Mesterségem ​a film

Luis Buñuel - Utolsó ​leheletem
Luis ​Bunuel önéletrajza megejtően izgalmas pályakép. Leginkább azért, mert nincs benne semmi nagyképűség. De ahogy elmondja, hogy mi történt vele, mégis mindig fontos dolgokról beszél. Arról, hogy hogy rajzolódik ki egy ember arca. Hogy lesz Párizsban a nevelés, a szokások, a vidéki erkölcs béklyóiból szabaduló spanyol fiúból korszerűen művelt, mindent befogadni kész európai szellem. Hogy találkozik a huszadik század forrongó művészetével, az azóta klasszikussá lett fenegyerekekkel, polgárriogató botránykeverőkkel, García Lorcával és Salvador Dalival, Aragonnal és Tzarával, aztán a modern filmművészet nagyjaival, René Clairrel és Eizensteinnel, Chaplinnel és Erich von Stroheimmal. És megértjük: a nagyságnak vannak gyarló pillanatai, s a hóbortos bohócmozdulatok sokszor a nagyság felé mutatnak. Mikor pedig Bunuel a maga filmjeiről beszél, belelátunk a filmcsinálás titkaiba, és egy kicsit talán megtanulunk a rendező szemével nézni.

Kovács András Bálint - Szilágyi Ákos - Tarkovszkij
Nehezen ​megszületett könyvet tart kezében az olvasó. Tarkovszkij halála után tizenegy évvel jelenik meg a mű, amelyet három évvel a tragikus esemény előtt kezdtünk el írni mint az életútja feléhez érkezett művész addigi pályájának összefoglalását. Miután 1984-es "disszidálása" miatt Tarkovszkij indexre került, a magyarországi publikálásra nem is gondolhattunk. Mire a könyvnek - kalandos körülmények között - külföldi kiadót találtunk, s mire a francia fordítás elkészült, Tarkovszkij már nem volt közöttünk. Monografikus feldolgozásáról akkor, abban a helyzetben szó sem lehetett. 1986 óta tervezzük, hogy megírjuk "a" könyvet, a "végleges változatot". Írás közben kellett ráébrednünk: "végleges változat" nem létezik. Ez a könyv csak Tarkovszkij világaiban folytatott utazásaink egy újabb állomása. Andrej Tarkovszkij az orosz filmművészet eddigi legnagyobb alakja volt, aki az Iván gyermekkorával, az Andrej Rubljovval, a Szolárisszal, a Tükörrel, a Sztalkerral, a Nosztalgiával, és az Áldozathozatallal az orosz kultúrát és művészetet klasszikus fokon képviselte a szovjet korszakban. Mintha az orosz filmművészet sztalkere lett volna ő, akinek megadatott, hogy a világkultúra megszentel földjére, hatalommal, pénzzel, tudatlansággal, körülkerített csodás Zónájába vezesse mindazokat, akik vagyunk, s aki ő maga is volt, föltéve, hogy művészetének útitársául szegődünk. A 20. század utolsó harmadában, az évszázadok óta haldokló orosz ortodox civilizáció végének atmoszférájában lehetővé vált számára, hogy mindössze hét játékfilmből álló életművével olyan művészetet teremtsen, amelynek spirituális telítettsége és érzéki varázsa, formaszépsége és plaszticitása csak két átmeneti korszakhoz, a középkor végének európai és a 19. század végének orosz művészetéhez mérhető.

Bikácsy Gergely - Buñuel-napló
Luis ​Bunuel a film történetének legnagyobb provokátora. A hispán hagyomány és a francia szürrealizmus egyaránt meghatározta pályáját. A személyes erkölcs Istennel feleselő komor szépsége érdekelte. Középkori vallási mítoszok és eretnekségek, a modern kor kegyetlensége, külső és belső polgárháborúk álomképei népesítik be képsorait. Bikácsy Gergely "Bolond Pierrot moziba megy" című francia filmtörténetéből ismert szubjektív hangvétele új könyvének is sajátos értéke. E könyv valóban napló: a rendező minden fontos filmjének alapos elemzése megtalálható benne, de szabálytalan, csak az emlékek belső logikájának engedelmeskedő, olykor érzékenységeket is sértő írás. Fejezeteiben az "álomvalóság", Bunuel életének és mozijának abszurd jellege tükröződik. Bikácsy mozinaplója elsősorban a nagy rendező istentagadó és istenkereső gúnykacajára figyel. "Bunuel nevetése helyteleníti a rosszal teli ťlétező világotŤ, de a létező világ magyarázhatatlan abszurdumát harsogó örömmel fogadja. Erről már érdemes filmet készíteni…és érdemes könyvet írni"- mondja a szerző.

Walter Murch - Egyetlen ​szempillantás alatt
Szerzőifilmes ​Könyvtár 1. kötet Ez a kötet egy rendkívüli utazás a film vágásának roppant bonyolult, de annál izgalmasabb világába.

François Truffaut - Hitchcock
A ​film több, mint az élet. A mozi száz éves történetének talán legérdekesebb könyvéből kiderül, miért lehet ez így. A fiatal Francois Truffaut beszélget Hollywoodban az idős Alfred Hitchcockkal. Titkokat hallunk a filmcsinálás technikájáról... hogy mitől válhat maradandóvá egy szórakoztató-ipari termék. Nem egyszerű interjúsorozatot olvasunk, hanem vallomásfüzért életről és filmről. Mester és tanítvány? Mára mindkét rendező klasszikus - amikor beszélgettek, a filmkészítés robotos szakemberei. Műhelytitkok és anekdoták - és a teljes Hitchcock-pályakép áttekintése. Nagy színészek (Cary Grant, Ingrid Bergman, James Stewart) és nagy filmek (Londoni randevú, Forgószél, A gyanú árnyékában, Idegenek a vonaton, Psycho, Madarak...). A Hitchcock-életmű a kegyetlenség és irónia, feszültség és rettegés univerzuma - humorban pácolva. Miért rémületes egy üres lépcsőház és miért rémületes egy pohár tej... Filmesztétika izgalmas, humoros, dramatikus tálalásban. Vallomás a rettegés és a mese jogáról, a félelmet elűző ijesztés ősi sámánmesterségéről. Nemcsak Hitchcock és Truffaut munkásságát ismerjük meg a könyvből, de varázsos személyiségüket is. Az olvasó belép a párbeszédbe, sőt ellentmondhat, ha akar. Mert e két mester szereti az ellentmondást, csak a képzelethiányt nem szereti. Szelídek és kérlelhetetlenül szigorúak: a filmmunka megszállottjai, az élet vászonra-tolvajlói. Se nagyképűség, se lila köd, csak a játékos értelem szabad és éles fényei. Kettős portré. Szellemi párbaj a képzelet vágóasztalánál.

Patrick de Funès - Olivier de Funès - Louis ​de Funès
Apám ​mellett az élet kiszámíthatatlan volt, és elragadó. Nem mondható sem szokványosnak, sem szomorúnak. Az a mítosz, hogy a komikus színész a színházból kijövet elveszti humorát, és magára ölti a nyomasztó mélabú maszkját, a mi otthonunkban sosem volt tapasztalható. Louis de Funès az életben éppoly mulatságos volt, mint a filmvásznon, ha nem is ugyanazokat az eszközöket használta, mert mindenekelőtt a hivatásának élt, és végig egész pályafutásán folyamatosan csiszolta színészi játékát. Most mi, a fiai mint egy rendkívül eredeti kaland közönséges tanúi a legtöbb kérdésre mindenkinek választ adunk ebben a könyvben. Louis de Funès, aki milliókat nevettetett a moziban, a filmjei pedig nézettségi rekordokat döntögettek (az Egy kis kiruccanás nézőszámát, évtizedekkel később, csak a Titanicé múlta felül), nem fiatalon vált közismertté. Attól fogva viszont gyakorlatilag eltűnt a külvilág elől, és jóformán sosem nyilatkozott. Elzárkózása számos találgatásra, rossz ízű pletykára, jó és rossz legendák születésére adott alkalmat. Ezt az életrajzot két fia, Patrick és Olivier Funès írta, édesanyjuk Jeanne de Funès közreműködésével, és nem csupán egy hihetetlenül sikeres színészi pályafutás pontos képét rajzolják meg benne, hanem egy nagy nevettető életútját is a születéstől az örökkévalóságig. Azt az életutat, amely nem szűkölködött a filmvászonról is ismert mulatságos helyzetekben, személyes kétségekben és kemény küzdelmekben, szorongásokban és indulatkitörésekben, boldog és elkeserítő pillanatokban. Ez a könyv Louis de Funès ismeretlen arcát mutatja be az olvasónak, és nem csupán remek olvasmány, hanem szép tisztelgés is egy színészlegenda emléke előtt, akinek az élete nem a halállal ért véget, mert filmjei azóta is a nézők újabb és újabb generációinak adnak önfeledten kacagtató, derűs pillanatokat. (Olivier de Funès repülőgép-kapitány, Patrick de Funès röntgenorvos)

Kovács András Bálint - A ​modern film irányzatai
A ​Modern film irányzatai című könyv az első olyan összefoglaló munka, amely átfogóan dolgozza fel az európai film hatvanas-hetvenes évekbeli nagy korszakát. Nem tételes filmtörténet, sokkal inkább összehasonlító forma- és eszmetörténeti áttekintés, gazdag képi illusztrációval és részletes filmográfiával. Kovács András Bálint úttörő vállalkozása az elmúlt évtizedek kiemelkedő filmművészeti törekvései és teljesítményei közt segít tájékozódni.

Ingmar Bergman - Laterna ​magica
A ​2007. július 30-án elhunyt Ingmar Bergman önéletrajza a filmekből, forgatókönyvekből, színházi rendezésekből álló páratlan életmű záróköve, ismételt igazolása annak a mindig is sejtett ténynek, hogy A nap vége, A csend, a Persona, a Rítus, a Suttogások, sikolyok, a Fanny és Alexander írója és rendezője valódi anyagból, megélt élményekből, tulajdon életéből építette műveit. Önéletírása számos ponton világítja meg mű és alkotó viszonyát, és fényesen bizonyítja, amit magyarul megjelent forgatókönyvei, filmnovellái óta már nálunk is sokan tudnak: hogy Bergman írónak is kivételes tehetségű. Könyörtelen igazságkereső, aki nem kímél senkit és semmit, legkevésbé önmagát. A lényeget kutatja mindenben, így kerülhet könyvében egymás mellé a legnagyobb természetességgel a megalázó testi bajok leírása és Garbo, Chaplin, Karajan, Oliver portrévázlata, a gyermekkori pofonok és a felnőttkori rendőri meghurcoltatás, kamaszkori élmények a náci Németországban, riasztó tapasztalatok a svéd szocialista "pokolban", menedékkeresés és részbeni kirándulás a "demokratikus" Münchenben, siker és kudarc, sírás és nevetés. És, talán mondani sem kell, ítélet nincs: Bergman nem dicsőül meg - sőt ellenkezőleg, inkább az esendő, a szenvedő, a gyarló emberi arcát mutatja.

Ismeretlen szerző - Hitchcock
Az ​Apertúra-könyvek nyitódarabja Alfred Hitchcock munkásságáról szóló filmelméleti tanulmányok gyűjteménye.

Tullio Kezich - Federico ​avagy Fellini élete és filmjei
"Ebben ​a szakmában az ember vagy Fellini, vagy senki" - fakad ki egy olasz rendező-pályatárs Az édes élet botrányos sikere láttán, és örökre hátat fordít a filmrendezésnek. Federico Fellini (1920-1993) negyvenévesen már Mester. Guru. "Fárosz." Valójában festő szeretett volna lenni, ehhez képest nagyon fiatalon bekerül a filmszakmába. Eleinte forgatókönyvíróként tevékenykedik. A neorealizmus egyik meghatározó alakjaként indul, látásmódján azonban hamar felülkerekedik a fantasztikum és a marginális iránti érdeklődés. A való prózaiságán a festett kép költészete. "Az én mozim nem irodalmi, nem is elbeszélő, hanem festői mozi " fogalmazza meg. - A fény a lényege, a stílusa, az ideológiája. Ennek jegyében fogannak legelevenebb művei. Fellini megszállottként dolgozik, a munka az élete. Filmesek a barátai és az ellenségei. A mások filmje nem érdekli, a magáé is csak addig, amíg el nem készül - és nincs megállás, pihenés, mert amint elcsattant az utolsó csapó, ő már a következő terv lázában ég. Ezt a megszállottságot járja körül monográfiájában a trieszti Tullio Kezich, a Corriere della Sera filmkritikusa, elismert "fellinológus", akit több mint negyvenéves barátság fűzött a Mesterhez. A kötet lapjain Fellini ürügyén az olasz filmművészet ez idáig legfontosabb időszaka elevenedik meg. Találkoznak-érintkeznek a nagyok: Lattuada, Rossellini, Pasolini, Visconti, Antonioni, Marcello Mastroianni, az angyali természetű, zseniális Nino Rota aki negyedszázadon keresztül szerzi filmzenéit a nem zeneértő és nem különösebben zeneszerető rendezőzseni instrukcióit követve, és aki az első pillanatban felfogja a Fellini-féle múzsa természetének kettősségét, az életörömnek és a melankóliának ezt az utánozhatatlanul egyedi keverékét. Meg vannak örökítve a filmköltészet nagy állomásai: az Országúton, a Csalók, a Cabiria éjszakái, Az édes élet, a Nyolc és fél, a Júlia és a szellemek, a Satyricon, a Fellini - Roma, az Amarcord, a Casanova, a Zenekari próba, A nők városa, az És a hajó megy, a Ginger és Fred. A forgatások eseményei, színészek, producerek, balesetek, tragédiák, bukások és diadalok. Az irigység, az értetlenség. Az Oscar-díjak. És a nők, nők, NŐK. Nem utolsó-, hanem elsősorban. Giulietta Masina mindenekfölött. Nem volt olyan költségvetés, amelyet ne lépett volna túl; olyan határidő, amelyhez tartotta volna magát; olyan tökéletes színész, akinél ne tudott volna még jobbat elképzelni - és elnézték neki. Hogy miért? Mert nyilvánvaló volt, hogy ebben a szakmában az ember vagy Fellini, vagy... A kötetet szakmailag ellenőrizte és a jegyzeteket írta Zalán Vince.

François Truffaut - Önvallomások ​a filmről
"Lehet, ​hogy jók a filmjeim, lehet, hogy rosszak, de én csakis ezeket a filmeket akartam megcsinálni. Olyan színészekkel, akiket én szemeltem ki, akiket szerettem" - olvashatjuk François Truffaut (1932-1984) egyik kritikusának írt levelében. Truffaut filmjei talán valóban nemcsak a "francia új hullám", de a filmművészet legszemélyesebb alkotásai, igazi szerzői filmek, melyeket "kamera-töltőtollal" írt. A "Négyszáz csapás", a "Jules és Jim", a "Bársonyos bőr", a "Fahrenheit 451", az Amerikai éjszaka", "Az utolsó metró" rendezőjének őszinte, személyes vallomásait olvashatjuk önmagáról, a filmművészetről, filmjeinek keletkezéséről-forgatásáról az Anne Gillain gondozta kötetben, melyet több mint háromszáz interjúból formált különös életrajzzá, izgalmas olvasmánnyá a szerkesztőnő.

Szalay Károly - Jacques ​Tati
Legtöbb ​filmjének főszereplője, a saját maga alakította nyakigláb Hulot úr, a modern világhoz adaptálódni képtelen, mindig barátságos és segítőkész, ám a szociális érintkezésben esetlen, örök kívülálló figurája. Filmjeiben mindig a képi világon van a hangsúly, a hangok legtöbbször zajok, tömegmorajok, a beszéd ritkán játszik fontos szerepet. Képi humora semmivel össze nem téveszthető. A mindennapi élethelyzetek finom eltúlzásával, kiemelésével megalkotott, nemritkán visszatérő poénjai mindig rendkívül finoman jelennek meg, a néző figyelme nincs „erőszakosan” rájuk irányítva, ezért mindig jóleső érzés felfedezni egy-egy újabb komikus részletet. Wikipédia

Ismeretlen szerző - Huszárik ​breviárium
"Mindenkinek aki ​még hisz Emberben és Műben az esendőben és az örökérvényűben HUSZÁRIK ZOLTÁN-ban" L.L.

Nico Naldini - Pasolini
Pier ​Paolo Pasolini élt ötvenhárom évet (1922-1975), mikor brutálisan meggyilkolták. Szinte áttekinthetetlenül szerteágazó, gazdag életművet hagyott hátra: vers, próza, dráma, teoretikai, közéleti írások, filmek maradtak utána. A XX. század legjelentősebb és legsokoldalúbb művészei közé tartozott. Olyan személyiség volt, akit naponta támadott és megalázott, ugyanakkor orákulum gyanánt tisztelt és faggatott a média. Magánélete és munkája örökös viták kereszttüzében állt. Nico Naldini (1929) író, költő, irodalomtörténész az unokaöccse Pasolininek. Mindvégig az ő fizikai és szellemi közelségében tevékenykedett. Könyvében naplóbejegyzések, levelek, cikkek, bírósági jegyzőkönyv-részletek, baráti emlékezések segítségével idézi meg a tragikus sorsú író-rendező alakját, teljességében szeretné elénk állítani ezt a nyughatatlan, telhetetlen szellemű alkotót, akinek Magyarországon leginkább a filmjeit ismerik (Máté evangéliuma, Canterbury mesék, Médea, Dekameron, Salo, avagy Szodoma 120 napja, Az ezeregyéjszaka virága stb).

Király Jenő - Mágikus ​mozi
A ​filmélet ős- és hőskorának alapvető témája a filmszerűség, a modern filmelméleteké a filmnyelv, míg a posztmodern korban a filmalkotások sokfélesége, a műfajprobléma kerül előtérbe. A Modernség módszertani örökségét és a posztmodern érzékenység új tanulságait egyaránt figyelembe vevő Mágikus mozi e tekintetben a nemzetközi szakirodalomban is hézagpótló kísérlet.

Ismeretlen szerző - David ​Lynch
Fontosabb ​filmjei: Inland Empire David Lynch-Rövidfilmek (szín.-ff., am. dokumentumf., 2002) rendező, forgatókönyvíró A sötétség útja - Mulholland Drive Straight Story - Az igaz történet Lost Highway - Útvesztőben Twin Peaks - Tűz, jöjj velem! Twin Peaks (szín., am. tévéfilm sor., 1990) Veszett a világ Kék bársony Az elefántember Radírfej

Charlotte Chandler - Ez ​csak egy film...
Negyedszázaddal ​halála után Hitchcock jellegzetes munkái ma is azonnal felismerhető, egyedi alkotások maradtak, s filmjei milliókat szórakoztatnak napjainkban is. Chandler intim, de mindenre kiterjedő portréjában megmutatja számunkra az igazi Hitchcockot, a férjet és apát, a tréfamestert, az angol úriembert, a mozi mesterét.

Ismeretlen szerző - Filmrendezőportrék
A ​Magyar filmrendezőportrék című kötet pontosan azt tartalmazza, amit a címe ígér. Nem akar filmtörténet lenni, nem akar a kortárs magyar film szisztematikus feldolgozása lenni. Azokat a jelentős magyar filmrendezőket akarja bemutatni, akik aktívan részt vesznek a kortárs magyar filmélet alakításában, akiknek alkotásai figyelemre méltók, nemegyszer vitára ingerlők. A kötet ily módon kíván értékeket közvetíteni, s nem tekint semmilyen protokoll-listára. Az írások összessége reményeink szerint emlékezetes lenyomatát adja majd a kortárs magyar filmnek.

Rózsa Miklós - Sebestyén János - Életem ​történeteiből
43 ​esztendei távollét után, 1974-ben látogatott ismét szülőhazájába az 1907-ben Budapesten született, kivált filmzenéi által világszerte ismert zeneszerző, Rózsa Miklós. Hogy szellemi gyökerei emberöltőnyinél hosszabb távollét tán sem tépődtek ki talajukból, érzékelhette a rádióhallgató tiszta, élvezetes magyar beszédéből, hamiskásan fordulatos adomázásából, csúfondárosan pesties előadásmódjából, Kötetünk címe tudatosan játékos: nem élettörténetét meséli el Rózsa, hanem valóban élete történeteit, mindenekelőtt találkozásait a legkülönfélébb valódi és talmi hírességekkel - Mario Lanzádtól Toscaniniig, Judy Garlandtól Marilyn Monroe-ig -, valamint olyan, sokszor drámai sorsfordulókat, melyekbe a világtörténelem alaposan belejátszott. Az önmagukban is szórakoztató epizódok mégsem puszta "nagy emberek papucsban"-anekdoták. A zsugorított jellemrajzok, groteszk események mögött felsejlik Hollywood, az "álomgyár" fénykora, a korabeli zenei élet és a filmszínészek világának megannyi fénye és árnya. Az írott szöveg igyekezett az élőszó varászát, egy vonzóan világos, derűs elme sziporkáit átmenteni, remélve, hogy sikerül fölidézni egy különleges életpálya légkörét, s egy részben letűnt, részben nagyon is élő művészvilágot.

Ismeretlen szerző - JLG ​/ JLG
„Azt ​hiszem, lehet logikát találni abban, amit eddig rendeztem.” – mondja Jean-Luc Godard. „Filmet csinálni, ez minden. Egyszerre élvezettel és komolyan kell őket csinálni. Ha komolyan csinálunk valamit, akkor láthatjuk, hogy nem lehet akárhogyan leforgatni, mert különben nem létezik. A film, ha lehet ezt mondani, valamiféle külső pszichoanalízis. Ha valaki sokat foglalkozik magával, attól beteg lesz, de azt is jelenti, hogy beszélgetni akar valakivel. Amikor valaki kétségbe van esve, nem mosdik. A mai filmek zöme nem mosdik már.”