte a pszichológusokat, esztétákat és szociológusokat. Roland Barthes ebben a könyvében mégis új szempontból közelíti meg a divatot: az újságok leírásaiból kiindulva a jelentések egész rendszerét tárja fel benne, és először veti alá igazi szemantikai elemzésnek, miközben arra a kérdésre keresi a választ, hogy az emberek hogyan teremtenek jelentéstartalmakat az öltözködésükkel és a rá vonatkozó kijelentéseikkel. Barthes számára is az antropológia egyik legizgalmasabb kérdése, hogy a lingvisztikai elemzés kiterjeszthető-e a kulturális jelenségek egészére. Ez a könyve az egyik legelső kísérlet az alkalmazott szemiotika bevezetésére. Minthogy azonban nincs másfajta jel, csak társadalmi, Barthes - miközben türelmesen leírja a divat rendszerét - azon is elgondolkodik, hogy a mai társadalom vállalja, vagy megkerülia z általa kidolgozott értelmek önkényét: ez a divatról szóló könyv mindenekelőtt a jelekről szól.

Umberto Eco - Művészet ​és szépség a középkori esztétikában
Umberto ​Eco, a világhírű jeltudós és regényíró - aki pályája kezdetén a középkori filozófiával foglalkozott, és egyetemi szakdolgozata témájául is Aquinói Szent Tamás és az esztétika problémáját választotta - 1959-ben jelentette meg azt a tanulmányát, melynek csaknem harminc évvel későbbi frissített, angol nyelvű változata alapján született meg ez a könyv. Összefoglaló mű: a VI. és XI. század közötti latin nyelvű középkorban kidolgozott esztétikai elméletek történetét írja meg. Célja nem az, hogy a jelenkori esztétika problémáiról filozofáljon elvontan, a múltba tekintve, hanem az, hogy meghatározott szemszögből rajzoljon képet egy korról. A tizenkét fejezet nem egy-egy név, történelmi alak köré szerveződik, hanem problémák, kérdések, kérdésfelvetések, a kérdések megfogalmazásának módja köré. A különböző szerzők munkásságát - az Aquinói kivételével - Eco így azon fogalmak köré tudja csoportosítani, amelyek e szerzők esztétikai ízlését, ítéletét meghatározták. Beszél a középkori esztétikai érzékenységről, a szépről mint transzcendentáléról, az arányosságról, a fényről, a szimbólumról és az allegóriáról, az organizmus esztétikájáról, a művészetek elméleteiről, a művészi intencióról és a művész méltóságáról, valamint a skolasztikát követő gondolkodók felfogásáról. Érdekes és tanulságos, közérthetően megírt, világos stílusú könyv; egyaránt szól a témában járatlan és jártas olvasóhoz. A fordítást szakmailag ellenőrizte Gecser Ottó.