John Gribbin nemcsak azoknak az embereknek a történetét meséli el, akik a tudományt előbbre vitték, hanem azokkal a sokszor viharos korokkal is megismertet, amelyekben ezek az emberek éltek, dolgoztak és alkottak. A tudomány történetének legnagyobb alakjai, Kopernikusz, Darwin és Einstein mellett megjelennek az ismeretlenek, a különcök, a hóbortosak, sőt az őrültek is. A szereplők sokasága között felbukkan Andreas Vesalius, a XVI. század kiemelkedő anatómusa, aki titokban sírokat rabolt ki; az eszméi miatt eretnekséggel vádolt, lánglelkű Galilei; a rögeszmés Newton, aki kitörölte riválisait a tudománytörténeti könyvekből; a morva szerzetes Gregor Mendel, a modern genetika megalapítója; és Louis Agassiz, aki oly eltökélten akarta a jégkorszakok létezését bebizonyítani, hogy ennek érdekében kollégáit fölgyalogoltatta a hegyekbe.
Bár általában egyedülálló zsenik munkájaként gondolunk a tudományra, ebben a könyvében John Gribbin mégis azt bizonyítja, hogy a legtöbb esetben a tudomány előrehaladása viszonylag átlagos embereknek köszönhető, akik az előző generációk eredményeire támaszkodva lépésről lépésre haladtak az ismeretlen felé.
Kapcsolódó könyvek
Ismeretlen szerző - A természettudomány rövid története
A gazdagon illusztrált könyv felvázolja a legjelentősebb tudományterületek alapvető fogalmait és azok fejlődését, áttekinti Galileitől kezdve a modern természettudomány főszereplőinek főbb eredményeit, elmagyarázza a "józan észt" a feje tetejére állító elképzeléseket, az alapvető elemi részecskék bizarr viselkedésétől a Világegyetem kiterjedéséig. Feltárja a tudományos felfedezések és gondolatok kulturális következményeit és bemutatja a tudomány meghatározó területeinek egymáshoz való viszonyát, amelyek egyszer talán majd a "mindenség elméleteként" olvadnak eggyé. Elénk tárja a valóságos tudományt - a rejtelmekből és a csodákból született hajthatatlan kíváncsiságot.
Carl Sagan - Korok és démonok
A neves tudósnak, aki sokat tett a tudománynépszerűsítés új eszköztárának kialakításáért, utolsó műve a jelen könyv. A régi és mai pszeudotudományok, csodák és babonák jóindulatúan szkeptikus sorát vázolja fel. Igen fontos, hogy más harcosan szkeptikus könyvekkel szemben ebben a műben az ezoterikában hívő olvasók sincsenek pellengérre állítva. A XXI. századba lépve, amikor - akarjuk, nem akarjuk - a tudományra alapozott életfeltételek között létezünk több, mint hatmilliárdan, a racionalitás nem adható fel.
Jared Diamond - Háborúk, járványok, technikák
A „háborúk járványok technikák” a világtörténelem alapvető kérdésére keresi a választ: „miért az európai civilizáció hódította meg a világot, miért nem másként történt ez?” Így is fogalmazhatunk: Miért Pisaro maroknyi csapata győzte le Atahualpa inka fejedelmet és hatalmas hadseregét, miért nem ő kényszerítette térdre I. Károly spanyol királyt (és egyben Német-Római császárt)? Vagy ahogy az új-guineai Yali – a szerző barátja – vetette fel: Miért van az, hogy ti fehérek olyan sok árut termeltetek és hoztatok Új-Guineába, míg nekünk feketéknek, oly kevés saját árunk van? A provokatív kérdésekre rendhagyó, nagyívű válasz születik, nemcsak a történelem, hanem a földrajz, a biológia, a régészet, a nyelvészet, a járványtan és antropológia, valamint a tudomány- és technikatörténet alapján, mintegy 13 ezer éves időskálán mozogva új összefüggések rajzolódtak ki.
David Attenborough - Az emlősök élete
Az erszényesekről, az egerekről és az emberekről. Sir David Attenborough 23 éves írói és BBC-filmes pályafutása alatt kialakult éleslátásával lebilincselően tárja elénk a törzsfejlődés csúcspontját képviselő emlősök felemelkedését, az intelligencia fejlődését, majd a tudat megjelenését. Mindössze százmillió év alatt az emlősök fejlődésnek indultak, sokasodtak, benépesítették, és végül uralmuk alá hajtották a Földet.
Mindennek elsősorban a tej és a szőrzet volt az alapja. A hőtermelés és a hőszigetelés képessé tette az emlősöket arra, hogy szinte bármilyen élőhelyhez alkalmazkodhassanak. Az utódnevelés volt a tanulás és a nagyobb agy kifejlesztése felé a kezdőlépés. Vidrák, tevék, oroszlánok, rókák és juhok, vakondok a föld alatt, cetek a tengereken, denevérek a levegőben, jegesmedvék, antilopok, mókusok, egerek, majmok és az ember meghódítottak minden élőhelyet és kiaknáztak minden táplálékforrást. Az ő történetüket meséli el ez a könyv.
Jared Diamond - A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása
A legtöbb embernek első hallásra rejtély Diamond könyvének címe: "A harmadik csimpánz tündöklése és bukása". Az emberszabású majmok közül valószínűleg ismeri az orángutánt, a gorillát, de hogy háromféle csimpánz is létezne, ez különös. A tájékozottabb biológus hallott talán már a csimpánzok két jól megkülönböztethető fajáról, arról, hogy a közönséges csimpánz mellett létezik egy törpe csimpánz is. De mi vagy ki az a harmadik? Megdöbbentő, sokak számára elfogadhatatlan állítás: Mi vagyunk!
A molekuláris biológia sok meglepő eredményt produkált már. Ezek közül kiemelkedő az a megállapítás, hogy a DNS-be írt genetikai programunk 98,4%-ban megegyezik a "másik két" csimpánzéval. A szerző arra kíváncsi, hogy mi volt ez a csekély 1,6%-os genetikai változás, ami ilyen fantasztikus sikert tett lehetővé fajunknak a Föld teljes benépesítésében, meghódításában és tönkretételében is - utóbbival potenciális bukásunkat is előre vetítve.
David Attenborough - Az élővilág atlasza
Az élővilág atlasza átfogó képet nyújt Földünk - sőt a világegyetem - múltjáról, jelenéről és sok, ember okozta problémával terhes jövőjéről, a szemet gyönyörködtető, egymástól merőben eltérő élőhelytípusokról és az ott fellelhető életközösségek tagjairól. A kezdetektől végigkíséri az Olvasót bolygónk élővilágának fejlődéstörténetén, ismerteti a bioszféra nagy kiterjedésű ökológiai rendszereit az Egyenlítő menti trópusi övezettől a mérsékelt égövön át a sarkvidéki, zord éghajlatú tundráig és az örök hó birodalmáig.
Bepillantást nyújt a mélytengeri sötétség különös világába, tengerpartok, tavak és folyók életébe. A könyv rámutat az élőlények csodálatos alkalmazkodóképességére, s figyelmet ébreszt a biológiai kölcsönhatások és versengések tanulmányozására.
A világhírű ismeretterjesztő tudós, David Attenborough és több neves szakember által írt könyv nem kerüli ki az emberiség világméretű környezet- és természetvédelmi problémáit sem, feltárja az okok gyökerét, s utal a megoldás lehetőségeire. Káprázatos kép- és ábraanyag vezeti az olvasót eddig ismeretlen összefüggéseken, a természet ámulatba ejtő világán keresztül.
David Attenborough - Élet hidegvérrel
Ez a pompásan illusztrált kötet David Attenborough bolygónk főbb állatcsoportjait bemutató könyvsorozatának utolsó darabja, amelyben a neves szerző a tőle megszokott, lenyűgöző részletességgel tárja elénk a kétéltűek és hüllők életét. Igazi kincsesbánya mindenki számára - a lesikló repülőgyíkról vagy emberevő krokodilról először olvasó gyermekektől a képzettebb zoológusokig, s mindenkinek rá kell döbbennie, hogy bőven van még mit tanulnia! Nemigen lesz, akit hidegen hagynak majd az olvasottak.
David Attenborough - A madarak élete
David Attenbourough egész életében figyelt és tanult. Új könyve, melyet a BBC-nek készített filmsorozat egészít ki, kitűnő bevezetés a világ különböző részein élő madarak viselkedésébe. A szerző a madarak életének minden egyes szakaszát bemutatja, és megismerteti az olvasót azokkal a problémákkal, amelyeket a madaraknak meg kell oldaniuk: a repülni tanulás; az élelem megszerzése; a kommunikáció; a párosodás és a fészekrakás, a tojások, majd a fiókák gondozása; a vándorlás; a veszélyek leküldése és a túlélés szélsőséges körülmények között.
Nicholas Reeves - Az ókori Egyiptom felfedezésének krónikája
Az ókori Egyiptom története lenyűgöző leletek és káprázatos kincsek sorozatával tárult fel a világ előtt. Az ókori Egyiptom felfedezésének krónikája az összes fontos és lebilincselő felfedezést számba veszi 1799-től - amikor Napóleon expedíciója rátalált a Rosette-i kőre - egészen Zaki Hawasz nemrégi ásatásaiig az Aranymúmiák völgyében. A könyv leleteinek egy része világhírű, mint pl. a fajumi portrék, Nefertari királyné lélegzetelállító szépségű sírja, Khufu fáraó bárkái - és persze Tutankhamon. A kevésbé ismert felfedezések a meglepetés erejével hatnak: ilyenek a Ferlini-kincs csodás arany ékszerei, az egyiptomi hercegnők Dahsurban feltárt kincsei, valamint Kha, a fáraó építészének sírja.
Richard Dawkins - A valóság varázsa
A varázslatnak sok formája van. Őseink leginkább arra használták, hogy a világ érthetetlen jelenségeit magyarázzák meg vele, mielőtt tudomány választ talált volna rájuk. Az ókori egyiptomiak szerint az éjszaka akkor jön el, amikor Nut istennő lenyeli a napot. A vikingek szerint a szivárvány az istenek hídja a földi világba. A földrengéseket a japánok egykor az óriási harcsával magyarázták, ami a hátán hordozza a világot - és minden alkalommal, amikor megrázza a farkát, a föld remegni kezd. Ezek mind varázslatos, különleges történetek. Van azonban még valami, ami ennél is varázslatosabb: megtalálni az igazi választ ezekre a kérdésekre. Ez a valóság varázsa - a tudomány. A valóság varázsa seregnyi találó gondolatkísérlettel, lenyűgöző illusztrációkkal és megdöbbentő tények garmadájával segíti a természeti jelenségek megértését. Miből vannak a dolgok? Mennyi idős a világegyetem? Miért néznek ki úgy a kontinensek, mintha egy kirakós szétszedett darabjai volnának? Mi okozza a tsunamit? Miért van ilyen rengeteg féle állat és növény? Ki volt az első férfi, vagy nő? A könyv letehetetlen, látványos detektívtörténetként kalauzol végig a legkülönbözőbb tudományágakon, arra sarkallva az olvasót, hogy közben ő maga is gondolkodjon a tudósok fejével. Richard Dawkins, a világ leghíresebb evolúciós biológusa, és a tudományos oktatás egyik legszenvedélyesebb élharcosa egész karrierjét annak szentelte, hogy megismertesse a tudomány csodáit a felnőttekkel. Most azonban Dave McKean illusztrátorral közösen arra vállalkozik, hogy páratlan oktatói tehetségének segítségével minden korosztály számára elérhetővé tegye a tudomány varázslatos világát. Dawkins és McKean könyve valódi kincsesbánya mindazok számára, akik valaha is eltűnődtek azon, hogyan működik a világ. Olyan képes kalauz a világ titkaihoz, mely hosszú éveken át útitársunk lehet.
John Gribbin - A multiverzum nyomában
Egykor el kellett vetnünk az elképzelést, mely szerint a Föld a Világegyetem középpontjában helyezkedik el. Most egy ennél is mélyebb értelmű lehetőséggel kell szembenéznünk: talán maga a Világegyetem is csak a számtalan létező univerzum egyike. A multiverzum nyomában rendkívüli utazásra visz, amikor megvizsgálja a tudomány legalapvetőbb kérdéseit. Melyek a mi Világegyetemünk határai? Létezhetnek az általunk ismertektől különböző fizikai törvények is? Valóban léteznek más univerzumok is? Tényleg egy multiverzumban élünk?
Ez a könyv maga a kutatás – a végső kutatás-, amelyben a szerzők feltárják a valóság határait. John Gribbin megmutatja, hogyan gyarapodnak a bizonyítékok, amelyek szerint a Világegyetem ténylegesen több annál, mint amit látunk belőle. Végigkalauzol bennünket a különböző elméleteken, ismerteti, mi ezekben a közös és mire számíthatunk a jövőben. Lebilincselően izgalmas kiránduláson ismerteti meg az olvasót a kozmológia mai állapotával. Eközben Gribbin számba veszi a kvantumelmélettel, a gravitációval, a világunkat alakító alapvető kölcsönhatásokkal, az idővel és a sokdimenziós világgal, magával az anyaggal, valamint az ismert Világegyetem növekedésével és sorsával kapcsolatos legújabb elképzeléseket. Bepiullant a jövőbe is, ahol egy szép napon annak a lehetőségével találhatjuk szembe magunkat, hogy mi magunk is létrehozhatunk univerzumokat. Áttekinti az ezzel járó kockázatokat és ennek a rendkívüli, a képzeletet is felülmúló következményeit. John Gribbin napjaink egyik legnevesebb ismeretterjesztő írója. Legtöbb könyvét feleségével, Mary Gribbinnel együtt írja. John Gribbin asztrofizikusként végzett a Cambridge Egyetemen. Jelenleg a Sussex Egyetemen külsősként csillagászatot ad elő. Szabadidejében szívesen ír tudományos-fantasztikus történeteket is, könyveit a kertje végében álló pajtában írja.
Ralph E. Ehrenberg - Térképek könyve - A kartográfia képes története
Az emberiség már története kezdetei óta azon igyekszik, hogy megismerje és feltérképezze az őt körülvevő világot. Állhatatos törekvései nyomán nagyon sokféle alkatú és rendeltetésű térkép született a mindennapi célokat szolgáló útikalauzoktól és a vallás által ihletett műremekektől a legnagyobb pontosságra törekvő, tudományos igénnyel szerkesztett atlaszokig. A kötet a kartográfia lebilincselő történetét követi nyomon: négy és félezer esztendőt áttekintve, öt világrészt bejárva végigvezet a térképkészítés tudományának és művészetének múltján, jelenén és jövőjén, felrajzolja a számítógépes adatgyűjtés és térképkészítés, a virtuális valóság alkalmazásának új lehetőségeit és távlatait.
Ismeretlen szerző - 1001 könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz
Egy remek és bátor kézikönyv a világ képzeletét megragadó regényekről és szerzőkről. Hasznos kalauz a könyvekhez, amelyek - akár kritikai sikerként, akár kultuszműként - hatást gyakoroltak ránk. Az írókból, kritikusokból, tudósokból álló nemzetközi szerzőgárda eklektikus válogatása új megközelítést ad a régi klasszikusokhoz, és eligazít a kortárs szépirodalom hatalmas dzsungelében. Több mint 600 színes illusztráció – könyvborítók, plakátok és fakszimile oldalak -, a regényekből vett idézetekkel kiegészítve: íme az ideális segédkönyv az olvasás szerelmeseinek.
Richard Dawkins - A legnagyobb mutatvány
150 évvel ezelőtti megjelenésekor Charles Darwin főműve, A fajok eredete megrázó erővel hatott kora társadalmára és a vihar máig nem csitult. Miközben az evolúciót a világ vezető tudósai, sőt teológusai ma már egybehangzóan tudományos tényként fogadják el, még mindig több millióan kérdőjelezik meg a helyességét. A legnagyobb mutatványban Richard Dawkins az „intelligens tervezéssel” és azokkal a kreacionista tanokkal száll szembe, amelyek megkérdőjelezik az evolúció tényét.
A világhírű brit tudós új könyvében egy nyomozó szemével vizsgálja a természetes kiválasztás számos példáját, és tárja fel előttünk az evolúció folyamatának részleteit.
A könyv megjelenésének időzítése tökéletes, hiszen korábban soha nem látott mértékű burjánzásnak indultak azok az áltudományos nézetek, amelyek szószólói cáfolni akarják az evolúció elméletét. Dawkins merészen - gyakran ironikusan – száll szembe ezekkel a tudománytalan állításokkal, és miközben sorra veszi őket, szórakoztató bepillantást nyújt a természet világába és annak helyes értelmezésébe. A legnagyobb mutatvány az emberi törzsfejlődés, a biológia, a molekuláris genetika és a mai tudomány más területeit lebilincselő formában mutatják be az olvasónak.
Richard Dawkins angol etológus, evolúciós biológus, népszerű tudományos író. Az Oxfordi Egyetem Faculty of Public Understanding of Science vezetője. A Royal Society tagja. Számos világhírű bestseller szerzője, A legnagyobb mutatvány a 10. könyve.
John Gribbin - Kozmikus körforgás
Csillagok porából állunk- de nemcsak mi, hanem minden általunk ismert élőlény is. A hidrogén kivételével a Földön előforduló összes kémiai elem- beleértve a testünket felépítőket is- csillagok belsejében keletkezett, és hatalmas csillagrobbanások következtében szóródott szét a térben. A természet azután újra felhasználja ezeket az anyagokat, és új csillagokat, bolygókat vagy éppen emberi testeket épít belőlük.
E könyv felidézi a csillagászat történetéből azokat az epizódokat, amelyek ehhez a megrázó felismeréshez vezettek. A történet az 1920-as években kezdődik, amikor a csilagászok felismerték, hogy a legöregebb csillagok szinte teljes egészében hidrogénből és héliumból állnak, vagyis abból a két ősi elemből, amelyek a Világegyetem születését eredményező Ősrobbanáskor keletkeztek. Ezután bemutatják az 1950-es és 1960-as évek kutatásait, amelyek kiderítették, miként „kotyvasztja ki” a kémiai elemeket a csillagok belsejében lejátszódó magfúzió. A történet leglényegesebb szereplői a szupernóvák, amelyekről csak a közelmúltban bizonyosodott be, hogy hatalmas csillagrobbanások. Az ezek nyomán keletkező kozmikus hamu szerteszét szóródik a mindenségben, hogy csillagok új generációi, bolygók és emberek alapanyagául szolgáljon. Amikor a szerzők figyelme a Világegyetem és a Föld kapcsolata felé fordul, meggyőzően adják elő, miként teremtett a világ fizikai szerkezete ideális feltételeket az élet kialakulásához.
Joachim Herrmann - Csillagászat
Az asztronómia iránti érdeklődés az utóbbi években jelentősen megnőtt. Ebben nagy szerepe van a világűrkutatás egyre nagyobb eredményeinek, másrészt az emberiség azon vágyának, hogy önmaga és a Föld helyét a világmindenségben megismerje.
A kötet páratlanul gazdag és szemléletes összefoglalása mindannak, amit a modern csillagászat bizonyosan tud vagy elméletileg sejt a világegyetem mibenlétéről. A csillagászat történetét, a szférikus atmoszféra, az égi mechanika területét bemutató passzusokat a bolygórendszerek, csillagok, tejútrendszerek és csillagközi terek keletkezését és felépítését képekkel és világos magyarázatokkal elemző fejezetek követik. A kötetben 88 csillagtérkép és további 95 színes oldal segíti az elemző fejezetek magyarázatainak könnyebb megértését.
Ismeretlen szerző - 1001 film, amit látnod kell, mielőtt meghalsz
Minden, amit tudni akarsz a filmekről, amelyeket feltétlenül látni kell - mind az 1001-et. Ha kedvenc mozidról szeretnél többet megtudni, vagy azt eldönteni, mit nézz meg ma este, az 1001 filmhez bátran fordulhatsz. Itt mindent megtalálsz: az alapműveket, amelyeket talán kihagytál, éppúgy, mint a klasszikusokat, amiket nem lehet elégszer megnézni.
Bárhol ütöd is fel a könyvet, egy nagyszerű filmről olvashatsz, a legfontosabb adatokkal és néhány meglepő ténnyel együtt. Ha DVD- vagy videogyűjteményt állítasz össze, itt megtalálod a nélkülözhetetlen segítséget. De még az alkalmi mozinéző is élvezetét lelheti a szórakoztató kötetben.
Filmszakosok, mozibolondok, lelkes rajongók és régi filmemlékeiken nosztalgiázni vágyók - itt a helyetek! Több mint egy évszázad legemlékezetesebb mozgóképeiről találtok információkat és ismertetéseket.
