Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


SteelCurtain
5.0/5

Nem ​nehéz eldönteni, hogy Zoszka és Anton kettőséből ki is a szimpatikusabb. A kis törékeny partizánlány fizikálisan teljesen alkalmatlannak látszik feladatának végrehajtására. Ugyanakkor a naivitásig tiszta lelkű lány elszántsága fordítottan arányos a fizikai erejével, s ez kellemetlen meglepetést okoz Antonnak, aki sokkal összetettebb jellem. A háború végletes helyzeteket teremt, s ezekben a helyzetekben könnyű azoknak is elbukni, akik békeidőben megfontolt, ember hírében állanak. Éppen a megfontoltság, a legcélravezetőbb megoldás keresése taszítja lejtőre ezt az egyébként gyávának egyáltalán nem nevezhető fiatalembert. Az árulás ártatlan meggondolásokkal indul útjára, s csak kivételes esetekben vezet nyílegyenesen. Bikov zseniálisan ábrázolja ezt a lélektani labirintust, ahonnan Anton nem találja a kiutat. És bár azt hiszem valamennyien azt képzeljük magunkról, hogy megingathatatlan Zoszkák vagyunk, a valóságban a hétköznapok során is gyakran bizonyulhatunk Antonnak, hát még egy háború pusztán két lehetőséget kínáló brutális körülményei között. Ilyen helyzetekben már az sem mindegy hogyan tesszük fel a legfontosabb kérdést. Gondoljunk csak a saját történelmünk olyan eseményeire, mint Majtény és Világos. Feltehetjük úgy is a kérdést, kitartás a végsőkig, vagy árulás, de úgy is, hogy a túlélés, vagy a teljes pusztulás? Olykor évszázadok múltán sem jutunk dűlőre, holott az életben sokszor azonnali döntéseket kell hozni. Vannak persze elvi, erkölcsi útmutatások, ám amikor a mezei polgár azt tapasztalja, hogy ezeket éppen azok rúgják fel rendszeresen, akiknek legfőbb kötelességük lenne ezek mentén működniük, akkor az útmutatásra váró ember még magányosabb lesz. Borzasztóan jól el lett találva ez a két karakter, s Bikov zseniálisan bonyolítja a cselekményt úgy, hogy a lehetőségek ingatag volta teljes egészében kibontakozhasson. Le vagyok nyűgözve.


Ezüst
5.0/5

Vaszil ​Bikov számomra a legnagyobb meglepetéseket okozó szerzők közé tartozik. Először A harmadik rakéta című művét olvastam, ami annyira nem jött be, hogy sokáig úgy éreztem, talán örökre parkoltatnom kéne az életművet. Majd mégis tettem egy próbát a Hajnalig élni címet viselő regénnyel, aztán nem győztem elismerően bólogatni: jól küldi a srác! És hogy ezek után magasabbra került-e a léc? Igen. És még egyszer igen. A Ki tudja, visszatérsz-e? az eddigi legjobb Bikov-regény, amit olvastam. Mi több, azt hiszem, hogy az éves favoritok között is ott a helye.

Alapszitu: tél. Mert Bikovnál mindig tél van, vagy majdnem mindig (én meg valamiért pont nyáron kezdem olvasni a könyveit), táj szép, feladat nehéz. Zoszka és Anton, a két partizán egy küldetést teljesítendő indulnak útnak. Vagyis nem. Visszateker, finomít. Zoszka indul el küldetésre, hirtelen azonban, gyanúsan megmagyarázhatatlan módon felbukkan osztagbéli társa, Anton, és a lányhoz csapódik. Bikov már az ominózus feltűnés pillanatáról is úgy ír, hogy érezzük, ebből semmi jó nem sülhet ki. Anton jóképű (vagy legalábbis van benne valami, amitől a legtöbb nő elkábul), dörzsölt, talpraesett és nagyon jól manipulál. Fejben mindig eggyel előbbre jár, mint az, akit meg akar nyerni magának, remek taktikaként pedig általában kérdéssel felel a kérdésre. Bikov kalapemelést érdemlő módon mutatja be, miként tudja egy efféle fickó hamar elhitetni az alapvetően értelmes, de bizonytalan Zoszkával, hogy a lány semmire sem képes nélküle, és bizonytalanságát kihasználva átvenni az irányítást. Majd Anton megoldja, majd Anton kigondolja, majd Anton megmondja…

A férfi szerzők sokszor elkövetik azt a hibát (bocs, fiúk), hogy a női karaktereket, főként ha még valami romantikus manipuláció is van a történetben, az érzelmi érintettségük miatt passzív és döntéseikben vérszegény figurákként ábrázolják. Ugyan akad egy-két pillanat, amikor mintha Vaszil is megbicsaklana pár másodpercre, de javarészt profin távol tartja magát a sablonoktól. Zoszka kedves és végtelenül jóindulatú, de – ez nagyon fontos – van saját akarata. Ezt nem tudja igazán soha megérteni Anton, mert egyenlőségjelet tesz a jóindulat és az ostobaság közé, meg aztán úgy van vele, hogy ami eddig minden nőnél sikerült, az ennél a lánynál is fog, hiszen egyforma az összes. Ha Antonnak megvan a maga becstelenségre épülő erőssége, hát megvan a gyengesége is, mégpedig az, hogy nem tudja elképzelni, hogy Zoszka szembeszálljon vele. Talán épp ezért azok a legerősebb pillanatok, amikor mindez mégis megtörténik. Világossá teszi ugyanis, hogy Anton pont azzal nem tud mit kezdeni, ami belőle hiányzik, ezáltal pedig van esély arra, hogy idővel, ha nem is Zoszka által, de legyűrhető legyen.

Egy igen emlékezetes és igen véres filmben hangzott el (természetesen az egyik legaljasabb szájából), hogy az árulás csupán a körülményekhez való alkalmazkodás képessége. Hatalmas duma, nem? Anton esetében pedig annyira megállja a helyét, hogy kétszer vastagon alá is lehetne húzni. Egyetlen félrehalott információ a sztálingrádi helyzet alakulásáról elég ahhoz, hogy Anton néhány napnyi gondolkodás után elhatározza, ő bizony meglép (hiszen az övéi úgyis elveszítik a háborút), és a németekhez csapódik. Ahogy Zoszkánál sem hibázik Bikov, úgy Anton karakterét is kiválóan felépíti. Eleinte csak egy ingadozó csibész, akiből talán még az érzelmek sem haltak ki teljesen, majd ahogy halad előre a történet, úgy lesz egyre gátlástalanabb, míg végül a legundorítóbb ragadozó válik belőle. „Vannak a sajátjaink között, akik rosszabbak az ellenségnél”, mondja Zoszka, Antonra célozva. Súlyos szavak, Bikov iránti szimpátiám meg csak egyre nő, mert szovjet regényben nem sűrűn szoktak ilyesmit leírni. Vagy ha igen, akkor ott már évekkel korábban látszódott, hogy a pacáknak a szeme sem áll jól, benne volt ebben-abban, távolról ordít róla, és a többi.

Gondolni sem merek rá, miket láthatott katonáskodása alatt Bikov, eddig olvasott regényeinek pozitív hősei ugyanis mindig hatalmas árat fizettek az emberségükért vagy a kötelességtudatukért. Ebben a regényben pedig még a korábbiakhoz képest is letaglózóan borzasztó a zárás. Talán azért, hogy érződjön, mennyi egyéni áldozat kellett a későbbi győzelemért. Vagy talán azért, hogy ha ezentúl Antonra gondolok, mindig egy klasszikusból származó idézet jusson eszembe: ”a golyóért lenne kurva nagy kár, amit legszívesebben belé eresztenék.”


Ákos_Tóth
5.0/5

Ha ​nem is a legjobb, de vitán felül a legérdekesebb Bikov regény lett a Ki tudja, visszatérsz-e?. Miközben továbbra is a háború a témája, és rendületlenül ragaszkodik a szerzőnél megszokott szikár dramaturgiához, ez a kötet tud a leginkább túlmutatni a háborún – olyannyira, hogy az konkrétan fájjon a szovjet írók egy egész generációjának.

A regény felütése ismerős, majdhogynem kaptafára egyezik a _Farkascsordá_val, vagy Az út végénnel: kisszámú szereplőgárda tör magának utat a megszállt területen, és egyszerre kell megküzdenie az ellenséggel, a természettel, a reményvesztettséggel és egy idő után saját belső konfliktusaival is. A kötet zsenialitása egyrészt abban áll, hogy az események 90 százalékában még csak egy pisztolylövést sem adnak le, másrészt Bikov az egész belső ellentétet a női és férfi nem közötti elnyomó/elnyomott problémakörre vetíti rá. Emiatt aztán teljes joggal érezheti az olvasó, hogy nem is háborús regényt, hanem egy lélektani drámát olvas, amiben az erősebbik nem pszichológiailag és fizikálisan is fokozatosan próbálja uralma alatt tartani a törékeny női főhőst, akinek azonban vannak elvei, józan esze, szíve, és lehetőségeitől függően próbál ellenállni a csábításnak és az erőszaknak. Ezt főleg azért érzem elképesztőnek, mert a szovjet irodalomban ezzel a témával alig-alig foglalkoztak, a szláv félénkség és szégyenlősség miatt pedig élből sosem voltak erősek a női jellem realisztikus ábrázolásában. Bikov ezzel hatalmasat alkotott – egész életét egyetlen témára kihegyező íróként itt érte talán el ténylegesen a legnagyobb hatást, sikerült egy olyan problémát megragadnia, ami érinti a mindenkori szovjet-orosz társadalmat. Hiszen tudjuk, a nőkkel szembeni erőszakért nekik sem kell a szomszédba menni, és mivel az irodalom, a média, vagy az eszmei vezetők sosem akartak érdemben változtatni ezen a helyzeten, igenis fontos és értékes módon sikerült feldolgozni a viszályt. És ami erre még rátesz egy lapáttal: elkezdte kigyomlálni azt a mítoszt, hogy az orosz lányok minden férfi húgocskái és leányai, legyen szó partizánokról, a Vörös Hadseregről, vagy bármilyen élethelyzetről. Ezt a legendát évtizedeken keresztül minden háborús témájú alkotásban próbálták életben tartani, miközben elfeledkeztek arról, hogy háborúban a férfi elsősorban nyomás alatt álló, kiéhezett FÉRFI, a nő pedig kiszolgáltatott helyzetben lévő NŐ.

Pusztán irodalmi szempontból egy másik nagyon érdekes plusz a jellemek felépítésében rejlik: már-már pszichológiai esettanulmánynak is elmenne az az alaposság, amivel Bikov körüljárja a két főhős viselkedését, ahogy Anton saját magát győzi meg tettei igazolhatóságáról, céljai reális mivoltáról – és ahogy Zoszja az utolsó pillanatig meg van győződve saját felelősségéről. Az már persze csak hab a tortán, hogy Bikovnál a partizán és a hithű kommunista továbbra sem szent ember, az ellenség soraiból pedig egy-két kósza árnyként felbukkanó policájon kívül senkivel sem fogunk találkozni. Aligha véletlen, hogy a Vörös Hadsereg berkein belül sokan már-már Szolzsenyicinhez hasonlították Bikovot „elhibázott humanizmusa” miatt – igazán meglep, hogy némelyik művét átengedte a cenzúra.

A háborúban nem feltétlenül az egyenruha dönti el, ki kinek az ellensége, ki kire jelent veszélyt. Minden tiszteletem Bikové, aki most már nemcsak háborús, hanem szovjet íróként is képes volt kimagaslót alkotni a szememben. Ízlés dolga, de számomra nem ez a legjobb kötete – objektíven nézve viszont maradandó remekmű. Meleg szívvel ajánlott azoknak is, akiket alapvetően nem érdekel a háború. Igazából nem is értem, miért nincs ennek a könyvnek modern kiadása, hiszen bőven odaférne az orosz klasszikusok közé.


gyuszi64
5.0/5

Újabb ​háborús remekmű, bár a regény több (szakmai-módszertani) kérdést is felvet.
Természetesen a regényt nem érdemes összevetni pl. Vercors háborús írásaival, hiszen a szerzők a valóság más-más szeletét élték meg, de a frissen olvasott A hajnalok itt csendesek összehasonlításra kínálja magát. Íme az eredmény, csak egy-egy példával szemléltetve:

– Vasziljev könnyedébben ír, és bár mindketten ügyelnek a részletekre, Bikov sokkal aprólékosabb. Mintha túlzott lelkiismeretessége vezetné, az egyszerű motívumokat és a legkisebb rezdüléseket is elemzi, alkalmanként több nézőpontból.
– A szerzők ábrázolásmódja realista, de nagyon eltérő. A Hajnalok-ban pl. a sebesülések alárendelt szerepet játszanak, a történet háttérbe szorítja őket; míg Bikovnál éppen fordítva, a sebesülések szabják meg a cselekményvonalat.
– Mindkét írás összetett mű, de Vasziljevnél érezni, mi a fekete és a fehér. Bikovnál nem: lényegében (majd) minden szürke*.
– Az egyik regény az ígéretes alaphelyzetet egyenes vonalú elbeszéléssel, hálás befejezéssel oldja fel (ellenséges kémtevékenység, harcba szálló női szakasz, hősies ellenállás). A másik a megszállt hátország és egyének bonyolult kapcsolatrendszerét ábrázolja, hálátlan téma feldolgozásával, ráadásul befejezetlenül (egyéni küldetés, Anton és Zoszka útja, az árulás pszichológiája).
– És persze még rengeteg hasonló „párhuzamot” lelhetünk, két példa: Vasziljev könyvéből Oscar-jelölt film készült, Bikov műveit pedig Lukasenko betiltotta… (Szegény Bikov, megélte a háborút, a sztálini és brezsnyevi korszakot, a 80-as éveket, és erre a rendszerváltás után lett persona non grata a hazájában…) Vagy a komorabb hangulatú Ki tudja meglepően kevés tényleges halálesetet tartalmaz, szemben a Hajnalok-kal…

Összegzés: a két mű tehát összehasonlíthatatlan, hiába tartoznak a legértékesebb háborús alkotások közé, “a valóság ezer ruhái”. Nekem jobban tetszett A hajnalok, és azt hiszem, tudom is, miért: mert a szerző írt hozzá befejezést, és egy eszméletlenül jó epilógust.

  • Érdekesség: még a leginkább „egyoldalúan” pozitív értékekkel a társadalom legaljából származó, lengyel tanyasi letelepültek rendelkeznek.

kkata76
5.0/5

Nagyon ​izgalmas lélektani regény. Olyan érzésem volt, mintha drámát olvastam volna prózában, annyira feszes a szerkezete. Érdekesek a nézőpontváltások: a tulajdonképpen kétszereplős történet férfi és női protagonistája közt fejezetenként váltakoznak a nézőpontok, és többször ugyanazt az eseményt, vagy az egy időben történteket ismerjük meg az egyik, ill, a másik nézőpontból is. Ez a narratív technika divatos a modern romantikus regényekbe is, mert nagyon izgalmas dolgokra alkalmas regényszerkezeti-elbeszélői szempontból, de romantikát azért itt ne várjunk. Ez egy komoly dráma annak minden kellékével: expozíció, bonyodalom, kibontakozás, tetőpont, végkifejlet (?); mintha felvonásokat és jeleneteket olvasnánk, bár az utolsó felvonás épp csak elkezdődik.
Fontos természetesen a cselekmény, de a lelki történések épp annyira fontosak, ha nem fontosabbak, épp, mint a modern drámák többségében.
Ez a regény az emberi kapcsolatokról és az egyes emberek belső lelki vívódásairól szól az én olvasatomban, méghozzá olyan módon, hogy Tennessee Williams és Arthur Miller darabjait juttatta eszembe.


Bikov ​kötelességszerűen írta egész életében második világháborús történeteit. Szerintem ez igen olvasható maradt közülük (sajnos nem mind). Sok elkeserítőt és felemelőt elmond gyávaságról és bátorságról, véletlen formálta hősiességről, áldozatról, férfiakról, nőkről.


amedeclair
5.0/5

Tél ​van. Hideg van. Egy lány megy az erdőben. Fél, hogy üldözik, ezért menekülni kezd. Zoszka a partizánok táborából való, információért küldték. Anton, aki szintén partizán elszökik a táborból, és segít neki megtenni a hosszú utat. Sokáig mennek, nem tudják, ki barát, ki ellenség. Végül Anton gyáván Zoszka ellen fordul, még a gyilkosságtól sem riad vissza. De Zoszka önfeláldozó és tettrekész, nem riad vissza a nehéz úttól. A regényben Bikov leírásai tetszettek a legjobban, a táj és az emberek jellemzése. De érdekes volt az árulás témakörének körüljárása is az áruló és az elárult szemszögéből.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók