„Szánjuk oda életünket Istennek!“, „Kövessük Krisztust!”, „Engedelmeskedjünk!"
- váltig ismert felszólítások, de vajon mit jelentenek a gyakorlatban?
Elisabeth Elliot válasza talán kényelmetlen, de egyértelmű: aki Krisztust követi, fegyelmezett életet él. A fegyelem a hívő válasza Isten hívására, Isten uralmának elismerése. Könyve bölcs és a mindennapi életben jól hasznosítható eligazítást tartalmaz arra nézve, hogyan bánhatunk fegyelmezetten testünkkel, időnkkel, gondolatvilágunkkal, anyagi javainkkal, munkánkkal és érzéseinkkel.
S hogy nem komor, örömtelen az ilyen élet? A köztudattal ellentétben nem abban van a boldogság, “ha csak azt tesszük amit akarunk, és nem tesszük meg, amit nem akarunk”. Ellenkezőleg, boldogságunkat egyedül az engedelmességben találjuk; s a szabályok betartása tesz szabaddá.
Kapcsolódó könyvek
Pál Ferenc - Tükör által világosan
A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Szentkirály utcai nagyterme hetente egyszer zsúfolásig megtelik – fiatalok és nem annyira fiatalok egyaránt lelkesen hallgatják Pál Ferenc atya előadásait a hitről, Isten arcvonásairól az önismeret fényében. Mi a titka Feri atyának? Talán az, hogy sikerült ráhangolódnia a XXI. század emberének problémáira, kétségeire és reményeire egyaránt. Nagy sikert aratott a Miért hiszek? sorozatban is A jelen lévő Isten címmel kiadott beszélgetés is.
Elisabeth Elliot - Szerelem és tisztaság
Felette nagy titok ez...
Atyját és az anyját elhagyja az ember,
ragaszkodik asszonyához, akit az Isten rendel.
Egy test és egy lélek lesznek mától kezdve,
közös teher, közös öröm, együtt az Úr kezében.
Refr.: Felette nagy titok ez, az ember meg sem érti,
hogyan lehet egyáltalán ilyen nagyon szeretni.
Titok, de van megoldás, az Igében találod:
Isten maga alkotta meg egykor a házasságot.
Már az Éden-kertben Isten azt is látta,
az embernek szüksége van egy hozzáillő társra.
Sokkal jobb a dolga kettőnek, mint egynek,
botlik az egy, a másik segít, egyszerre el nem esnek. Refr.:
Jobb kettőnek együtt kéz a kézben járni,
akármilyen hideg jöhet, azoknak nem kell fázni.
Ellenállni könnyebb, ellenség ha támad,
velük az Úr kegyelme van, még a pokol sem árthat. Refr.:
Fiatalkoromban, ha egy fiú és egy lány szerelmes volt egymásba, azt mondtuk, hogy a fiú udvarol a lánynak. Ma járnak egymással. A szerelem kifejezésre határozottan rossz idők járnak. Sok kortársunknak ez a fogalom már csak annyit jelent, hogy ágyba bújik valakivel, sőt az sem számít többé, melyik nemhez tartozik a másik. Az autókon díszelgő matricákon a szerelem szót piros szív helyettesíti. Használják bármire, bárkire és szinte minden elképzelhető helyen. Akkor tehát nincs is más út? Tetszik, nem tetszik, ilyen undorítóan felszínes módon kell megélnünk az élet legmagasztosabb pillanatait? A modern élet- filozófia, akár akarjuk, akár nem, ilyen gusztustalanra maszatolja a férfi-nő kapcsolatot?
Elisabeth Elliot magyar nyelven immár 3. kiadást megért műve - a korszellemmel szemben - olyan alternatívát állít elénk, amelyet, ha valaki őszintén magáévá tesz, megmenekülhet a kínzó emlékek és a megterhelt lelkiismeret gyötrelmeitől.
Tartalom:
Előszó
Bevezetés
Miért éppen én maradjak egyedül?; Tőled nyert életem; Szenvedélyek csataterén; Zabolátlan indulatok; Mennyit kell odaadnom?; A kígyó érvei; Az első találka; A szeretet soha el nem fogy; A vallomás; Törődik velünk az Úr?; Nem szűnő fájdalom; Isten várószobájában; Mit áldozzak az Úrnak?; Szerelem és tisztesség; Apró meghalások; Élet a halálból; Mit kezdjünk a magányossággal?; Ez lenne a gondviselés?; Legyen meg a te akaratod; Önámítás; Mivel hatnak a nők a férfiakra?; Mit keresnek a férfiak a nőkben?; Mit tettünk?; A dicsőségbe vezető út; Az én erőm erőtlenség által ér célhoz; Végre egy levél; Tisztaság; A csók nem út a megismeréshez; Semmiről sem mondanak le; A "kis" bűn; Tábortűz egy barlang előtt; Hogyan mondjak nemet?; Négy csupasz láb; Isten megőrző kegyelme; Türelmetlenség; Könnyek és álmok; Fogd szaván Istent; Isten adta - Isten megtagadta; Őrlődés, zűrzavar; Szerelmes levelek; A mi Istenünk, akit mi vártunk; Szerelemből szeretetbe; Új teremtés
Jörg Müller - Szorongások feloldása Istennel találkozva
Mindenki vágyódik arra, hogy egészséges, boldog életet éljen. A boldog életet azonban megakadályozzák szorongásaink és betegségeink. Hogyan lehet meggyógyulni? Hogyan lehet félelmeinktől megszabadulni? Különösen ott, ahol az orvosságok már nem segítenek...
Jörg Müller - pszichoterapeuta és pap - rámutat arra, hogy gyógyulásunk folyamatában milyen nagy jelentősége van az imának, a szeretetben való megbocsátásnak, mások elfogadásának. Előfordul, hogy egyik napról a másikra javulás áll be a gyógyíthatatlannak gondolt betegségekben. Máskor meg hosszabb folyamat után történik változás.
Ajánlom mindenkinek, akik hittel fogadják, hogy Jézus, aki "betegségeinket viselte... fájdalmainkat hordozta..." az egyetlen, akinek "sebei szereznek nekünk gyógyulást"(Iz 53,4-5).
Katona István
rk. lelkész
Gabriel Calvo - Szemtől szemben
Gabriel Calvo atya spanyol katolikus pap, a _Marriage Encounter_ alapítója és a FIRES (MÉCS) programok szervezője. 1962-ben Barcelonában vezetett először Marriage Encounter programot, melyen huszonnyolc egyszerű munkásházaspár vett részt. A Marriage Encounter azóta - számos változatban - világszerte elterjedt. Több millióra tehető azoknak a házaspároknak a száma, akik e program nyomán tanultak meg egymással őszintébben beszélgetni, s ezáltal közelebb kerültek önmagukhoz és egymáshoz.
Calvo atya ugyanakkor tisztában volt azzal, hogy nem tud minden házaspár elmenni hazulról, hogy részt vegyen a kétnapos programon. Úgy érezte, szükség van egy könyvre, melynek segítségével a házaspárok, a családok otthon is átélhetik a bizalom, a párbeszéd, a kiengesztelődés és a közös ima élményét.
Így született meg a _Szemtől szemben_, az eredeti Marriage Encounter otthoni feldolgozásra szánt változata. A könyv Calvo atya több évtizedes családi lelkigondozói tapasztalatának, bölcsességének, humorának, szeretetének és felismert igazságainak összefoglalása mindazok számára, akik bizakodva keresik házasságuk rejtett kincseit.
Emiliano Tardif - Jose H. Prado Flores - Jézus él!
Alig merem leírni...
...nehogy valakit vakmerő bizakodásra indítsak, de mégis le kell írnom, hogy az Úr dicsőségét szolgáljam: ketten (M. Eszter és K. Nelli) meggyógyultak, amikor a könyv magyar fordításának a kéziratát olvasták. A gyógyulás mellett a szívük megtelt örömmel. Örültek Isten közelségének, szeretete megtapasztalásának. Örültek hitük megelevenedésének: Jézus él! Jézus itt van!
Ezt hangsúlyozza Tardif atya az egész könyvön keresztül. Azért imádkozik, hogy minden olvasója megtapasztalja az élő Jézust. erre a megtapasztalásra, sőt Jézussal való találkozásra hív ez a könyv. A Szentlélekben megújult imacsoportok és közösségek munkakönyvként is használhatják.
Elég csak a főcímekre pillantani: testi gyógyítás, belső gyógyítás, kiengesztelődés, szabadítás a démonoktól, evangelizáció... Mindezekből láthatjuk, hogy a legizgalmasabb kérdésekről van szó, melyekben az élő Jézus hatalma nyilvánul meg. Olvasás közben megelevenedik előttünk az evangélium: "Vakok látnak, sánták járnak,... süketek hallanak..." (Lk 7,22)
Ez a könyv prófétai... Amit leír, arra szüksége van minden kereszténynek, aki arra vágyakozik, hogy hite megteljen örömmel, erővel, élettel és szeretettel.
Aki elolvassa megérti, mit jelent a modern keresztény élet: egész szívvel hinni, egész életünket Istennek adni és a teljes evangéliumot megvalósítani!
Elisabeth Elliot - Nőnek születtél
"Arra születtem, hogy nő legyek. Az a tény, hogy nő vagyok, nem tesz engem másfajta keresztyénné, de az a tény, hogy keresztyén vagyok, másfajta nővé tesz. Ezért elfogadtam Istennek rólam alkotott elképzelését, és egész életem mindenestől felajánlom neki - én aki vagyok, és akivé formálni akar."
E. Elliot a keresztyénség ismert és kedvelt szerzője. Ebben az új könyvében saját megfigyeléseit és tapasztalatait veti össze a Szentírással, amelyet egy életen át figyelmesen tanulmányozott. A könyv, melynek mottója: "Gondolatok a nőiességről Valerinek", egyúttal a gondoskodó anya ajándéka leányának, küszöbön álló házasságkötése alkalmából.
Yehuda Berg - Kabbala és a szenvedés
A bölcsességért meg kell szenvedni. Több igazság van ebben a régi mondásban, mint eddig gondoltuk. A szenvedés az ősi kabbalista bölcselet egyik központi fogalma, Yehuda Berg könyvéből pedig megtudhatjuk, miként fordíthatjuk saját javunkra az élet lelki megpróbáltatásait, és hogyan szabadulhatunk meg végleg a szenvedéstől.
A kabbala tanítása szerint valódi lényünk állandó harcban áll az önző énnek nevezett Ellenféllel. Ha eleget teszünk az önző én követelésének, megadjuk magunkat a kísértésnek, pillanatnyi örömhöz jutunk, ám ezért hosszan tartó szenvedéssel kell fizetnünk. A fájdalomtól való végleges megszabadulás érdekében a kabbala az ellenállás módszerét és az önző én uralmának megdöntését ajánlja.
A hosszú távú boldogság érdekében tehát gyakran a pillanatnyi szenvedést kell választanunk. Ha mindenáron igyekszünk elkerülni vagy elfojtani a fájdalmat, csak meghosszabbítjuk lelki szenvedésünket. Ha azonban a másik útra lépünk - a lélek útjára -, akkor pusztán önző énünkre vár szenvedés. Lelkünknek pedig tiszta örömben és békében lesz része. Hiszen ezért vagyunk a földön.
Mohácsi Zoltán - Ki vagyok én?
Ki az, aki nem tette még fel magának a kérdést: „Ki vagyok én?” Alapítványunk új kiadványa, amely a Szövétnek című folyóirat főszerkesztőjének új munkája, erre a kérdésre keresi a választ. Talán ez minden ember legfontosabb kérdése. Az, amit válaszolunk rá, meghatározza, hogyan éljük az életünket. Szerethetjük-e önmagunkat? Meg kell-e felelnünk a környezetünk minden elvárásának vagy teljes mértékben függetleníthetjük-e magunkat attól? Jobb-e az egyik személyiségtípus a másiknál? Vajon jogos-e, ha teljesen értéktelennek érezzük magunkat? A szerző keresztény választ keres a fenti kérdésekre, mert hiszi, hogy az igaz felelet elválaszthatatlan Isten szeretetétől és az Ő igazságától.
„Azért írtam meg ezt a könyvet – mondja –, mert tapasztalatom szerint még a keresztények számára is óriási kérdést jelent, hogyan szemléljék, s hogyan láthatják igazán Istenben önmagukat.
Elisabeth Elliot - Gondolatok a férfiakról
(The Mark of a Man - For Peter Henry de Vries)
„A világ olyan emberekért kiált, akik erősek - erősek meggyőződésükben, a vezetésben, a kitartásban és a szenvedésben. Imádkozom, hogy ilyen férfi legyen belőled..."
Ezekkel a szavakkal - amelyeket E. Elliot az unokaöccsének, Pete-nek írt - az írónő megalkuvást nem tűrő kihívást állít a férfiak elé, mégpedig azt, hogy elfogadják az isteni parancs által számukra kijelölt helyet.
A Gondolatok a férfiakról című könyvében a férfiasság azon jellemzőit vizsgálja, amelyek Jézus életében példaként szolgáltak. Az Úr Jézus élete bemutatja a férfiakat jellemző vonásokat, a felelősséget, az áldozathozatalt, a bátorságot, az engedelmességet, a kezdeményezést, a megbocsátást és az állhatatosságot. Azoknak a férfiaknak, akik Jézus Krisztust követni akarják, ugyanazt az utat kell végigjárniuk, mint Neki.
E. Elliot gondolatai az igaz férfiasságról éles ellentétben állnak azzal az összevisszasággal, amelyet a nemi identitás területén manapság tapasztalunk. Ez a könyv segítséget ad minden olyan fiatal keresztyén férfinek, aki meg akarja érteni önmagát és a nőket, és arra szolgál, hogy a férfiasságról egy valódi, átformáló erejű képet alakítsanak ki önmaguk számára.
Dr. Lawrence Crabb - Mélybenéző
Ki mer szembenézni mindazzal, ami a szíve mélyén, lelke rejtett zugaiban meghúzódik? Pedig érzéseinket, tetteinket és kapcsolatainkat nagyrészt ezek a hatások és élmények határozzák meg. A lelkész-pszichológus szerző önismeretre segít, és megmutatja a változás útját, amely elvezethet az őszinte és mély személyes kapcsolatra Istennel és emberekkel.
Floris Gabriel - Találd meg a boldogságod
Rendkívüli könyv fiataloknak és idősebbeknek! Ajánljuk mindenkinek, aki keresi boldogságát; aki megfáradt hitének megélésében; aki fel szeretné fedezni azt az örömöt, amit csak Ő tud megadni.
300 oldalnyi képregényben bemutatja az egész keresztény életet, szót ejt azokról a kérdésekről, melyekkel korunk embere lépten-nyomon szembetalálja magát:New Age, eutanázia, reinkarnáció, stb. Szinte azt mondhatjuk, hogy a katolikus egyház katekizmusa rajzokban! A bibliai szereplők és számos más szent, a "szeretet nobel-díjasai" segítségével mutatja be azt az utat, ami mindenkit meggyőzhet arról, hogy a szeretet biztos alap, amire építhetünk, és hogy látható arca van:JÉZUS!
Ismeretlen szerző - Én meg Te - Mi
"A szerelem játék, de életre-halálra szól. Hasonlítható a tűzvészhez, mégsem csak elszenvedi az ember, inkább átéli. Nem elveszni, hanem megnőni igyekszik benne... Az emberiségnek vannak a szerelemmel és a családdal kapcsolatos tapasztalatai. Ezeket át akarja adni a fiataloknak, hogy eligazodjanak saját érzéseikben, ne maradjanak magukra akkor, amikor életüknek egyik legnagyobb vihara rájuk szakad. Egyetlen igazi szerelem sem "ismétlés", mindegyik egyetlen a maga nevében. Mégsem viselkedhetik úgy két szerelmes, mintha ezen a földön először velük esnék meg az, amit ők maguk először élnek át."
Anselm Grün - Gerhard Riedl - Misztika és érosz
„A vallásosság és a nemiség az élet két legerősebb hatalma. Aki eredendően ellenségeknek tekinti őket, az a lélek örök megosztottságát hirdeti. Aki kibékíthetetlen ellenségekké teszi őket, széttépi az ember szívét.” – idézik a szerzők Walter Schubart Vallás és érosz című könyvét. Írásukban választ keresnek arra a kérdésre, hogyan lehet a cölibátust úgy élni, hogy a szexualitás lelki erővé váljon. Ám a házasságban sem könnyű a szexualitást úgy élni, hogy az a kölcsönös szeretet és megbecsülés kifejezése és egyben lelki tapasztalat is legyen. Ezért ez a könyv arra törekszik, hogy újból összhangba hozza a lelkiség és a szexualitás, a misztika és az érosz két pólusát. A misztika nem csupán néhány kiválasztottnak szól. Isten ma is közel akar jönni hozzánk és nekünk akarja adni önmagát. És az érosz ma is az az út, amelyen megsejthetjük és kitapinthatjuk Istent.
Gabriel Calvo - Tükrön innen, tükrön túl
Minden ember lelke mélyén ott lappang néhány igen nehéz kérdés: „Ki vagyok én?” „Mi az életem célja?” „Van Isten?” „Hogyan találhatom meg Őt?”
E kérdések egyidősek az emberiséggel. A történelem során férfiak és nők milliói töprengtek rajtuk. Sokan keresték és megtalálták a választ, sokan nem.
Calvo atya nagyszerű önismereti könyve mindazoknak szól, akik őszintén keresik a választ e nagy kérdésekre, akár fiatalok, akár nyitott, fiatalos lelkű idősebbek.
A szerző legújabb könyvében izgalmas utazásra, a szellem, a szív, a lélek mélye felé vezető útra hívja az olvasót. Nem megoldásokat ad, hanem egyszerű kérdésekkel arra indít, hogy saját válaszainkat fogalmazzuk meg. Bölcsességgel, szeretettel, megértéssel kísér az önmegismerés útján. Kérdései az idősebb testvér gyengéd, tapintatos, elgondolkodtató kérdései. Olyan emberé, aki élete során megszenvedte és megtalálta a saját válaszait.
„Calvo atya túl az aranymiséjén, önmagát egészen a családok lelki gondozásának szentelve, egy élet tapasztalatait foglalja össze. Olyan egyszerűséggel, átláthatósággal, vesékig látóan, ahogyan csak az életet látó bölcsek tudnak fogalmazni.”
_Bíró László püspök_
_a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia családreferense_
Elizabeth Mittelstaedt - Poros úton mezítláb
Elizabeth Mittelstaedt a Lydia magazin alapítója már gyermekként sokat hallott Jézusról, és bár fiatalon újjászületett, az élet igazán kemény, embert próbáló küzdelmeit mégsem tudta elkerülni.
Egy kis vajdasági, magyarlakta faluban nőtt fel a kommunizmus ideje alatt, ahonnan tizenhét évesen Ausztriába disszidált (a szülei tudta nélkül) a szabadabb élet reményében. Ami azonban ott várt rá, sokkal inkább rémálomnak nevezhető. Ez után az első, fájdalmas csalódással járó „kaland” után fedezte fel Isten megbocsátó szeretetét...
A „Poros úton mezítláb” című önéletrajzi könyve végigvezeti az olvasót nagy kitérőkkel teli utazásán: a poros kis falu egyszerű tanyájától egészen élete álmának beteljesedéséig, hogy az egész világot elérje a nyomtatott szó erején keresztül. Ebből az izgalmas, inspiráló könyvből megtudhatjuk hogyan is vált a ceruzáját becsben tartó, egyszerű kislányból egy vezető keresztény magazin alapítójává és főszerkesztőjévé, aki világszerte százezrek életére van hatással ma is.
„Amikor szemügyre veszem a cipők sorát, melyeket életutam egy-egy szakaszában hordtam, látom, milyen messzire is jutottam. Nagy mélységeket és szívfájdalmakat is megtapasztaltam… ám még nagyobb volt a magasság, ahová Isten szeretete és megtartó ereje repített.”
„Ahogy végigjártam az emlékezés útját, megdöbbenve láttam, milyen gyakran történt, hogy a legmélyebb kudarcok és csalódások idején – amikor már azt hittem, itt a vég – Isten elmélyítette a Vele való kapcsolatomat és az elhívásomat. Ezért ne vesd meg te sem azokat a sötét időszakokat, mikor úgy érzed, meghalnak az álmaid. Arrafelé visz ugyanis az ösvény az Ő bőséges életéhez, a hit, a szabadság és a megbocsátás életéhez.”
Doug Batchelor - Hogyan kell túlélni a halott gyülekezetben
Ez a mű valójában egy - a hívőknek szánt - kézikönyv.
A keresztényeknek élvezniük kellene a gyülekezeti életet. Sajnos, némelyikünk számára a gyülekezet veszélyeket rejtegető aknamező, ezért ki kell használnunk minden rendelkezésünkre álló erőt és képességet a túléléshez.
Doug Batchelor - ú és nem mindennapi módon - hasznos tanácsokat ad a halott , a túl nagy, a kis, a megoszlott, a botrányoktól felkavart és a rágalmazásoktól megkínzott gyülekezetekben való túléléshez. Könyvéből megtudjuk, hogyan lehet átvészelni a nehéz napokat, ha fiatalok, vagy magányosok vagyunk, ha valamilyen sérelem ért bennünket, ha unatkozunk vagy ha stresszel kell megbirkóznunk.
A könyv legfontosabb üzenete az, hogy bárhová is helyezett bennünket Isten, vele nem csak a túlélés biztosított, hanem az előrehaladás is, és egyben mások áldására lehetünk. Tekintet nélkül arra, hogy halott, vagy élő gyülekezethez tartozunk-e, ha tapasztalatra vágyunk, olvassuk el ezt a könyvet. Az erre fordított idő csak hasznunkra lehet.
Angela Thomas - Szerinted szép vagyok?
Szerinted szép vagyok?" Ezt minden nő megkérdezi…
Valahol mélyen a szívében minden nő egy kislány, aki arra vágyik, hogy megtörténjen vele a csoda: körülrajongott, csodált, gyönyörű nővé válni, mint Hamupipőke. Mire felnő, „megtanulja”, hogy ilyesmi csak a mesében van, így lassan hozzászokik a gondolathoz, hogy mindenki más szebb, sikeresebb, tehetségesebb, mint ő, és hogy „tulajdonképpen neki épp így jó”…
Egészen addig, míg észre nem veszi, hogy van Valaki, aki őt választotta. Valaki, aki neki nyújtja a kezét, és vele akar táncolni, Aki szereti kivételes, különleges szeretettel.
Angela Thomas – több mint tizennégy, nőknek szóló könyv szerzőjeként - arra hív, hogy találd meg és ébreszd fel legmélyebb álmaidat, fedezd fel a benned rejlő kincset, és bátran dőlj Annak a karjaiba, Aki azt mondja neked: szép vagy.
Josh McDowell - Több mint ács
A TÖRTÉNET, MELY MEGVÁLTOZTATHATJA AZ ÉLETEDET
A szkeptikus Josh McDowell úgy vélte, hogy a keresztyéneknek elment az eszük. Először gúnyolta és sértegette őket, majd elhatározta, hogy saját kutatása révén győzi le őket, megcáfolva Jézus Krisztus állításait. Meglepetésére rájött, hogy a bizonyítékok épp az ellenkezőjére utalnak. Jézus Krisztus nem csupán egy első századi zsidó ács volt, hanem valóban az az Isten, akinek mondta magát.
E könyv az első kiadása óta több mint 15 millió példányban kelt el, és számtalan ember életét változtatta meg. Ebben a javított és átdolgozott kiadásban Josh a fiával, Seannal együtt tárgyalja azokat a kérdéseket, amelyek a mai nemzedéket is foglalkoztatják:
- Lehetek-e lelki ember anélkül, hogy Istenben hinnék?
- Hogyan lehetek biztos abban, hogy ér valamit az életem?
- Csakugyan lehetséges bármi biztosat tudni Istenről vagy Jézusról?
OLVASD EL A TÖRTÉNETET,
MÉRLEGELD A TÉNYEKET,
ÉREZD MEG ISTEN SZERETETÉT -
ÉS MEGLÁTOD, MI TÖRTÉNIK!
Dr. Berend Róbert - Önfejlesztő meditációk
Ez a mű egyedülálló kötet a meditáció szerteágazó témakörében. Célja elsődlegesen a stressz- és depresszióoldás, ugyanakkor nagyon hatékony stresszmegelőző módszer is. Alkalmazásával kiegyensúlyozott és dinamikus lesz, kevesebb súrlódás éri a hétköznapokban, otthon és munkahelyén. Ettől válik ez a könnyen elsajátítható gyakorlatsor önfejlesztő meditációvá.
Selwyn Hughes - Holtodiglan holtomiglan
A jó házasság alapjai
"Ujjongva örüljünk" - ezt kívánja az Énekek énekében a szerelmes, és erre vágyik minden jegyespár, amikor az előttük álló közös életet tervezgetik. A házasság azonban a mindennapok művészete. Hogyan lehet egy életen át naponta megújítani a hűséget, a szeretetet és a törődést? És hogyan indulhatnak újra azok, akiknek házasságát már csak az egymásnak kimondott "igen" tartja össze? Ezekre kínál segítséget a könyv, amely a jó házasság alapjairól szól.