Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


zamil
5.0/5

Igaz ​a Valhala Páholy két részben adta ki, de ettől még egy könyv, és együtt is értékelem.
Őszintén jobban tetszett mint a Végjáték, több volt a mondani valója, és ezzel a különleges világon lévő kolóniával, tényleg egyedi lett. A “malackák” nagyon egyedire sikerültek, minden téren idegenek. A hangyokról is többet megtudunk, és megjelenik egy intelligens vírus, ami csak bonyodalmat jelent. A vallásos rész engem nem zavart, sőt élveztem, ahogy kicsit a középkori missziók hangulata is megjelent.
Ender a Holtak Szószolója szerepben sokkal szerethetőbb volt, mint " kihasznált" gyerekként a Végjátékba.
Nagyon élveztem, kedvencnek is jelöltem. Ajánlom mindenkinek.


Ibanez
4.0/5

“Tilos ​a malackákat háborgatni!”

Meglepően hosszú előszóval kezdődik a kötet, amit én el is olvastam, jó volt belemerülni, hogyan is készült el ez a kötet. Egy picit nehezen indult be a sztori, vagyis nem nehezen, csak hiányzott Ender, na :-D Aztán amikor megjelent, akkor először nehezen esett le, hogy most ez hogy van, hogy most kétezer éve élt meg most él… :-D

Az új helyszín viszont jó, kellően borzongós is lehetett volna (főleg ezekkel a széttrancsírozós részekkel) a dolog, ha nem volna a “malackák” elnevezés, amiről nekem mindig kis rózsaszín kunkori farkú, kétlábon járó röfik jutottak eszembe :-D

A történet cselekménye klassz, pörög végig és érdekes is, nagyon kíváncsi lettem, hogy mi miatt kellett meghalniuk Pipoéknak. Tetszett, hogy mennyire a másik oldalra kerültünk, az első rész (pusztuljon!) felfogásával szemben most a védelmen van a hangsúly, még akkor is, amikor halálesetek történnek. A Holtak Szószólójáról egyébként (mint az igazság megmondója a halottaknál) valamiért a “Négy esküvő és egy temetés” őszinte hangulatú temetési beszéde jutott eszembe (és tényleg mennyivel jobb lenne, ha nem álszent beszédeket hallhatnánk csak, vagy ha olyan volt az az ember, nem kell beszéd és kész)… Kíváncsi vagyok a harmadik (másodikfél) részre, hogy végül a Lusitania lesz-e a hangyok új bolygója, megoldódik-e a malackák rejtélye, lesz-e háború, stb. stb. :-D


mohapapa
4.0/5

Aham… ​Ez így valóban értékelhetetlen. Mégis értékeltem. Azt, amit tudtam. Lássuk csak!

OSC az előszóban elmondja, hogy milyen hihetetlen temetési beszédeket hallott már életében: nyomokban tartalmazta az elhunytak valóságát, de ha a névük nem hangzott volna el, senki fel nem ismerte volna őket. Mert a mondás, „halottakról vagy jót vagy semmit” igazából így fest: „halottakról vagy igazat vagy semmit”. Az igazság azonban, valamiért így gondoljuk: kegyeletsértő.
OSC szerint a temetési hazugságok sértők.
Egyetértek vele.

Decemberben halt meg a legjobb barátom. Aki csak ismerte, szerette. Nem volt túliskolázott, szétművelt, aranyszájú ember. Egy lúzer nímand volt. Imádnivaló változatban. Csak túl sokat ivott. Túlontúl sokat. Nem könnyítette a helyzetét, hogy komoly magánéleti problémái is lettek az utolsó évében. Akkor még többet ivott.
Amikor még élt, féltréfából, nagyon komoly azt kérte tőlem, ha meghalna, én mondjam a temetésén a beszédet. Átkos súly.
Nagyon szerettem őt, megírtam, felolvastam (elmondani nem tudtam volna) a beszédet. Ostobán hangzik, de nagy sikere volt. A temetés után ketten mondták, hogy akkor majd az övékét is… Na nem! Egy óbudai kiskocsma csaposa azóta testvéri csókkal köszön nekem, kijön a pult mögül, ha betérek hozzá. Többen majdnem némán csak átöleltek: – B@szd meg, Moha, ez nagyon ott volt! A rohadt életbe!

Nem tettem mást, csak elmondtam, hogyan, milyennek láttam a barátomat. Azt is, hogy önmagába halt bele. Azt is, hogy a maga módján, bármilyen hülye volt, imádnivaló ember volt. Azt is, hogy bár sokan elküldték a francba az őszintesége miatt, mégis szerették. Azt is, hogy arcba is le lehetett barmozni, mert bár anyázott egy vaskosat, de utána elgondolkodott. Volt, hogy a barmozás érveire változtatott is.

Nem mondtam róla semmi különöset, csak őszintét, csak azt, hogy szerettem, szerettük, s azok között, akik velünk szerették, nincs, aki ne haragudott volna rá szívből, s nincs, aki ne szerette volna szívből.

Elsősorban ez jutott eszembe OSC könyvéről. Úgy fest, a jövőben sem lesz őszintébb a világ, ha Szószóló kell majd a halottakhoz. Szomorú.

A második rész nincsen meg. Ez az első, így ebben a brutálcsonkolt formában semmilyen. Erről, többen írtátok a kiadó tehet, nem az író. S utálom ezért a kiadót, mert a második kötet beszerezhetetlen, úgy fest, meg kell vennem az úkonnan kiadott teljes művet.


Haarkon
4.0/5

Mivel ​a tavalyi év egyik legmeghatározóbb olvasmányélménye volt számomra a Végjáték első része, ezért meglehetősen nagy elvárásokkal vettem kezembe a második kötetet. Nem azt kaptam amire számítottam, de Card zsenijében ezúttal sem kellett csalódnom.

Egyre inkább úgy érzem hogy a szerző számára a sci-fi és a fantasy stílus csak a szükséges keret, melyek közt fogyasztható formában tudja kibontani az őt érdeklő témákat. A szerzőnél ugyanis rendszerint az ember és az emberi lélek áll a történetek középpontjában. Ennek mükődését, sötét mélységeit és tündöklő csúcsait járja körül újra meg újra, de teszi mindezt olyan hozzáértéssel és empátiával ami a sokadik regénye után is képes ámulatba ejteni.

Különös alkotás a Holtak szószólója, azt meg kell hagyni. El sem tudtam képzelni hogyan szándékszik Card összekapcsolni az első és a második kötet idősávja között tátongó több évezredes távolságot. Ezt végül egy huszárvágással megoldotta a szerző, ami furcsának ugyan furcsa volt de következetlenséggel nem lehetett vádolni. Ezután a történet a maga lassú tempójában csordogál, gyakorlatilag érdemi cselekmény nélkül, az egyetlen izgalmat a megjegyezhetetlenül hosszú portugál nevű szereplők szolgáltatták, akik egy barzil szappanoperát megszégyenítő módon élik mindennapjaikat a Lusitania nevű bolygón.

Önmagam számára is megmagyarázhatatlan okból azonban mégsem hagytam abba az olvasást, volt valami ami megragadott a történetben. Talán a néhány mondatban megszellőztetett rejtély, mely végigkíséri több generáció életét? Vagy az emberek motivációit, szenvedéseit, lelki világát boncolgató passzusok? Talán csak néha kell egy ilyen lassabb, inkább a tudatalatti szintjén operáló mű a sok adrenalinbomba közt. A választ még nem tudom, de talán meglelem a harmadik kötetben. És ha mégsem? Nem kell hogy mindig mindennek értelme legyen, néha elég pusztán az olvasás öröméért kézbe venni egy-egy könyvet.


alaurent
4.5/5

A ​második kötetben a regény stílusa nagyot fordul. Az elsőben egy nagyon érdekes, fordulatos harci játékról, és egy “tisztiiskola” életéről kapunk képet, és csak a végén tudjuk meg a csattanóját. Az utolsó fejezete vezet át ide, amelyben az ember és az egyén felelősségéről, felsőbbrendűségi tudatáról esik szó.
Ez a sokkal kevésbé kalandos, és sok eszmefuttatással tarkított hang folytatódik a két második kötetben. Ender is sokat változott, idősebb, sőt, megfáradtabb lett, aktivitását elvesztette, kezdeményező-készségét a minimálisra csökkentette. Ami mégis izgalmassá teszi a történetet, az az idegen fajokkal való találkozás, a másféle tudat, erkölcs és viselkedés megismerésének szándéka. Érdekes, hogy az ember mindig rosszul jön ki ezekből a találkozásokból, ritka az a regény, amelyben felsőbbrendűségi érzése ne okozna súlyos galibákat (és az sem túl hihető). Az emberközpontú megítélés itt is komoly problémákat okoz, és előre vetíti későbbi konfliktusok árnyékát is (fel a harmadik kötetre!).
A szelídebben folyó cselekmény ellenére a felvetett problémák és a kialakuló helyzetek érdekessé teszik a regényt, és gondolkodásra késztet.
(A másik félkötet alá is beteszem az értékelést.)


Aliko
5.0/5

Mivel ​folyamatában olvastam a két részt, illetve ez valójában egy könyv, így a Holtak szószólója 2-esnél vagyis a Végjáték 3-asnál helyezem el a “szóbeli” hosszabb értékelésemet. Viszont külön is raktam rá egy 5 csillagot, bár összefüggéseibe tálalva vettem a köteteket. Önmagában szerintem ennél kevesebbet adnék rá…. Minden olvasónak javaslom vagy az új, egyesített kötet olvasását, vagy ha a régebbi kiadás felé fordul, akkor az egymás utánit, hisz így ad kerek egészet a történet!


Timberwolfes
4.5/5

Kicsit ​aggódtam hogy lehet folytatni a Végjátékot. Az emberek elpusztítják az eddig egyetlen ismert intelligens fajt. Az először ünnepelt Ender-t, kikiáltják Fajírtónak. Visszavonul és Hangyokért mint a Holtakért Szólt először és ezzel megalkotott egy új tisztséget. Ha valaki meghal és az emlékének és hagyatékának tisztelegni akarnak akkor hívja a Holtak szószólóját.
Az emberiség most egy újabb mérföldkő előtt áll. Az egyik gyarmatukon felfedeznek egy újabb intelligens fajt akiket a külsejük miatt egyszerűen csak Malackáknak hívnak.
Nem szeretem a hosszú előszavakat és bevezetőket de itt bőven kapunk belőle és ebben el is magyarázza Card hogy hogyan is jutott el ehhez a történethez.
A Malackákat megfigyelik és tanulmányozzák, de a Hangyok példáját elkerülvén szigorúan szabályozzák annak módját. Titkon félnek hogy ismét egy olyan fajjal kerülnek szembe akik képesek kiirtani az emberiséget.
Ender tesójával él egy gyarmaton. Senki nem tudja ők kicsodák. Ender és Demoszthenész is visszavonult. Valentine úgy látszik képes gyökeret ereszteni, Endert viszont hajtja a bűntudat és a Méhkirálynő…
A Malackák viszont időközben gyilkossá válnak és senki nem tudja az okát hogy miért, vagyis egy ember tudja és ő Szószólót hív az elhunythoz és ezzel kezdődik minden.
Ender elszakad attól akit a legjobban szeret és újra Szószólóvá kell válnia, miközben mindenki csak úgy ismeri őt hogy ő a Fajirtó.


Kkatja
4.0/5

Tényleg ​más volt, mint a Végjáték, nyugodtabb, lassabb, mélyebb… és félbevágottabb!! Valaki dobjon meg a folytatásával, de iziben!! :D Kölcsönbe? Please!!! :)


ieszti
4.0/5

Hú, ​az első rész után nem egészen ilyen jellegű könyvre számítottam. Mindenesetre tetszett.
A cselekménye magával ragadott. Bár eleinte nem értettem, hogy hogy kapcsolódnak össze a szálak, és hogy mi is akar lenni a könyv lényege, egyszerűen nem tudtam letenni. Szó szerint olvastatta magát. Nem értettem, hogy amikor a vége felé közelítettem, hogy akkor mi lesz most… aztán persze rájöttem, hogy gyakorlatilag a harmadik résszel válik egy könyvé és egy egész történetté. Így nyomban bele is kezdtem abba is…
Na de erről a könyvről még egy kicsit: A számomra leghihetetlenebb dolog az az, hogy eltelt az első könyv óta 3000 év. Tudom, hogy sci-fi, na de azért ez nekem akkor is sok egy kicsit. (Pláne, úgy hogy számomra nem is egészen érthető, hogy ez hogy történhet meg) Ender felnőttkori jellem hűen tükrözi azt amilyennek elképzeltem még az első rész után.
Maga a cselekmény izgalmas, és hát nem véletlenül olvasom már a következő részét is…
Ajánlani tudom csak mindenkinek, aki szereti a sci-fit :)


Kiskosar
5.0/5

Nagyon ​komolyan mondom, hogy Orson Scott Card az egyik legjobb sci-fi író. (igazából, azok közül akiket olvastam, a legjobb. de még nem adtam fel a reményt, hogy többen vannak).

a szereplők, a történet, az eszmefuttatások, a morális kérdések, egész egyszerűen úgy ahogy van, az egész könyv és világ csodálatos. ez igazából ‘tudományos-fantasztikus’, nem csak egy összecsapott fércmű egy jó gondolatból. itt érezni, hogy a könyv megírása 90% gondolkodásból és 10% írásból állt.

hibák persze mindenhol vannak, de alapból megvetem azt az embertípust, aki csak azt keresi… amennyiben a történet magávalragadó, úgysem ragadsz le :)


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

35.7
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók