Ez az 1840-41-ben keletkezett Dickens-regény utoljára több mint nyolcvan esztendeje jelent meg magyarul – most új fordításban kerül közreadásra. A mű korabeli népszerűségéről legendák szólnak, 2007-ben például sokat cikkeztek Angliában arról, hogy a Harry Potter-könyveket övező hisztériához csak az fogható, amikor a New York-i olvasók tömegesen várták a kikötőben a soron következő folytatást (Dickens ugyanis először újságban közölte), és felkiabáltak a matrózoknak: “Él-e a kicsi Nell?”
A szívhasogató történet egy tizennégy éves kislány és a nagyapja körül forog: a nagyapa pénzét elherdálta a veje (lánya, Nell anyja nem él már) meg Nell kicsapongó bátyja, s az öreg úgy akar gondoskodni Nell jövőjéről, hogy sorozatosan kölcsönöket vesz fel egy gonosz, gyanús üzelmeket folytató törpétől, Daniel Quilptől, szerencsejátéknak hódol, de a pénzt rendszeresen el is veszti. Végül menekülnie kell a kislánnyal Londonból, vidéken vándorolnak nincstelenül, Quilp bosszúszomjasan üldözi őket, és a nagyapa külföldről hazatelepülő fivére lehet, hogy már későn érkezik…
Szerelmi szálakban, jó, gonosz és mulatságos mellékszereplőkben egyaránt bővelkedik ez a talán legérzelmesebb, legmegindítóbb Dickens-mű, amelyet számtalanszor megfilmesítettek, a különféle változatokban játszott Tom Courtenay, Peter Ustinov, legutoljára pedig, az ITV 2007-es tévésorozatában Derek Jacobi és Sophie Vavasseur is. A kötetet az eredeti kiadás George Cattermole- és Hablot Browne (Phiz)-illusztrációi díszítik.
Kapcsolódó könyvek
Charles Dickens - Szép remények
"Emlékezetes napja maradt életemnek ez a nap, mert nagy változásokat okozott bennem. De ez a nap senki életéből nem hiányzik. Képzeljétek csak el, hogy egy bizonyos nap kiesett volna az életetekből, milyen másképp fordult volna minden." - De hogy az a nap hozta-e a sorsdöntő fordulatot, amikor a Szép remények hőse, a szegény gyerekből úriemberré vált Pip először járt a dúsgazdag Havisham kisasszony házában, vagy inkább azon a ködös téli hajnalon dőlt el minden, amikor kisgyerekként egy szökött fegyencnek ételt-italt lopott? S amikor kiderül, mi mikor és miért történt-e tudás nem rejt-e magában újabb sorsfordulót? Pip életében mindenesetre megjelenik a titokzatos jótevő, akinek hála, maga mögött hagyhatja a falusi kovács házát s a mocsárszéli kis falut, és Londonba utazhat, hogy úriemberré váljon. A szép reményű ifjú Havisham kisasszonyt hiszi támogatójának, akinek házában évekkel korábban fizetett játszótársként szolgált. Az esküvője napján elhagyott kisasszony a menyegző foszladozó, rothadó díszletei között éli életét és fogadott lányát, Estellát a férfiak megleckéztetésére neveli. Pip beleszeret a lányba, s lelkében megfogan a gazdagság, az előkelőség iránti vágy is. Ám a tanulással, Estella "kergetésével" és léhasággal töltött londoni évek egy csapásra véget érnek, amikor egy este megjelenik Abel Magwitch, a szökött fegyenc... Charles Dickens "a szív írója". A Szép remények talán a legjobb regénye, mely valamennyi kritikusa szerint messze kimagaslik életművéből.
Charles Dickens - Karácsonyi ének
A szőrösszívű Scrooge úr, a -zaklató, szipolyozó, zsugori, kapzsi vén bűnös-, akinek a karácsony is csak olyan nap, mint a többi, dühvel és megvetéssel nézi az emberek ünnepi készülődését. Kidobja a karácsonyi énekeket kántáló koldus kisfiút és a szegényeknek gyűjtő úriembert egyaránt, kiszipolyozott írnokát is felmondással fenyegeti. Este, hazatérve magányos házába jelenést lát: meglátogatja Marley, rég halott üzlettársa, s bejelenti három további szellem érkezését. Az első a régi karácsonyok szelleme, aki végigvezeti Scrooge urat saját hajdani életén, s elfelejtett, fájó emlékeket elevenít föl benne. A második az új karácsony szelleme, aki felnyitja Scrooge szemét a körülötte élők sorsára, nyomorúságára és vidámságára, szenvedéseikre és emberségükre. Végül a harmadik, a jövő szelleme megmutatja neki saját, ijesztő, magányos halálát. Scrooge urat a jelenések új emberré teszik: más szemmel kezdi látni a világot, karácsonyi pulykát küld írnoka családjának, ellátogat megvetett unokaöccséhez, s jó barát, jó gazda, jó szomszéd válik belőle.
