Ajax-loader

A ​Kézikönyv az Európai Unióról megelőző kiadásai az integrációs ismeretek után érdeklődők széles köréhez jutottak el. Őszinte örömömre politikusok, köztisztviselők, újságírók, egyetemi és főiskolai hallgatók, érdeklődő állampolgárok forgatták a könyvet, amelyet nemcsak az Európai Bizottság Magyarországi Delegációja és a Külügyminisztérium terjesztett, de a Magyar Közigazgatási Intézet kurzusai mellett számos egyetemen és főiskolán is az európai integrációs tananyag részévé vált. A kötet többszöri felújítása, átdolgozása során e széles felhasználói körből kiindulva már egyértelműen arra törekedtem, hogy olyan szakkönyvet készítsek, amely egyaránt jól alkalmazható az Európai Unióval a gyakorlatban foglalkozók számára, valamint tankönyvként is megállja a helyét, alapul szolgálva nemcsak a jövő integrációs szakértőinek, de mindazoknak, akik érdeklődnek az Európai Unió működése iránt. Fontosnak tartottam, hogy olyan könyvet állítsak össze, amely egyaránt hasznos az európai integrációt jog-intézményi vagy gazdasági vagy politikai aspektusból vizsgálók számára. E hármas szempontrendszeren keresztül célkitűzésem az volt, hogy a könyvet elolvasók átfogó képet kapjanak az Európai Unióról, megértsék, hogy az EU mit miért tesz, mi motiválja döntéseit, az integráció eredményei, esetleges kudarcai minek köszönhetők, és milyen úton halad ma az Unió. Bízom benne, hogy az így összeállított kötet a lehető legszélesebb szakértői és érdeklődői kör számára lehet informatív olvasmány, továbbá az európai integrációs ismereteket megalapozó tananyag.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók