Szabó Magda kézírásos hagyatékának talán legbecsesebb része a Liber Mortis (Halottaskönyv) címet viselő, 1982. május 25-étől 1990. február 27-éig vezetett napló.
1982. február 26-án halt meg Szobotka Tibor író, műfordító, irodalomtörténész, az imádott férj, Szabó Magda szemében a mellőzött és legalább posztumusz jóvátételt érdemlő zseni, s a napló – a magára maradt asszony és írótárs rögzített belső monológja – a gyászmunka megrendítő, intim, vallomásos dokumentuma, amely egy már-már mitológiai szerelemnek állít emléket. Szabó Magda hitt a halottak jelenlétében, az e világ és a túlvilág közötti átjárásban, és úgy beszél a naplóban Szobotkához, mintha ő hallaná, még ha nem válaszol is. Újra meg újra felidézi az együtt töltött harmincnégy év szépséges és fájdalmas eseményeit, felejthetetlen pillanatait; újra meg újra kinyilvánítja halálvágyát, létének értelmetlenségét, de ugyanakkor okot is talál a továbbélésre: feladatának tartja a holtában is jelenlévőnek érzett társ életművének gondozását, s ez ad neki erőt a folytatáshoz.
Kapcsolódó könyvek
Szabó Magda - Für Elise
Szabó Magda elmúlt nyolcvanéves, amikor lánytestvére született: írt magának egyet. Mert bár a Für Elise önéletrajzi ihletésű mű, a regénybeli fogadott testvér, Bogdán Cecília korábban ismeretlen volt az olvasók előtt. Az író talán gyerekkori barátnőjét mintázta meg Cili alakjában, talán önmagát.
Cili trianoni árva, Zentáról származik, az árvaházból kerül Debrecenbe, négyévesen fogadja be új családja. Ő a bájos, szeretnivaló szőke gyermek, akit minden bajtól óvnak, akit dédelgetnek ismerősök, ismeretlenek és a tanárai is.
Magdolna okos, művelt már kisgyerekkorában is. Esti meseként bibliai történeteket hallgat édesapjától, még iskolába sem jár, de már latinul veszekszik nagybátyjával. Szülei nem korlátozzák, nem nevelik, csak civilizálják. Nyelveket tanul, olvas és ír, képzelete szárnyal, olyan szabálytalan, mint maga a szabálytalanság, már akkor kilóg a sorból.
Cili története nem zárul le, annyit tudunk meg, hogy fiatalon meghal, de a részletek homályban maradnak. Ennek oka lehet az is, hogy Szabó Magda Magdaléna címmel a regény folytatását tervezte.
Elizabeth Gilbert - Eat, Pray, Love - Ízek, imák, szerelmek
Elizabeth Gilbert önéletrajzi regénye spirituális utazásra hívja olvasóit, vele együtt tanulhatjuk meg, mit jelent megismerni, megszeretni, és ha kell, elengedni az embereket.
Elizabeth harmincas, sikeres nő – volt. Gazdag férj, álomház, fényes karrier. Egyik pillanatról a másikra az élete mégis romokban hevert, látszólag ok nélkül. Egy szörnyű válás és az azt követő depresszió után, megmérgezett kapcsolatokkal a háta mögött nekivágott a nagyvilágnak, hogy végre rájöjjön, ki is ő, és mit akar az élettől. Zarándoklata Itáliába, Indiába és Indonéziába vezet, ahol olasz dzsigolók, indiai guruk, indonéz gyógyítók között bizonyítja, hogy mind a boldog pillanatokat keressük, akármelyik szegletében élünk is e világnak. Őszinte, humoros és mély érzelmű könyve mindannyiunknak szól, akik ébredtünk már úgy, hogy „ettől a naptól kezdve változtatok az életemen”. Egy nő, aki nem akart többé megfelelni. Egy nő, aki elengedte a jelenét, és megtalálta a boldogságát. Egy nő, akiben magunkra ismerhetünk.
Annemarie Selinko - Désirée
Désirée, egy marseille-i selyemkereskedő lánya, tizennegyedik születésnapjára naplót kap édesapjától. Miről írhat egy szeleburdi kislány a francia forradalom ötödik évében? Természetesen környezetéről, a családi eseményekről: ruháiról, nővére vőlegényéről, majd a maga első szerelméről (aki nem más, mint a későbbi francia császár, Bonaparte), csalódásról, utazásokról, udvarlókról - örömökről és bánatokról, reményről és boldogságról.
Serdülőéveinek fordulatai után Désirée kalandos körülmények között Párizsba kerül, és itt egy végzetszerű találkozás alkalmával megismerkedik a napóleoni kor egyik meghatározó alakjával, akivel végül összeköti az életét. Szerelmük és házasságuk fordulatokban gazdag története egyben a korszak krónikája is: a történelmi kulisszák között, a vonzóan csinos nővé cseperedő kereskedőlány körül megelevenedik a köztársasági Párizs, majd a színpompás császári udvar. Noha Désirée férje a fokozódó zsarnokság és a vég nélküli, értelmetlen háborúskodás miatt szembefordul Napóleonnal, szerencsecsillaga nem pártol el mellőle, és asszonya vele együtt emelkedik olyan rangra, melyről még csak álmodni sem mert soha.
A Désirée a legnagyobb sikerű klasszikus történelmi szerelmes regény az Elfújta a szél megjelenése óta. E regényes napló kitűnő olvasmányul szolgál mindenkinek: a megragadó romantikus szerelmi történetre vágyóknak éppúgy, mint az eseménydús, izgalmas történelmi korszakra kíváncsiaknak.
Szabó Magda - Az ajtó
Álmában nem, de életében egyszer kinyílik az ajtó az írónő előtt. Szeredás Emerenc ajtaja, amely mások számára örökre zárva marad. A megingathatatlan jellemű, erkölcséhez és hiedelmeihez tántoríthatatlanul ragaszkodó asszony házvezetőnőnek áll az írónőhöz, ám első perctől nyilvánvaló, hogy ő diktál. Gazdája megmérettetik, és nem találtatván könnyűnek, Emerenc nem csupán otthona, hanem lelke ajtaját is megnyitja előtte, ha csak résnyire is. Így sejlik fel Magyarország huszadik századi történelmének kulisszái előtt egy magára maradt nő tragikus, fordulatos sorsa. Vajon mit őrizget az idős asszony a hét lakatra zárt ajtó mögött?
Az ajtó a ki- és bezártság, a születés és a halál ősi jelképe. Állandó kettősség jellemzi a két főhős áhítatosan odaadó, máskor szinte gyűlölködő kapcsolatát is. A szeretet kapujában állnak. Sikerülhet-e végül beljebb vagy elengedni egymást?
Az ajtó Szabó Magda talán legismertebb regénye: Szabó István forgatott belőle filmet, és 2015-ben felkerült a The New York Times sikerlistájára.
Suzanne Collins - A kiválasztott
Katniss Everdeen kétszer is túlélte Az éhezők viadalát. De még nincs biztonságban.
Közeledik a végső forradalom ideje. És ebben a forradalomban Katnissnek döntő szerepe lesz.
Élete legfontosabb szerepét kell eljátszania a végső csatában. Katniss lesz a fecsegőposzáta – a lázadás szimbóluma –, nem számít, mit kell feláldoznia érte.
Thomas Hardy - Egy tiszta nő
Az angol irodalom kiemelkedő prózaírójának késői műve a szép parasztlány, Tess története, akinek tiszta lelke és nemes egyénisége ellenére rövid élete során szinte csupa kudarc, megaláztatás és szenvedés jut osztályrészül, hiába küzd környezetével. Az egykor nagyhírű D'Urberville nemesi család elszegényedett ágának sarja, a romlatlan Tess Durbeyfield jómódú rokonainak szolgálatába áll, s ezzel megindul komor végzete felé. Miután a birtok gazdája egy éjjel megrontja, Tess visszamenekül családjához a közeli faluba, majd törvénytelen gyermeke születését és halálát követően búcsút int a szülői háznak. A boldogság ígéretét egy rövid időre felvillantó igaz szerelmet egy tejgazdaságba szegődve találja meg, csakhogy kedvese, Angel Clare képtelen megemészteni választottja "szégyenletes" múltját, ezért elhagyja a lányt. Az újabb csapások Tesst már-már elviselhetetlen nyomorba taszítják, és amikor egy sorsszerű találkozás révén ismét felbukkan életében csábítója, Alec D'Urberville, a minden reményétől megfosztott lány enged a férfi gyötrően kitartó udvarlásának. Angel váratlan visszatérése azonban hamar véget vet a hamis idillnek: a visszás helyzetet feloldandó Tess végzetes döntésre, erkölcsi leszámolásra szánja el magát, melynek nyomán önnön sorsa is beteljesedik.
Patrick Süskind - A parfüm
Jean-Baptiste Grenouille a 18. század egyik legzseniálisabb és egyben legvisszataszítóbb jelensége, aki az illatok géniuszaként írta be magát korának történetébe. A sors fintoraként szag nélküli testtel, Párizs legbűzösebb negyedében, a halpiacon látta meg a napvilágot, ahol nem várta senki, így szeretet sem jutott neki. Pedig semmire sem vágyott jobban, minthogy szeressék, és kivívja az emberek elismerését. S mivel számára a világ illatok és szagok forgataga, megalkotta minden idők legtökéletesebb parfümjét. Az ellenállhatatlan szépség, a visszautasíthatatlan szeretet illatának forrása s legfontosabb alapanyaga azonban az emberi bőr, de Grenouille-t ez sem állíthatta meg.
A mindvégig hátborzongató történet olvasása közben lehetetlen eldönteni. A mű a zsenialitásról, a művészi tökély áráról, a magányról, a bűnről írott példabeszéd-e, vagy dermesztő horror. Egy biztos, hogy különös hangulatú regény, ellenállhatatlan olvasmány, amelyet lefordítottak több mint 40 nyelvre, és amely csaknem 20 millió példányban kelt el.
Hosszú ideig váratott magára, de végre elkészült a nagy sikerű regény filmváltozata is, amely máris meghódította a nemzetközi közönséget.
Jane Austen - Értelem és érzelem
A romantikus történet középpontjában a két Dashwood nővér, Elinor és Marianne áll, a regény címe kettejük ellentétes természetére utal. Az értelmet Elinor testesíti meg, tetteit a józan ész és a megfontolás irányítja, mindent logikusan végiggondol, mielőtt határoz vagy cselekszik. Vele szemben áll húga, ő gyakorta esik a romantikus szerelem és szenvedély túlzásaiba, érzelmi válságaitól és csalódásaitól pedig mélyen és látványosan szenved. Austen a két lány sorsát és szerelmük alakulását mutatja be az 1800-as évek Angliájában. Mindketten a boldog házasságot és az igaz szerelmet keresik – de vajon megtalálják-e?
Elinor választottja Edward Ferrars, akit azonban ígérete máshoz köt, Marianne szívéért pedig két férfi is verseng: Mr. Willoughby és Brandon ezredes. Mellettük számos tipikus austeni karakterrel ismerkedhetünk meg, ilyen például Mrs. Jennings személye, akinek „nem volt több gyermeke két leányán kívül, kiket kitűnően adott férjhez, így hát más dolga nem lévén, most már az emberiség fennmaradó részét akarta megházasítani.”
Jane Austen hősnőinek története szerelemről, csalódásról, becsületről, álnokságról, és természetesen reményről és boldogságról mesél, miközben lenyűgöző és gyakran kaján képet fest az akkori világról, amelyben a hölgyek legfőbb foglalatossága a férjvadászat. Az írónő jellegzetes, finom iróniával fűszerezett stílusa, kiválóan kidolgozott karakterei, a fordulatokban gazdag események és a sziporkázó párbeszédek garantáltan kellemes kikapcsolódást ígérnek az Olvasónak.
Szabó Magda - Születésnap
Mennyi mindent vár Illés Bori attól a májusi vasárnaptól, amelyen betölti tizennegyedik évét! Úgy érzi, ez a nap határkő lesz életében, ettől a naptól fogva nagylánynak tekintheti magát, s nagylánynak tekintik a felnőttek is. De a várva várt tizennegyedik születésnap csak csalódást, keserűséget tartogat Bori számára. Az igazi születésnap, amely véget vet a gyermekkornak, nem esik egybe a naptár szerinti születésnappal. Váratlanul érkezik a kislány életébe az első komoly próbatétel, amely eldönti: nagylány-e már Illés Bori, kiérdemli-e a felnőttek bizalmát. Szabó Magda kitűnő regénye az igazi születésnap történetét meséli el a fiatal lányolvasóknak.
Szabó Magda - Pilátus
Tudtam, hogy el kell mennem tőled, mielőtt rám ragad iszonyatos fegyelmed, amellyel magadat óvod meg a munkád nyugalmát, és mielőtt annyira hozzád forrok, hogy megtanulok a szemeddel látni, és megértem én is, hogy Dorozs víz és gyógyszálló, beton és üveg, valutáris lehetőség, és nem egy régi forrás igazolása és nem valami iszonyú vágy, hogy jóvátevődjék, amit jóvá kell tennie az időnek:
Én nem tudtam veled élni.
Szabó Magda
<div class="grid-full mrg-bot-10"><p class="pad-top-10 pad-lft-20 pad-rgt-20" style="background-color:#3E3E3E; color: white;">Hopp, itt egy nyom: <span class="bold">J</span> - "(nw)Mi ez?":http://www.rukkola.hu/blog/bejegyzesek/389-nyomozz_velunk___konyveket_es_pontokat_szorunk_a_rukkolasok_koze</p></div>
Cecelia Ahern - Életed regénye
A szerző legújabb világsikere. Kitty Logan újságírónő karrierjét egy csúnya botrány kettétöri, ráadásul akihez segítségért fordulhatna a nehéz időkben, legjobb barátnője és mentora akkor tudja meg, hogy halálos beteg. Constance utolsó kívánsága, hogy Kitty írja meg helyette élete regényét, amire már nem maradt ideje. Az egyetlen sorvezető, amit Constance hátrahagy, egy 100 nevet tartalmazó lista, semmi több. Kik ezek az emberek? Valóban léteznek vagy csak a fantázia szülöttei? Milyen kapcsolatban állnak egymással, és mi lehetett a sztori, amit Constance hétpecsétes titokként őrzött? Kitty mindent feladva elindul, hogy beteljesítse barátnője végakaratát, és a rejtélyekkel teli, fordulatokban gazdag nyomozás során nem csak annak a száz embernek a meglepő és torokszorító történetét érti meg, akik a listán szerepelnek, de a nem mindennapi küldetés a saját életében is megannyi pozitív változást hoz.
Wass Albert - A funtineli boszorkány
Erdély, havasok alja, vadászatok, pásztorok és prepegyitok világa bontakozik ki Wass Albert leghíresebb regénytrilógiájában. Főhőse, Nuca a zord világ ellentéteként maga a lelki szépség: a természet hűséges leánya. Látóasszonyi képessége személyes akaratán túli végzetszerűsége mintegy isteni törvény megtestesítőjévé teszi.
Vámos Miklós - Apák könyve
Az "Apák könyve" ...családhistória is. Sok-sok apa vonul fel benne, ám nem mint Esterházynál "egynevűsítve", hanem megannyi külön-külön történet külön-külön alakjaként. Tizenkét nemzedékről szól, tizenkét prizmán áttörve ugyannak a "nemzettségnek" (ugyanannak?) a históriája, a fejezetek sora mintegy háromszáz évnyi magyar történelmet, itteni sorsot, jelleget vesz elő s elő; az író fájlalja, hogy végződésével a könyv már nem az övé, holott ő maga is folytatódik, az élet is.
Ami főleg izgatott: mitől regény itt a regény? Valóban a történelem írja e történetet, ez nagy hűség, s ennek áldoz-ajándékoz a nyelvezet is. S valóban elkapható a szál, a sodrata-jellege, és ekkor innen várjuk a fordulatokat. Nem a főszereplők "aktívumából". Késélen alakítják s szenvedik el ők a dolgokat. Persze, történeti hitele van csaknem mindennek. De - az én mércém szerint - azért annyira jó regény ez, mert olyan, mintha kitalációs lenne. Persze, legyinthet valaki e mániámra: legyen a regény igenis minél inkább kitalációs hatású. Világos, hogy egy ilyen regényre elszánt írónak nagy büszkesége a historikus hitel. Ellenben megismétlem: a sikert az adja igazából, hogy a dolog, részleteiben is, jól van kitalálva.
Nagyon nem akaródzna nekem Vámos regényét akár az apakönyvek sorába begyömöszölni, azaz helyét kisaccolni. A későbbi korok döntik el némely könyvek valódi jelentőségét, és Vámost népszerűségének tehertétele kétségkívül sokféleképp nyomja. Ha nem a magyarról lenne szó, akkor is így mondanám: nem igazán "normális" az erre-normás közfelfogás." (Tandori Dezső)
Szabó Magda - Megmaradt Szobotkának
1982 tavaszán meghalt Szobotka Tibor, aki nemcsak írótársa volt Szabó Magdának, hanem több mint harminc éven át a férje is. Kettejük élete az egymásra találás első pillanatától kezdve oly elválaszthatatlanul forrott eggyé, hogy a végzet mindkettőjükre sújtott. De Szabó Magda tudta, hogy ő nem köthet alkut a halállal, mert neki olyan feladata van, amit senki más nem végezhet el helyette. S az első pillanatok bénító fájdalma után, amikor heves sistergéssel leégtek az élethez kapcsoló vezetékek, Szabó Magda hozzálátott, hogy megírja élete legnehezebb könyvét. Kinyitotta a lezárt fiókokat, kiürítette a kéziratokkal tömött szekrények mélyét, és megtette azt, amit tennie kellett: életre keltette az igazi Szobotka Tibort. Ez a könyv regény, de nem regényes életrajz, sok tekintetben rendhagyó mű. Természetes módon mosódik egybe benne Szobotka Tibor szövege (memoárrészletek, naplófeljegyzések, gyermekkori írói kísérletek) a Szabó Magdáéval, kiegészítik egymást, szinte felelgetnek egymásnak. Egybeforrnak, hiszen a két élet is egy volt, elválaszthatatlan egész. S ezért szerelmi történet is ez a könyv, persze az is a maga rendhagyó módján. Ez a szerelem maga volt a teljesség, csata, amelyben a szerelmesek megnyerték egymást, s elvesztették önmagukat.
Szobotka Tibornak már nem volt rá ideje, hogy megírja a memoárjait, alighogy hozzáfogott, a halál közbeszólt. A megkezdett munkát Szabó Magda folytatta; példátlan önfegyelemmel és lelkierővel rekonstruálta annak az írónak szenvedésekkel, kudarcokkal teli életét, akinek tehetségében, elhivatottságában jobban hitt, mint a sajátjáéban, olyan embert állít elénk, aki már réges-rég méltó arra, hogy véglegesen fölfedezzük, s akinek könyvei végre elfoglalják méltó helyüket a magyar irodalomban.
Faludy György - Pokolbeli víg napjaim
Faludy György a magyar történelem egyik legsötétebb korszakának megdöbbentő történetét írta meg Szolzsenyicin Gulágjához is hasonlított életrajzi regényében. A Pokolbeli víg napjaimban az Andrássy út 60. és Recsk poklát megjárt költő sorsát 1953-ig, a táborból való szabadulásáig kísérhetjük figyelemmel. Mindaz, ami kapaszkodót nyújtott számára a hányattatás éveiben - ösztönös életigenlése, a testi szépség és a szellemi nagyság iránti feltétlen tisztelete - mélyen áthatja anekdotáit. Kortörténeti jelentősége mellett a Faludyra oly jellemző irónia és elemi őszinteség teszi a könyvet lebilincselő olvasmánnyá.
Arthur Golden - Egy gésa emlékiratai
Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot, csak kétségbeesést és vívódást.
Audrey Niffenegger - Az időutazó felesége
Amikor először találkoztak, Clare hatéves volt, és Henry harminc. Amikor összeházasodtak, Clare huszonkettő, és Henry még mindig harminc. Henry idő-eltolódási rendellenességgel született. Genetikai órája a legváratlanabb pillanatokban visszaáll, és még abban a másodpercben eltűnik. Ilyenkor elmúlt és eljövendő élete érzelmi csomópontjain találja magát, meztelenül, védtelenül. Sohasem tudja, mikor történik meg újra, sohasem tudja, hol köt ki legközelebb.
Az időutazó felesége a világirodalom egyik legkülönösebb szerelmi története. Clare és Henry felváltva meséli el történetüket. Rajongva szeretik egymást, megpróbálnak normális családi életet élni: biztos állás, barátok, gyerekek. Mindezt olyasmi fenyegeti, amit sem megakadályozni, sem irányítani nem képesek, történetük ettől olyan megrendítő és felejthetetlen.
„Azoknak, akik azt mondják, nincsenek igazán új történetek, szívből ajánlom Az időutazó feleségét, ezt az elragadó regényt, amely irodalmilag kiváló, szédítően fantáziadús, és észbontóan romantikus.”
Scott Turow
Jared Cade - Agatha Christie és a hiányzó tizenegy nap
1926. december 3-án eltűnt otthonából egy közepesen ismert angol krimiszerző. 1926. december 14-én este, mikor férje azonosította egy harrogate-i szállodában, már a világ egyik leghíresebb asszonya volt Agatha Christie. A közbeeső tizenegy napban egész Anglia őt kereste, megtalálójának magas összegű jutalmat ígért egy napilap, médiumok kinyilatkoztatásait olvashatták az érdeklődők, az Amerikai Egyesült Államokban is újsághír lett belőle. Amikor végre megkerült, mindenki azt várta, interjúkat ad és elmagyarázza, mi történt az alatt a tizenegy nap alatt. De Agatha Christie egy nyilatkozatot kivéve soha nem volt hajlandó beszélni róla.
Jared Cade angol újságíró elhatározta, hogy utánajár a titoknak. Először is elolvasott mindent, amit valaha összeírtak a világ legismertebb eltűnéséről, aztán elkezdte felkutatni a még élő szemtanúkat, illetve a hajdani szemtanúk családtagjait. És eközben bukkant a kincsesbányára: Agatha Christie gyerekkori barátnőjének, sógornőjének lányára, aki mindent elmesélt, amit anyjától csak hallott, ráadásul olyan fényképekkel is megajándékozta, amelyeket még soha nem publikáltak.
Ezt a könyvet Agatha Christie nem hivatalos életrajzának is nevezhetjük, hiszen az eltűnés előtti és utáni éveiről is beszámol. Izgalmas, új nézőpontú mű egy tehetséges és bölcs asszonyról.
Hadas Krisztina - Egy tökéletlen anya naplója
Tökéletes anyák nyilván vannak, nem is kevesen. Olyan nők, akik vidáman pörögve, kiegyensúlyozottan mosolyogva terelgetik gyerekeiket, akik mindig mindenhová időben odaérnek, akik fáradhatatlan optimizmussal takarítanak, mesélnek, játszanak, tortákat sütnek, cuki jelmezeket varrnak, és a szépre suvickolt lakásban gyertyafényes vacsorával várják az urukat. A tökéletes anyáknak jó a ''píárjuk''. A tökéletleneknek kevésbé.
Szóval, mit csináljon az a nő, aki csapzottan rohangál, mert nem tudja utolérni magát, aki farsangkor zárás előtt esik be a szupermarketbe, hogy még elmarja az utolsó pókember jelmezt, akinél gyakran még éjfélkor is kupi van, és mindezek tetejébe a férjét is gyakran nyaggatja?
Az ilyen tökéletlen anya akkor teszi a legjobbat, ha nem esik kétségbe, és megtanul nevetni magán. Hadas Krisztina, kétgyerekes anya, feleség és televíziós újságíró pontosan ezt teszi. Vállalja tökéletlenségét. Könyvében kacagtató öniróniával fogalmazza meg négytagú családjának mindennapjait. Nyomon követhetjük kisfia fejlődését, tini lánya kamaszvilágát, egy házasság epizódjait és kiderül az is, miért is futottak neki olyan fájdalmasan messziről a családi boldogságnak.
Lissa Price - A testbérlők
A Földet háború pusztította, emberek milliói haltak meg. Ebben a világban valóra válik az emberiség régi álma: végre lehetséges egy másik személy testébe bújni. A 16 éves Callie rábukkan egy titokzatos helyre, ahol rászorult tinédzserek bérbe adhatják fiatal testüket a társadalom idős, de tehetős polgárainak. Amikor azonban a fejébe ültetett szerkezet meghibásodik, Callie öntudatára ébred, és dúsgazdag bérlőjének mesés életét kezdi élni. Aztán a lány ráébred a halálos tervre, aminek ő is része. Az összeesküvés szálait befolyásos emberek mozgatják, és Callie kénytelen lesz végére járni a rejtélynek, ha életben akar maradni. Ez pedig nem lesz egyszerű, mert ebben a világban tényleg senki sem az, akinek látszik.
Lissa Price idei szenzációja az év legígéretesebb ifjúsági sci-fije, amit a stílus minden rajongójának ajánlunk.