Mindenszentek ​és Halottak között

Szilágyi Gábor - Film és cselekmény
Filmművészeti Könyvtár 68. kötet

Ismeretlen szerző - Eisenstein ​- Válogatott tanulmányok
"EISENSTEIN ​- MŰVÉSZET ÉS ELMÉLET" "Amikor magam alkotok, messze elhajítom a pokolba a törvényszerűségek "mankóit", ahogy Lessing nevezte őket, és Goethe szavaira emlékezem - "grau ist die Theorie" - és fejest ugrom az alkotás közvetlenségébe. Eközben azonban egyetlen pillanatra sem feledkezem meg annak óriási jelentőségéről, hogy az alkotás mámorának percein túl mindannyiunknak, és nekem elsősorban, egyre szabatosabban meghatározott, egzakt adatokra van szükségünk arra vonatkozóan, amit csinálunk. Enélkül nem fejlődhet a művészetünk." - írja Szergej Mihajlovics Eisenstein, a filmrendező és teoretikus, akinek életművében a művészi alkotómunka és az elméleti tevékenység szorosan összefüggött, áthatotta egymást. Tanulmányaiban nemcsak a filmelmélet aktuális kérdéseit vizsgálta, hanem saját filmjeit is olyan részletesen, olyan alapossággal és tudatossággal elemezte, hogy az egyedülálló a filmművészet történetében. Filmkészítés közben is papírra vetett gondolattöredékeket. Két film forgatása közti kényszerszünetekben elméleti írásokon éppúgy dolgozott, mint filmterveken, forgatókönyveken."

Umberto Eco - Nyitott ​mű
A ​könyv elsősorban a kortárs költészet, az új zene, az informel festészet, az Antonioni utáni film fémjelezte új esztétikai helyzetet kívánja vázolni és elemezni. Azokat a műveket, áramlatokat, technikákat mutatja fel, amelyek a befogadótól kreatív önállóságot követelő poétikák jegyében fogantak. Azt a folyamatot követi nyomon, ahogy az alkotás során vagy eredményeképpen egyértelmű és szükségszerű eseménysorozat helyett többértelmű szituáció, valószínűségmező, nyitott mű jön létre.

Pier Paolo Pasolini - Egy ​halott énekei / Ciants di un muàrt / Canti di un morto
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Ismeretlen szerző - JLG ​/ JLG
„Azt ​hiszem, lehet logikát találni abban, amit eddig rendeztem.” – mondja Jean-Luc Godard. „Filmet csinálni, ez minden. Egyszerre élvezettel és komolyan kell őket csinálni. Ha komolyan csinálunk valamit, akkor láthatjuk, hogy nem lehet akárhogyan leforgatni, mert különben nem létezik. A film, ha lehet ezt mondani, valamiféle külső pszichoanalízis. Ha valaki sokat foglalkozik magával, attól beteg lesz, de azt is jelenti, hogy beszélgetni akar valakivel. Amikor valaki kétségbe van esve, nem mosdik. A mai filmek zöme nem mosdik már.”

Ismeretlen szerző - A ​kortárs filmelmélet útjai
A ​könyv egy olyan hiánypótló szöveggyűjtemény, amely a kortárs filmelméletek Magyarországon jobbára ismeretlen irányzatait mutatja be. Stephen Heath, Noel Burch, Laura Mulvey, Torben Grodal és mások írásait magyar nyelven csak egy-két tanulmány erejéig olvashattuk, így a válogatás mindenképpen úttörő vállalkozás a filmtudomány aktuális kérdéseinek honi megismertetése terén.A könyv négy fő irányzatot emel ki a kortárs filmelmélet tendenciái közül: az elemzés-értelmezés kérdéseit, a filmes elbeszélés különböző problematikus pontjait, valamit a műfajelmélet és a kognitív megközelítés kérdéskörét. Mind egyik témában találhatunk olyan tanulmányokat, amelyek mára az irányzat legismertebb, legalapvetőbb szövegeivé váltak, mint Stephen Heath írása a filmes elbeszélés téralkotásáról, Laura Mulvey a feminista filmes megközelítést megalapozó tanulmánya, vagy David Bordwell leírása a kognitivizmusról, valamint olyan szövegeket is, amelyek az adott irányzat aktuális, újabb keletű problémaival foglalkoznak. A gyűjtemény alapvető kézikönyve lesz a filmes tanulmányokat folytató diákoknak, az őket oktató pedagógusoknak, és bátran ajánlható mindenkinek, akit elmélyülten érdekel a filmmûvészet és a filmtudomány.

Féjja Sándor - Film ​és közönség
Filmamatőrök ​Kiskönyvtára 10. kötet

Bíró Gyula - Bernardo ​Bertolucci
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Szilágyi Gábor - A ​film fogalma
"Amikor ​kinyílt az üzem kapuja, és kiáradt az utcára a munkától fáradt, de mégis fürge mozgású embertömeg, s felém közeledett (...), majd néhány perc múlva a pályaudvarra befutó vonat, szinte átfúrva a vásznat, elgázolni készült bennünket (...), valamennyien kővé meredve bámultuk a csodát" -írta a közönség soraiban helyet foglaló Georges Melies. Valami különös történt, olyan ami mindaddig nem esett meg még. Valami különleges élmény, ami merőben különbözött a színpad varázsától, a bódékban látható olcsó, szemfényvesztő mutatványoktól. Más volt ez a látvány. Valami sajátos született a mechanika, kémia, az optika varázsa folytán, s az emberiség (kultúr) történetének új szakasza kezdődött el. A látvány forradalmával kezdődött, a tudat forradalmával folytatódott, és a lélek forradalmával fejeződött be az emberiség történetének XIX. százada. Száz esztendő telt el azóta, és az emberiség nem bírkózott meg eme alapvető élmények feldolgozásával, megemésztésével. Véget nem érő folyamat ez az elmúlt száz év, amelynek során az ember gondolkodott, töprengett, próbálta feldolgozni magában és mások számára, mit jelentett ez az újdonság történetében. Lépésről lépésre araszolt előre a gondolkodás, a film fogalmának megértésében, a filmélmény érzetének értelmezésében. A könyv, amelyet az olvasó a kezében tart, ezt, a megértés számára adott, feldolgozandó problémakör születését kíséri végig. Igyekszik megértetni és megfogalmazni a szerző elődei törekvéseit, illetve válaszát arra a mindannyiunkat foglalkoztató kérdésre: mi a film? Ehhez kínál fogódzót az a néhány fogalom, amely a nézők kollektív tudatának benyomása és tévelygése során fogódzóul szolgált, illetve szolgálhat...

Ismeretlen szerző - Időnk ​Eörsivel
DVD-melléklettel

Szabó Z. Pál - Lázadás ​a halál ellen
Mit ​takar a botrányos látvány: a beretvával átvágott szem, a hangyákkal ellepett kéz, a zongorában heverő döglött szamarak? A könyv radikálisan új megvilágításban mutatja be a szürrealista művészet zseniális alkotását. A film ismeretlen mélységeibe vezet a szerző: zárt, hermetikus világba, hogy választ adjon a nyugtalanító kérdésekre.

Király Jenő - A ​kalandfilm formái
A ​2009-ben a Kaposvári Egyetemen Művészeti Karán újonnan alakult Mozgóképkultúra Tanszék elhatározta, hogy A film szimbolikája címmel tankönyvsorozatban jelenteti meg a diákok számára Király Jenő legendás Frivol múzsa című művének eredeti, teljes verzióját. Az 1993-ban megjelent kétkötetes Frivol múzsából félmondatok, sőt olykor féloldalak is hiányoznak, ami erősen csorbítja a kiadvány élvezhetőségét, közérhetőségét. Jelen bővített kiadás a szerző témában tartott egyetemi előadásainak teljes szövegeit tartalmazza. A most megjelent első három részt (I. rész, 1-2. kötet: A film szimbolikája. A filmkultúra filozófiája és a filmalkotás szemiotikai esztétikája; II. rész, 1-2. kötet: A film szimbolikája. A fantasztikus film formái; III. rész, 1-2. kötet: A film szimbolikája. A kalandfilm formái) a tervek szerint további két kötet követi majd, illetve várható egy új, bővített kiadás is, ami a további filmműfajokat mutatja be. A köteteket válogatta és sajtó alá rendezte Balogh Gyöngyi. A hat vaskos kötetet bőséges, Király Jenő munkásságát bemutató utószó egészíti ki.

Durst György - A Balázs Béla Stúdió története (1961-1986)
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Walter Murch - Egyetlen ​szempillantás alatt
Szerzőifilmes ​Könyvtár 1. kötet Ez a kötet egy rendkívüli utazás a film vágásának roppant bonyolult, de annál izgalmasabb világába.

Francesco Casetti - Filmelméletek
Film ​és elmélet Nánay Bence Az olasz szerző tankönyvszerű munkája a filmelmélet szövevényes történetébe próbálja bevezetni az olvasót. A film megjelenése óta újra és újra felmerült az a probléma, miként lehet a filmet a napi kritikánál alaposabban, igényesebben vizsgálni. Ez az elméleti tendencia az idők során csak erősödött; egyre többeket érdekeltek az olyan kérdések, mint például művészet-e a film, mitől jó az egyik és mitől nézhetetlen a másik, illetve mire vezethető vissza ez a különbség. Már a tízes évek közepén kialakult a filmelméletnek nevezett tudományág, amellyel azóta egyre többen foglalkoznak, különösen az utóbbi harminc évben szerte a világon (például Budapesten is) megalapított filmes tanszékeken. A filmelmélet azonban egyáltalán nem egységes tudományág. Általában a negyvenes évek közepét szokták megjelölni, mint jelentős korszakhatárt. A negyvenes évekig a filmelméletnek volt valami forradalmi bája: azt igyekeztek bizonyítani a szerzők, hogy a film művészet, méghozzá autonóm, mind az irodalomtól, mind a képzőművészettől független művészet. Az írások leginkább kiáltványra vagy személyes vallomásra emlékeztettek. Ezzel szemben a század második felének filmelmélete igazi tudomány akar lenni, lábjegyzetekkel, bibliográfiákkal és sok-sok szakkifejezéssel. Ahogy az irodalomelmélet bevett akadémikus tudományág lett, a filmelmélet is helyet követelt magának a tudományok panteonjában. A század második felének filmelmélete tehát már távolról sem olyan könnyen áttekinthető, mint a korai időszaké. Francesco Casetti ennek az igen szövevényes, a tudományosság igényével fellépő filmelméletnek a bemutatására és rendszerezésére tesz heroikus kísérletet; könyve a korai elméletírókkal nem foglalkozik. Az elmúlt ötven év rendkívül széttartó, a legkülönbözőbb terminológiát felvonultató filmelméleti irodalmában próbál tehát valahogyan rendet tenni. A század második felének első nagy korszakát Casetti az ontológikus filmelmélet korszakának nevezi. Az ontológikus elméletek – amelyeknek emblematikus alakja a Magyarországon is jól ismert André Bazin – a mechanikus reprodukció alapján próbálták levezetni a film többi jellemzőjét. Az ontológikus elmélet igazából az átkötést jelentett a korai és a modern filmelmélet között; már szigorú elméleti igénnyel lépett fel, de még nem használt tudományos terminológiát. A következő korszakban a filmelmélet más tudományágak eredményeit vette át és használta fel saját céljaira. A filmszociológia, a filmszemiotika és a film pszichológiája mind-mind egy másik, már kialakult tudományág filmre való alkalmazását jelentette. E diszciplínák közül voltaképpen csak a filmszemiotika tekinthető valódi irányzatnak. Sajnos a filmszemiotika meglehetősen népszerűtlenné tette a filmelméletet: olyan bonyolult terminológiát használt, amely miatt az egész filmelméleti diskurzus hozzáférhetetlenné vált a nem tudományosan képzett emberek számára. A filmelmélettel szembeni számos előítélet a filmszemiotika túlzottan körmönfont megfogalmazásaival magyarázható. A filmszemiotika utáni filmelméletre továbbra is más tudományok apparátusának filmre alkalmazása jellemző, de ezeknek a tudományoknak a nyelvezete már nem áll olyan távol mindennapi fogalmainktól, mint a szemiotika szakkifejezései. A filmre alkalmazott fogalmi apparátusok közül a legfontosabbak ma a pszichoanalízis, a feminizmus és a narratológia. Abban is újat hoznak ezek az elméletek, hogy – szemben a filmszemiotikával – már nem a film minden aspektusra kiterjedő vizsgálatát tűzik ki célul, hanem csak egy-egy részproblémát tárgyalnak, a narratológia például a filmi elbeszélés konstrukcióját, a feminista filmelmélet a férfi-nő viszony filmes ábrázolását. Bár az egyes elméleti irányzatok bemutatása mindvégig pontos és következetes, Casetti kategorizálása több ponton is megkérdőjelezhető. Például – kissé önkényes és vitatható módon – a filmszemiotikát és a pszichoanalitikus filmelméletet módszercentrikus elméleteknek nevezi és együtt kezeli őket, a feminista filmelméletet azonban ezektől elkülönítve a „horizontelmélet”-nek nevezett mesterséges és erőszakolt gyűjtőfogalom alá sorolja, holott a feminista és a pszichoanalitikus filmelmélet nem képzelhető el egymástól függetlenül, a filmszemiotikát, illetve a mai pszichoanalitikus megközelítést viszont Christian Metz személyén kívül szinte semmi más nem köti össze. Casetti könyve ennek ellenére áttekinthető és olvasmányos bevezetést nyújt a filmelmélet tudományába, fontos megemlíteni azonban, hogy több szempontból is óvatosan kezelendő. Egyrészt komoly aránytévesztés mutatható ki a könyvben; az olasz elméletírók lényegesen több teret kapnak, mint azt valódi jelentőségük indokolttá tenné. Emellett igen egyenetlen a könyv stílusa: azok a részterületek, amelyeket a szerző jól ismer, élvezetes, egy-egy problémát több oldalról is megvilágító fejezetben kerülnek elénk. Más témakörökkel– például a kognitív és a feminista filmelmélettel – viszont nem foglalkozik behatóan, ezeken a pontokon Casetti írása sokszor egyszerű könyvismertetésbe megy át: a szerző sorra veszi az adott szakterület néhány – nem mindig legfontosabb – könyvét, és egy-egy bekezdésben összefoglalja mondanivalójukat. Szerencsére a könyv nagyobb részére és legfontosabb fejezeteire nem ez az írói stratégia jellemző. A Filmelméletek nem az utóbbi ötven év filmelméletének kimerítő elemzése, viszont korrekt összefoglalás. Tankönyv, nem tudományos értekezés. Az is megérti, aki eddig azt sem tudta, mi az, hogy filmelmélet, és ez már önmagában is nagy dolog.

Henri Agel - Vittorio de Sica
Filmművészeti Könyvtár 2. kötet

Carlo Lizzani - Az ​olasz film története
Az ​elmúlt években elburjánzott cikkek a "rendszer" filmjeiről (a propaganda jellegű, a "fehér telefonos", vagyis szórakoztató, az ellenállási és tiltakozó filmekről); az újra fellobbanó viták a háború utáni évekről, az ötvenes évek elejének legfontosabb kulturális jelenségeiről, a neorealizmustól a Politechnico-ig; a csatározások a szocialista realizmus zsdanovi értelmezése, Lukács kritikai realizmusa, és Gramsci "népi-nemzeti" felfogása körül; a történészek egyre kitartóbb és eredményesebb kutatómunkája ama jelenségek feltárására, melynek első jelei az ötvenes években bukkannak fel, amelyek a következő tíz esztendőben főszereplőkké válnak (pszichoanalízis, egzisztencializmus, antropológia, revizionizmus), és amelyek abban az időben a filmművészet kapuján is kopogtattak: ezek a jelenségek késztettek arra, hogy átdolgozzam és 1979 küszöbéig menve, korszerűsítsem olasz filmtörténetemet, amely az említett korszaknak, különösen pedig az 1940-1960 közötti éveknek közvetlen dokumentuma és hites tanúbizonysága. Könyvem utolsó, 1960-as olasz kiadása amúgy is elfogyott és az elmúlt években többfelöl jelentkezett igény újbóli kiadására, lévén az olasz film egyetlen olyan összefoglalása, amely a néma korszaktól a neorealizmus utánig folyamatosan ábrázolja tárgyát. Hasznos segítség lehet tehát az olasz filmet illető vizsgálódásokhoz és kutatásokhoz. Az 1895-1961-es korszakról szóló szöveghez alig nyúltam, lényegében pusztán néhány húzást végeztem ott, ahol úgy tűnt, hogy mondandóm túlságosan a pillanatnyi csatározásokhoz kötődött, néhány betoldást pedig azokon a helyeken, ahol szükségesnek véltem az említett csatározásokból fakadt ítéleteim felülvizsgálását (lásd pl. Rossellini második alkotó korszakát).

Kovács András Bálint - Szilágyi Ákos - Tarkovszkij
Nehezen ​megszületett könyvet tart kezében az olvasó. Tarkovszkij halála után tizenegy évvel jelenik meg a mű, amelyet három évvel a tragikus esemény előtt kezdtünk el írni mint az életútja feléhez érkezett művész addigi pályájának összefoglalását. Miután 1984-es "disszidálása" miatt Tarkovszkij indexre került, a magyarországi publikálásra nem is gondolhattunk. Mire a könyvnek - kalandos körülmények között - külföldi kiadót találtunk, s mire a francia fordítás elkészült, Tarkovszkij már nem volt közöttünk. Monografikus feldolgozásáról akkor, abban a helyzetben szó sem lehetett. 1986 óta tervezzük, hogy megírjuk "a" könyvet, a "végleges változatot". Írás közben kellett ráébrednünk: "végleges változat" nem létezik. Ez a könyv csak Tarkovszkij világaiban folytatott utazásaink egy újabb állomása. Andrej Tarkovszkij az orosz filmművészet eddigi legnagyobb alakja volt, aki az Iván gyermekkorával, az Andrej Rubljovval, a Szolárisszal, a Tükörrel, a Sztalkerral, a Nosztalgiával, és az Áldozathozatallal az orosz kultúrát és művészetet klasszikus fokon képviselte a szovjet korszakban. Mintha az orosz filmművészet sztalkere lett volna ő, akinek megadatott, hogy a világkultúra megszentel földjére, hatalommal, pénzzel, tudatlansággal, körülkerített csodás Zónájába vezesse mindazokat, akik vagyunk, s aki ő maga is volt, föltéve, hogy művészetének útitársául szegődünk. A 20. század utolsó harmadában, az évszázadok óta haldokló orosz ortodox civilizáció végének atmoszférájában lehetővé vált számára, hogy mindössze hét játékfilmből álló életművével olyan művészetet teremtsen, amelynek spirituális telítettsége és érzéki varázsa, formaszépsége és plaszticitása csak két átmeneti korszakhoz, a középkor végének európai és a 19. század végének orosz művészetéhez mérhető.

Berkes Ildikó - Nemes Károly - Az ​orosz-szovjet film
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.