A ​kizökkent idő I-II. Shakespeare, ​a történelemfilozófus

Ismeretlen szerző - 1001 ​könyv, amit el kell olvasnod, mielőtt meghalsz
Egy ​remek és bátor kézikönyv a világ képzeletét megragadó regényekről és szerzőkről. Hasznos kalauz a könyvekhez, amelyek - akár kritikai sikerként, akár kultuszműként - hatást gyakoroltak ránk. Az írókból, kritikusokból, tudósokból álló nemzetközi szerzőgárda eklektikus válogatása új megközelítést ad a régi klasszikusokhoz, és eligazít a kortárs szépirodalom hatalmas dzsungelében. Több mint 600 színes illusztráció – könyvborítók, plakátok és fakszimile oldalak -, a regényekből vett idézetekkel kiegészítve: íme az ideális segédkönyv az olvasás szerelmeseinek.

Michel Foucault - A ​tudás archeológiája
"Megértem ​azoknak a rossz közérzetét, akik nem képesek elviselni, hogy ezt kell hallaniuk: 'A beszéd nem az élet: ideje nem a ti időtök; nem fogtok benne kiengesztelődni a halállal; könnyen lehet, hogy megöltétek Istent mindazoknak súlyával, amit mondtatok, de ne gondoljátok, hogy mindazzal, amit mondtok, létrehozhattok egy embert, aki nála tovább él.' A tudás archeológiája Foucault filozófiai főműve."

Umberto Eco - A ​lista mámora
Umberto ​Eco új könyve, melyet mind megközelítése, mind szerkezete A Szépség történeté-vel és A rútság történeté-vel rokonít a benne foglalt szemelvénygyűjteményt is segítségül híva, arról tanúskodik, hogy a mindenkori irodalomtörténetben, Hésziodosztól Joyce-ig és Ezékieltől Gaddáig, se szeri, se száma a listáknak. Ki a felsorolás puszta élvezetéért állít össze listákat, ki a lista énekelhetőségének ihletésére, ki pedig ahogy az úgynevezett kaotikus felsorolásokban látjuk az egymással különösebb kapcsolatban nem lévő tárgyak összegyűjtésében talál gyönyörűséget. A lista mámora azonban ebben is a két nagy sikerű előzményhez hasonlóan nem csupán egy ritkán elemzett irodalmi forma felfedezésére invitál, hanem azt is bemutatja: milyen módon képesek végtelen listák érzékeltetésére a képzőművészeti alkotások is, holott az ábrázolásnak a kép kerete például nyilvánvaló határokat szab. A művek listájának íve Hieronymus Boschtól Salvador Dalíig, a gótikus székesegyházaktól Andy Warholig feszül; láttukon az olvasót is méltán töltheti el a végtelen mámora.

Theodor W. Adorno - A ​művészet és a művészetek
Adorno ​századunk meghatározó esztétikai gondolkodója, a frankfurti iskola egyik alapítója. Sokszínű életművének egyik - tragikusnak mondható - vezérlő tapasztalata, hogy az elembertelenedett viszonyok szükségszerűen rányomják bélyegüket a kultúrára és a művészetre is. Erről a megélt tapasztalatról tanúskodnak a válogatásban megjelent írások. Az első rész irodalmi tanulmányainak legjavát foglalja magában, élén az "Esszé mint műforma" című elméleti igényű munkával, amely - mintegy bevezetésként - kijelöli az esszé helyét és szerepét. Ezt követik többek között Goethével, Thomas Mann-nal, Hölderlinnel, Kafkával, Beckettel foglalkozó művei. A második rész zenei tanulmányaiból mutat be érdekes csokrot, amelynek kuriózuma Adorno Bartók- értékelésének néhány dokumentuma.

Umberto Eco - A ​szépség története
A ​népszerű publicista, író és irodalomtudós, Umberto Eco szerkesztésében látott napvilágot e kötet, mely több száz, nőkről és férfiakról alkotott remekművet sorakoztat fel a szépség kifejezőeszközeként vagy annak igazolására. Az olvasó mégsem elsősorban művészettörténeti albumot tart kezében, hanem olyan szemelvénygyűjteményt, mely az ókor nagyjaitól kezdve korunk gondolkodóiig közöl idézeteket arra vonatkozólag, hogy mely kornak miféle elképzelése volt a szépségről, mikor ki volt a szépségideál. Az impozáns kivitelezésű kötetet előző kiadása kapcsán a 200510012-es számon ismertettük részletesen.

Szerb Antal - A ​világirodalom története
„Ha ​a három pompás köteten, a világirodalom regényes életén, mohón és szinte megállás nélkül átvágtuk magunkat, s az első kábulatból ocsúdva visszaidézzük a szinte fizikai jóérzést, amit a rohanás okozott, rájövünk, hogy fiatalságunk támadt fel, és sodort szeszélyes törtében magával... Csak a húszas éveink ismerték a céltalan vélemények, sommás ítéletek pergőtüzét, az értékelések és újjáértékelések, a felfedezések és megtagadások, a célzások és idézetek záporozást, a vélemények fuldokló bőségét, érvek és ellenérvek kifogyhatatlan csatáját. A hajnalig tartó baráti vitákon alkoholnál részegítőbben szállt fel a könyvek gőze, megülte agyunkat, hogy támolyogva mentünk ki a szabad levegőre. Térben és időben milyen felelőtlen száguldás volt ez, népek és stílusok, egyének és korszakok seregszemléje, micsoda távoli szellemek lettek barátainknál bizalmasabbak, szerelmeinknél ismertebbek számunkra, mennyi titok részesei voltunk, miket életük és műveik sugalltak. Voltak kegyencek közöttük, akiknek cinkos módra elnéztük gyengéit, hahotázva idéztük csínyjeit, könyveiken keresztül-kasul szaladgáltunk, mint a játszótereken. Másokat dobogó szívvel tiszteltünk, műveikbe olyan áhítattal léptünk, mint a templomba, és szorongva mutogattuk egymásnak rejtett kincseit. Olvasni, minél többet olvasni, érezni, minél többet érezni - vallottuk mi is a századvég eszményét; beszélni róla, minél többet beszélni - kapcsoltuk hozzá a magunk fiatal igényét." - Halász Gábor

Bókay Antal - Bevezetés ​az irodalomtudományba
Mindenki ​- tudattalanul - valamilyen "irodalomelmélettel" kezd egy vers vagy egy regény olvasásához. Az irodalommal magasabb szinten foglalkozónak azonban tudnia kell, hogy az olvasás hátterében milyen irodalomtudományi irányzatok rejlenek, és milyen megközelítésekre lenne szüksége ahhoz, hogy olvasatának szintjét, mélységét erősítse. A könyv bemutatja az elmúlt kétszáz év irodalomtudományi irányait, olvasati stratégiáit, ezek eleméleti alapfogalmait és interpretációs módszereit. A korai modern filológiai és szellemtörténeti, a modern kor formalista és strukturalista megközelítései és a posztmodern jelenkor hermeneutikai, dekonstrukciós, posztstrukturalista és kultúraelméleti tendenciái a főbb csomópontok. A könyv kifejezetten az új, ún. bolognai típusú magyar szakos és modern filológiai képzések tankönyveként íródott.

Michel Foucault - A ​szavak és a dolgok
Foucault-nak ​számos műve megjelent magyarul, ám ezek kivétel nélkül a kései, nemcsak érett, de az elmélettől egyre inkább a konkrétumok (igazságszolgáltatás, kórház, börtön, szexualitás stb.) felé forduló - alapelveit, vezérlő szempontjait immár olvasónál feltételező - szerzőt mutatják. Ez a mű feltehetőleg a szerző legfontosabb, nevét igen hosszú időre fenntartó alkotása. Ebben az alapelveket mutatja be, méghozzá abban a stádiumban, amikor Foucault maga is "rájött" arra, hogy mi az "uralom", mi a tudás "igazi" szerkezete, mi indokolja, sőt generálja a "gyanakvást", mi az emberi szituáció alapvető struktúrája; mi a tudás "archeológiája" stb. Bevezető és alapozó tehát ez a fiatalkori munka az egész Foucault-i életműhöz, és rajta keresztül a strukturalizmus, neostrukturalizmus és posztmodern egész összetett kérdésköréhez. Maga a mű - külső formáját tekintve - tulajdonképpen filozófia-, illetve eszmetörténeti vizsgálódás, annak kutatása és bemutatása, hogy miképp és mit kutatott és kutat a társadalomtudomány, a filozófia és az emberrel foglalkozó számos tudományos diszciplína. Lényegét, mélystruktúráját tekintve pedig olyan ismeretelméletről van szó, amely egyben antropológia és történetbölcselet is, olyasféle fordulat az ember és megismerése tárgykörében, mint Freudé a pszichológiában, vagy Nietzschéé az etikában. A mű több bravúros egyedi filozófiai és művészeti, történeti és közgazdasági elemzést tartalmaz, lényegét azonban nem ezek a sokszor idézett és bámult csúcsteljesítmények adják, hanem ember "eltűnéséről", mármint a tudományok felé irányuló reflektorfényéből való eltűnéséről, az eldologiasodás (éppen nem hegeli-marxi) koncepciójáról szóló alapeszmék, amelyek Foucault helyét a gyanú filozófiájának legnagyobbjai közt jelölik ki, és akinek hatása nemcsak a posztmodern vezető filozófusainak (Derrida, Rorty stb.) eszméin mérhető fel, de a filozófia, társadalomtudományi közgondolkodás ún. "normál" szerkezetén is. Alapmű, minden igazi - filozófiai, társadalomtudományi - műveltségre törő olvasó kötelező olvasmánya.

J. R. R. Tolkien - Szörnyek ​és ítészek
J. ​R. R. Tolkien tudományos igényű írásai legtöbbször csak a kutatók érdeklődésére tartanak számot, ez a kötet mégis minden magyar Tolkien-olvasó számára érdekes olvasmány lehet. Ezeket az írásokat ugyanis Tolkien nem kimondottan a szakmai közönségnek, inkább előadásnak szánta, épp ezért kitűnő keresztmetszetét adják szakmai érdeklődésének és tudományos munkájának. A Beowulfról, az óangol költészetről, a Sir Gawain és a Zöld Lovagról a magyar közönség Tolkient olvasva az egyik legjobb kommentátorral találkozhat ebben a kötetben; fejtegetései a tündérmesékről, a valós és fiktív nyelvekről, a fordításról vagy az oxfordi egyetemről kiválóan mutatják műveltségét, kultúrtörténeti és irodalmi gondolkodásának széles horizontját. Tolkien egyik legfontosabb „háttér-kötete" ez, amelyben külön talán kevés szó esik az általa teremtett Középföldéról, mégis az irodalomról, kultúráról, nyelvről szóló érzékeny elemzések mögött bepillantást nyerhetünk Tolkien írói hátterébe, abba a kamrába vagy könyvtárba, ahonnan az ő Középföldéje előbukkant.

Kovács András Bálint - Szilágyi Ákos - Tarkovszkij
Nehezen ​megszületett könyvet tart kezében az olvasó. Tarkovszkij halála után tizenegy évvel jelenik meg a mű, amelyet három évvel a tragikus esemény előtt kezdtünk el írni mint az életútja feléhez érkezett művész addigi pályájának összefoglalását. Miután 1984-es "disszidálása" miatt Tarkovszkij indexre került, a magyarországi publikálásra nem is gondolhattunk. Mire a könyvnek - kalandos körülmények között - külföldi kiadót találtunk, s mire a francia fordítás elkészült, Tarkovszkij már nem volt közöttünk. Monografikus feldolgozásáról akkor, abban a helyzetben szó sem lehetett. 1986 óta tervezzük, hogy megírjuk "a" könyvet, a "végleges változatot". Írás közben kellett ráébrednünk: "végleges változat" nem létezik. Ez a könyv csak Tarkovszkij világaiban folytatott utazásaink egy újabb állomása. Andrej Tarkovszkij az orosz filmművészet eddigi legnagyobb alakja volt, aki az Iván gyermekkorával, az Andrej Rubljovval, a Szolárisszal, a Tükörrel, a Sztalkerral, a Nosztalgiával, és az Áldozathozatallal az orosz kultúrát és művészetet klasszikus fokon képviselte a szovjet korszakban. Mintha az orosz filmművészet sztalkere lett volna ő, akinek megadatott, hogy a világkultúra megszentel földjére, hatalommal, pénzzel, tudatlansággal, körülkerített csodás Zónájába vezesse mindazokat, akik vagyunk, s aki ő maga is volt, föltéve, hogy művészetének útitársául szegődünk. A 20. század utolsó harmadában, az évszázadok óta haldokló orosz ortodox civilizáció végének atmoszférájában lehetővé vált számára, hogy mindössze hét játékfilmből álló életművével olyan művészetet teremtsen, amelynek spirituális telítettsége és érzéki varázsa, formaszépsége és plaszticitása csak két átmeneti korszakhoz, a középkor végének európai és a 19. század végének orosz művészetéhez mérhető.

Heller Ágnes - A ​szégyen hatalma
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Vahot Imre - Vahot ​Imre emlékiratai
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Dienes Ottó - A ​megsemmisítő beteljesedés misztériuma
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Bókay Antal - Vilcsek Béla - A ​posztmodern irodalomtudomány kialakulása
Szöveggyűjteményünk ​a jelenkorig eljutó, második kötete folytatása a már korábban Bókay Antal és Vilcsek Béla szerkesztésében megjelent könyvnek (A modern irodalomtudomány kialakulása), mely a strukturalizmusig gyűjtötte össze az irodalomtudomány legfontosabb eredeti írásait. Mindkét szöveggyűjtemény Bókay Antal Irodalomtudomány a modern és posztmodern korban (Budapest, 1997, 2001, Osiris) című, az irodalomtudomány rendszereit, elméleteit áttekintő munkájához kapcsolódik, a három kiadvány átfogó képét kívánja adni az irodalomtudomány elmúlt kétszáz évének, eredményeinek. Jelen kötet címében a "posztmodern", azaz a modern utáni elméleti megközelítésekre utal. A modern irodalomtudomány általános jelemzője, hogy hitt az irodalmi objektum érvényességében, abban, hogy van és bonyolult metodológiával elérhető, leírható az irodalom természete és az irodalmi mű jelentése. A modern nagyszerű teljesítményei ellenére sem tudta vállalását teljesíteni, hiszen mindig maradt egy olyan értelem, jelentés, amely túlfutott a módszeres leírás érvényén. A posztmodern irodalomtudományok közös jellemzője, hogy a nyelvben, a közösség rejtett folyamataiban, vagy az önteremtő lét-tartalomban megkeresik ennek a labilitásnak a hátterét és újraírják az irodalom szerepét. Kötetünkben a posztstrukturalista, dekonstrukciós, ontológiai hermeneutikai, posztkoloniális, feminista stb. irányzatok legfontosabb, ma már klasszikusnak számító írásait közöljük. Az elméleti szövegekhez kapcsolva bemutatjuk azok jellemző szellemi hátterét és olyan interpretációkat is közlünk, amelyek az adott elméletnek a keretében születtek.

Bacsó Béla - Kép ​- fenomén - valóság
Válogatásunk ​folytatja azt a nagy sikerű témát, amely az egykori Athenaeumban Kép - képiség címmel jelent meg, s amely a jelenkori humántudományban egyik legsokoldalúbban tárgyalt kérdés. A kötetben található írások a címként megadott hármas, jóllehet teljességgel el nem különíthető problémának egy sajátos metszetét adják. Ezt a problémaegyüttest másként megjelenítésnek vagy reprezentációnak is nevezhetnénk, ez ugyanis az a titkos összekötőkapocs, amely a fenomenológiai, a művészettörténeti, az esztétikai, az irodalomelméleti írásokat kötetbe rendezhetővé teszi.

Jean-Paul Sartre - A ​lét és a semmi
Bővített, ​javított kiadás A lét és a semmi című mű 1943-ban jelent meg, lezárva Sartre első filozófiai korszakát, s egyszersmind meg nyitva egy újat az ekkorra már kibontakozó francia fenomenológia és saját filozófiai életútja számára is. Sartre az egyik legfontosabb szereplője volt ennek a kibontakozó francia mozgalomnak, mint ahogy azoknak a konfrontációknak is, amelyeken a fenomenológia a második világháború utáni időszakban keresztülment. A strukturalizmus, a posztstrukturalizmus, a pszichoanalízis, sőt a marxizmus hívei is rendszeres polémiát folytattak az ekkor Franciaországban az egyik, ha nem a legerőteljesebbnek számító filozófiai irányzattal. A lét és a semmi explicit vagy rejtett módon ott él a hatvanas-hetvenes évek majd minden nagy filozófiai, esztétikai és társadalomelméleti művében, sőt - jelentőségénél fogva - gyakran még a róla való hallgatásnak is meghatározó jelentősége van, és egyértelmű vonatkozással bír a sartre-i életműre. E nagy jelentőségű filozófiai alapmű hosszú idő után bővített, javított kiadásban jelenik meg újra.

Mérő László - Mit ​gondol a golyó?
"Most, ​hogy ismét összegyűlt egy könyvnyi írásom, meg kellett nézni, mit vállalok ma is és mit nem. A nem politikai témájú írások kevésbé romlandóak, azokat nyugodtan vállalom most is, legfeljebb kisebb korrekciókkal. Politikai nézeteim azonban akarvaakaratlanul is változtak, így ezek az írások alapvető újragondolást igényeltek. Bármennyire érdekesnek is találom mostanában a politikát, valójában azt szeretném, ha a közbeszédnek ugyanúgy legfeljebb a negyedét tenné ki ez a téma, mint ennek a könyvnek. Annyi minden van, ami ennél sokkal érdekesebb. A másik háromnegyed akármi lehet, kit mi érdekel – engem például mostanában elsősorban az élet egyszerű dolgai, emellett a gazdaság és persze továbbra is a pszichológia. Így alakultak ki e könyv többi részei." A szerző az ELTE Pszichológiai Intézetének egyetemi tanára, jelenleg fő kutatási területe a gazdaság-pszi­cho­lógia.

Benedek Marcell - Kis ​könyv a drámáról
Benedek ​Marcell a magyar és a külföldi drámairodalom kiváló értője és az irodalmi ismeretterjesztés nagy mestere, új könyvecskéjében a dráma történetének fontos állomásian, a dramaturgia törvényeinek folytonos változásán kalauzolja végig az olvasót, a nagy görög tragikusoktól egészen korunk "ellenszínházáig", Ionescóig és Beckettig. Könyvének jelentőségét az is fokozza, hogy a színházlátogató nagyközönség érdeklődése e műfaj történeti elméleti kérdései iránt a közelmúltban nagymértékben megnőtt.

Heller Ágnes - A ​reneszánsz ember
Heller ​Ágnes írja, A reneszánsz ember második magyar kiadása alkalmából: A reneszánsz embert több mint harminc évvel ezelőtt, 1964–65-ben írtam. Miután a hetvenes évek során filozófiai gondolkodásom sok mindenben átalakult, szorongva vettem újra kézbe, amikor megkértek a német kiadás előkészítésére 1981-ben. Szorongásom alaptalannak bizonyult. Bár kiderült, hogy a könyvet túlírtam ugyan, mint majdnem mindent abban az időben, de ezen a rövidítésekkel könnyen lehetett segíteni. A reneszánsz emberhez való személyes viszonyom 1981 óta nem változott. Úgy érzem ma is, hogy a könyv egységes, s ha újraírnám egyes fejtegetéseit, csak ártanék neki. Ezért csupán megrövidítettem, s legfeljebb egyes szavakat, kifejezéseket helyettesítettem értelmesebb szinonimáikkal. Így a mostani kiadás kétségtelenül jobb, mint a régi volt: megszabadítottam az ismétlésektől, kitérésektől, egynéhány otromba kifejezéstől és a túl gyakori és a szöveg nem indokolta Marx-hivatkozások egyikétől másikától... A reneszánsz ember megírásának idején hittem az úgynevezett nagy elbeszélésben, tehát abban, hogy a Világtörténelem (nagy V betűvel írva!) ellentmondásokon keresztül bár, mégis mindig előrehalad, s hogy egyfajta szocializmus lesz a végállomás, ahol az ellentmondások megszűnnek, és ahol minden jónak – és rossznak – Jó a vége. Ez a gondolat nem sokat ártott a reneszánsz kor elemzésének, mivel az utána következő polgári korszakot ellentmondásosnak ítélve, nem tartottam szükségesnek a reneszánsz szellemét a haladás alacsonyabb fokára helyezni. Mégis túl gyakran hangzik fel, hogy a reneszánszban valami még nem történt meg, valamit még nem ismertek fel, valamiben még hittek, és hasonlók. A nagy elbeszélés eszméjéből következik az is, hogy a technikai képzelőerő terjedését, továbbá az ember istenülésének – a modernségben majd kiterebélyesedő – gondolatát kevésbé ítéltem vészjóslónak, mint ahogy ma tenném...

Kovács András Bálint - Film ​és elbeszélés
A ​film- és kommunikáció oktatásával foglalkozó szakirodalom a legutóbbi időkig alig-alig volt hozzáférhető magyar nyelven, pedig a köz- és felsőoktatásban egyre nagyobb az érdeklődés a média szakok iránt. A film- és kommunikáció kutatására, oktatására és tanulására szakosodók nagy száma jelzi, hogy megjelent az a „kritikus tömeg”, amely magyar nyelvű tankönyvet és szakirodalmat igényel. A tömör és közérthető nyelvezetű tankönyv sokoldalúan világítja meg a narratológia alapgondolatát, jól megválogatott példákon mutatja be állításai helyességét. Elemzései feltárják, hogy mennyire eltérnek egymástól a szövegszerűen megformált elbeszélt változatok a képi elbeszélésben. A tanulságos filmelemzések a nem szakértő olvasónak is elégséges szakmai betekintést nyújtanak.