Ajax-loader

Erich ​Fromm e műve keletkezését Dwight H. Terry alapítványának köszönhette. Ennek célja az volt, hogy támogatásával előadásokat tartsanak és könyvek szülessenek “a vallásról a tudomány és a filozófia fényében” a keresztény szellemiség erősítésére a tudomány segítségével – az emberiség hasznára. Erich Frommot 1949-ben hívták meg az ún. Terry-előadások megtartására a Yale Egyetemre. Előtte olyan nagyságok jártak itt, mint John Dewey, John Macmurray és Carl Gustav Jung. A Pszichoanalízis és vallás adott Frommnak első ízben alkalmat arra, hogy összefoglalja nézeteit a vallásról, melyekre rányomta bélyegét a pszichoanalízis, de ugyanígy találkozása a nem etikai alapú vallásokkal és különböző misztikus áramlatokkal. A műből egyértelműen kirajzolódik Erich Fromm nem teisztikus humanista hitvallása, ahogy másutt ő fogalmazta, nem istenhívő vallásossága. Ebben az igazságosság és a szeretet jelentik az alapvető normákat. Ez az, ami vörös fonálként húzódik végig mindenfajta elhatárolódásán, és ez egyben az, ami az összekötő láncszemet jelenti a pszichoanalízissel. Fromm humanista hitvallása radikális, eleve elutasító a bevett vallások és egyházak mindenfajta bekebelezési kísérletével szemben. Ez azonban nem állt szemben a művét életre hívó alapítvány célkitűzésével, mely azt hangoztatta, hogy nem szabad kizárni senkit, akinek nézetei túlságosan radikálisak, avagy bírálja az elfogadott hittételeket. Annál inkább találkozott Erich Fromm azon alapvető elképzelésével, amelyben az igazság keresése és az emberi viszonyok javítása állt a legelső helyen. Fromm művének hatalmas volt a korabeli visszhangja, többek között Paul Tillich válaszolt rá részletes recenzióval.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók