Misilló ​királysága

Szerb Antal - Utas ​és holdvilág
Mikor ​döbbenjen rá egy férfi, hogy nem adhatja föl ifjúsága eszményeit, és nem hajthatja fejét „csak úgy" a házasság jármába, ha nem a nászútján? Szerb Antal regénybeli utasa holdvilágos transzban szökik meg fiatal felesége mellől, hogy kiegészítse, továbbélje azt az ifjúságot, amely visszavonhatatlanul elveszett. A szökött férj arra a kérdésre keresi a választ, hogy a lélek időgépén vissza lehet-e szállni a múltba, vajon torzónak maradt élet-epizódokkal kiteljesíthető-e a jelen, és megszabadulhat-e valamikor az ember énje börtönéből vagy hazugnak gondolt „felnőttsége" bilincseitől? Az Utas és holdvilág a magát kereső ember önelemző regénye. Mihály, a regény hőse hiába akar előbb a házassága révén konformista polgári életet élni, s hiába szökik meg ez elől az élet elöl, a regény végén ott tart, ahol az elején: mégis bele kell törnie mindabba, amibe nem akar. „És ha az ember él, még mindig történhet valami" - ezzel a mondattal zárul a finom lélektani részletekkel megírt, először 1937-ben megjelent regény, amely első megjelenése óta hatalmas világsikerre tett szert.

Ottlik Géza - Buda
Ottlik ​az Iskola a határon befejezésétől kezdve annak folytatásán dolgozott. Ez a folytatás végül is csak posztumusz jelent meg 1993-ban. A több évtizedes várakozás, a felfokozott figyelem, az írónak időközben szinte mitikussá növekedett híre és rangja ellenére a kritika egységesen azt állapította meg a műről, hogy az - minden részletszépsége ellenére - nem áll az Iskola a határon magasán. Bizonytalan volt a kötet filológiai szempontból is. Többen vitatták, hogy a kiadó, Lengyel Péter jól értette-e a szerző intencióit, helyes sorrendbe állította-e a töredékes darabokat; sokan azt is kétségbe vonták, maga Ottlik befejezettnek, kiadásra érettnek tekintette-e a Budát. A regény természetesen csak az Iskola a határon ismeretében érthető-élvezhető, mert annak több pontjai hivatkozásul szolgálnak a Buda szerkezetében. A hős, az elbeszélő ezúttal is Bébé a - festő volta ellenére - szinte pontról pontra megfeleltethető Ottlik-hasonmás. Az "Iskola" másik elbeszélője, Medve Gábor ezúttal nem egyenrangú narrátora a műnek, ám annak változatlanul kulcsszereplője. A Buda bizonyos szempontból keretregény. Azt beszéli el, ami az "Iskola" előtt és után történt, ezáltal értelmezve, állandóan "újraolvasva" az első regényt. Ezek az értelmezések azonban nem érintik az "Iskola" központi magját, annak a helyzetnek metafizikai "megértését", amit a katonaiskola Bébének és Medvének külön-külön is jelentett. A Buda nem egy helyzet, hanem minden helyzet értelmezése kíván lenni, éppen ezért - időben erősen szétszórt - epizódok sorozatából áll. Talán ezért sem oly igen fontos tudnunk, hogy a kiadó a "helyes" sorrendet rekonstruálta-e. A középpont bizonyos, a kör pontjai, amelyeket a Buda epizódjai rajzolnak ki, szinte tetszőlegesek lehetnek.

Ottlik Géza - Iskola ​a határon
Az ​író új regénye egyrészt szabályos diákregény, mulattató, néha tragikumba forduló diákcsínyekkel, ártatlan vagy borsos kamasztréfákkal, ugyanakkor jóval több is ennél: egy társadalom lélektani regénye. A Horthy-korszak leendő katonatisztjeinek neveléséről, a határszéli kadétiskoláról szól a regény, ahová az úrifiúkat küldik, hogy a legérzékenyebb kamaszkorban történő kínzatások és az embertelen fegyelembe való nevelés után legtöbben maguk is nevelőikhez hasonló kínzókká, fegyelmezőkké legyenek. Azaz: egy erkölcstelen társadalom áldozataiból ennek a társadalomban a védelmezői. Ottlik hitelesen és nagy művészettel ábrázolja ezt a testi-lelki terrort, aminek védtelenül ki vannak szolgáltatva ezek a kamaszok, és azt a folyamatot, amely odáig zülleszti őket, hogy ezt a természetellenes világot természetesnek és egyedül lehetségesnek fogadják el. A kadétiskola komor, baljós épülete a huszas évek ellenforradalmi Magyarországának szimbóluma - és a regény ennek a szimbólumnak társadalmi és erkölcsi tartalmát, valóságát mutatja be, ítéletet mondva fölötte.

Yann Martel - Pi ​élete
Pi ​Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét - Piscine Molitor - egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: π=3,14. Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező - a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel - valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna - és egy bengáli tigris! Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit? A Spanyolországban született, Kanadában élő Yann Martel egy csapásra világhírű lett ezzel a lebilincselően izgalmas és fájdalmasan szép könyvvel, amellyel elnyerte a Booker-díjat is.

Bodor Ádám - Sinistra ​körzet
Valahol ​a Kárpátok hegyláncai közt - mellékesen szólva: Európa közepén - egy velejéig irracionális világban játszódik Bodor Ádám regénye. Hősei egy bornírt társadalom foglyai - s ezenközben az öröklét számkivetettjei. Életük már-már civilizáción inneni, életviszonyaik tökéletesen szervezetlenek, tehát rendőrileg szükségképpen túlszervezettek, mindennapjaik a totális működésképtelenség szüntelen tudomásulvételével és megindító kijátszásával múlnak. Andrej Bodor a történetek elbeszélője és elszenvedője, hol alanya, hol tárgya tehát, papírjaitól és nevétől is megfosztatik, mikor megérkezik Dobrin "City"-be, a számára kijelölt lakhelyre, hogy fölkeresse nevelt fiát. Ami a regény szereplőivel és körülöttük történik, érthetetlen és borzalmas, mindazonáltal megérthető és körülményeik értelmezésével tökéletesen logikus, ami a legborzalmasabb, az történik a legtermészetesebben, leglogikusabban. S hogy ezt így érezzük, az Bodor Ádám rendkívüli írói-művészi erejének, ábrázolása pontosságának köszönhető, aminek révén fizikai és metafizikai, reális és irreális mintha nem is fogalmi ellentétpárok lennének, hanem a hiányokkal jelzett teljesség oszthatatlanságának egymásba érő, egymásba játszó felületei. Mert itt olyan világot kellett megmutatni, amelyből mindenki a maga módján menekül: külföldre (Andrej vagy Géza Hutira), halálba (Béla Bundasian), magányba (Géza Kökény) vagy a lefokozott, animális létbe, hogy ami nem embernek való, azt ne kelljen emberi öntudattal elviselni.

Krasznahorkai László - Sátántangó
".... ​a regény tere újra egy világ, és... ez a világ - alakjai által - dúsan tagolt, rétegzett, hierarchizált, a mindennapi cselekvésköröktől az álmokig és fantamagóriákig, az egyetemes világrendtől az élet egyszerű újratermelésén és a társadalmi helyen keresztül az emberi méltóság és méltatlanság etoszáig. ... A Sátántangó korszakalkotó mű." Radnóti Sándor "Sátántangó afféle perpetuum mobile, egy megtévesztési és megtöretési láncon át nyilvánuló létszerkezet, melynek nincs felelőse, csak állapota van, melyre különféle hitek, remények, öncsalások vetülnek... A tehetetlenség és mozdíthatatlanság halálos kitáncolásában áll e regény nagyszabású volta... Nyomasztó, egyben mélyen lélegző könyv: élőlény, mint minden igazi epika." Balassa Péter

Gelléri Andor Endre - A ​nagymosoda
1930 ​őszén kezdte közölni regényét a Magyar Hírlap, könyv alakban 1931-ben jelent meg, a Pantheon sorozatában, Kassák és Márai modern regényei mellett. Realizmus és ábránd sajátos övezete ez. A mosoda agyonhajszolt nőrabszolgáinak, illetve a basáskodó művezetőnek "kegyetlenül valós" rajzába otthonosan illeszkednek be az olyan, szinte mesebeli figurák, mint Angelov, a megaláztatás elől a halálba menekvő kelmefestő, vagy Tir, a nagyszívű és gyermeklelkű fűtő, aki Kínába készül, harcolni a forradalomért... Legendás a befejezés is: a tőkés iszonyatos bűnhődése iszonyatos bűneiért.

Nádas Péter - Emlékiratok ​könyve
Könyvének ​születéséről ezt írta a szerző: "Ezerkilencszázhetvenhárom őszén Berlinből Rostockba, majd onnan Warnemündébe utaztam. Az égvilágon semmi dolgom nem volt se itt, se ott. Nem ismertem senkit, engem sem ismert senki. A tengert akartam látni, s a kedélytelenül új szállodadoboz tizedik emeletéről néztem a tengert. és semmi más nem foglalkoztatott jobban, mint a saját életem kioltásának gondolata. Mivel azonban se magamat megölni, se meghalni nem tudtam, dolgozni kellett. A munka azt jelentette, hogy sima, biztos, nyugodt mondatokat írok félájult állapotban, olyan mondatokat, melyeknek se értelme, se józan interpunkciói nem közvetítenek semmit valóságos érzelmeimből, s így megint csak ott állt előttem a sürgető gondolat, hogy meg kell gyilkolnom magam. A szorongás csomókat, rögöket képez a torokban és a gyomorban; csomókat és rögöket köptem kijelentő módban. Egymás mellé rendelt kijelentéseim viszont olyan testet adtak a szövegnek, mely immár nem a jó tanuló automatizmusával alkalmazott központozástól nyerte el alakját és belső, gondolkodói szerkezetét, hanem a mellérendelés módjától, és ritmusától. A megtalált zene borzongatóan vad és egyáltalán nem hiteltelen képzettársításokra ragadott. Mégis, mintha csupán a hangomat tornáztattam volna, igaz, sajátos skálán. Elbeszélői modorommal kapcsolatos gondjaim életemnek ebben a szakaszában tematikus kérdésekké váltak. Rájöttem, hogy leplezetlen énemet a démonok gondosan eltakarják, s csak akkor húzzák el kezüket kicsit, ha a haláltól való félelmemben a képzeletemre bízom magam. Egy szó fogalmazódott, illetve hívódott le bennem: emlékiratok. Emlékiratokat fogok írni. Több ember időben némiképpen eltolt, párhuzamos emlékiratát. Kicsit úgy, ahogyan Plutarkhosz az életrajzokat. És ez a több ember mind én lehetnék, anélkül, hogy én lennék. Így értem el egy formához, amelybe úgy éreztem, beleférhetek. Képzeletem nekilendült. Figurák, arcok, testek, gesztusok, ruhák áradtak rám összes szavukkal és szagukkal. Végtelenül gazdag lettem, dúskáltam földi javaimban. Két év telt el a warnemündeni séta óta. Akkoriban egy lakótelepi ház nyolcadik emeletén laktunk, s velünk átellenben építeni kezdtek egy hasonló betonmonstrumot. Éjjel és nappal, vibrátorokkal, keverőkkel, dömperekkel és toronydarukkal. Gondolom, ilyen lehet a pokol zaja. Furcsa módon, mégis ebben a pokoli építkezési lármában született meg bennem az elhatározás, fölálltam, leültem az asztalomhoz. Amikor a regényemet írni kezdtem, s attól kezdve mindig, tíz éven át, arra kértem igazán a legforróbb fohásszal az Istent, hogy soha ne engedjen egyetlen mondatot se fölülről leszúrnom. Szent Györgyre kellett gondolnom, amint gyönyörű ágaskodással, fölülről a sárkányba döf. Ne így. Ezt kértem." Tizenegy évig írta Nádas Péter ezt a regényt, mely három emlékiratból forr eggyé. Ideje a jelen, az ötvenes évek és a századforduló. A könyvben szereplő három emlékíróból kettő író. Író a mindvégig névtelen, regényén dolgozó főhős, és író a születő regény főszereplője is: német író, Thomas Thoenissen. A harmadik emlékíró "akkor jut szóhoz", amikor a másik kettőnek "tragikus hirtelenséggel" félbe kell szakítania emlékezését. Akár a múlt század nagy regényei: lebilincselően izgalmas, forró olvasmány az Emlékiratok könyve. De a rálátás a jelené. Hőseinek a groteszkül kegyetlen történelemtől és belső világuktól meggyötört történetében századunk érzelmi-érzéki enciklopédiáját írta meg Nádas Péter. "Kellemes kötelességemnek teszek eleget, ha kijelentem, hogy nem a saját emlékirataimat írtam meg. Senkit nem szeretnék fölöslegesen megtéveszteni. Regényt írtam, több ember, időben némiképpen eltolt, párhuzamos emlékiratát beszéltem el. Mindazon valóságosnak tetsző helyszín, név, esemény és helyzet, ami a történetben előfordul, nem mondható tehát valóságosnak, hanem a regényes írói szándék és az óvatos képzelet terméke. Amennyiben valaki mégis magára ismerne, vagy - Isten ne adja! - bármilyen esemény, név, helyzet fedne egy valódit, akkor az csak a fatális véletlen műve lehet, s ebben a tekintetben - ha más tekintetben nem is - kénytelen vagyok minden felelősséget elhárítani.

Herczeg Ferenc - Pogányok
Herczeg ​Ferenc Pogányok című történelmi regényéről, mely az István király halála utáni zavaros időkben, a Vata-féle felkelés idején játszódik, Kornis Gyula 1941-ben ilyen emelkedett hangon ír: "Nyugat és Kelet lelkének tragikus összeütközése, az ősmagyar lélek kereszténnyé átváltódásának történeti problémája aligha tehet még szert mélyebb és szebb lélektani keretre, mint Herczegnek ebben a művészi alkotásában. A Pogányok a magyar irodalom regénytájainak egyik legmagasabb hegycsúcsa."

Hunyady Sándor - Családi ​album
Az ​önéletrajzi regényben a szerző apja, Bródy Sándor mellett eltöltött éveiről vall. Helyszínei a századelő kávéházai, szerkesztőségi szobái, szállodái, színházak próbatermei és kártyaszalonjai. Miközben a ritka erejű elbeszélő anekdotikus történeteivel elbűvöli, elszórakoztatja az olvasót, az anya hirtelen jött halálának megrendítően őszinte ábrázolásával meghökkent, majd pedig egy apafiú viszony egyszer befogadó, máskor kirekesztő fordulatain keresztül egyszerre szembesít a legfelemelőbb apai és fiúi érzelmeinkkel.

Tar Sándor - A ​mi utcánk
"Valami ​lehet a levegőben mostanában, vagy csak a hőség teszi, érzi ember, állat, hogy valami nincs rendben. Dorogi lova, a Palkó például úgy issza a sört újabban, hogy felemeli a farkát közben. Mérő Lajos pedig a műfogát vesztette el valahol, de a sört ugyanúgy issza, talán kicsit kevesebbet, vagy csak Esztike, a pultos nem húz neki annyi vonást. Lajost valaki fejbe vágta egy fülledt, zavart éjszakán... Akkor tűnt el az az adonyi alak is, aki hozott patkánnyal rágcsálót irtott, és kedvelte, ha pofozzák. Azóta valami vibrál a levegőben." "Magyarországon megsokasodtak az 'írók'. Ezzel arányosan csökkent az írást tudók száma. Tar Sándor ezen kivételes kevesek közé tartozik." - Petri György "Tar Sándor 'ott' maradt, ahonnan a pályatársak lassanként kivonultak. Ő még tudja, mitől lesz hirtelen csend a kocsmában." - Bodor Ádám

Reviczky Gyula - Apai ​örökség
Midőn ​ez új kiadásban bocsátom az Apai örökség czímű elbeszélést a közönség elé, nem akarom elhallgatni, hogy néhány jelentősebb módosítást tettem rajta. nevezetesen kihagytam a hős kamaszkori szerelmeinek aprólékos leirását, továbbá megsziveltem egyik birálóm (Milkó Izidor) amaz észrevételét, hogy Fejérházy anyjáról is jó volna valamit tudni. Bár most is csak futólagosan, néhány vonásban mégis megrajzoltam úgy ahogy emlékét. A főmódosítás azonban az, hogy a minden tettől irtózó Fejérházy Tibort nem hagytam meg öngyilkosnak, hanem az olvasóra biztam annak az elképzelését, meddig fog a lejtőn lefelé gurulni és lesz-e képes valamikor megállni. A főkifogásról, hogy a hős nem rokonszenves, nem birtam tenni. Inkább a tárgyilagosság lebegvén szemeim előtt, be akartam mutatni egy semmi tetthez erővel nem biró, a munkától elszoktatott, tétlenül szemlélődő jellemet, a nélkül, hogy idegen lelki vonások becsempészése, nem az adott tényezőkből folyó helyzetek teremtése által pszikológiátlan szánalmat ébresszek iránta. Igy kérem Fejérházy Tibort értelmezni. Nem kér ő részvétet, csak igazságot, - s azt kap is. Budapest, 1886. julius 22. Reviczky Gyula

Vaszary Gábor - Monpti
"Tudom, ​hogy egyszer gazdag ember lesz belőlem, csak késő lesz egy kicsit. Gyomorbajos, keserű öregúr leszek: - Jean, nem vagyok itthon senkinek. Megértetted? Igenis, méltóságos uram. Ha összetalálkozhatnék a Szent Jakab utcában megöregedett önmagammal, aki leszek, elébe állnék itt, az olasz csemegeüzlet előtt. - Öregúr, állj meg egy pillanatra. Odaadom neked az ifjúságom, amire most nincs szükségem. Aki öreg, az biztos, hogy nem éhes mindig. Ezer frankért még a gyomorbajt is átveszem tőled. Ötszázért is átveszem. Ne menj el, százért is." Így alkudozik Vaszary Gábor keserédes történetének főhőse, a szeretni való, könnyelmű fiatalember, a "tisztességükkel küszködő" párizsi lányok kedvence, akit a könyvsikerből készült film nézői is a szívükbe zártak. Az 1930-as évek "párizsi" regényeinek írója nem sajnálta történeteiből pazar humorát és pikáns iróniáját sem, és bizonyára ennek eredményeképpen sikerült - látszólagos habkönnyűsége ellenére - az irodalom határmezsgyéjén belül maradnia.

Karinthy Ferenc - Epepe
Szokatlan ​volt az a hang és szemlélet, mellyel a realista Karinthy az Epepe világát megalkotta. Főszereplője, Budai nyelvészkongresszusra utazik Helsinkibe, ám a repülőtéri átszálláskor eltéveszti gépét, és ismeretlen állam ismeretlen városába kerül. A nyelvi kommunikáció szakértője, aki számos idegen nyelven tud, nem képes magát megértetni és ő sem érti a bennszülöttek beszédét. Kényszerűségből ragad az egymás iránt is közönyös, állandóan rohanó és hadaró emberek országában, kilátástalannak tűnő helyzetét kell elfogadnia, s lakhatóvá tennie megszokott körülményeiből kizárult életét.

Ivo Andrić - Híd ​a Drinán
A ​Nobel-díjas író világhírű regénye négy évszázad életét pergeti le előttünk, mialatt izgalmas, megrendítő, csodálatos események követik egymást. A regény Bosznia egyik festői kisvárosában, a Drina partján, az égbe szökő hegyek tövében épült Visegrádban játszódik, középpontjában azzal a mestermívű híddal, amely a Drina két partját összeköti. A híd keletkezésének és életének mozzanatai fogják keretbe az eseményeket, a történelem helyi színjátékait, emberi sorsok tragikus és derűs alakulását. A 16. század elejétől, a híd építésétől kezdve 1914-ig a híd felrobbantásáig ismerjük meg Szerbia és Bosznia népeinek, az ott élő családoknak, embereknek az életét. A négy évszázad folyamán nemzedékek váltják egymást, melyek új gondolatok, érzelmek, eszmények, törekvések hordozói. Minden változik, csak a híd örök, és az alatta zúgó, sebes folyó. Népek tarka kavargása ez: szerbek, törökök, osztrákok, magyarok, zsidók sorsa kapcsolódik egybe itt, a Drina mentén, a híd mellett kisvárosban, a hídon, s az író ennek a sokszínű emberi közösségnek életét ábrázolja páratlanul sokoldalú, művészi átéléssel, megértő emberséggel, bölcs filozófiával.

Szilágyi István - Kő ​hull apadó kútba
Komor, ​baljós hangulatú hegyek között fekszik Jajdon, a nevében is fájdalmas város. Egy asszony minden éjjel köveket gyűjt kosarába, és a kútba önti súlyos terhét. Vállát, kezét sebek borítják, de a már régen kiszáradt kút egyre követeli az áldozatot. Ilka csak akkor nyugodhat meg, ha sikerül teljesen betemetnie a tátongó mélységet, és vele együtt az egész múltat: szüleinek korai halálát, a város minden lakója iránt érzett ellenszenvét, és a környezetében szokatlan és titkos kapcsolatát egy nála jóval szegényebb, családos férfival. Ilka sajátos vezeklése mégsem hoz feloldozást: sorsa menthetetlenül tragédiába torkollik. A történet a huszadik század első felében, a nagy kivándorlások idején játszódik, és egy nem mindennapi bűntény mozgatja a főszereplőt – de mindenki lelkét elkövetett vagy elkövetni vélt, titkos bűnök mérgezik. Feloldhatatlan ellentét van a jajdoni polgárok és a hegyeken élő parasztok között, mintha csak az Ókori spártaiak és „körüllakók” elevenednének meg Erdélyben. De öröknek tűnő a feszültség polgár és kereskedő, paraszt és városlakó, gazdag és nincstelen között; eközben Jajdon is lassan, de megállíthatatlanul halad a pusztulás, az enyészet felé.

Móricz Zsigmond - Pillangó
Pillangó. ​A szép és csapodár szerető jelképe - meg a reménytelen szerelemé Darabos Jóska és Hitves Zsuzsika elemi erővel fellobbanó, társadalmi konvenciókkal szembeszálló szerelmének története a szerző meghatározása szerint "idill". Móricz könnyű kézzel, napok alatt írta meg a korántsem idilli helyzetet, amelyben két felfogás áll szöges ellentétben egymással: a nagy alföldi mezőváros peremén boldogulni megtanult öregeké, és a fiataloké. Jóska és Zsuzsika szülei a már kialkudott, érvényes szokáshoz kötődnek, ők akarják megszabni a "ki kivel házasodjék" törvényét, melynek alapja az anyagi biztonság. Minden eszközzel próbálják megakadályozni a fiatalok egybekelését. Jóska és Zsuzsika a szív, a szerelem jogán a lehetséges, a vágyott világ fölépítésére törekednek. A boldogságért azonban nemcsak szüleikkel, hanem egymással, egymásért is meg kell küzdeniük.

Lovas Ildikó - Spanyol ​menyasszony
Lovas ​Ildikó új regénye, a Spanyol menyasszony az erotikus krimi és a lányregény mesteri ötvözete. A regény két síkon játszódik, az egyik az én-elbeszélő kiskamaszkoráig vezet vissza minket, míg a másik Csáth Géza feleségének, Jónás Olgának az utolsó napját elmondva próbálja megfejteni az író és felesége kapcsolatát. A regény - a végrendelet kivételével - alig használja fel Csáth leveleit és naplóit, inkább Jónás Olga nézőpontjából próbálja leírni a gyilkosságba fulladt kapcsolatot. Jónás Olga, akibe háromszor belelő a férje, átvonszolja magát a szomszédos kovácsműhelybe, és ott belehal a lövésekbe. A regény azonban nem kívánja ekképpen megoldani a helyzetet, mert Csáth és Jónás kapcsolatának sokkal lényegesebb része a gyilkosságra készülés, a kínzás és a félelem, a bizonytalanság és a kiszolgáltatottság. A tragédia ezen részével foglalkozó regényfejezetek központi kérdése tehát: melyikük öli meg előbb a másikat. A spanyol menyasszony, az esküvőjére készülő, menyasszonyi ruhájában toporgó fiatal lány nem az ellenpontját képezi Jónás Olgának, de mindenképpen kiegészíti, hiszen benne testesül meg mindaz a bizonytalanság, kétely és vágy, amit a házasság jelenthet és amire kislányként, kiskamaszként különböző szerelmi próbálkozásokkal és testi történésekkel készül az én-elbeszélő. A házasságra készülő lány és a házassága végéhez közeledő Jónás Olga sorsában a lányszobák világából érkező vágyak, remények és hazugságok szólalnak meg. A kortárs irodalomban kevés olyan regény született, mint a Spanyol menyasszony, amely ennyire visszafogott pontossággal és mégis érzékien beszél a női testről és a szenvedélyről.

Bartis Attila - A ​nyugalom
Anya ​és fia él együtt egy pesti lakásban. Az anya egykor ünnepelt, imádói által bálványozott, irigyei által megvetett és gyűlölt színésznő volt. Szenvedélyes, érzéki nő, aki mindig is úgy gondolta: szükség esetén szinte bármit megbocsát magának az ember. Tizenöt éve a lábát sem teszi ki a lakásból. Szorong, retteg, gyűjtögeti disszidált lánya leveleit és árgus szemekkel figyeli íróvá lett fia minden mozdulatát. És miközben odakint szép lassan összeroskad egy politikai rendszer, egyre nyilvánvalóbb lesz, hogy a fiú immár sose fog szabadulni e gyűlölet és szenvedély szőtte hálóból. Még akkor sem, amikor az egy éjszakás, satnya kis kalandok után egy nap a Szabadság hídon találkozik Fehér Eszterrel.

Csokonai Lili - Tizenhét ​hattyúk
„Én, ​Csokonai Lili löttem e nyívvel tellyes világra az 1965. esztendőben 17. septembris virradólag Csepel szürke lapályában, az igaz római hitben és hitetlenségben megmaradván hóttig.” Így kezdődik Csokonai Lili könyve. Regény és önéletrajz, látomás és valóság. Egy árván maradt lány sivár, profán kálváriája a mai ember számára szakrális nyelven. Nevelőapja kikezd vele, mennie kell, takarítónő lesz, szexről, szép ruhákról, illatszerekről ábrándozik, elveszti szüzességét, nős emberrel kerül viszonyba, később a test és a lélek csábításainak egyaránt engedvén a legkülönfélébb kalandokba keveredik. Egy lány a 80-as évek közepétől elkezdi mondani az életét. Az életünket. Reménykedjünk.