John Haywood - Ősi birodalmak
A régmúlt nagy civilizációi mindmáig lenyűgöznek bennünket látványos teljesítményeikkel. Eszméik, mítoszaik, műtárgyaik, építészetük és irodalmuk az évezredek távolából is elképesztő frissességgel és aktualitással szólnak hozzánk. E könyv történelmi összefüggésekkel a háttérben mozgalmas és átfogó portrét fest ezekről az eredményekről, miközben megismerhetjük az ősi Mezopotámia, Egyiptom, Görögország, Róma, India, Kína és a Kolumbusz előtti Amerika magával ragadó történetét.
Az "Ősi birodalmak" sokrétűen mutatja be e magasan fejlett és lenyűgöző társadalmak szellemi, kulturális, technológiai és művészi újításait. A tematikusan szerkesztett szöveg felhasználja az ősi világról a legújabb kutatások fényében szerzett ismereteket és bizonyítékokat. Részletesen olvashatunk az ősi kultúrák szimbólumairól, szent szövegeiről vallási szertartásairól, isteneiről és istennőiről, a kozmoszról formált képükről és szent helyeikről - a dicsőséges piramisoktól és a Parthenontól kezdve a fenségesen tornyosuló Machu Picchuig; Róma alapításáról a mai Kína alapjaiig vagy a civilizált élet i. e. 350 táján Sumerban kezdődő ébredezésétől az inkák és az aztékok 16-17. századi véres kimúlásáig.
A könyv tíz fejezetében a világtörténelem legjelentősebb és legnagyobb hatású birodalmainak bemutatását térképek, időrendek, dinasztiák és érdekességek, többek közt a sírrablókról vagy a hieroglifákról szóló leírások teszik teljessé.
John Gribbin - Egyedül vagyunk!
Az Egyedül vagyunk a Földről és a Világegyetemben elfoglalt helyének jelentőségéről szól. Tárgyalásmódja merőben új felfogású és provokatív. Számíthat valamit is egyetlen bolygó a Mindenség végtelenjében? John Gribbin arról győzi meg az olvasót, hogy igen! Érvelése szerint annak köszönhetjük létezésünket, hogy 600 millió évvel ezelőtt egy "szuper üstökös" csapódott a Vénuszba. Ez azonban a történetnek csak egyik része, csupán egyetlen a csillagászati és geofizikai érvek közül, amelyek mind a Föld különleges volta mellett szólnak.
Gribbin elsőként foglalja szerves egységbe annak a kozmikus eseménysornak az elemeit, amelyik a Föld sorsát döntően alakította, lehetővé téve intelligens civilizációnk kifejlődését - egy olyan civilizációét, amilyen Gribbin álláspontja szerint nincs még egy a Tejútrendszerben. Még ha a Földhöz hasonló bolygók gyakoriak is, sőt maga az élet is sokfelé előfordul a világegyetemben, olyan intelligens, technikai civilizációt, amilyen a Földön kialakult, sehol másutt nem találunk. Ha az emberiség túléli a jelenlegi környezeti válságot, akkor az egész Tejútrendszert otthonává teheti. Ha nem, akkor pusztulásunk a szó szoros értelmében egyetemes jelentőségű esemény lesz.
John Gribbin az egyik legkiválóbb és legjobban érthető kalauzunk a tudomány nagy kérdéseiben. Ebben a könyvében mindezek közül a legnagyobbat, a legizgalmasabbat, és a leginkább zavarba ejtőt boncolgatja: miért vagyunk itt, hol van a helyünk a Világegyetemben - és van-e egyáltalán jövőnk.
Adriana Rigutti - A csillagászat képes atlasza
Napközben örökké rohanunk, esténként hipnotizáltan bámuljuk a televízió képernyőjét. Elvakítanak bennünket a nagyvárosok fényei, lassan elfelejtjük a csillagos égbolt szépségét, alig emlékszünk már a Hold változásai, a bolygók mozgása, az évszakok eljövetele mögött munkáló jelenségekre, természeti törvényekre. Ez a pazar kiállítású könyv az emberiség legősibb tudományával, a csillagászattal foglalkozik: a legfrissebb kutatási eredményeket előtárva mutatja be a Világegyetemet, jellemzi Napunkat, a bolygókat, a csillagokat és a galaxisokat. Gazdag kép- és ismeretanyaga főként azok számára szolgál érdekességekkel, akik komolyan érdeklődnek a kozmosz jelenségei iránt, de nem barátai a matematikai formuláknak.
Megjelenés: 2006.