Dickensnek ez az 1843-ban írt kis tanmeséje már az érett mester keze nyomát viseli magán: remekmű, melynek nem hervad a népszerűsége sem.
Dickens Károly - Ritkaságok régi boltja
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Charles Dickens - Kis Dorrit
Az adósok börtönének komor árnyéka ad különös, tragikomikus hátteret annak a hatalmas szatírának, amelyet Dickens e regényében kora társadalmáról fest. A fizetésképtelenek gyülevész hada kicsinyben a kinti társadalom pontos mását adja: nevetséges rangkülönbségeivel, koldus konvencióival.
Odakünn mindez nagyobb méretekben folyik, de a lényeg itt is az embereknek "anyagi fedezet" szerinti felbecsülése, természetesen a megfelelő keresztényi, civilizált formák között. Kis Dorrit áldozatos, gyengéd alakja, valamint a tevékeny jóságot képviselő Clennam szinte nem is illenek a regény nagyon is világos, vérbő figurái közé, hiszen - amint azt Dickens kitűnő szatírája megmutatja - az igaz emberségnek feltétlenül alul kell maradnia a Huzavona Hivatal "kullancsaitól", a kapitalista hatalom uraitól irányított világban.
Charles Dickens - Copperfield Dávid
Copperfield Dávid kora gyermekévei békességben és boldogságban telnek. Bár édesapja nem érhette meg fia születését, édesanyja, Clara, és hűséges cselédjük, Pegotty szerető gondoskodással veszik körül. Mikor édesanyja feleségül megy a keményszívű Edward Murdsone-hoz, intézetbe küldik, majd anyja korai halála után Londonba kerül, hogy munkával keresse meg kenyerét. Jósorsa összehozza a kalandos életű, ám jólelkű Mr. Micawber-val és annak szerető feleségével. Csakhogy Mr. Micawber az adósok börtönébe kerül. A magára maradt Dávid nénjének, Betsey Trotwoodnak a házába menekül. Nénikéje jóvoltából megnyílik előtte a világ, és nélkülözésekkel teli élete ismét új fordulatot vesz.
A hányattatott sorsú angol ifjú mára klasszikus történetében a XIX. századi angol realista regényirodalom legjelentősebb alakja, Charles Dickens számos személyes történetet elevenített meg, megmutatva, milyen élmények járultak hozzá a leendő író fejlődéséhez.
Charles Dickens - Nehéz idők
Dickens utolsó nagy alkotói korszakában, 1854-ben jelentette meg a Nehéz idők-et. Részben hagyományos dickensi mű ez: társadalomjobbító harcának eredményes, tényleges változásokat hozó állomásai, a dologház, az adósok börtöne, a jogszolgáltatás, a kíméletlen iskolarendszer leleplezése közül most az ipari forradalom utáni munkássors sivárságának, kilátástalanságának bemutatása került sorra. Annyiban pedig teljesen új, hogy előtte az angol irodalomban senki nem foglalkozott a gyárvárosok szegényeinek világával, a munkáscsaládok tudatlanságával, reménytelenségével, alkoholizmusba menekülésével.
___A helyszín a képzeletbeli észak-angliai gyárváros, Coketown. Gradgrind, az utilitárius elveket valló iskolaigazgató csakis tényeket óhajt a nebulók fejébe verni, képzeletről, „csodálkozásról” hallani sem akar. Ebben a szellemben neveli két gyermekét is: Louisa leányát, akit a lelketlen gyároshoz, Josiah Bounderbyhoz ad feleségül, és fiát, Tomot, aki Bounderby bankjában kap állást. A két fiatal addig éli szeretetlen, örömtelen életét, míg a haszonelvű gondolkodásmód majdnem minden emberséget kiöl belőlük, s egy jóravaló munkás életét is tönkreteszik. Hajdani iskolatársuk, a vándorcirkusz bohócának lánya, a képzelet, a „csodálkozás” gyermeke, Sissy mutat végül utat nekik, hogy legalább valamit helyrehozhassanak mindabból, amit az előző generáció – tanítók, „reformerek”, politikusok – elrontott.
