Ajax-loader

Gyakran, ​amikor rossz dolgok történnek velünk, szenvedéseink értelmetlennek tűnhetnek. Legnehezebb feladataink mögött azonban számos rejtett cél bújhat meg, melyeket a szerző kutatásai szerint még azelőtt terveztünk el, hogy megszülettünk. Valóban lehetséges, hogy mi választjuk meg életkörülményeinket, kapcsolatainkat és az életünkben bekövetkező eseményeket? A szerző életében értelmet és célt keresve rátalált a születés előtti életterv felfedezésének útjára, mely alapjaiban változtatja meg a sorsról és szenvedésről alkotott fogalmainkat. A könyvben meghökkentő történetek olvashatók, melyek komoly, életüket nagyban átrendező felismerésekhez, ezáltal a számukra szükséges gyógyuláshoz, s teljes szellemi valójuk átéléséhez vezettek el embereket. Ezek olvasása során fény derül arra, hogy a sorsunkat meghatározó eseményeket mi magunk tervezzük el a születésünk előtt, hogy azok fejlődésünket szolgálják, meghatározva ezzel életünk célját és értelmét. Ezúton jutunk el a szellemi felébredéshez, mely által szenvedéseinkre többé nem úgy tekintünk, mint értelmetlenül kínzó sorscsapásokra, igazságtalan, életünket feleslegesen megkeserítő fájdalmakra bár azokra önmagában már a könyv olvasása is enyhülést hoz.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

7.3
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók