A Holnap Kiadó e kötettel megkezdi Tersánszky Józsi Jenő Művei elnevezésű sorozatát – azzal az igénnyel, hogy az író munkásságának valamennyi fontos darabjával (az eddig könyvbe nem foglaltakkal is) megismerkedhessen az olvasó. A félbolond (1947) című regény Tersánszky szülővárosába kalauzol: Nagybányára. Oda, ahol 1896-tól a nevezetes művésztelep is működött. A címszereplő, a kétes tehetségű piktor, a született hencegő egyben egy szánalomra és megértésre is méltó embertípus megtestesítője. A bűbájos városkában – az író nevezte így szülőhelyét – az ifjú bohémek szerelmi körtánca és baráti kavargása is bűbájos", ám az elsőrangú jellemző erejű, fordulatos művészregény az ironikus kritikai elemeket sem nélkülözi. Az Egy ceruza története (1948) a háborús regények, illetve az ún. tárgytörténetek egyike. Míg A félbolondban a “boldog békeidők” utolsó felvonása elevenedik meg, itt az I. világháború befejező periódusa. Az a kegyetlen, várakozásteli – valójában már semmit sem ígérő – időszak, amikor az Osztrák-Magyar Monarchia a fronton szenvedi el azt, aminek a hétköznapi, békés életszíntereken sem vehette volna elejét: az összeomlást. Mindezt egy ceruza (sőt: Ceruza) meséli el, az egyetlen, aki nem hagyja zavartatni magát a hatalmas világváltozástól
Kapcsolódó könyvek
Tony Kushner - Angels in America - Perestroika
The same masterful writing that won Kushner the 1993 Pulitzer Prize for Drama for Millenneum Approaches (Part 1 of Angels, Theatre Communications Grp., 1993) is carried forward here. Capable of being understood as a self-contained play, Perestroika continues from the final scene of Millenneum, wherein an angel had crashed through the ceiling of young Prior's apartment. One is shocked, moved, touched, and saddened yet ultimately uplifted by this delightful story involving the angel, Prior, and six other mortal characters. Kushner uses his humor and wit to show the harshness, fear, and sadness that surrounds anyone touched by AIDS. Prior's closing statement, spoken to the audience, speaks for this play as well: "This disease will be the end of many of us, but not nearly all, and the dead will be commemorated and will struggle on with the living, and we are not going away. We won't die secret deaths anymore. The world only spins forward. We will be citizens. The time has come. Bye now. You are fabulous creatures, each and every one." Essential for contemporary drama collections.
Tony Kushner - Angels in America - Millennium Approaches
The most anticipated new American play of the decade, this brilliant work is an emotional, poetic, political epic in two parts: Millennium Approaches and Perestroika. Spanning the years of the Reagan administration, it weaves the lives of fictional and historical characters into a feverish web of social, political, and sexual revelations.
Stephen Arroyo - Kapcsolatok asztrológiája
A kapcsolatok asztrológiája rendszerszerű kutatáson alapuló és mély meglátásokat tartalmazó összefoglalása annak, hogy az asztrológián keresztül hogyan érthetjük meg emocionális, szexuális és kapcsolati elvárásainkat, igényeinket, motivációinkat. Stephen Arroyo, a világ egyik legnépszerűbb asztrológusa e művében az intim kapcsolatok felfedezésének szenteli több mint harmincéves asztrológiai tapasztalatait, és megmutatja, hogy az asztrológia segítségével hogyan láthatunk világosabban egy olyan élményszférában, amelyet gyakran elhomályosít a zavarodottság, önmagunkkal szembeni kétségeink és a társadalom kettős üzenetei.
A gyógyító tudományok haladó, innovatív ágaihoz nagymértékben kapcsolódó terminológia használatával Arroyo feltárja, hogy az egyén energiamezője elválaszthatatlanul összekapcsolódik a kozmikus környezet tágabb energiamezőjével. Ez a mély gondolatisággal megírt könyv szerves folytatása Arroyo eddigi műveinek, amelyekben a szerző egy könnyen megközelíthető és gyakorlatias „kozmikus pszichológiát” vázolt fel.
Alan Hollinghurst - The Line of Beauty
It is the summer of 1983, and young Nick Guest, an innocent in matters of politics and money, has moved into an attic room in the Notting Hill home of the Feddens: Gerald, an ambitious new Tory MP, his wealthy wife Rachel, and their children Toby and Catherine.
As the boom years of the mid-80s unfold, Nick becomes caught up in the Fedden's world, while also pursuing his own private obsession, with beauty - a prize as compelling to him as power and riches are to his friends. An early affair with a young black council worker gives him first experience of romance; but it is a later affair, with a beautiful millionaire, that brings into question the larger fantasies of a ruthless decade.
Winner of the 2004 Man Booker Prize.
Balogh Endre - Trentai Gábor - Asztrológiai aforizmák
Több évtizedes asztrológiai oktatásunk során tapasztaltuk, hogy a legtöbb nehézség az egyes asztrológiai elemek, fogalmak kombinációi terén miutatkozik. Arról van szó, hogy az egyes bolygóknak a jegyekben, a házakban elfoglalt állását, valamint egymás közötti fényszögeiket és az ezek által, az előttünk lévő képletekben mutatkozó, egyéni hatásjelleget a legnehezebb meghatároznunk.
Jamie O'Neill - At Swim, Two Boys
A truly original - and utterly compulsive - novel, reminiscent of MIDNIGHT'S CHILDREN and A SUITABLE BOY for its scope and vitality. Set in Dublin and its near surrounds AT SWIM, TWO BOYS follows the turbulent year to Easter 1916. At its core it tells the love of two boys, Jim, a naive and reticent scholar, the younger son of foolish, aspirant shopkeeper Mr Mack, and Doyler, the dark rough diamond son of Mr Mack's old army pal. Out at the Forty Foot, that great jut of rock where gentlemen bathe in the scandalous nude, the two boys meet day after day. There they make a pact: that Doyler will teach Jim to swim, and in a year, they will swim the bay to the distant beacon of the Muglins rock, to raise the Green and claim it for themselves. As Ireland sets forth towards her uncertain glory there unfolds a love story of the utmost tenderness, carrying the reader through the turbulence of the times like a full blown sail. AT SWIM, TWO BOYS is written with great verve and mastery. It shares those elements that are the marks of all great books - the breadth of its canvas, the skill of its brush, the intensity of its subjects and, above all, the shining light of its humanity.
Edmund White - A Boy’s Own Story
Originally published in 1982 as the first of Edmund White's trilogy of autobiographical novels, A Boy's Own Story became an instant classic for its pioneering portrayal of homosexuality. The book's unnamed narrator, growing up during the 1950s, is beset by aloof parents, a cruel sister, and relentless mocking from his peers, compelling him to seek out works of art and literature as solace-and to uncover new relationships in the struggle to embrace his own sexuality. Lyrical and poignant, with powerful evocations of shame and yearning, this is an American literary treasure.
David Leavitt - The Lost Language of Cranes
David Leavitt's extraordinary first novel, now reissued in paperback, is a seminal work about family, sexual identity, home, and loss.
Set in the 1980s against the backdrop of a swiftly gentrifying Manhattan, The Lost Language of Cranes tells the story of twenty-five-year-old Philip, who realizes he must come out to his parents after falling in love for the first time with a man. Philip's parents are facing their own crisis: pressure from developers and the loss of their longtime home. But the real threat to this family is Philip's father's own struggle with his latent homosexuality, realized only in his Sunday afternoon visits to gay porn theaters. Philip's admission to his parents and his father's hidden life provoke changes that forever alter the landscape of their worlds.
Friedrich Schwickert - Asztrológiai szintézis
"A mű szerzőit, a Schwickert-Weiß párost még a legtekintélyesebb asztrológusok is az asztrológia legnagyobb jelentőségű kutatóinak, a 20. századi modern asztrológia megalapozóinak tekintették és napjaink asztrológiai szerzői is igen gyakran hivatkoznak a századunk első felében megjelent tankönyveikre" - írja a kötet fordítója Szepesi János. E szerzők azt tekintették feladatuknak, hogy az asztrológia eredetével, lényegével megismertessék az olvasót. Példák segítségével bizonyítják az ősi tanítás lényegét, szemléltetik a horoszkópfejtés szabályait. Schwickertnek köszönhető, hogy Jean Baptiste Morin de Villefranche-nek, Richelieu bíboros asztrológusának asztrológiai elveit is megismerhetjük. A munka először a 30-as években jelent meg Németországban, ez az első magyar fordítás. - A kiadvány kimagaslik az asztrológiai irodalomból, bizonyára érdeklődés fogadja majd.
Arthur C. Clarke - Szigetek az égben
A fiatal Roy Malcolm egy televíziós vetélkedőn a világ legkáprázatosabb fődíját nyeri el: látogatást tehet az egyik, Föld körül keringő űrállomáson, és bepillantást nyerhet az ott szolgálatot teljesítő legénység életébe, munkájába.
Roy megtapasztalhatja a súlytalanság csodáját, a szkafanderes űrséták lélegzetelállító izgalmát, a bolygónk légkörén kívül töltött mindennapok veszélyeit, sőt még egy filmforgatáson is részt vehet. Azt azonban nem is sejti, hogy e rendkívüli környezetben még rendkívülibb kalandok várnak rá, és mire látogatása véget ér, tapasztalt „űr-rókaként” tér majd haza a Földre.
Az SF Hugo- és Nebula-díjas nagymesterének e korai regénye az olvasók ifjabb korosztályát szólítja meg. Nyaktörő iramú, izgalmas eseményekben bővelkedő története hiteles tudományos adatokra és elméletekre építkezik, és tartalmazza Clarke azóta híressé vált teóriáját is a geostacionárius pályára állított távközlési állomásokról. Kihagyhatatlan alapmű a fantasztikus irodalom szerelmesei számára, de azoknak is ideális, akik csak most kezdik az ismerkedést az SF csodálatos világával.
Tersánszky Józsi Jenő - A havasi selyemfiú
Tersánszky erotikus regényei közé tartozik. Témája a nagytermészetű vén Krizsánné kései, nagy szenvedélye fiatal pakulár szolgája iránt. Az öregedő asszony története során a szerző rendkívül finom lélekrajzot ad a különös, taszító és egyben szánalmas öregasszonyról, aki egy életen keresztül magára erőszakolt keménységét, legendás hírű durvaságát szinte percről percre elhagyván, szerelmes lesz a fiatal legénybe, tulajdonképpen megvásárolja magának, de mint minden effajta üzlet - ez sem jelent egyik félnek sem örömet, csak kényszert és megaláztatásokat.
Tersánszky különös félvad világot ábrázol, olyan társadalmat mutat be, amelyet a vagyon, az előítéletek mozgatnak, s amelyben nem számít az emberség, a bátorság. Pongyola stílusa ellenére a kisregény hatása alól nehezen tudja magát kivonni az olvasó.
J. K. Rowling - Átmeneti üresedés
Az alig negyven-egynéhány évesen megboldogult Barry Fairbrother halála szó szerint felforgatja Pagford városka lakóinak életét.
___Pagford színleg maga az angol idill, macskaköves piactérrel, ódon apátsággal, ám az elbájoló homlokzat mögött számos viszály dúl. Gazdagok civódnak a szegényekkel, kamaszok a szülőkkel, feleségek a férjekkel, tanárok a tanítványokkal.
___Hamar kiderül, hogy Pagford nem az a háborítatlan, békés angol kisváros, aminek látszik. Barry átmenetileg megüresedett önkormányzati helye némelyekben szenvedélyes indulatokat kelt, másokat köpönyegforgatásra késztet...
Az _Átmeneti üresedés_ az első olyan regény, amelyet Rowling felnőtteknek írt.
Vámos Miklós - Szitakötő
Kedves Barátaim - Levél Vámos Miklóstól
Állítólag csak annak szólhatnak egy életre a barátságai, aki idejekorán meghal. Valóban? Engem - személyes érintettség okán - régóta izgat a kérdés. A szitakötő a barátság és a nemzedék regénye.
Kérdés, mire jutott a múlt század közepén (1950, plusz-mínusz valamennyi) született generáció. Nyolc főhősöm (és néhány "kültag") a keményvonalas szocializmus éveiben volt gyerek. A puhább diktatúrában kamasz és ifjú felnőtt. Életük közepét találta telibe a rendszerváltozás. Már a (fapados) magyar kapitalizmusban is éltek huszonkét évet. Mire elég hat évtized? Mit értünk el, s miről maradtunk le? Mit tanultunk, s miből nem? Mit felejtettünk el, s mi vésődött belénk örökre? (Ha ugyan létezik olyasmi, hogy "örökre".) Számba vehető a várható jövő is.
Sok a szitakötő-zizegés ebben a regényben. És, az egyik szereplő szavait idézve: sok a férfisírás. De nem több, mint a közös nevetés.
Rákos Péter - Jegyek és játszmák
A tranzakcióanalízis és a humanisztikus asztrológia egybehangzó megállapítása szerint az emberi játszmákat a bennünk élő pszichológiai és asztrológiai archetípusok, az úgynevezett énállapotok indítják. E különös belső világba kalauzol a könyv, részletesen feltárva a tizenkét alaptípus rejtett késztetéseit, titkos mozgatórugóit.
Rákos Péter Eric Berne stílusát követve páratlanul szórakoztató formában leplezi le az asztrológiai karakterek kapcsolati trükkjeit, teszi láthatóvá a jegyek élet-forgatókönyveit és árulkodó trikófeliratait. A nagysikerű mű második, bővített kiadását, melyet most az Olvasó a kezében tart, tucatnyi új játszma- és jegyleírás teszi teljessé.
Evelyn Waugh - Brideshead Revisited
Charles Ryder, a lonely student at Oxford, is captivated by the outrageous and exquisitely beautiful Sebastian Flyte. Invited to Brideshead, Sebastian's magnificent family home, Charles welcomes the attentions of its eccentric, aristocratic inhabitants. But he also discovers a world where duty and desire, faith and earthly happiness are in conflict; a world which threatens to destroy his beloved Sebastian.
John Frawley - Kérdőasztrológia kézikönyv
Célom, hogy a Kérdőasztrológia Kézikönyv segítségével egy világos és átfogó útmutatást adjak a kérdőasztrológia (továbbiakban : Horary) mesterségéhez. Az 1. rész megtanítja a használatos módszereket. A 2. rész bemutatja, miként kerülnek alkalmazásra ezek a módszerek, hogy választ találjunk mindazokra a leggyakoribb kérdésekre, amelyek elbírálására az asztrológust felkérik.
A feltett kérdések végtelen változatossága miatt persze lehetetlen egy olyan módszert adni, amely mindegyikükre megoldást ad. Ha valaha is bámulatba ejt, milyen gazdag is valójában az élet szövete, csapj fel horary asztrológusnak! Mert valahányszor azt hiszem, hogy már tényleg mindenről hallottam, biztos lehetek benne, hogy valami annál is furább vár még ott a sarkon túl. De az itt megadottak alapos tanulmányozása képessé tesz arra, hogy helyesen bírálj el olyasmit is, ami itt nem szerepel.
David Sedaris - Me Talk Pretty One Day
David Sedaris moved from New York to Paris where he attempted to learn French. His teacher, a sadist, declared that every day spent with him was like giving birth - the Caesarean way. These essays were inspired by the move.
Stanisław Lem - Stanisław Lem teljes science-fiction univerzuma IV.
A Lem sci-fi történeteit bemutató sorozat tematikus rendezését, a művek sorrendjét maga az író állította össze. A negyedik kötet a Krisztus színeváltozása kórház, a Felsővár, A nyomozás, a Szénanátha, A rejtély és A fürdőkádban talált kézirat című könyveket tartalmazza, melyek többsége magyar nyelven most lát először napvilágot.
Stanisław Lem - Stanisław Lem teljes science-fiction univerzuma III.
Stanisław Lem talán a klasszikus tudományos fantasztikus irodalom egyik utolsó élő képviselője. Bár történetei között nincs két ugyanolyan, a volt szocialista országok egyik legmarkánsabb, legkarakteresebb szerzője. Minden műve feszegeti a műfaj kereteit, utópiái egyben antiutópiák, kacagtató meséi mélyéről a „keleti blokk” legélesebb hangú társadalomkritikusának hangját halljuk, drámai feszültségű űrhajóstörténetei pedig valójában filozófiai vagy morális kérdéseket feszegetnek. S míg a műfajokkal játszik, magabiztosan, mégis alázattal és végtelen bölcsességgel keresi a válaszokat azokra a végső kérdésekre, melyek mindannyiunkat foglalkoztatnak: az ember, a világegyetem és Isten mibenlétére.
Összes SF történetét bemutató sorozatunk tematikus rendezését, a művek sorrendjét maga az író állította össze. A harmadik kötet a _Csillagnapló_, a _Helyszíni szemle_, a _Béke a Földön_ és a _Rakottas_ c. könyveket tartalmazza, melyek többsége magyar nyelven most lát először napvilágot.
Stanisław Lem - Stanisław Lem teljes science-fiction univerzuma II.
Valószínűleg az idén elhunyt Stanisław Lem volt a klasszikus tudományos fantasztikus irodalom egyik utolsó élő képviselője. Bár történetei között nincs két ugyanolyan, a volt szocialista országok egyik legmarkánsabb, legkarakteresebb szerzője. Minden műve feszegeti a műfaj kereteit, utópiái egyben antiutópiák, kacagtató meséi mélyéről a „keleti blokk” legélesebb hangú társadalomkritikusának hangját halljuk, drámai feszültségű űrhajóstörténetei pedig valójában filozófiai vagy morális kérdéseket feszegetnek. S míg a műfajokkal játszik, magabiztosan, mégis alázattal és végtelen bölcsességgel keresi a válaszokat azokra a végső kérdésekre, melyek mindannyiunkat foglalkoztatnak: az ember, a világegyetem és Isten mibenlétére.
Összes SF történetét bemutató sorozatunk tematikus rendezését, a művek sorrendjét maga az író állította össze. A második kötet a _Pirx pilóta kalandjai_, _A kudarc_, _Kiberiáda_ és az _Amiről a robotok mesélnek_ c. könyveket tartalmazza, kibővítve számos olyan írással, melyek magyar nyelven most látnak először napvilágot.