Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


B_Tünde
5.0/5

Az ​évek során lassan elfelejtjük, milyen volt gyereknek lenni. Vámos Miklós nem felejtette el, és visszaidézi azokat az éveket, amikor az ember próbálta megérteni a felnőttek világát, kisebb-nagyobb sikerrel. Abban a korban pedig, amikor Öcsi, a főszereplő 6 éves volt, még egy felnőttnek is nehéz volt eligazodni a világ dolgaiban, nemhogy egy gyereknek.


pepege
5.0/5

Engemeta ​Miklósbá tanált ki, azigaz, deazér tessék csak nyugodtan elolvasni a történetemet, mer nagyon érdekesám! Sokat törtema fejemet, hogy azisten az vane még a zateista szakkörbe is eljártam a Feribához, csakhogy megvéggyema zénistenemet. Énmégcsak most lettem elsős, demár tudok olvasni is, és ha nem tudok valamit, mindig megkérdem azapát vagy valaki más felnőttet, aki tuggya. De néha senkise tuggya. Vagy csak nem akarják megmondani nekem azigazat, merén még csak egy gyerek vagyok. És hogyén úgyse értem.
Asse értem, mér kerülök én folyton bajba, pedigén mindig csak jót akarok, de valahogy sose sikerül azajó. Ésmég asse értem, hogy a nénik mér sírnak, mikor a könyv végére érnek, pedig én nagyon mulaccságos tudokám lenni. Vagy mégse?


Gólyanéni
5.0/5

Hát ​ennek a kötetnek különösre sikeredett az atmoszférája; a stílusa is. Gyermekszemszögből láttatja 56 eseményeit, melyet így megírni csak az tud, aki valós emlékekre alapoz. A téma súlyosságát kellőképpen mérsékli az egyedi, humoros előadásmód. Imádtam a “hatéves” érdeklődő kíváncsiságát, nyílt jellemét, botladozásait a felnőttek világában.
Hátjóóóvanna…Sokáig velem maradsz Öcsi!


Eszter01
5.0/5

Korra ​való tekintet nélkül ajánlom mindenkinek, eddig ez volt az év legjobb könyve nálam. Bájos és egyszerre fájó történet.
Ma reggel fejeztem be, így bőgéssel indult ez a nap.


Baba082
5.0/5

Énbevallom ​sírtam, és gyorsan dobogott aszívem, és féltem, és zavart azaj, és zavarba hoztak a “felnőttek”, és nevettem is, és nem akartam elhinni, hogy basz, mer’ az nem úgy van, mer’ a Miatyánk, és mer’ míg olvastam Öcsi voltam.
Aztán olvasás közben néha Andi lettem, és nagyon szerettem volna elmondani mindent Öcsinek, azaz Jeremiásnak, de semmiképp nem kicsimnek, mert az degraizé…degrard…áhh, nem tetszik neki!
Visszavonhatatlanul megszerettem Öcsit, ezt az okos, és megzavart kisfiút. Sajnáltam és büszke is voltam rá, amiért ilyen bátor.
Eszembe juttatta Nagyim történeteit, míg a pincébe kuksoltak és féltek. Apukám csak 2 évvel volt idősebb Öcsinél. És az elbeszélések szerint neki is a kenyér hiányzott a legjobban.
Rossz korban született. Bár azon gondolkodom van-e jó kor?! Kicsit összevetettem a mai helyzettel, vagy belegondoltam, hogy ha sokkal régebben egy gyereket szóhoz engednének, vajon milyen történetet mesélne. Szerintem ugyanilyet. A felnőttek hazudnak, mert nekik is hazudnak. Semmi nem biztos, és mindegyik esetben mégis bizonyítható minden, na meg az ellenkezője is. Mondjuk nem mindig lőttek….de talán nem a lövés a legrosszabb. Talán az őszintétlenség a lehető legrosszabb, és az, hogy a felnőttek makacsul hajtogatnak különböző ideológiákat, világszemléleteket, miközben ők sem biztosak a dolgaikban, ezért inkább egy idő után nem is hisznek semmibe, és nem is tudnak semmit.
Az biztos, hogy gyerekkel őszintének kell lenni, hogy nem szabad megbüntetni azért, mert locsog, hisz a gyerekek világa még tiszta és egyszerű, nem sunyiznak annyit, mint a felnőttek.Csak a felnőtt lát mindenbe rosszat, a gyerek elfogad. Egy darabig…aztán megakad a szó bennük is.
K-kö-köszönöm V-Vámos Mik-miklósnak, h-hogy me-megismerhettem a Zöcsit!


narziss
5.0/5

Öcsi ​is csak egy van. Belémhadarta magát rendesen ez a szeretnivalóan okos, természetesen rosszcsont és kíváncsi fiúcska, én meg egészen beléhabarodtam abba, ahogyan kérdez, kutat, szemlél, gondolkodik. Vámos Miklós visszaröpített a saját kislánykoromba, és noha jó harminc évvel később gyerekeskedtem, mint ez a kissrác, nagy örömömre mégis vannak / voltak közös élményeink: a zistenmostakkorvanvagynincse, a május elsejei felvonulások; a sulis ideológiai nevelés (értsd: kisdobosság), amely egészen jól megfért a templomi hittanórákkal. Igaz, nálunk már nem a zének zengett, hanem a tornaünnepélyen kinyílott a pitypang, zöldülnek a fák, sárgarigó rikkant, újraaa itt a nyár … – ezt harsogta a hangosbemondó, míg mi, a piros, fehér, zöld krepp papírból készült szoknyácskákba öltöztetett kislányok hullahoppkarikát pörgettünk és színes szalagot lobogtattunk, élvezve a közfigyelmet, a szereplés mámorát.
Köszönet az írónak a nosztalgiá(m)ért és az ellenállhatatlan humorért, amellyel Öcsi csetléseit-botlásait, felismeréseit, kapcsolatait láttatja az elbeszélő. Fenemód jól szórakoztam.
Aztán a regény utolsó harmadában, az ’56-os őszben földrehuppantam, addigi mámoros napsugárjókedvembe szomorúbb árnyalatok vegyültek. Valami keserű a kétszerkettő józanságából. Mégis ezáltal és a gyermeksége tét nélküli ártatlanságát valahogyan maga mögött hagyó Öcsi képével együtt lett számomra igazán jó, igazán hiteles és emlékezetes könyvvé a Zenga zének.
Belül tovább zeng: hol hetykén, vidoran, vidáman; hol tétován, meg-megakadva, mélabús komolysággal.


Alíz_Simon
5.0/5

Már ​a tévés beszélgető műsoraiban is kedveltem Vámos Miklós stílusát, orgánumát, végtelen emberszeretetét, bölcs életlátását. Ebben a könyvben elképesztően jó korhangulatot teremt egy kisfiú szemén keresztül, valóságos “kismagyarabszurd” és Öcsi karaktere fantasztikus!


Hátjóóóvanna, ​tud ez a Vámosbácsi írni, olyan magával ragadósan, sok kérdéssel a világ nagy dolgairól, mint a zisten vagy a Rákosipajtás vagy a basz szó, satöbbi. Szóval ilyen lehetett gyereknek lenni az ötvenes években.


Ma ​reggel eszembe jutott a könyv. Az első Vámos regényem volt, s azóta is töretlenül szeretem. Ez egy gyönyörű és magával ragadó mementó Öcsi elbeszélésében. Ideje lesz újra olvasnom.


moni79
5.0/5

Még ​mindig a kedvenc könyvem Vámos Miklóstól, többszöri olvasás után. Akkor is, ha sokszor úgy tűnik, nem egyedi, hanem általános (kicsit közhelyes) gondolatokat ad Öcsi szájába vagy fejébe. Attól még ezek egy gyerek élményei, felnőttszemszöggel váltogatva. A látszat ellenére nemcsak az ’50-es években volt nehéz gyereknek lenni, hanem mindig az: a szülők hajlamosak nem megosztani a gyerekekkel dolgokat, büntetni őt, ami miatt a gyerek bizonytalanná és szorongóvá válik. Ez történik Öcsivel is, miközben a felnőtt élet izgalmas és rémisztő dolgaival ismerkedik.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
4.8/5

Statisztika

15.3
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók