Meglovagolni ​a tigrist Egzisztenciális ​orientáció a felbomlás korszakában

Julius Evola - A ​szexus metafizikája
Aki ​a Kámaszutra vagy az Illatos kert nyakatekert gyönyörtechnikáihoz hasonló lajstromot, esetleg enyhén boszorkányos, mégis szigorúan hagyománytisztelő erotikus továbbképzést remél, természetesen csalódni fog Julius Evola szexuális metafizikájában. De csalódni fog az is, aki pusztán a metafizikai rendszerek kristályos-légies szerkezetében vagy a vallástörténészi látnokiság, szintézisalkotás erejében gyönyörködne. Dilettantizmus és óvatos vajákosság? Szerelemfilozófiák, mitológiák, szem nem látta mágikus szövegek törmelékeiből összeeszkábált álfilozófia? Ultrakonzervatív javaslatok az emberiség „züllött” szexualitásának megreformálására, amelyek nagyvonalúan figyelmen kívül hagyják az európai kultúra fölött időközben elröppent néhány ezer év új antropológiai, lélektani, szellemi gondjait? Vagy félreérthető, de hősies kísérlet elmélet és gyakorlat: a szerelem, a szeretkezés istenekhez közelítő szertartásainak, mágikus tudásának és a mindennapi élet profán szexualitásának összehangolására?Nem könnyű eldönteni, nem könnyű méltányosnak lenni: a kötet gyanús turmixát adja az emberen túli érzékiség hagyományainak, szabadságigényének és gyakorlatainak. (Amelyet a csapnivaló fordítás csak még zavarosabbá tesz.) Legalábbis vitatkozásra ingerel Giulio (Julius) Cesare Evola báró harcias tradicionalizmusa és válságelmélete: bennük az androgün szellemi egység visszaállításának vágya alig kordában tartható, fáradt aranykor-nosztalgiává oldódik. Elutasítjuk a parázna női érzékiséget istenítő, sztriptízkultúrába torkolló „modern” világot, hirdeti, mert a női elem csöndes fölénye a szent Erósz bukásához vezetett. A nő vámpír, aki elszívja a férfi metafizikus életminőségét, s legfeljebb eszköz lehet – ha kellően uraljuk – a természetfeletti megvilágosodás eksztázisában. Evola ennek szellemében mellesleg megalkotja a nő (és a férfi) elképesztően vaskalapos, schopenhaueri–weiningeri nyomdokokon „haladó”, mitologikus nemi karakterológiáját is.A szexus metafizikája felületesen enciklopédikus mű: kénye-kedve szerint válogat az erotika és szerelem szertartásaiból; ugyanakkor csöndesen áthatja a nőuralomtól való félelem. Érzékiséggel elérhető természetfeletti paradicsomától pedig, amelyet a rideg, ésszerű és gyakorlatias elvontság, az antihumanizmus és a tengernyi poros fóliáns szagát árasztó levegő eszménye ural, mindenkit őrizzenek az istenek.

Julius Evola - A ​hatalom yogája
Úr ​az, aki önmaga felett uralkodik. Ez a jóga révén érhető el. A kulcsszó a sakti, a "nőnemű" erő és hatalom, amely mindenkinek a testében ott szunnyad, és amit fel kell ébreszteni, majd átvenni felette az uralmat. Nem a hatalmat, mert ő maga a hatalom. Ki veszi át az uralmat? Siva.

Julius Evola - A ​múló ember típusa
Julius ​Evola itt olvasható három esszéjét a test és a testiség tradicionális felfogásának témája köti össze. Az első két tanulmány negatív példa, a téma negatív szimbólumait ismerteti: a modern ember megformálatlanságát, alaktalanságát, illetve testhez-kötöttségét mutatja meg. A harmadik esszé ellenben a test valósága és tudata Keleten és Nyugaton megjelent ezoterikus átalakításának lehetőségét.

Julius Evola - A ​felébredés doktrínája
A ​Felébredés Doktrínája - a Bauddha-váda - átfogó és eredeti értelemben: a buddhizmus. Ezt a kezdetben vallásfeletti metafizikai és beavatási tradíciót a jelen műben a nagy tradicionális gondolkozó és szerző, Julius Evola döntően a theraváda - az "öregek" és a "tapasztaltak útja" - maga is teljesség, és közvetett módon magában foglalja mindazt, amit a buddhizmus további nagy "hordozói", a maháyána és a varjayána képviselnek. Amit különösen fontosnak tart, és gyakorta hangsúlyoz, az nem az elmélet, hanem a megvalósítás. Ez a könyv ebben a szellemiségben íródott.

Julius Evola - A ​hermetikai tradíció
„Manapság ​a természet kimerül a különféle »jelenségek« (a fény, az elektromosság, a hő stb.) vonatkozásában elgondolt törvények összességében. Ezek minden spirituális jelentés nélkül, pusztán matematikai relációk által meghatározva, kaleidoszkopikusan tárulnak elénk. Ezzel szemben a tradicionális világban a természetet nem »gondolták«, hanem – mint egy nagy megelevenedett szent testet: mint »a láthatatlan látható kifejeződését« – megélték. A rá vonatkozó ismeretek inspirációkból, intuíciókból és látomásokból származtak, és – mint eleven »misztériumokat« – »iniciatikusan« közölték azokat; még ha olyan dolgokra vonatkoztak is, melyek – mivel értelmük elveszett – manapság banálisnak és közönségesnek tűnhetnek: például az építészetre, az orvoslásra, a földművelésre és így tovább.” (...) „… aki csak néhány következtetésünkkel is egyetért majd, nem mulaszthatja el, hogy számot vessen fontosságukkal. Szinte egy új földrészt fog felfedezni, amelynek nem is sejtette létezését: egy különös, riasztó földrészt, amely tele van szellemekkel, fémekkel és istenekkel. Ezeknek a labirintusszerű káprázata lassanként egyetlen fényes pontban összpontosul: hogy maguknak a hermetikus szövegeknek a büszke kifejezéseit használjuk, a «király nélküli rassz», a «szabad» lények, a «kígyó és az anya urainak» «mítoszában»." (Julius Evola) ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Míg az általános felfogásban az alkímia kizárólag a fémekkel és a fémek emberben lévő korrespondanciáival foglalkozó speciális, elkülönült területként jelenik meg, addig Julius Evola (1898-1974) szemléletében olyan átfogó, fizikai és metafizikai rendszerként, mely a kozmológiát éppúgy magában foglalja, mint az antropológiát. Természet és természetfölötti itt éppúgy megtalálja a helyét. Ezért kerül közös nevezőre Evolánál alkímia és hermetika.

Julius Evola - Fasizmus ​és Harmadik Birodalom
"Széleskörű ​irodalma van a fasizmusnak, ugyanakkora interpretációs változatossággal, de egyetlenegy írás sem található benne, amely szempontunkat követi; amikor ugyanis ez az irodalom nem szektás, akkor szociológikus, 'historicizáló' vagy szocio-ökonomikus jellegű; a kategóriák, amelyeket használ, a 'modern' mentalitás teremtményei, amely mint ilyen, nem ismeri azokat az elveket, amelyeken vizsgálódásunk alapszik, sőt még egy igazi Jobboldal jelentését sem." Julius Evola, a "differenciált ember" mint önmaga teremtette kategória példaképe ezekkel a szavakkal különbözteti meg 1964-ben közzétett és most végre magyarul is elérhetővé vált tanulmányát a fasizmus/nácizmus témakörében más szerzők által publikált írásoktól, amely a létrejötte óta eltelt csaknem négy évtized ellenére alig vesztett érvényéből és szinte maradéktalanul meg tudta őrizni születéskori frissességét és eredetiségét. Valódi alapművet vehet tehát kezébe az olvasó, amelynek a fontosságát nem lehet eléggé kihangsúlyozni a mára - a több mint fél évszázados "sivatagon való átkelés" után - ismét kormánytényezővé vált olasz újfasiszták és különösen a gioventú missina (az egykori MSI-ifjúság) egymást követő nemzedékeinek doktrinális nevelésében. Ami pedig "a modern idők utolsó nagy reakciósának és a holnapi új jobboldal első prófétájának" tartott szerző jelentőségét illeti, ezzel kapcsolatban S. G. Payne angol történész véleményére hagyatkozunk. Szerinte ugyanis az olasz újfasizmus azért volt sikeresebb a németnél, mert ez utóbbi nem tudott felmutatni "soha senkit, aki képes lett volna egy ugyanolyan intellektuális vezetői szintet nyújtani, mint amilyet Julius Evola nyújtott Olaszországban". Az eredmény magáért beszél. Mindkét ország vonatkozásában...

Umberto Eco - A ​szépség története
A ​népszerű publicista, író és irodalomtudós, Umberto Eco szerkesztésében látott napvilágot e kötet, mely több száz, nőkről és férfiakról alkotott remekművet sorakoztat fel a szépség kifejezőeszközeként vagy annak igazolására. Az olvasó mégsem elsősorban művészettörténeti albumot tart kezében, hanem olyan szemelvénygyűjteményt, mely az ókor nagyjaitól kezdve korunk gondolkodóiig közöl idézeteket arra vonatkozólag, hogy mely kornak miféle elképzelése volt a szépségről, mikor ki volt a szépségideál. Az impozáns kivitelezésű kötetet előző kiadása kapcsán a 200510012-es számon ismertettük részletesen.

Ismeretlen szerző - Bevezetés ​a mágiába I-III.
A ​háromkötetes tanulmánygyűjtemény 1928 és 1930 között az önmagát kezdetben "Ur"-, majd "Krur"-csoportként megnevező beavatási közösség tagjainak különálló, mégis egy határozott háttérlogikát követő írásaiból tevődik össze. A csoport tagjai szerzői neveken írtak, vezetője Julius Evola volt, aki - mint az a harmadik kötet végén, a szerzői nevek azonosításából kiderül - egyben a legtöbb tanulmányt írta. A könyvek érdekessége és erőssége a gyakorlati, "mágikus" hangsúly, olyan írásokkal, amelyek az önmagukat spirituálisan átalakítani kívánó egyének számára különösen érdekesek lehetnek - mindazokat a veszélyeket is figyelembe véve, amelyeket az ilyen gyakorlatok természetüknél fogva magukban hordozhatnak. A gyakorlati vonalat számos "elméleti" tanulmány egészíti ki, amelyek elmélyítik az archaikus ember számára nyilvánvaló, és egyben a spirituális emelkedés alapjául szolgáló világképet. Mindezek aláhúzásául pedig számos eredeti szöveg fordítása szolgál a szellemiség olyan területeiről, mint a buddhizmus, a Mithrasz-misztériumok, a nyugati és keleti alkímia, a tantrizmus, a taoizmus.

Julius Evola - A ​rasszok és a tradíció
A ​Szerző e könyvében olyan elveket fejt ki a rasszokkal kapcsolatban, amelyek lényegileg egész életművében meghatározó módon voltak jelen. A XX. század első harmada rasszkutatóinak téziseit felhasználva, ugyanakkor meghaladva nem csupán a biológiai rasszok és a nekik megfelelő lelkületek szféráját tételezi, hanem mindezek konvergenciapontjaként és meghatározó erőiként a szellemi rasszokat is. Meghatározza és leírja azokat a rasszfeletti rasszokat, amelyeknek egy adekvát rasszpolitika kiinduló- és referenciapontjaként kell szolgálniuk. A könyvet maga Mussolini igen nagyra értékelte, és az itáliai fasizmus rasszpolitikája elvi kiindulópontjának szánta.

Julius Evola - Út ​és Ige
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Julius Evola - A ​Grál Misztériuma és a Ghibellin Birodalmi idea
A ​miénket közvetlenül megelőző korban a Grállal kapcsolatos hagyományok főként kétféle érdeklődést ébresztettek. Mindenekelőtt a krisztianizált vonásokkal jelentősen átfestett, az irodalmi és a spiritualista, a romantikus és a misztikus között ingadozó érdeklődést kell megemlíteni. Erre a legenda forrásaival való közvetlen, tényleges kapcsolat helyett az gyakorolt befolyást, amit – erősen eltorzított és önkényes értelmezésben – Richard Wagner Parsifaljának zenei pátosza tett a belőle ismertté. Másodsorban akadémikus tanulmányok hosszú sora született a Grálról, amelyekben a források keresésének kritikai, analitikus és összehasonlító rideg mechanizmusa, a szövegek vizsgálata, az időrendi adatok és tapasztalati hatások bizonyítása játszik főszerepet; ez annak a módszernek a sajátja, amelyet manapság „tudományosnak” szokás nevezni. Mindkét vizsgálati forma teljesen képtelen a Grál lényegének megragadására. A Grálnak semmi köze nincs se egyesek misztikus kalandozásaihoz, se mások tudós boncolgatásaihoz. A Grál élő jelentést hordoz, olyan „misztériumot”, amely – állíthatjuk – mind a mai napig nagyrészt ismeretlen. Csak a legigazibb és legmélyebb jelentése szerint lehet megérteni, egyrészt egy olyan tanítás nézőpontját felvéve, amely képes megragadni az őseredeti szimbólumok és mítoszok mögött rejlő valóságot, másrészt a történelem metafizikai felfogását magunkévá téve. Jelen tanulmány a Grál – eredeti forrásai alapján vizsgált – legendájának értelmezéséhez ilyen nézőpontból kiindulva akar hozzájárulni.

Julius Evola - Az ​individuum és a világ létesülése
A ​jelen kiskötet Evola másodikként megjelent, legrövidebb filozófiai munkája (1925, 1926, 1976 stb.). Két előadás szövegét tartalmazza, amelyeket vélhetően előre megírt és felolvasott. A címadó új kontextusban foglalja össze a később megjelenő Az abszolút individuum teóriája (1927, javítva 1973 stb.) utolsó, nyolcadik szakaszát és Az abszolút individuum fenomenológiája (1930, 1974, javítva 2007) hármas szerkezeti tagolásának gondolati alapjait. Emiatt kulcsmű, habár nem részletes; inkább lendületes-stiláris, mint rendszerezett. A második írás – amelynek érvényét a Szerző 1972-ben, két évvel a halála előtt részben már vitatta – jobbára „filozófián kívüli”, de filozófiai nyelven és összefüggésekben előadva. A Függelékként közölt harmadik tanulmány 1931-ben jelent meg: az első előadás rövidített és átdolgozott német nyelvű változata, ami mutatja, hogy az evolai életmű különböző korszakait nem lehetséges egymástól mereven elválasztani és teljesen lezártként kezelni. Renato Del Ponte itt következő filológiai feljegyzésén kívül érdemes tudni néhány szemléleti és fogalmi összefüggést a mű elolvasása előtt. Az ifjú Evola szakított azzal a hagyományos filozófiai felfogással, amely az egyetemest végső, abszolút kategóriának tekintette. Ez nemcsak liberális–individualista gondolkodók esetében fordul elő, hanem keleti tanítóknál is (így például Átmánandánál), akik a végső instanciára ugyancsak individuálisként utalnak. Evola az egyetemességet alsóbb aspektusaiban szemléli. Mindazonáltal az individuum nála nem teljesen szellem- vagy átmá-ekvivalens fogalom. A végső princípium itt az Én elnevezést kapja. Az individuum – legtöbbször –ennek birtoka, az Én hatalmának lényeges része. A szerző már fiatalon tisztán metafizikai alapokra helyezte magát, így számára az individuumot az egyetemes mint olyan feloldó és nivelláló vonatkozásai miatt volt fontos életre hívni: tett és annak műveleti formái révén, hogy majd önmagán túl – az Abszolút individuum útján – valami egyetemesnél többet képviseljen. Az individuum és az Én merev szétválasztása mindemellett nem lehetséges, hiszen a saját individuum Én által és Énből van, végső fokán nem különbözik attól (amit oszthatatlan jelentése is megerősít). Habár Evola elfogadta a létesülés alapvetően negatív filozófiai értelmét, lehetőségét látta annak, hogy ne csak egy esetleges, véletlenszerű, külső és elszenvedett – vagyis szokásos – módon menjen végbe, hanem az Én aktivitása és tudatossága révén. Ezáltal nem szűnik meg negatív volta, ám szellemi funkciót kap az önnön tisztaságában maradó és azt kiteljesítő Én számára. Hasonló lehetőséget látott a világ létében is, annak dacára, hogy az önmagában nyilvánvalóan nem metafizikai. Evola filozófiájának döntő jelentőségű igenlései – éspedig metafizikai igenlései (a jelen kötet az affermazionét érvényesítésként fordítja) – kapcsolatban állnak a hagyományos indiai bölcselet olyan alapfogalmaival, mint a nirvikalpa szamádhit bizonyos értelemben meghaladó szahadzsa szamádhi, a nimílaná szamádhin túli unmílana szamádhi, vagy a mudrá-krama (azokon a fogalmakon kívül, melyeket ő is említ). E kapcsolat elméleti, de olyan teória értelmében, amely megfelelő gyakorlatot képes előirányozni. Ennek feltétele, hogy a törekvő nem bonyolódik az individuumba, a létesülésbe és a világba, hanem – mintegy határvonalon maradva – uralja azokat. Az olasz szövegek fordítója – szerintünk nagyon helyesen – alkalomadtán eltér az evolai életmű egyik kulcsfogalmának hatalomkénti fordításától és potenciaként (hatóerőként, -képességként) adja vissza. Megítélésünk szerint ez közelebb visz annak megértéséhez, hogy a potenza Evola számára mindenekelőtt az adott világ, a véletlenszerű létezők, a meghatározottságok, a megmásíthatatlanságok és megváltoztathatatlanságok átlényegítésének képessége – majd pedig eredménye – volt. A kiadvány nemcsak a legfontosabb fogalmak eredeti olasz és német megfelelőit közli zárójelben, s Evola itteni gyakorlatától eltérően kurziválva (többnyire az első előfordulás helyén), hanem azokét a szavakét is, ahol egy kifejezés eltérő módon vagy sajátosan került fordításra. A fordítók hatalmas nyelvi erőfeszítései abban az esetben érik el céljukat, ha az olvasó részéről értelmezésbeli erőfeszítésekkel párosulnak. Csak ekkor válhat e szerény kiadás jelentős lépéssé a filozófus Evola bemutatása felé. A filozófus Julius Evola bemutatása felé, aki azok érdeklődésére is számot tarthat, akik – sajátos okokból kifolyólag – a tradicionalista vagy a politikus Evolát nem kedvelik, nem jól ismerik.

Baktay Ervin - A ​világ tetején I-II.
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

Julius Evola - Frithjof Schuon - Zen ​- A szamurájok vallása
A ​kötet szerzői, Julius Evola (1898-1974) és Frithjof Schuon (1907-), a tradicionális létszemlélet - mások mellett - legkiválóbb mesterei a távol-keleti buddhizmus, a Zen mélységeibe engednek bepillantani. A "szamurájok vallásaként" is ismeretes Zen az ezoterikus buddhizmus egyik legjelentősebb vonulata, amelybe bizonyos taoista elemek (kiváltképp a Lao-Ce féle "Üresség" tana), illetve a kínai lélek egyes jellemzői (elsősorban a természetszeretet) is szervesen beépültek. Maga a "Zen" szó a szanszkrit Dhyana és a páli Jhana kifejezések kínai-japán megfelelőjének rövidítése - tulajdonképpen az "Üresség" jegyében kiteljesedő meditációt jelöli. Az itt szereplő tanulmányok a szemléletmód és a téma azonosságának szempontja alapján, különböző művekből kerültek összeválogatásra.

Julius Evola - Emberek ​és romok
A ​Szerző politikai-politológiai alapvetését foglalja magába e mű, amely egyébként egyfajta reflexió is a II. Világháború utáni állapotokra és bizonyos jobboldali fiatalság körében felmerült ideológiai igényekre.

Julius Evola - Orientációk
Julius ​Evola, a nagy tradicionális gondolkozó, valláskutató, filozófus és politológus egzisztenciális és politikai orientációiba enged bepillantást az itt olvasható öt írás. Jóllehet fél évszázada keletkeztek, értékükből és érvényükből nem veszítettek, hiszen - mint a szerző írja - "a hagyományos felfogás ma is érthetően beszél hozzánk, ha elvonatkoztatunk az idő által meghatározott külső megjelenési formáitól". Evola a tradicionális bölcsesség fényében vizsgálja többek között a harc által kínált lehetőségeket az önfelülmúlásra, az ember jogát saját életéhez, a saját természethez való hűség fontosságát, a talpon maradás lehetőségét a társadalmi és morális pusztulás világának közepén. Az utolsó írás egzisztenciális orientációk mellett politikaiakat is tartalmaz: a mára teljesen ismeretlenné vált organikus és hierarchikus állam megteremtéséhez nélkülözhetetlen alapelveket vázolja fel.

Miriam Fields-Babineau - A ​kutyakiképzés alapjai
Társalogjon ​sikeresen a kutyájával, és meglátja, hamarosan azt fogja tenni, amit kér. Akár szobatisztaságra, követésre, ülésre megtanítja, akár azt szeretné, hogy odajöjjön, játsszon vagy trükköket mutasson be, ebben a könyvben megtalálja majd a megfelelő kiképzési módszereket. A gyors és hosszan tartó eredményesség kulcsa a dicséret, nem pedig a kutya játékokkal vagy jutalom falatkákkal történő elkényeztetése. Tanulja meg hatékonyan alkalmazni beszédét és testbeszédét, és sajátítsa el a kutya testbeszédét is. Lelje örömét abban, hogy feltárja kedvence különleges személyiségét, érvelőkészségét és humorérzékét. Ez a színes útmutató mindemellett számos egyéb tudnivalót tartogat a kutya- és kölyökgondozástól, a ketreces kiképzéstől és ápolástól a testmozgáson át egészen a kutya társas fejlődéséig. Különleges meglepetésként táblázataink segítségével 75 kutyafajta eltérő ápolási és mozgásigényét tárjuk fel önöknek. Próbálja ki ön is ezt a könnyen használható és teljességre törekvő útmutatót. Kezdje az újszülött kutyusok gondozásáról szóló ötletek olvasásával, majd térjen át a mintegy nyolchetes szabályozott kiképzési programra, ami előkészíti kutyáját az egész életen át tartó tanulásra. S ami a legnagyszerűbb, hogy kutyájának kiképzését gyakorlatilag bármely életkorban elkezdheti, mert - félretéve a régi mondást - nem igaz az, hogy "öreg kutyának nem lehet új trükköt tanítani". Miriam Fields-Babineau állatkiképző szakember, valamint a Training Unlimited nevű cég tulajdonosa, amely bemutatókra képezi ki az állatokat, tulajdonosaikat pedig arra tanítja, miként kell kedvenceiket megmutatni másoknak. Az írónő számos televíziós és rádiós műsor meghívott vendégeként ismert, írásai pedig országszerte újságok és képes folyóiratok oldalain jelentek meg. Miriam családjával, két kutyájával, két macskájával és lovával Virginiában él.

Hamvas Béla - Patmosz ​I-II.
Patmosz ​kis Égei-tengeri görög sziget, egy a több tucatból. Az aggastyán János apostol száműzetésének helye. Az evangélista itt foglalta írásba az üdvtörténet végidejét, az Apokalipszist, a Jelenések könyvét. És Tiszapalkonya? Hőerőmű, dübörgő turbinák, barakk, emeletes ágyak, vaskályha, verejtékszag. A bé-listázott Hamvas Béla segédmunkás-raktáros munkakörben eltöltött éveinek „második korszaka”, száműzetésének leghosszabb periódusa, 1954-től 1962-ig. Hamvas az exilium valódi természetével már 1948 óta tisztában volt. Az ötvenes évek elején írt naplótöredékeinek az ószövetségi Szarepta címet adta, mert Jahve így szólt a menekülő Illés prófétához: Menj Szareptába, és ott rejtőzz el. Hamvas először Szentendre határában keresett menedéket. Ekkor mint kertész és földműves. Mikor a hatóságok szemében e magának választott szerep tarthatatlanná vált, 1951-től ingázó munkásként az inotai hőerőműnél helyezkedhetett el, raktáros besorolással. Az ember megrendülten ismeri fel, hogy e diktatórikus világ komor színfalai között, a lélekszorító elhallgattatás ellenére olyan mű születik itt, amely az európai esszéirodalom csúcspontja. A felsőfok általában tilos, de ezúttal helyénvaló. Minden alkotó embernek ki kellene próbálnia élete során legalább egyszer, hogy mit jelent az: hajnalban kelni, 8-10 óra „szellemsorvasztó” munkát végezni, tömegszálláson lakni, és e mindennapos teher súlyát hordozva a művét megalkotni. Mégis. A gyárkémények füstje, a csajkában kapott hitvány ebéd, a hosszú sötét barakkfolyosó, a szénpor és hamulepte növényzet, az árokpart poshadt vize, de legfőképpen az ötvenes évek mindent elárasztó, fojtó politikai atmoszférája az esszékötetben csupán sajátos madártávlatból jelenik meg. (Ahogy az 1944-ben befejezett Scientia Sacrában sem érezzük a második világháború tankjainak dübörgését és a szőnyegbombázásokat). Hamvas bár benne él, mégis fölötte áll, derűje, humora magasából lát rá e groteszk színjátékra. Mint mondja, a korrumpált világ őrjöngése egyetlen pillanatra se tévesszen meg senkit. Aki tud a hiteles létről, a nem korrumpálható valóságról, a tragikomédia legsötétebb fordulatán is csak mosolyog. „Szent skizofrénia” ez, amelyben a historikus idő és a belső történés időfölöttisége szétválik egymástól. Örök emberi tartalmak foglalkoztatják mindenkor, és a történelem korszakainak diabolikus tébolyait már csak a szentkönyvek mérlegén hajlandó megmérni. A Patmosz születése idején még csak kéthetenként, szombaton utazhatott Pestre. Első útja mindig a könyvtárba vezetett. Egy tucat könyvet kölcsönzött, a másik tucatot visszaadta. Nem mintha a könyvekből tanult volna látni. Saját magának állított követelménye az egyetemes tájékozódás (univerzális orientáció) igénye. Volt azonban egy másik – legalább ilyen fontos – önmaga számára szabott mércéje: a hiteles, áttetsző élet (a transzparens egzisztencia) megvalósítása. Ehhez pedig Tiszapalkonya maga az eszményi háttér. Ez a géppuskatornyoktól körülvett kis "Gulág", mindennapos vizsgahelyzetet jelentett. Négyezer ember – köztörvényestől, és katonaszökevénytől kezdve a politikai átnevelésre ítélt elitig – gumicsizmában lapátolta a szenet és szerelte a távvezetékek vasbeton-oszlopait. Ebben a háttérben születtek meg a kötet kristálymondatai: „Nem igazságot vár, hanem igaz életet, nem azt, hogy igazat mondjon, hanem, hogy igaz legyen.” Vagy: „Véletlenül lehet igazságot találni, de senki sem lehet véletlenül igaz.” A szenvedésben és megaláztatásban kiégetett élet: ez a transzparens egzisztencia megvalósításának „tízezer útjából” az egyik legradikálisabb. Nehéz? Visszatekintve inkább könnyű. És hány írástudó mondhatja el önmagáról, hogy minden szavát életgyakorlatával ellenőrizte… Kevés mű él túl fél évszázadot. Hamvas Béla azt írja: a „kis örökkévalóság” ideje a szerző halálától számított legfeljebb ötven év. Mint az elsárgult fényképekből, ötven év után a legtöbb műalkotásból csak egy sajátosan naiv, ma már érdektelen világ levegője árad. Művészet, irodalom, tudományos értekezés, filozófia? Mi maradt az 50-es, 60-as évek nagy szellemi izgalmaiból? Hol vannak az ünnepelt szerzők és művek? Ami a Patmoszban fontos, olyan friss, mintha ma reggel vetették volna papírra. Van-e aktuálisabb, mint a Direkt morál és a rossz lelkiismeret, vagy a Németség, a Korszenvedélyek utólagos igazolása, vagy a Függelék a középszerűségről? Elavulhat-e Az életmű, a Metapoiézisz vagy az Interview érvénye? Közelebb vagyunk-e az alapálláshoz – a spirituális hagyomány által megtisztított és fölemelt életrendhez –, a „lét eredeti szövegének megfejtéséhez” ma, mint ötven éve? A Patmosz alkotója saját oeuvre-jéről is elmondhatná: „A nagy művek között korkülönbség nincs. Minden nagy mű egyidejű. Minden nagy mű állandóan jelen van. Minden nagy mű kortársam.” (Az életmű, 187. o.) Dúl Antal

Szögyal Rinpocse - Tibeti ​könyv életről és halálról
SZÖGYAL ​RINPOCSE Nyugaton élt, nemrég eltávozott tibeti buddhista tanító összefoglaló munkája a haldoklásról és a halálról szóló tradicionális tibeti tanokat veti egybe a modern világ halálkutatásaival. A _Tibeti Halottaskönyv_ tanításait kiegészítve olyan átfogó képet ad életről és halálról, melyet a Nyugat eddig csak homályosan ismert. ___A tibeti hagyomány tanítása szerint a halál nagy lehetőség a megvilágosodásra. A halált követő folyamatban rejtett lényegünkkel találkozunk; ha erre felkészülünk, és végig tudjuk követni a folyamatot, akkor nagy lehetőség nyílik meg előttünk. A legbenső lényegiségünkkel való azonosulás révén tudatosak lehetünk életünkben, halálunkban, halál utáni állapotunkban és az újraszületések során. Ez igazán boldoggá teszi életünket és halálunkat, és így más emberek halálfolyamatában is hasznosak lehetünk. Emellett a különböző _bardó_k megismerése egyszersmind a megvilágosodás felé vezető út is. A megvilágosodás útja és a boldogság nem választható külön, hiszen a végső boldogság maga a megvilágosodás.

Julius Evola - A ​cinóberösvény
E ​lapok megírásának egy különleges körülmény ad bizonyos létjogosultságot. Egy napon a figyelem az általam több mint négy évtized során létrehozott életmű felé fordult. Ez a figyelem más, mint amellyel korábban Olaszországban műveim felé fordultak. Ez a körülmény meglehetősen kétes a jelenlegi helyzetben és abban a politikai—társadalmi légkörben, amelyet a jövő vonatkozásában is előre lehet látni. Bárhogyan is van, szándékom az, hogy útikalauzt adjak a kezébe annak, aki el szeretne igazodni írásaim között — miután érdeklődik múltbeli műveim összessége és tevékenységem iránt —, és tudni szeretné, mi bennük az, aminek nem csupán személyes és epizód-jellegű jelentősége van. Egy ilyen tájékozódás bizonyos nehézségekbe ütközhet. Először is, könyveimet különböző időszakokban írtam. Ezért, ha valaki nem veszi figyelembe keletkezési idejüket, jelentős eltéréseket vehet észre. Már csak ezért is szükség van útikalauzra. A második — és sokkal fontosabb — szempont, hogy el kell választani a lényegest az esetlegestől tevékenységemben, amelynek különböző fázisai voltak, és amit különböző területeken nyilvánítottam meg. Különösen ifjúkori könyveim esetében kell számot vetni a szükségképpen hiányos felkészültséggel és a kulturális környezet ama befolyásával, amelyet a későbbiekben — egy érési folyamat során — csak lassanként küszöböltem ki. Általánosságban figyelembe kell venni, hogy nagyrészt egyedül kellett utat törnöm. Nem kaptam meg azt a felbecsülhetetlen segítséget, amelyet ilyen tevékenységhez más korban és más kör-nyezetben megkaphatott az, aki kezdettől fogva összekapcsolódott egy élő tradícióval. Mint aki elszakadt egy távolodó hadseregtől, saját erőmből kellett megkísérelnem, hogy újra felvegyem a kapcsolatot az enyéimmel. Miután gyakran megbízhatatlan és veszélyes területeken kellett áthaladnom, csak egy későbbi időpontban jött létre pozitív kapcsolat. Amiről úgy éreztem, hogy ki kell fejeznem és meg kell erősítenem, lényeges és érvényes részében valójában egy másik világhoz tartozik, mint amelyikben élnem kellett. Ezért először csak természetes tájékozódási képességem vezetett. Az eszmék és a célok csak fokozatosan — tapasztalataim és ismereteim bővülésével — váltak világossá és határozottá