Költemények

Michel Foucault - Elmebetegség ​és pszichológia / A klinikai orvoslás születése
Michel ​Foucault (1926-1984) a strukturalista filozófia meghatározó jelentőségű alakja, a párizsi College de France eszmetörténet-tanára volt. Filozófiai iskolázottsága lenyűgözően széles történeti ismeretanyaggal párosult, s gondolkodásában kiemelten fontos szerepet játszott a szociológiai tényfeltárás. Munkásságában Foucault megkülönböztetett figyelmet szentelt a deviancia témaköreinek, valamint azon módozatok és intézményrendszerek kutatásának, amelyek segítségével a társadalom "büntetni" igyekszik a normaszegést. Pszichológiai és pszichiátriai eszmefuttatásai is ebbe a témakörbe illeszkednek, s főként azoknak a kulturális előfeltételeknek a feltárására irányulnak, amelyek egy adott történeti kontextusban bizonyos jelentéscsoportok működését meghatározzák. Módszerének iskolapéldája az Elmebetegség és pszichológia, amely első alkalommal 1954-ben jelent meg. A szerző azokat a folyamatokat veszi sorra, amelyek révén a hagyományos elmeorvoslás - a társadalmi ellenőrzés eszközeként is - szigorúan elhatárolta egymástól a normálist és a patalogikusat, azaz az észt és a "tébolyt". A klinikai orvoslás születése (1963) kitágítja és történelmi dimenziót kölcsönöz ennek a gondolatnak: a modern orvostudomány mint intézményrendszer kialakulásának folyamatát járja körül az 1775 és 1825 közötti időszakban. Vezérelve az az új felismerés volt, hogy a betegség egyén és környezet kölcsönhatásának következménye.

Michel Foucault - A ​bolondság története a klasszicizmus korában
A ​modern világban az ember és a bolond talán szilárdabban kötődnek egymáshoz, mint azokban a hatalmas állati átváltozásokban, amelyeket hajdan Bosch tűzbe borult malmai világítottak meg: egy kölcsönös és összeegyeztethetetlen igazság kitapinthatatlan köteléke fűzi őket össze. Elmondják egymásnak lényegüknek azt az igazságát, amely eltűnik azzal, hogy egyikük elmondta a másiknak. Minden egyes fény kialszik az általa létrehozott nappaltól, s ekképp visszaadatik annak az éjszakának, amelyet széttépett... Napjainkban az ember csak a bolond talányosságában rendelkezik igazsággal... Foucault könyve nemcsak a pszichiátria születéstörténete: mindenekelőtt filozófiai utazás az értelem és túloldala, a nem-értelem szembesülésének zónájába.

Michel Foucault - A ​szavak és a dolgok
Foucault-nak ​számos műve megjelent magyarul, ám ezek kivétel nélkül a kései, nemcsak érett, de az elmélettől egyre inkább a konkrétumok (igazságszolgáltatás, kórház, börtön, szexualitás stb.) felé forduló - alapelveit, vezérlő szempontjait immár olvasónál feltételező - szerzőt mutatják. Ez a mű feltehetőleg a szerző legfontosabb, nevét igen hosszú időre fenntartó alkotása. Ebben az alapelveket mutatja be, méghozzá abban a stádiumban, amikor Foucault maga is "rájött" arra, hogy mi az "uralom", mi a tudás "igazi" szerkezete, mi indokolja, sőt generálja a "gyanakvást", mi az emberi szituáció alapvető struktúrája; mi a tudás "archeológiája" stb. Bevezető és alapozó tehát ez a fiatalkori munka az egész Foucault-i életműhöz, és rajta keresztül a strukturalizmus, neostrukturalizmus és posztmodern egész összetett kérdésköréhez. Maga a mű - külső formáját tekintve - tulajdonképpen filozófia-, illetve eszmetörténeti vizsgálódás, annak kutatása és bemutatása, hogy miképp és mit kutatott és kutat a társadalomtudomány, a filozófia és az emberrel foglalkozó számos tudományos diszciplína. Lényegét, mélystruktúráját tekintve pedig olyan ismeretelméletről van szó, amely egyben antropológia és történetbölcselet is, olyasféle fordulat az ember és megismerése tárgykörében, mint Freudé a pszichológiában, vagy Nietzschéé az etikában. A mű több bravúros egyedi filozófiai és művészeti, történeti és közgazdasági elemzést tartalmaz, lényegét azonban nem ezek a sokszor idézett és bámult csúcsteljesítmények adják, hanem ember "eltűnéséről", mármint a tudományok felé irányuló reflektorfényéből való eltűnéséről, az eldologiasodás (éppen nem hegeli-marxi) koncepciójáról szóló alapeszmék, amelyek Foucault helyét a gyanú filozófiájának legnagyobbjai közt jelölik ki, és akinek hatása nemcsak a posztmodern vezető filozófusainak (Derrida, Rorty stb.) eszméin mérhető fel, de a filozófia, társadalomtudományi közgondolkodás ún. "normál" szerkezetén is. Alapmű, minden igazi - filozófiai, társadalomtudományi - műveltségre törő olvasó kötelező olvasmánya.

Michel Foucault - Felügyelet ​és büntetés
A ​Felügyelet és büntetés című munkájában Foucault szembeállítja egymással a büntetés két modelljét: – a középkori- kora újkori modellt, amelyben a bűnös, a Rossz elpusztítása a cél. A nyilvános kivégzések egyfajta színházat jelentenek, az uralkodói hatalom és tekintély reprezentálását. – A modern korban a test elpusztítása helyett a bűnös javítása, nevelése kerül előtérbe: „…a büntetés művészete a fegyelmező hatalmi rendszerekben nem a vezeklést, még csak nem is a szigorú értelemben vett elfojtást célozza”, hanem az egyének hasznossá tételét.

De Sade márki - Juliette ​története avagy a bűn virágzása
De ​Sade márkiról mindenkinek van véleménye. Vagy elragadtatottan beszélnek, vagy elmarasztalóan nyilatkoznak róla. Még azok is, akik egy sorát sem olvasták. Mert provokatív volt, és írásai is szókimondóak. Munkássága fogalom lett az irodalomban, miként a nevéből is fogalom született. "De most már szükséges, barátaim, hogy magamról is meséljek egy kicsit... főleg ideje bemutatni fényűző életemet, hogy okolásul összehasonlíthassák húgom nyomorúságával, aztán vonjanak le ebből az összevetésből olyan következtetéseket, amelyeket bölcselmük sugall" - mondja regényének főhőse, Juliette, és amire utal, húgának története, de Sade Justine című könyvében olvasható. Mert a Juliette és a Justine ikerregények, viszont külön-külön is élvezhető és érthető alkotások. Együtt azonban többet jelentenek, éppen a Juliette által "javasolt" összehasonlítás miatt: mert míg a Justine egy ártatlan leány szenvedéseiről és meghurcoltatásáról szól, addig a Juliette története egy velejéig bűnös nő féktelen életélvezését és a bűnben való fetrengését mutatja be. Nem tipikus élettörténet ez. Előre elhatározott filozófiája van: "Őrizkedjünk az erénytől, hiszen a bűn az örökös győztes; rettegjünk a nyomortól, mert azt mindig megvetik. De üres zsebbel miként menekülhetnénk a balsorstól? Hát bűntettekkel! Vessük bele magunkat ebbe az elfajzott világba, ahol azok boldogulnak a legfényesebben, akik a legjobban értenek a csaláshoz; mi ne ismerjünk akadályt, csak azok a boldogtalanok, akik megmaradnak az úton" - mondja Juliette, mikor kikerül a zárdából, és híven tartja is magát ehhez az elhatározáshoz. E szerint fog élni. Megbecstelenített szüzek és kéjenc latrok övezik útját. Rájön, hogy a világon mindennek az embert kell szolgálnia. Céljainak megvalósításában tehát ugyanaz fűti, mint Stendhal Vörös és feketéjének Julien Soreljét: meghódítani a világot. Csak a tettei és az eszközei mások.

Sigmund Freud - Bevezetés ​a pszichoanalízisbe
1932-ben ​jelent meg először magyar fordításban azoknak az előadásoknak a szövege, amelyeket 1916-1917 telén Sigmund Freud orvosoknak és laikus hallgatóknak tartott a pszichoanalízis alapvető kérdéseiről, a pszichoanalitikus kezelésről „a szavak alkalmazásáról a pszichoterápiában", ahogyan ő maga jellemezte módszerét. Három alapkérdést elemez a huszonnyolc fejezet. Az elvétések, az álom és a neurózisok tana körül csoportosítva a pszichoanalitikus teórián és gyakorlaton kívül megismerjük azokat a társadalmi körülményeket és azt a tudományos légkört is, amelyekben a freudizmus kialakult és világszerte ismertté vált. A Bevezetés a pszichoanalízisbe kiadásával egyidejűleg Hermann Imre remek fordítói tevékenységére emlékezünk: ma is jórészt az ő magyar szakkifejezéseit használja a pszichoanalitikus szakirodalom.

Arthur Rimbaud - Arthur ​Rimbaud legszebb versei
Válogatáskötet ​Rimbaud verseiből

Arthur Rimbaud - Arthur ​Rimbaud összes költői művei
Az ​európai költészetben addig ismeretlen sajgású, mutáló kamaszhang hosszú ideig nem lelt őt meg nem hamisító kiadásra. Nem véletlen, hogy az Összes műveinek nevezett Rimbaud-hagyaték több mint fél évszázados kallódások, kárára és "javára" elkövetett hamisítások viszontagságai után közvetlenül a második világháború végén jelent meg először Franciaországban is. Magyarországon addigra a századelő nagy magyar költői - Kosztolányi, Babits, Tóth Árpád, Juhász Gyula, majd Szabó Lőrinc, József Attila, Illyés Gyula - már megalapozták az azóta is intenzív Rimbaud-kultuszt.Somlyó György, egyik - ma már az egyetlen élő - fordítója, egyúttal jelen kötet összeállítója, tanulmányírója, szerkesztője, a Rimbaud-irodalom legjelentősebb hazai ismerője így ír a kötet előszavában: "Rimbaud egész költői hagyatéka - a tizennégy éves korában írt legelső, iskolai dolgozatul szolgáló latin nyelvű hexameteres versétől kezdve - szinte megnevezhetetlen, s így számtalan alakban megnevezett talány."

Arthur Rimbaud - Arthur ​Rimbaud versei
Rimbaud ​költészetének jelentőségéről, az egyetemes líratörténetben elfoglalt előkelő helyéről, a modern lírát meghatározó szerepéről ma már nincsenek viták. Annál több a probléma költészetének értelmezésében és ami ettől elválaszthatatlan, életútjának, a kommünig eljutó fejlődésének (1871-ben Párizsban Kommunista alkotmánytervezeten dolgozik) és az irodalommal való szakításának (19 éves korától teljesen felhagy a költészettel, utazik, afrikai expedíciókban vesz részt, üzleteket köt stb.) magyarázatában. Rimbaud költeményei - bonyolult jelképrendszerük, szokatlan, minden ízében modern képhasználatuk stb. miatt rendkívül nehezen érthetők, intenzív, belemélyedő olvasást kívánnak, ugyanakkor kulcsot adnak nemcsak egy nagy költő világához, de úgyszólván az egész modern lírához is. Összes költői műveinek ez a kiadása nemcsak azért jelentős, mert együttesen több fogódzót kínálnak maguk a versek is, mint a különböző antológiákban, hanem a költő pályájának alakulása is végigkísérhető a kötetben, az impresszionisztikus versektől (Az első este; A völgyben egy katona alszik stb.) egészen a Színvázlatok vagy az Egy évad a pokolban című prózaciklusok profetikus, lázas látomásaiig.

Søren Kierkegaard - A ​halálos betegség
Kierkegaard ​egy kései művében tehát egy olyan elemzést fogalmaz meg, amely minden addigi egzisztenciál-probléma meghatározásán túllép. Ez a halála előtt hat évvel megjelent A halálos betegség (Sygdomen til Døden) című írása. Az ezzel kapcsolatos első gondolatai már egy évvel korábban megfogalmazódnak, és Kierkegaard, a műhöz tartozóan, mintegy azt követően három beszédet is megírt, és négy hónappal a könyv megjelenése után megjelenésre le is adott. A halálos betegséget többen Kierkegaard fő művének tekintik. Így például Walter Schulz vagy Heimbüchel, sőt Arne Grøn szerint itt nem csupán Kierkegaard fő művéről, hanem a XIX. századnak – filozófiai és teológiai oldalról szemlélve – az egyik legfontosabb értekezéséről van szó. Jelen esetben egy olyan kérdés taglalásáról, amely a legmélyebben érinti az embert, és ezért Kierkegaard önanalízisének is legszervesebb részét képezi. Ugyanakkor egyben ez egy kordiagnózis is, amely, ha nem is foglalkozik az akkori forradalmi eseményekkel, éppen ezért sokkal kevésbé lesz konkrét időhöz vagy korszakhoz köthető. Egyszerűen talán azt is mondhatnánk, hogy a kétségbeesés a mi modern korunk egyik legmélyebb vizsgálata, mely – hasonlóan a szorongáshoz – a mai ember alapérzelmét is döntően meghatározza. A kétségbeesés az egyes ember emocionális világában olyan problémát alkot, amely igen nehezen közelíthető meg, éppen talán annak személyessége miatt. Más ezért a megközelítésnek a módja is, amit jól mutat, hogy ezt a könyvet Anti-Climacus “írja”, aki ezért neve szerint már nem vállal teljes közösséget a korábbi “szerzővel”. A kétségbeesés (Fortvivlelse) ugyanis a szellem, az én betegsége, amelynek három általános formája lehet, amelyeket aztán további szempontok alapján vizsgált meg: 1. ha nem tudjuk, hogy van énünk, 2. ha nem akarunk önmagunk lenni, 3. ha önmagunk akarunk lenni. A kétségbeesésnek több formája is lehet (pl. a végtelenség kétségbeesése, a végesség kétségbeesése, a lehetőség kétségbeesése, a szükségszerűség kétségbeesése), amelyek más és más élethelyzetet tipizálnak, mégpedig nagyon élesen és lényegre törően. Ez a betegség halálos, de szörnyűsége épp abban van, hogy nem ebbe lehet belehalni. Az ember ezen a módon az énjét veszti el, mégpedig úgy, hogy ezt a veszteséget észre sem veszi. Ezek az emberek “képességeiket kamatoztatják, pénzt és javakat gyűjtenek, világi ügyeik vannak, okosan kalkulálnak stb., stb., talán a történelembe is beírják a nevüket, de ők maguk nem léteznek, szellemi értelemben nincs Énjük, Énjük, amiért ők mindent merhetnének” – írja meglehetősen élesen fogalmazva. Éppen ebben a felismerésben jut el a kétségbeesés oda, hogy kimondható róla: nem más, mint a hit negatív határozmánya, amely mint negatív egyben affirmációt jelent. A Lezáró tudománytalan utóiratban ezt úgy fogalmazza meg, hogy az egzisztenciában való önmegértésben az “én” sokkal gazdagabb és mélyebb meghatározást kap, amit az egzisztálással együtt még nehezebb megérteni. A nehézség nagyobb, mint a görögöknél, mivel nagyobbak az ellentétek, ugyanis az “egzisztencia paradox módon bűnként, az örökkévalóság paradox módon mint időben tételezett Isten jelenik meg”: “…de az, hogy az egzisztencia paradox, jelenti a szenvedély csúcsát”. Hit, bűn és szenvedély. A végső következtetés tehát abban áll, hogy az igazi én, akit máshol vallásos egzisztenciának nevez, a hitben, mégpedig a szenvedély hitében alapozza meg saját énjét, önmagát. Ez az, amit ez a negyvenkét éves korában meghalt különc önnön tapasztalataként élt meg. Ez az, amiről e rövid – alkotói korszakát nézve mindössze tizenhárom év – munkássága során számos kötetben egybefoglalt. Ebben a filozófiában Karl Jaspers véleményével összhangban a kérdezés a legfontosabb és nem a válasz, de reagáljanak arra akárhogy, mindenképpen benne van a megengedő jelleg; aki kérdez, az nem kizárólagos, nem akar normatív módon semmit sem eldönteni. Ennek köszönhető a gondolkodásában fellelt inkonzisztencia is. Kierkegaard egész filozófiájának mond az ellent, aki valamiféle rendszert akar benne meglátni, s talán erre gondol maga is, amikor műveit az elemző filozófusoktól, filológusoktól félti. És itt kellene nekem is bocsánatot kérni. De ha bocsánatot kérek, meg fogom bánni, ha nem kérek, azt is meg fogom bánni, kérek vagy nem kérek, mindkettőt meg fogom bánni. Vagyis ezzel nem megyünk semmire. A cél nem fontos, sokkal inkább maga az út, ahogy azt akár Hegel, akár Schelling vagy éppen Nietzsche mondta. Kierkegaard esetében ez az út a lázadó és soha meg nem nyugvó, de folytonosan kereső ember útja. A formálódó, lázadó, majd önmagát autonóm módon megfogalmazó személyiség golgotája. Az a golgota, amelyet megtenni is csak “személyesen” lehet. Lehet ezért valaki lexikonok szócikke, az irodalomnak vagy a történelemnek tankönyvek által nagyra tartott alakja, ha a személyesség varázsát nem hordja magán, ha nem képes azt a hangot megtalálni, amely közvetlenül képes megszólaltatni, kimondva kérdezni.

Michel Houellebecq - Elemi ​részecskék
A ​szerzõrõl: Houllebecq a kortárs francia irodalom legújabb felfedezettje, második könyvét, az Elemi részecskéket a legjobb francia regénynek választotta a Lire nevû folyóirat szerkesztõsége. "Ez a könyv az európai Psycho" - írta a regény egyik méltatója 1999-ben, amikor Houellebecq mûve megjelent Franciaországban. Az Elemi részecskék kegyetlen regény egy testvérpárról. Michel híres tudós, Bruno irodalomtanár és író. Bruno a szexben keresi az élet értelmét, Michel pedig a tudományba zárja magát. Kapcsolatokkal vagy kapcsolatok nélkül, az eredmény végtelen magány. Az író a magány laboratóriumi körülményei közé helyezi hõseit, és tanulmányozza az egyedüllét és szeretet nélküli gyerekkor hatásait. A testvérek beszélgetéseikben a 20. század második felének társadalmi változásait, az emberi kapcsolatok változását elemzik, megpróbálják megfejteni sorsuk titkát. Houellebecq kiváló humorérzékkel festi le new age-s világunkat, a hitek, filozófiák, ezoterikus tanok kavalkádját, megváltásunk megannyi elõfizethetõ segédeszközét. Az izgalmas, helyenként merészen naturális könyvbõl mégsem hiányzik a remény. Az utópiába csapó történetben Michel a mikrobiológiában megtalálja a választ az örök kérdésre: legalább elvileg van-e lehetõség normális emberi kapcsolatokra, lehet-e családban és szeretetben élni. Az Elemi részecskéket az év legjobb regényének választották Franciaországban.

Lőwy Árpád - Disznólkodni ​szabad
Először ​trágár füzfapoétának tartották, hogy a versei a zugpiacon kelendöbbek legyenek. De mára már tudjuk - része a magyar költészetnek. De ki is volt Lőwy Árpád? Valódi neve dr. Réthy László etnográfus és numizmatikai iró 1851. november 21.-én született Szarvason és Aradon halt meg 1914. november 24.-én. 1885-ben irta meg élete tudományos fő művét _Az oláh nyelv és nemzwet megalakulása_. A Magyar Tudományos Akadémia 1892-ben levelező tagjává választotta. Tudos volt! Irói néven, mint Lőwy Árpád költő volt a magyar irodalom kedves, humoros, pikáns és trágár poetája. Része irodalmunknak. Érdemes a kötetet kézbevenni!

Immanuel Kant - A ​tiszta ész kritikája
Semmi ​kétség, minden megismerésünk a tapasztalattal kezdődik; hisz mi más késztetné munkára megismerőképességünket, ha nem az érzékeinkre ható tárgyak, melyek részint maguk váltanak ki képzeteket, részint értelmi tevékenységünket hozzák mozgásba, hogy e képzeteket egybevesse, összekapcsolja vagy szétválassza, és így az érzéki benyomások nyersanyagát feldolgozva létrehozza a tárgyakra vonatkozó ismereteket melyeket tapasztalatnak nevezünk. Így tehát az időben semmilyen tudásunk nem előzi meg a tapasztalatot, és minden ez utóbbival kezdődik. Ám jóllehet minden tudásunk a tapasztalattal veszi kezdetét, ebből még nem következik, hogy minden tudás a tapasztalatból ered. Mert nagyon is lehetséges, hogy maga a tapasztalati megismerés összetett valami legyen, hogy részint abból álljon, amit benyomások útján nyerünk, részint pedig abból, amit a tulajdon megismerőképességünk önmagából tesz hozzá (az érzéki benyomásokból csupán a késztetést merítve); csakhogy e kiegészítést nem különböztetjük meg azon alapanyagtól, amíg hosszas gyakorlat föl nem hívja rá a figyelmünket, és képessé nem tesz az elkülönítésére.

Immanuel Kant - A ​gyakorlati ész kritikája
"Két ​dolog tölti el elmémet mindig új s egyre fokozódó csodálattal és hódolattal, minél gyakrabban és hosszabban gondolkodom el róluk: a csillagos ég fölöttem és a morális törvény bennem." Ezzel a híres mondattal kezdődik A gyakorlati ész kritikája Zárszava, azé az írásé, amely Kant etikai műveinek sorában a második helyet foglalja el Az erkölcsök metafizikájának alapvetése (1785) után. Noha a filozófus csodálatának tárgya és etikájának kulcsfogalma, a morális törvény már az 1760-as évek legvégén felbukkan Kant morálfilozófiai feljegyzéseiben, végleges jelentését és kontextusát éppen ebben az 1787 decemberében megjelent műben nyeri el. * Noha A gyakorlati ész kritikája megjelenését követően Kant folyamatosan dolgozott filozófiai rendszere kiépítésén, ezzel mindörökre adós maradt annak ellenére, hogy a Kritikák sora hamarosan egy harmadikkal is kibővült, a kétosztatú metafizikai rendszernek (a természet és az erkölcsök metafizikája) pedig 1797-ben megjelent a második része. Ennek a kudarcnak mélyen fekvő koncepcionális okai voltak. Az etika kitüntetett szerepe azonban soha nem kérdőjeleződött meg számára, ami talán természetes is egy olyan filozófus esetében, aki szabadságunk megnyilvánulását, a morális törvényt a kozmosz végtelenségéhez méri.

Immanuel Kant - Antropológiai ​írások
A ​Pragmatikus érdekű antropológia, Kant utolsó nagyobb lélegzetű írása, annak az előadás-sorozatnak a könyvvé formált változata, melyet harminc éven át évente megtartott, szélesebb publikum előtt és a maga feje után, kötelező (kormányzatilag jóváhagyott) sorvezető nélkül. Találkozni benne mindazzal, ami Kantot, túl a tekintélyen, amelyet a Kritikák szereztek neki, lebilincselő beszélgetőpartnerré tette a kortársak szemében: amit Kant összeolvasott, végighallgatott és kigondolt csillapíthatatlan kíváncsiságában az ember, az emberi esendőség és az esendőségek dacára mégiscsak bámulatra méltó emberi tehetségekről és fogékonyságokról. Bár az antropológiai előadások nem filozófusoknak vagy filozófustanoncoknak szóltak, mégis sok minden előkerül a könyvben a Kritikákból. Szó esik továbbá olyasmiről is, amiről a voltaképpeni filozófiai munkákban nem esett szó, ám ami Kantot azokban is szenvedélyesen érdekelte - egyebek közt nemünk esélye arra, hogy ne kelljen beismernünk, hogy "az eszes lényeknek ez a faja aligha érdemel tisztes helyet a többi (általunk ismert) lény között". A kötetben olvasható néhány kisebb antropológiai tárgyú írás, valamint egy bő válogatás az ízlést és a nem karakterét tárgyaló fejezetekhez készült jegyzetekből is.

Immanuel Kant - Az ​ítélőerő kritikája
Különös ​sors jutott az emberi észnek… kérdések ostromolják, melyeket nem tud elhárítani, mert magából az ész természetéből fakadnak, de megválaszolni sem tudja oket, mert az emberi ész minden képességét meghaladják. Kant főművének új magyar kiadása a korábbi, nagy elismerést kiváltott fordítás javított változata a szerző halálának 200. évfordulója tiszteletére.

Immanuel Kant - Prekritikai ​írások
A ​magyar filozófiai kultúra régi adósságát törleszti a kötet, amely Immanuel Kant úgynevezett prekritikai írásainak túlnyomó részét adja közre, többségüket magyar nyelven először. E tanulmányok nem pusztán a kritikai korszak előkészítése szempontjából fontosak, hanem világosan megmutatják Kant önálló filozófiai gondolkodásának állomásait. Kant A tiszta ész kritikája megjelenésekor, 1781-ben 57 éves. Az ezt megelőzően keletkezett írások gyűjteményét foglalja magában a régen várt kötet.

Charles Baudelaire - Charles ​Baudelaire versei
Charles ​Baudelaire (1821-1867) halálának 125. évfordulójára jelenik meg ez a kötet, megemlékezésül a XX. század új borzongásokat hozó, rosszat sejtő előfutárára, aki Gyergyai Albert szerint "összegezi századának érzelmi és szellemi, erkölcsi és metafizikai hajlandóságait, hol abban, hogy elfogadja, s tökéletes formában ki is tudja fejezni őket, hol abban, hogy szembeszáll velük, s igy nyújt maradandóságot nekik." E kiadás egyben tisztelgés Babits Mihály, Tóth Árpád és Szabó Lőrinc előtt is, akik Baudelaire 100. születésnapja alkalmából készitették el A romlás virágai-nak teljes magyar forditását, a művészetük teljével, a nagy élmény hőfokán tolmácsolták a világirodalmi szenzációt. Jóllehet a forditás hálátlan műfaj, amelyet hamar kikezd az idők és izlések forgandósága, új Baudelaire-forditások nem születhetnek úgy, hogy ne idéznék meg a nagy hármas teljesitményét.

Charles Baudelaire - Charles ​Baudelaire válogatott művészeti írásai
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

William S. Burroughs - Meztelen ​ebéd
Burroughsnak, ​a 2. világháború utáni amerikai irodalom fenegyerekének első magyarul megjelenő regénye olyan világot mutat be, amelyet a szerző - miután két évtizeden át volt krónikus kábítószer-élvező és -kereskedő - tudományos alapossággal ismer: a szenvtelen, érzelmektől mentes erőszak világát. E sötét pokolbugyorban az ember teljesen kiszolgáltatottan, önnön szenvedélye rabjaként elveszti kapcsolatát a valósággal, a víziók, rémálmok, egy képzelt valóság birodalmába sodródik. Morbid humorral, iróniával elbeszélt, apró történetekből összemontírozott regény a Meztelen ebéd, amely szerkezetében is követi a drogok előidézte látomások logikáját, illetve logikátlanságát, az áldozatul esettek nyomorúságos széthullását, testi, lelki, fizikai leépülését, pusztulását.