„Nincs múltidő. A múlt múlik el.
Megőrizzük, ahogy a régi leégett
erdők virágporát a tómeder
iszapja. Ami volt, nem ér sohasem véget:
megszűnik és nem tud megszűnni mégse.
Mint a málnadzsemben rekedt darázs
nem tudni, honnét hangzó zümmögése,
mint mikor távoli rádióállomás
sercegése szüremlik a két szó közti résbe,
míg végül átszakad valami gát,
egy ponton a jelen szövete enged."
Kapcsolódó könyvek
Rakovszky Zsuzsa - Visszaút az időben
Rakovszky Zsuzsa nyolc év után új verseskötettel jelentkezik, amelyben a nagy lélegzetű Téli napforduló cikluson túl helyet kapott szinte összes eddig megjelent verse. "Kezdettől ugyanaz az átható hang szól belőle. Nem változtak rögösnek, töredezettnek álcázott nyelvi, mondattani, ritmikai formái, széttartó elemekből csinált stílusötvözetei, a kisszerű körülmények közt is az egzisztencia nagy drámáit fürkésző figyelme." (Lator László)
Tóth Krisztina - Magas labda
Nyugodt szívvel ki merjük jelenteni: Tóth Krisztina az elmúlt két évtized egyik legjelentősebb költője, aki néhány éve markáns hangvételű és jelentős közönségsikert arató rövidprózáival is beírta nevét a magyar irodalmi életbe. Most a Magas labda újabb fontos állomás költészetében, mely egyszerre mutat finom továbbérlelődést és radikális újrateremtést: a könyv egyik fele a gazdag magyar vershagyomány újragondolása, hol komoly, hol játékos formában; másik felében pedig olyan kiélezett élethelyzetekkel találkozunk, melyek mindennapiak ugyan, de megismételhetetlenségükben mégis magukban hordozzák a tragédiát, s ezen keresztül a katarzist is. Ezekben a csodálatos és megrázó szövegekben a lírai én a legdrámaibb helyzetekben is összpontosítani tud a lényeges mozzanatokra, melyek létünk titkait tárják föl.
Rakovszky Zsuzsa - A hullócsillag éve
Az ötvenes évek egy határszéli kisvárosban. Színeit vesztett környezet, a vitrinből eltünedező tárgyak, átalakított, egyre kopottabb ruhák. Egy anya és a lánya. Rakovszky Zsuzsa különleges szemléletmóddal megírt költői regényének főhőse egy gyermek, akinek szeme a világra nyílik, s ugyanazzal a kíváncsisággal figyeli a szomszéd kislány titkait, mint a felnőttek beszélgetéseit. És főhőse egy anya, egy fiatal nő, aki készül tisztességgel átbotorkálni az életen, miközben ő is, mint sokan mások a környezetében, egy másik, szabad életről ábrándozik, amely "odatúl", a határ túloldalán várná... A hullócsillag éve a határok regénye. Anya és gyerek, férfi és nő keresi a határokat egymás között a tűrhetetlenség határvidékén.
Ismeretlen szerző - Elfelejtett lények boltja
Az elfelejtett lények boltja csupa varázslat: téli titkok és illatok, sürgés-forgás, neszezés.
A polcokon mai magyar írók meséi és versei, az ünnepvárás minden napjára jut egy-egy.
Boldog ámulást-bámulást kívánunk!
Varró Dániel - Bögre azúr
Bűbáj és varázslat rejlik Varró Dániel verseiben. Diák még, garabonciás is talán, Nádasdy Ádám és Géher István tanár urakhoz jár szemináriumra. A rímekre, ritmusokra könnyen rátalál, olyan biztonsággal, hogy azt gondolnánk, nem is kereste őket. A rímek és ritmusok és szójátékok és lírai tréfák keresték meg maguknak őt, mert otthonra találtak Varró Dániel költészetében. Verslábaikat a szavak kényesen kinyújtóztatják, tükörképet játszanak vagy visszhangot, s ezeregy más játékot eszelhetnek itt ki.
Kötet bögrében úgyse volt még, ebben az itókában van ám néhány csepp nemcsak a mennyeiből, hanem a még mennyeibb Kosztolányi-azúrból is, de az egész mégis csak saját főzet: egy bögre azúr.
Tessék kortyolgatni!
Darvasi László - A könnymutatványosok legendája
Öt könnymutatványos járja ponyvás szekéren a törökök dúlta Kelet-Európa tájait. Sírásművészeknek is nevezhetjük őket. Az egyikük égő mézet sír, a másik tükördarabkákat, a harmadik vért, a negyedik apró fekete köveket... Megjelenésük és eltűnésük kapcsolja össze a tucatnyi főszereplő sorsát, akiket a Buda bevételétől annak visszafoglalásáig eltelő bő egy évszázadon át követhetünk nyomon.
Máté Angi - Mamó
Máté Angi hőse árva kislány, aki zord nagyanyjával, Mamóval egy kidőlt-bedőlt, kék falú univerzum lakója. Mégsem afféle árvagyerekes-ríkatós lelki horrortörténet ez, sem puszta tudósítás a szeretetlenség poklából. Az elképesztően tömény kisprózákból nem holmi sivárság árad. A titok az író világ-újrateremtő nyelvezete, amely egyszerre egyedi és erdélyi, gyermeki és művészi, csodásan hajlékony és mulatságosan naiv. Mamó "korcbaszedett' arca felett lobogós hajon "csicsonkáznak" a "hajhuziga-bogarak", a templomi szentek "mutatják a szomorút, ki magukból", "Nemzetközi Nőnapkor ott állnak a legszebb anyákok, a legszebb fejükkel, ruháikkal", temetőben pedig "járulnak a népek, mintha lerónivaló sajnáljaik lennének". A túlélés eszközei a varázsigeként örvénylő szavak. Sok jó könyv jelenik meg manapság, ám ritka az olyan, amelynek a helye előre ott állna kitöltetlenül a magyar irodalom polcán. A Mamó ilyen szín a palettán. Csak most, hogy van, jövünk rá, mennyire hiányzott!
Lackfi János
Simon Márton - Dalok a magasföldszintről
A legelső vers végén egy zuhanó gépet talál az olvasó. A gépben egy alvó utast, az utas fejében egy álmot, ami nem derülhet ki soha. A kép romantikus és leleplező: ezek a versek tele vannak szenvedéllyel, pedig látszólag semmi nem áll messzebb tőlük, mint a romantikusság. Inkább tűnnek nagyon szomorú és nagyon pontos blogbejegyzéseknek. Vagyis őszinték, mint egy napló, de olvasókhoz beszélnek. Mindenkihez, aki maradt már egyedül.
Aki Simon Márton verseihez fordul vigasztalásért, nem csalódik. Éppen azt fogja kapni tőlük, amivel át lehet vészelni egy magányt: igen, ez most ilyen. Meghalt egy anya. Elmúlt egy szerelem. Volt, nincs. Igen, most üresség van. De ez az üresség jó, most éppen ez kell, mert enélkül nincs jövő. Márpedig jövő igenis van. Erőt és tartást kap az olvasó ezekből a versekből. Segítenek élni.
Varró Dániel - Nem, nem, hanem
Mit kell itt ezzel a könyvvel csinálni?
Érdemes állatos keksszel kínálni?
Vagy bántalmazz vele egy eladót tettleg?
Tépd szét, és tedd vissza?
Nem, nem, hanem
vedd meg!
Ljudmila Ulickaja - Vidám temetés
Alik, a New Yorkba emigrált, tehetséges orosz-zsidó festőművész haldoklik. Műterem-lakásában sorra felbukkannak megcsalt feleségei, szeretői és régi barátai, akiket nem köt össze más, mint az, hogy mindannyian elhagyták Oroszországot, s mindannyian szeretik Alikot. A festőművész különös és szenvedélyes személyiségének hatása alól nem tudja magát kivonni senki, halálos ágya mellett még szeretői is összebékülnek. Az orosz Booker-díjas Ulickaja a Vidám temetésben korábbi regényeiből (Médea és gyermekei, Kukockij esetei, Életművésznők) ismert pontos lélekábrázolással mutatja be ezt a "furcsa családot" összetartó és széthúzó erőket, finom humorral ábrázolja és teszi különlegessé főszereplője halálát.
Tóth Krisztina - Porhó
A hulló hó a megbocsátás, a kegyelem jelképe. Tóth Krisztina verseiben is ott szitál a finom, alig érezhető porhó, mely az idők során lassan, észrevétlenül mindent befed; és ha izgalmas, sokat ígérő felfedezőútra indulunk e világban, előtűnnek sajátos formái, és a lábunkhoz tapadó hó alól előbukkannak a legkáprázatosabb színek.
Az elfojtott, a ki nem mondható érzelmek kavarodása, a pattanásig feszült idegek: így jellemezhetnénk leginkább Tóth Krisztina költészetét, mely a nővé érés, az anyaság és a mélyben izzó, de kitörni képtelen szenvedélyek lenyomata. Egy három tételes versben elképzelt és valósnak tűnő szeretkezések keverednek, másutt óda születik az ötvenéves férfihoz. A címadó írásban Tóth Krisztina pedig megrendítő kérdéseket tesz föl a krisztusi koron innen, de a József Attila-in túl: "Harminckettő hogy telhetett? / Hogy múltak el napok, hetek?" Ez az új és régebbi verseket tartalmazó, az egész eddigi életművet bemutató kötet a válasz.
Rakovszky Zsuzsa - Fehér-fekete
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Szécsi Noémi - Nyughatatlanok
Szécsi Noémi regénye az 1848-as forradalom és szabadságharc utáni emigráció ismeretlen oldalát mutatja be. Miközben az emigráns forradalmárok különböző nyugati országokban intézik politikai ügyeiket, feleségeik Európában szétszóródva várják őket - és sorsuk jobbra fordulását. A nők között szövetségek köttetnek, konfliktusok bontakoznak ki, sokan a bizonytalanság elől a spiritizmusba menekülnek. Egy történelmi regény, amely éppolyan plasztikus, mintha csak ma játszódna.
A Nyughatatlanok a Gondolatolvasó és az Egyformák vagytok című regényekkel együtt egy összefüggő trilógiaként olvasható, amelynek darabjai önállóan is teljes egészek.
Rakovszky Zsuzsa - A Hold a hetedik házban
Kis életek - kis csodák
Rakovszky Zsuzsa költő 2002-ben A kígyó árnyéka című regényével mutatkozott be prózaíróként, és a közönségsikeren túl elnyerte a Magyar Irodalmi Díjat. Ezt követte 2005-ben második regénye, A hullócsillag éve. Prózaírói indulásától különleges szemléletmód jellemzi, amely különleges nyelvi megoldásokhoz vezeti. Rakovszky mindkét regényében kvázi-narrátorszereplőket alkalmaz, s az ő életkorukból, illetve a cselekmény történelmi idejéből következő megfogalmazásokkal dolgozik. A novellák megőrzik Rakovszky különleges nézőpontjait, de a műfajból következően sűrítettebb formában: kevesebb történettel és élesebb megfigyelésekkel. A cselekmények történelmi ideje az 1950–60-as évektől napjainkig tart, szereplői pedig egy kivétellel nők, akik három életszakasz: a kiskamaszkor, a felnőtt élet és az öregkor képviselői. Problémáik, amelyekről a történetek szólnak, ezeknek az életkoroknak a tipikus problémái: a függetlenné válás vágya és a szexualitás megjelenése; a párkapcsolatok, a házasságok, a megélhetés nehézségei, kudarcai, az útkeresések; a gyász, a magány, a fizikai leépülés, a számadás a halál előtt.
Háy János - Meleg kilincs
Háy János költői útját – az utóbbi évek átütő sikerű prózaköteteinek és drámáinak (Xanadu, A Gézagyerek, a Házasságon innen és túl, A gyerek) árnyékában - kevesebb figyelem kíséri. A két és fél évtized lírai terméséből készült válogatás a Háy-olvasókat ismerős világba kalauzolja, poétikailag izgalmas meglepetésekkel.
Rakovszky Zsuzsa - A kígyó árnyéka
Rakovszky Zsuzsának öt verseskötete és számos fordítása jelent meg. A kígyó árnyéka az első regénye.
Egy öregasszony meséli el gyermek- és leánykorát, majd különös asszonyi életét, melyben nagy bűne miatt tizenhat éven át titokban kell tartania kilétét, hogy ne kerüljön hóhérkézre. A lány és patikus apja a külvilág előtt szerető házaspárként mutatkozik, titkos otthoni életükben szeretet, gyűlölet, féltékenység, szenvedély egymást váltva uralkodik. Rakovszky különlegesen szép nyelven írja és festi meg a család, a szerelem, az anyaság, a szerető embereket felemésztő viszonyok hullámzásait, az olvasó pedig belefeledkezik varázslatos világába.
Tóth Krisztina - Lackfi János - Varró Dániel - Állatok a tubusból
A Csimota könyvkiadó szeretettel ajánlja "Állatok a tubusból című festészeti albumát minden olyan 2-6 éves kisgyereknek és szüleiknek, akik szeretik a színes képeket, szeretnek állatokat és érdekes tárgyakat felfedezni egy új világban. A XX. századi magyar festők művei mellett ritmusos gyermekversek gazdagítják a könyvet Lackfi János, Tóth Krisztina és Varró Dániel tollából. Az izgalmasabbnál izgalmasabb képeket Alföldi Róbert válogatta.Reméljük könyvünk sok örömet nyújt majd a csimotáknak!
Tóth Krisztina - A londoni mackók
A kötet már formájában sem a megszokott verseskönyv; a versek párosával jelennek meg tíz kicsi füzetben. Minden versszakot egy teljes oldalas illusztráció követ, a tíz füzet hordozója pedig egy bőröndre emlékeztető kartondoboz.
Az utazótáska szimbolizálja a gyermek kalandozásait és felfedezéseit az őt körülvevő szűkebb és tágabb világban, egységbe rendezi a füzeteket, s nem utolsó sorban élvezetes játékszere minden gyereknek.
A versek főhőse Marci, aki a négyévesek elevenségével csodálkozik rá az őt körülvevő világra. A füzetekben megjelenő két-két vers első darabjában hétköznapjainak, kérdéseinek, játékainak lehetünk részesei, ezt minden esetben egy líraibb hangvételű mű követi, mely a hétköznapokból az álomvilágba, a képzelet, mese területére visz minket; a nappalok nyüzsgéséből az este nyugalmába és varázsába csöppenünk.
A versekhez több fiatal képző- és iparművész, más és más technikával készített illusztrációkat.
Lackfi János - Vörös István - Apám kakasa
Régi verssorok: ott csörögnek, ott zörögnek a gyerekkobakokban réges régóta. Valósággal belénk nőttek, szeretettel ízlelgetjük, dédelgetjük őket, nélkülük nem lennénk azok, akik vagyunk. Közben a gyerekek felnőnek, gyerekeik lesznek meg unokáik, de a fejükben, meg még a gyerekeik és unokáik fejében is egyre ott visszhangzanak, keringenek, röpdösnek azok a bizonyos foszlányok. Az egyik hang ezt mondja: "este jó, este jó". A másik ezt: "nagy bánata van a cinegemadárnak". A harmadik emezt: "süt a pék, süt a pék". Esetleg: "alszik a szív, és alszik a szívben az aggodalom". Netántán: "este van, este van, ki-ki nyugalomba". Továbbá: "volt egy fakatona". Meg aztán: "aludj el szépen, kis Balázs". Kezdődhet így a mese: "volt egyszer egy iciri-piciri házacska". De indulhat kérdéssel is: "ismeritek Bors nénit?", vagy: "Laci, te, hallod-e?".
Az ilyen "örökzöld" verseket szinte mind megtaláljuk ebben a válogatásban. Ám mi lenne, ha ezek a dalok, mondókák, történetek ma íródtak volna, egy olyan világban, ahol van pizza, mobiltelefon, cementgyár, Rubik-kocka, parabola-antenna, tévé és benne Batman?
Ebben a könyvben két mai költő, Lackfi János és Vörös István tovább írta Arany János, Babits Mihály, József Attila, Kányádi Sándor, Kormos István, Kosztolányi Dezső, Móra Ferenc, Móricz Zsigmond, Nagy László, Nemes Nagy Ágnes, Petőfi Sándor, Szabó Lőrinc, Szép Ernő, Tamkó Sirató Károly, Weöres Sándor, Zelk Zoltán és mások jól ismert sorait.
Egyéb fura teremtmények mellett feltűnik itt "apám kakasa", az "após macskája", a "pöfögő Suzuki", a "sanyarú savanyú uborka", a "körömemberke", Kövér Lajos és Tányér Kázmér, Pióca bácsi és Jeremy, a fekete srác. Itt szaladgál Misi, Loni, Simon, Margit, Dorottya, Johanna és Ágnes: ők a költők hús-vér kisgyerekei, és pompásan belakják, bebukfencezik, beszaltózzák ezt a rugalmas, színes, félig régi, félig mai ugrálóházat. És még egy kitalálós meglepetés is vár a figyelmes olvasóra!
Fodor Ákos - Idéző jelek
Semmit sem lehet igazán végigmondani (hát még végighallgatni!) - akkor már inkább az ellenkezőjével próbálkozom. Keresem a Szükséges Minimumot; a hordozható kivitel-lel kísérletezem. Ennek a törekvésnek anyagválasztási és egyszerű mennyiségi konzekvenciái is vannak - engem most elsősorban ezek foglalkoztatnak. Terjedelmes, drága, kényes holminak csupán kínzó hiányát cipelhetjük magunkkal ilyen-olyan számkivettetéseinkkor; a "portable" élmények viszont, az idézhető dallamok, a felidézhető képek, emlékezetes érintések életünk fájdalomcsillapítói lehetnek.
Másfelől: ugyan ki tudhatná, nem mondta-e el már első tíz szava között azt a hármat (kettőt?, egyet?), amiért érdemes volt megtanulnia - úgy-ahogy - beszélni? E meggondolás is szerénységre int.
Terjedelmesebb megnyilatkozásaimat úgy tekintem, hogy azokból (idő vagy tudás hiányában) még nem sikerült kihagynom a romlandó fölösleget. Ez a jegyzet is ilyen.
Fodor Ákos