___A nagy történész, Macaulay helytelenítően „komor szocialista” műnek nevezte a regényt, a kapitalista társadalom korabeli romantikus bírálói, John Ruskin és William Morris viszont lelkesen magasztalták, George Orwell pedig a benne megnyilvánuló „nemes haragot” dicsérte. A könyvből készült 1977-es, John Irvin rendezte angol tévéfilmsorozatban többek között Patrick Allen és Edward Fox alakította a főszerepeket.
Dickens Károly - Karácsoni ének
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Charles Dickens - Közös barátunk
Először jelenik meg magyarul Dickens utolsó befejezett alkotása, tizennegyedik regénye. A Közös barátunk eredetileg 1864–65-ben, folytatásokban látott napvilágot.
A szövevényes cselekményű mű fő témája egyik kritikusa szerint: a pénz, a pénz, és újra csak a pénz. Az események hátterében persze, mint mindig, emberi tulajdonságok állnak, jelesül a romlottság és a kapzsiság. Vízi hullát fognak ki a Temzéből, és ezzel nyomban kezdetét veszi az elhunyt vagyona fölötti civakodás. London nagy folyója azonban nemcsak a haláleset helyszíne, hanem egyben az újjászületés és a megtisztulás letéteményesévé is válik. A víz, a hömpölygő folyó ilyen módon metaforikus betetőzését jelenti a szerző egész karrierjének, központi szerepet tölt be a kalandos történetben, amelynek öt évvel halála előtt ért végére. Dickens London és a londoniak talán minden addiginál részletesebb rajzát adja itt, szerelem, személyazonosság és vagyon háromszögében, nagyszabású szereplőgárdával vázolja fel kora világát.
Érdekes adalék a kéziratról, hogy az 1865 nyarán Franciaországból hazatérő Dickens vonata a staplehursti vasúti híd átépítése közepette kisiklik, az író kupéja a folyómeder fölött állapodik meg, félig a levegőben lógva. Dickens a Közös barátunk éppen esedékes folytatását először a vagonban felejti, aztán visszamászik érte. Végül három hónappal később, szeptember elején zárja le a kéziratot, megemlékezve arról, hogy a viaduktról kitörő vasúti szerelvény örökre elszakíthatta volna olvasóitól. Szerencsére nem így történt, így most mi is kezünkbe vehetjük Dickens lassan százötven éves könyvét, N. Kiss Zsuzsa vadonatúj fordításában.
Charles Dickens - Nicholas Nickleby I-II.
Ismét Dickens-regénnyel örvendezteti meg a Móra Ferenc Könyvkiadó az olvasóközönséget. Mindvégig lankadatlan figyelemmel olvasható ez a terjedelmes, ötvenöt íves regény: mesterien bonyolódik a cselekménye, gazdag érzésvilág fejeződik ki benne, élénken színezett jellemek egész sokaságát vonultatja fel az író. Nicholas Nickleby, a tehetséges és jó érzésű fiatalember, húgával, a szép és jó Kate-tel és édesanyjával fillér nélkül marad szerencsétlen apja halála után. Nagybátyja, az embertelenségig önző pénzhajhász egy ún. fiúnevelő intézetbe szegődteti őt segédtanítónak. Squeers, az "igazgató" vagy negyven gyereket éheztet és ütlegel a mocskos tanintézetében. Nicholas nemsokára meg is szökik tőle, s színésznek áll be, majd sok hányattatás után végre a Cheeryble fivérek üzletébe kerül, s a jóságos öreg ikertestvérek atyai támogatásával rendeződik el az egész család sorsa. Az uzsorás nagybácsi teljes erkölcsi és anyagi összeomlásban elpusztítja önmagát. A többiek is, ha rászolgáltak, elszenvedik méltó büntetésüket, ha pedig tiszta lelkűek és nemes érzésűek, elnyerik megérdemelt jutalmukat. Valahogy úgy vagyunk Dickensszel, mint Jókaival: írói módszere utólag naivnak tűnhet, de olvasás közben mindig az általa teremtett világban élünk.
Elizabeth Gaskell - A kisváros
Mrs Gaskell munkásságát kevesen ismerik hazánkban, holott a Cranford (azaz jelen kiadásunkban: A kisváros) a világirodalom gyöngyszemeinek sorába tartozik. A falusi Anglia utolsó pillanatait rögzítette Mrs. Gaskell, a pillanatot, amikor már a városokban a kapitalizmus kíméletlen szelleme volt az úr. A 19. század derekán az angol falu megőrzött valamit a mesterségesen óvott idillek békéjéből, nyugalmából - ennek az idillnek egyik utolsó költője volt A kisváros alkotója, Mrs. Gaskell.
Charles Dickens - Nagy várakozások
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Charles Dickens - Martin Chuzzlewit I-II.
Tulajdonképpen két könyv a Martin Chuzzlewit: egyik a Viktória-kori népbetegség, a képmutatás regénye, a másik közbeékelt szatíra Dickens amerikai utazásának keserű tapasztalatairól. A képmutatás régényében Martin Chuzzlewit angliai kalandjai során ismét nagyszerű karakterbabák világa nyílik meg az olvasó előtt - Pecksniff, a képmutató építész vezetésével vonulnak fel, a jóságos Gampné, a gyászos Mould úr, Mark Taplwy és a Pecksniff kisasszonyok, hogy csak a legjellegzetesebbek említsük. Az amerikai kalandokat Dickens személyes csalódása hevíti a szatíra hőfokára. "... ez nem álmaim köztársasága. A legsúlyosabb csapás érte itt a Szabadságot, végső csőd,pedig példát mutathattak volna a Föld számára."
Charles Dickens - Örökösök I-II.
Talán a legkeményebb Dickens-regény - a "kemény" jelzőt nemcsak mondanivalójára, hanem a mű tónusára, felépítésére, egész írói technikájára is értve. A Dickensre jellemző érzelmesség és irónia aránya itt az utóbbi javára tolódik el, úgyhogy az Örökösök méltán nevezhető a szatirikus-kritikai realizmus egyik legmagasabb csúcsának. A cselekmény váza egy valóban lezajlott híres örökösödési per - erre a vázra építi fel Dickens a száz évvel ezelőtti Anglia panorámáját, középpontjában a ködös Londonnal, melyet önző, haszonleső, nyomorgó, agyafúrt, ártatlan, bűnöző és különc figurák roppant galériája népesít be. Ez a sok figura - a szent Eszter, a szerencsétlen Lady Dedlock, a gonosz Tulkinghorn, a habókos Flite kisasszony és a többiek - egy bonyolult, de szigorú kompozíciójú krimi izgalmas keretében találkoznak egymással, hogy sorsuk összképéből a viktoriánus korszak nagyszabású freskója kerekedjék ki.
Charles Dickens - Dombey és fia
A Dombey és Fia cég kis- és nagykereskedelmi, valamint kiviteli ügyletei 1846-48-ig jelent meg, húsz, havonta közölt folytatásban "Phiz" (Hablot K. Browne) rézkarcaival.
Az angolt irodalomtörténet erre a regényére teszi Dickens "sötét korszakának" kezdetét, ami közérthetőbben az író társadalom-szemléleti tudatosodását jelenti. Előző regényeinek egy-egy alakja legfeljebb önmagára jellemező: csak a jók vagy rosszak, egyetlen furcsa tulajdonság hordozói, akikre a Dickensről szóló karinthyáda legjobban ráillik.
Az első nagy lépést a Dombeyvel teszi Dickens a tipikus világa felé: a jó és rossz áldot-egyszerű erkölcsi rendjét tudatosan alkalmazza a társadalom bonyolult rendjében.
Eredetinél eredetibb figurákat önt a dickensi bőségszaru: Chickné, Tox kisasszony, Susan Nipper, Cuttle kapitány, Mac Stingerné, Pipchinné, Blimberék és Toots életünk örök útitársaivá lesznek.
Charles Dickens - The Old Curiosity Shop
Little Nell is a 14-year-old beauty with a heart of gold raised by her kind, secretive grandfather. He runs an antique shop, and borrows significant sums of money from Mr.Quilp, the moneylender. No one knows what the grandfather does with the money, but he is thought to be rich and increasing his assets. Then the secret comes out: the old man is a gambler, he hopes to secure the future of his beloved granddaughter by winning a fortune. That, of course, never happens. The grandfather keeps losing, gambling the money away every night and sinking deeper in debt.
When Mr.Quilp finds out where his money is going, he is furious. He takes the shop from the old man, and Little Nell and her grandfather flee from London, fearing more harm. They travel mostly on foot, Little Nell leading the way and taking care of her devastated grandfather who becomes a weak, childlike creature unable to think for himself.
Charles Dickens - A Christmas Carol
This engrossing tale relates Ebenezer Scrooge's ghostly journeys through Christmases past, present, and future and his ultimate transformation from a harsh and grasping old miser to a charitable and compassionate human being. A perennial classic that has become as much a part of the holiday season as holly, mistletoe, and evergreen wreaths.
Charles Dickens - Oliver Twist (angol)
One of Dickens’s most popular novels, Oliver Twist is the story of a young orphan who dares to say, "Please, sir, I want some more." After escaping from the dark and dismal workhouse where he was born, Oliver finds himself on the mean streets of Victorian-era London and is unwittingly recruited into a scabrous gang of scheming urchins. In this band of petty thievesOliver encounters the extraordinary and vibrant characters who have captured readers’ imaginations for more than 150 years: the loathsome Fagin, the beautiful and tragic Nancy, the crafty Artful Dodger, and perhaps one of the greatest villains of all time—the terrifying Bill Sikes.
Rife with Dickens’s disturbing descriptions of street life, the novel is buoyed by the purity of the orphan Oliver. Though he is treated with cruelty and surrounded by coarseness for most of his life, his pious innocence leads him at last to salvation—and the shocking discovery of his true identity.
Charles Dickens - Hard Times
Coketown is dominated by the figure of Mr Thomas Gradgrind, school headmaster and model of Utilitarian success. Feeding both his pupils and family with facts, he bans fancy and wonder from any young minds. As a consequence his obedient daughter Louisa marries the loveless businessman and ‘bully of humanity’ Mr Bounderby, and his son Tom rebels to become embroiled in gambling and robbery. And, as their fortunes cross with those of free-spirited circus girl Sissy Jupe and victimized weaver Stephen Blackpool, Gradgrind is eventually forced to recognize the value of the human heart in an age of materialism and machinery.
This edition of Hard Times is based on the text of the first volume publication of 1854. Kate Flint’s introduction sheds light on the frequently overlooked character interplay in Dickens’s great critique of Victorian industrial society.
Charles Dickens - Nicholas Nickleby élete és kalandjai I-II.
Ismét Dickens-regénnyel örvendezteti meg a Móra Ferenc Könyvkiadó az olvasóközönséget. Mindvégig lankadatlan figyelemmel olvasható ez a terjedelmes, ötvenöt íves regény: mesterien bonyolódik a cselekménye, gazdag érzésvilág fejeződik ki benne, élénken színezett jellemek egész sokaságát vonultatja fel az író. Nicholas Nickleby, a tehetséges és jó érzésű fiatalember, húgával, a szép és jó Kate-tel és édesanyjával fillér nélkül marad szerencsétlen apja halála után. Nagybátyja, az embertelenségig önző pénzhajhász egy ún. fiúnevelő intézetbe szegődteti őt segédtanítónak. Squeers, az "igazgató" vagy negyven gyereket éheztet és ütlegel a mocskos tanintézetében. Nicholas nemsokára meg is szökik tőle, s színésznek áll be, majd sok hányattatás után végre a Cheeryble fivérek üzletébe kerül, s a jóságos öreg ikertestvérek atyai támogatásával rendeződik el az egész család sorsa. Az uzsorás nagybácsi teljes erkölcsi és anyagi összeomlásban elpusztítja önmagát. A többiek is, ha rászolgáltak, elszenvedik méltó büntetésüket, ha pedig tiszta lelkűek és nemes érzésűek, elnyerik megérdemelt jutalmukat. Valahogy úgy vagyunk Dickensszel, mint Jókaival: írói módszere utólag naivnak tűnhet, de olvasás közben mindig az általa teremtett világban élünk.
Charles Dickens - Nehéz idők / Karácsonyi ének
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.