Út ​és Ige A ​Princípiumnak és akciójának könyve (Tao tę ching) - A jelenkori spiritualizmus arca és álarca

Julius Evola - A ​felébredés doktrínája
A ​Felébredés Doktrínája - a Bauddha-váda - átfogó és eredeti értelemben: a buddhizmus. Ezt a kezdetben vallásfeletti metafizikai és beavatási tradíciót a jelen műben a nagy tradicionális gondolkozó és szerző, Julius Evola döntően a theraváda - az "öregek" és a "tapasztaltak útja" - maga is teljesség, és közvetett módon magában foglalja mindazt, amit a buddhizmus további nagy "hordozói", a maháyána és a varjayána képviselnek. Amit különösen fontosnak tart, és gyakorta hangsúlyoz, az nem az elmélet, hanem a megvalósítás. Ez a könyv ebben a szellemiségben íródott.

Julius Evola - A ​szexus metafizikája
Aki ​a Kámaszutra vagy az Illatos kert nyakatekert gyönyörtechnikáihoz hasonló lajstromot, esetleg enyhén boszorkányos, mégis szigorúan hagyománytisztelő erotikus továbbképzést remél, természetesen csalódni fog Julius Evola szexuális metafizikájában. De csalódni fog az is, aki pusztán a metafizikai rendszerek kristályos-légies szerkezetében vagy a vallástörténészi látnokiság, szintézisalkotás erejében gyönyörködne. Dilettantizmus és óvatos vajákosság? Szerelemfilozófiák, mitológiák, szem nem látta mágikus szövegek törmelékeiből összeeszkábált álfilozófia? Ultrakonzervatív javaslatok az emberiség „züllött” szexualitásának megreformálására, amelyek nagyvonalúan figyelmen kívül hagyják az európai kultúra fölött időközben elröppent néhány ezer év új antropológiai, lélektani, szellemi gondjait? Vagy félreérthető, de hősies kísérlet elmélet és gyakorlat: a szerelem, a szeretkezés istenekhez közelítő szertartásainak, mágikus tudásának és a mindennapi élet profán szexualitásának összehangolására?Nem könnyű eldönteni, nem könnyű méltányosnak lenni: a kötet gyanús turmixát adja az emberen túli érzékiség hagyományainak, szabadságigényének és gyakorlatainak. (Amelyet a csapnivaló fordítás csak még zavarosabbá tesz.) Legalábbis vitatkozásra ingerel Giulio (Julius) Cesare Evola báró harcias tradicionalizmusa és válságelmélete: bennük az androgün szellemi egység visszaállításának vágya alig kordában tartható, fáradt aranykor-nosztalgiává oldódik. Elutasítjuk a parázna női érzékiséget istenítő, sztriptízkultúrába torkolló „modern” világot, hirdeti, mert a női elem csöndes fölénye a szent Erósz bukásához vezetett. A nő vámpír, aki elszívja a férfi metafizikus életminőségét, s legfeljebb eszköz lehet – ha kellően uraljuk – a természetfeletti megvilágosodás eksztázisában. Evola ennek szellemében mellesleg megalkotja a nő (és a férfi) elképesztően vaskalapos, schopenhaueri–weiningeri nyomdokokon „haladó”, mitologikus nemi karakterológiáját is.A szexus metafizikája felületesen enciklopédikus mű: kénye-kedve szerint válogat az erotika és szerelem szertartásaiból; ugyanakkor csöndesen áthatja a nőuralomtól való félelem. Érzékiséggel elérhető természetfeletti paradicsomától pedig, amelyet a rideg, ésszerű és gyakorlatias elvontság, az antihumanizmus és a tengernyi poros fóliáns szagát árasztó levegő eszménye ural, mindenkit őrizzenek az istenek.

Julius Evola - A ​múló ember típusa
Julius ​Evola itt olvasható három esszéjét a test és a testiség tradicionális felfogásának témája köti össze. Az első két tanulmány negatív példa, a téma negatív szimbólumait ismerteti: a modern ember megformálatlanságát, alaktalanságát, illetve testhez-kötöttségét mutatja meg. A harmadik esszé ellenben a test valósága és tudata Keleten és Nyugaton megjelent ezoterikus átalakításának lehetőségét.

Julius Evola - A ​hermetikai tradíció
„Manapság ​a természet kimerül a különféle »jelenségek« (a fény, az elektromosság, a hő stb.) vonatkozásában elgondolt törvények összességében. Ezek minden spirituális jelentés nélkül, pusztán matematikai relációk által meghatározva, kaleidoszkopikusan tárulnak elénk. Ezzel szemben a tradicionális világban a természetet nem »gondolták«, hanem – mint egy nagy megelevenedett szent testet: mint »a láthatatlan látható kifejeződését« – megélték. A rá vonatkozó ismeretek inspirációkból, intuíciókból és látomásokból származtak, és – mint eleven »misztériumokat« – »iniciatikusan« közölték azokat; még ha olyan dolgokra vonatkoztak is, melyek – mivel értelmük elveszett – manapság banálisnak és közönségesnek tűnhetnek: például az építészetre, az orvoslásra, a földművelésre és így tovább.” (...) „… aki csak néhány következtetésünkkel is egyetért majd, nem mulaszthatja el, hogy számot vessen fontosságukkal. Szinte egy új földrészt fog felfedezni, amelynek nem is sejtette létezését: egy különös, riasztó földrészt, amely tele van szellemekkel, fémekkel és istenekkel. Ezeknek a labirintusszerű káprázata lassanként egyetlen fényes pontban összpontosul: hogy maguknak a hermetikus szövegeknek a büszke kifejezéseit használjuk, a «király nélküli rassz», a «szabad» lények, a «kígyó és az anya urainak» «mítoszában»." (Julius Evola) ------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------ Míg az általános felfogásban az alkímia kizárólag a fémekkel és a fémek emberben lévő korrespondanciáival foglalkozó speciális, elkülönült területként jelenik meg, addig Julius Evola (1898-1974) szemléletében olyan átfogó, fizikai és metafizikai rendszerként, mely a kozmológiát éppúgy magában foglalja, mint az antropológiát. Természet és természetfölötti itt éppúgy megtalálja a helyét. Ezért kerül közös nevezőre Evolánál alkímia és hermetika.

Julius Evola - A ​cinóberösvény
E ​lapok megírásának egy különleges körülmény ad bizonyos létjogosultságot. Egy napon a figyelem az általam több mint négy évtized során létrehozott életmű felé fordult. Ez a figyelem más, mint amellyel korábban Olaszországban műveim felé fordultak. Ez a körülmény meglehetősen kétes a jelenlegi helyzetben és abban a politikai—társadalmi légkörben, amelyet a jövő vonatkozásában is előre lehet látni. Bárhogyan is van, szándékom az, hogy útikalauzt adjak a kezébe annak, aki el szeretne igazodni írásaim között — miután érdeklődik múltbeli műveim összessége és tevékenységem iránt —, és tudni szeretné, mi bennük az, aminek nem csupán személyes és epizód-jellegű jelentősége van. Egy ilyen tájékozódás bizonyos nehézségekbe ütközhet. Először is, könyveimet különböző időszakokban írtam. Ezért, ha valaki nem veszi figyelembe keletkezési idejüket, jelentős eltéréseket vehet észre. Már csak ezért is szükség van útikalauzra. A második — és sokkal fontosabb — szempont, hogy el kell választani a lényegest az esetlegestől tevékenységemben, amelynek különböző fázisai voltak, és amit különböző területeken nyilvánítottam meg. Különösen ifjúkori könyveim esetében kell számot vetni a szükségképpen hiányos felkészültséggel és a kulturális környezet ama befolyásával, amelyet a későbbiekben — egy érési folyamat során — csak lassanként küszöböltem ki. Általánosságban figyelembe kell venni, hogy nagyrészt egyedül kellett utat törnöm. Nem kaptam meg azt a felbecsülhetetlen segítséget, amelyet ilyen tevékenységhez más korban és más kör-nyezetben megkaphatott az, aki kezdettől fogva összekapcsolódott egy élő tradícióval. Mint aki elszakadt egy távolodó hadseregtől, saját erőmből kellett megkísérelnem, hogy újra felvegyem a kapcsolatot az enyéimmel. Miután gyakran megbízhatatlan és veszélyes területeken kellett áthaladnom, csak egy későbbi időpontban jött létre pozitív kapcsolat. Amiről úgy éreztem, hogy ki kell fejeznem és meg kell erősítenem, lényeges és érvényes részében valójában egy másik világhoz tartozik, mint amelyikben élnem kellett. Ezért először csak természetes tájékozódási képességem vezetett. Az eszmék és a célok csak fokozatosan — tapasztalataim és ismereteim bővülésével — váltak világossá és határozottá

Julius Evola - Orientációk
Julius ​Evola, a nagy tradicionális gondolkozó, valláskutató, filozófus és politológus egzisztenciális és politikai orientációiba enged bepillantást az itt olvasható öt írás. Jóllehet fél évszázada keletkeztek, értékükből és érvényükből nem veszítettek, hiszen - mint a szerző írja - "a hagyományos felfogás ma is érthetően beszél hozzánk, ha elvonatkoztatunk az idő által meghatározott külső megjelenési formáitól". Evola a tradicionális bölcsesség fényében vizsgálja többek között a harc által kínált lehetőségeket az önfelülmúlásra, az ember jogát saját életéhez, a saját természethez való hűség fontosságát, a talpon maradás lehetőségét a társadalmi és morális pusztulás világának közepén. Az utolsó írás egzisztenciális orientációk mellett politikaiakat is tartalmaz: a mára teljesen ismeretlenné vált organikus és hierarchikus állam megteremtéséhez nélkülözhetetlen alapelveket vázolja fel.

Julius Evola - A ​hatalom yogája
Úr ​az, aki önmaga felett uralkodik. Ez a jóga révén érhető el. A kulcsszó a sakti, a "nőnemű" erő és hatalom, amely mindenkinek a testében ott szunnyad, és amit fel kell ébreszteni, majd átvenni felette az uralmat. Nem a hatalmat, mert ő maga a hatalom. Ki veszi át az uralmat? Siva.

Julius Evola - Frithjof Schuon - Zen ​- A szamurájok vallása
A ​kötet szerzői, Julius Evola (1898-1974) és Frithjof Schuon (1907-), a tradicionális létszemlélet - mások mellett - legkiválóbb mesterei a távol-keleti buddhizmus, a Zen mélységeibe engednek bepillantani. A "szamurájok vallásaként" is ismeretes Zen az ezoterikus buddhizmus egyik legjelentősebb vonulata, amelybe bizonyos taoista elemek (kiváltképp a Lao-Ce féle "Üresség" tana), illetve a kínai lélek egyes jellemzői (elsősorban a természetszeretet) is szervesen beépültek. Maga a "Zen" szó a szanszkrit Dhyana és a páli Jhana kifejezések kínai-japán megfelelőjének rövidítése - tulajdonképpen az "Üresség" jegyében kiteljesedő meditációt jelöli. Az itt szereplő tanulmányok a szemléletmód és a téma azonosságának szempontja alapján, különböző művekből kerültek összeválogatásra.

J. K. Rowling - Harry ​Potter és az azkabani fogoly
Harry ​Potter szokásos rémes vakációját tölti Dursley-éknél, ám a helyzet úgy elfajul, hogy Harry elviharzik a Privet Drive-ról. Így köt ki a Kóbor Grimbuszon, ami elviszi őt abba a világba, ahová egész nyáron vágyott. Az Abszol úton ijesztő hírek járják: az Azkabanból, a gonosz varázslókat őrző rettegett börtönből megszökött egy fogoly. A Mágiaügyi Minisztériumban tudják, hogy a veszélyes szökevény a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába tart. Harry pedig egy véletlen folytán tudomást szerez róla, hogy az illető az ő nyomát követi.

Joanne Harris - Ötnegyed ​narancs
Les ​Laveuses apró falu a Loire mentén. Ide tér vissza Framboise, hogy élete végét szülőfalujában élje le. Nevét, kilétét gondosan titkolja, kemény munkával rendbe hozza a régi házat és a gazdaságot, kis vendéglőt is nyit, amely hamarosan közkedveltté válik. Visszatérése azonban felkavarja benne a faluval kapcsolatos gyermekkori emlékeit. A múltbéli szál a német megszállás ideje. A lázadó természetű, akkor kilencéves Framboise özvegyen maradt anyja kemény kézzel vezeti a gazdaságot, neveli gyermekeit, akik újságokért, ritka élelmiszerekért, rúzsokért apró kis füleseket, megfigyeléseket szállítanak a németeknek. Sőt, egyikükbe, a fiatal Tomas Leibnizbe Framboise lassan bele is szeret. Háború idején a falu mindezt nem nézi jó szemmel, s a család körül lassan lincshangulat alakul ki… A titkolt múltra a jelen drámai eseményei közepette fény derül, mígnem Framboise kénytelen leleplezni önmagát, és vállalni a múltat. A Csokoládé és a Szederbor szerzője, Joanne Harris e kötetében is bámulatos drámai erővel juttatja el a történet két szálát a csúcsponthoz. Ételek, italok, az érzékekre ható világ költői leírásában itt sincs hiány, de a hangsúly ebben a regényben nem a csodán van, hanem a szenvedélyen, a szenvedéssel teli út végén váró megbékélésen.

Julius Evola - Fasizmus ​és Harmadik Birodalom
"Széleskörű ​irodalma van a fasizmusnak, ugyanakkora interpretációs változatossággal, de egyetlenegy írás sem található benne, amely szempontunkat követi; amikor ugyanis ez az irodalom nem szektás, akkor szociológikus, 'historicizáló' vagy szocio-ökonomikus jellegű; a kategóriák, amelyeket használ, a 'modern' mentalitás teremtményei, amely mint ilyen, nem ismeri azokat az elveket, amelyeken vizsgálódásunk alapszik, sőt még egy igazi Jobboldal jelentését sem." Julius Evola, a "differenciált ember" mint önmaga teremtette kategória példaképe ezekkel a szavakkal különbözteti meg 1964-ben közzétett és most végre magyarul is elérhetővé vált tanulmányát a fasizmus/nácizmus témakörében más szerzők által publikált írásoktól, amely a létrejötte óta eltelt csaknem négy évtized ellenére alig vesztett érvényéből és szinte maradéktalanul meg tudta őrizni születéskori frissességét és eredetiségét. Valódi alapművet vehet tehát kezébe az olvasó, amelynek a fontosságát nem lehet eléggé kihangsúlyozni a mára - a több mint fél évszázados "sivatagon való átkelés" után - ismét kormánytényezővé vált olasz újfasiszták és különösen a gioventú missina (az egykori MSI-ifjúság) egymást követő nemzedékeinek doktrinális nevelésében. Ami pedig "a modern idők utolsó nagy reakciósának és a holnapi új jobboldal első prófétájának" tartott szerző jelentőségét illeti, ezzel kapcsolatban S. G. Payne angol történész véleményére hagyatkozunk. Szerinte ugyanis az olasz újfasizmus azért volt sikeresebb a németnél, mert ez utóbbi nem tudott felmutatni "soha senkit, aki képes lett volna egy ugyanolyan intellektuális vezetői szintet nyújtani, mint amilyet Julius Evola nyújtott Olaszországban". Az eredmény magáért beszél. Mindkét ország vonatkozásában...

Umberto Eco - A ​szépség története
A ​népszerű publicista, író és irodalomtudós, Umberto Eco szerkesztésében látott napvilágot e kötet, mely több száz, nőkről és férfiakról alkotott remekművet sorakoztat fel a szépség kifejezőeszközeként vagy annak igazolására. Az olvasó mégsem elsősorban művészettörténeti albumot tart kezében, hanem olyan szemelvénygyűjteményt, mely az ókor nagyjaitól kezdve korunk gondolkodóiig közöl idézeteket arra vonatkozólag, hogy mely kornak miféle elképzelése volt a szépségről, mikor ki volt a szépségideál. Az impozáns kivitelezésű kötetet előző kiadása kapcsán a 200510012-es számon ismertettük részletesen.

J. K. Rowling - Harry ​Potter és a Titkok Kamrája
A ​szemközti falon valami fénylett. Óvatosan közelebb mentek, s közben hunyorogva fürkészték a sötétséget. A lobogó fáklyák fényében egy felirat csillant meg. Valaki fél méter magas betűkkel ezt mázolta a két ablak között a falra: FELTÁRULT A TITKOK KAMRÁJA. AZ UTÓD ELLENSÉGEI RESZKESSENEK! Harry Potter varázslónak született, és jelenleg második tanévére készül a Roxfort Boszorkány-és Varázslóképző Szakiskolában. De már a szünidő sem telik eseménytelenül: egy nap különös szerzet , egy házimanó jelenik meg a Privet Drive-on, és közli Harryvel, hogy nagy veszély leselkedik rá, ha visszatér az iskolába. Harry a riválisa, Draco Malfoy mesterkedését sejti az üzenet mögött, és nem törődik a figyelmeztetéssel. Sőt, valójában el is feledkezik róla, ugyanis barátja, Ron egy repülő autón megszökteti a kibírhatatlan Dursley-éktől, s Harry a nyár további részét Weasley-éknél tölti. Ám a Roxfortba visszatérve hamarosan beigazolódik, hogy Dobby, a házimanó nem a levegőbe beszélt. Szörnyű dolgok vannak készülőben... A Kate Greenaway-díjjal kitüntetett Jim Kay pazar illusztrációkkal jeleníti meg J.K. Rowling varázslatos világát az immár klasszikus sorozat második kötetében.

Szögyal Rinpocse - Tibeti ​könyv életről és halálról
SZÖGYAL ​RINPOCSE Nyugaton élt, nemrég eltávozott tibeti buddhista tanító összefoglaló munkája a haldoklásról és a halálról szóló tradicionális tibeti tanokat veti egybe a modern világ halálkutatásaival. A _Tibeti Halottaskönyv_ tanításait kiegészítve olyan átfogó képet ad életről és halálról, melyet a Nyugat eddig csak homályosan ismert. ___A tibeti hagyomány tanítása szerint a halál nagy lehetőség a megvilágosodásra. A halált követő folyamatban rejtett lényegünkkel találkozunk; ha erre felkészülünk, és végig tudjuk követni a folyamatot, akkor nagy lehetőség nyílik meg előttünk. A legbenső lényegiségünkkel való azonosulás révén tudatosak lehetünk életünkben, halálunkban, halál utáni állapotunkban és az újraszületések során. Ez igazán boldoggá teszi életünket és halálunkat, és így más emberek halálfolyamatában is hasznosak lehetünk. Emellett a különböző _bardó_k megismerése egyszersmind a megvilágosodás felé vezető út is. A megvilágosodás útja és a boldogság nem választható külön, hiszen a végső boldogság maga a megvilágosodás.

Erich Fromm - A ​rombolás anatómiája
Az ​agresszivitás, a pusztításhajlam, a rombolás vágya ősidőktől fogva sajátja az emberi természetnek – legalábbis így tartja a közhiedelem. Korunk egyik legjelentősebb pszichológusa, e világsikert aratott, számos nyelvre lefordított tudományos alapmű szerzője azonban vitába száll ezzel az önfelmentő vélekedéssel, és elképesztő ismeretanyag felhasználásával, elmés és lenyűgözően logikus érveléssel bizonyítja, hogy a fenti tulajdonságok a modern idők „vívmányai”, a mai ember kevéssé rokonszenves személyiségjegyei. Ahogyan nem ismerünk szadista állatokat sem, a korai ember agresszivitása is csak a védekezést, a túlélést szolgálta, nem volt öncélú, a gyökerei a biológiai adottságokig nyúltak vissza, és nem az elme, a tudattalan sötétjéből eredeztettek.

Hamvas Béla - Az ősök nagy csarnoka III.
„Az ősök nagy csarnoka részeit Hamvas Béla 1936 és 1961 között, egy-egy szabad órájában készítette. Mondhatnánk lopott időben, könyvtári munkaidejében, frontszolgálatok csendesebb pillanataiban, katonai szabadsága és hátországi szolgálatai idején, a negyvenes évek végén Szentendre Bubándombján, ‘földműves korszakában’, majd segédmunkás szerepben, a hőerőművek raktáraiban eltöltött hosszú évek alatt, titkokban, kihúzott íróasztal-fiókokban írva, nyomorúságos barakk-szobákban, és az erőművek mögötti árokpartokon, hajnali órákban, Inotán, Bokodon, Tiszapalkonyán. A négy könyv tartalmi összeállításában nem az elkészítés időrendjét követtük, hanem a „nagy archaikus egységek” köré rendeztük Hamvas tanulmányait, szövegelemzéseit és fordításait. Az első kötet a védikus hagyományt és a hozzá szorosan kapcsolódó buddhista tradíció egy-egy elemét tartalmazza. A második kötet Kína taoista- és csan-hagyományából, a tibeti bön, a tibeti buddhizmus írásaiból és Japán zen szövegeiből válogat. A harmadik kötetben az Egyiptomi halottaskönyv, a Kabbala egy része (a Széfer jecira) és a iszlám misztika (szúfi) kapott helyet. A negyedik kötetben a görög hagyomány (Orpheusz, Empedoklész, Püthagorasz, Hérakleitosz), a közép-amerikai tradíció, rövid tanulmány az alkímiáról, egy Jakob Böhme-kommentár, és a Lélekről szóló negyven kérdés fordítása szerepel. Az ősök nagy csarnoka Hamvas életének egyik legnagyobb vállalása, még akkor is, ha ez az összeállítás mind tematikájában, mind arányaiban szükségképpen töredékes. Nagyon jól tudta, és az Interview c. esszéjében meg is írta, hogy nem egy emberre és emberöltőre szabott munkába kezd. E négykötetes gyűjteményből kimaradt számos olyan alapmű, amelynek szellem pedig Hamvas egész életművét áthatja: A Bhagavad-gíta éppúgy, mint Lao-ce Tao-te kingje, Eckhart Mester és a keresztény misztikusok köre csakúgy, mint a Zarathusztrák perzsa hagyománya, a Ji-King vagy az alexandriai héber és keresztény gnosztikus és hermetikus forrásanyag…" (Dúl Antal)

Hamvas Béla - Az ősök nagy csarnoka II.
„Az ősök nagy csarnoka részeit Hamvas Béla 1936 és 1961 között, egy-egy szabad órájában készítette. Mondhatnánk lopott időben, könyvtári munkaidejében, frontszolgálatok csendesebb pillanataiban, katonai szabadsága és hátországi szolgálatai idején, a negyvenes évek végén Szentendre Bubándombján, ‘földműves korszakában’, majd segédmunkás szerepben, a hőerőművek raktáraiban eltöltött hosszú évek alatt, titkokban, kihúzott íróasztal-fiókokban írva, nyomorúságos barakk-szobákban, és az erőművek mögötti árokpartokon, hajnali órákban, Inotán, Bokodon, Tiszapalkonyán. A négy könyv tartalmi összeállításában nem az elkészítés időrendjét követtük, hanem a „nagy archaikus egységek” köré rendeztük Hamvas tanulmányait, szövegelemzéseit és fordításait. Az első kötet a védikus hagyományt és a hozzá szorosan kapcsolódó buddhista tradíció egy-egy elemét tartalmazza. A második kötet Kína taoista- és csan-hagyományából, a tibeti bön, a tibeti buddhizmus írásaiból és Japán zen szövegeiből válogat. A harmadik kötetben az Egyiptomi halottaskönyv, a Kabbala egy része (a Széfer jecira) és a iszlám misztika (szúfi) kapott helyet. A negyedik kötetben a görög hagyomány (Orpheusz, Empedoklész, Püthagorasz, Hérakleitosz), a közép-amerikai tradíció, rövid tanulmány az alkímiáról, egy Jakob Böhme-kommentár, és a Lélekről szóló negyven kérdés fordítása szerepel. Az ősök nagy csarnoka Hamvas életének egyik legnagyobb vállalása, még akkor is, ha ez az összeállítás mind tematikájában, mind arányaiban szükségképpen töredékes. Nagyon jól tudta, és az Interview c. esszéjében meg is írta, hogy nem egy emberre és emberöltőre szabott munkába kezd. E négykötetes gyűjteményből kimaradt számos olyan alapmű, amelynek szellem pedig Hamvas egész életművét áthatja: A Bhagavad-gíta éppúgy, mint Lao-ce Tao-te kingje, Eckhart Mester és a keresztény misztikusok köre csakúgy, mint a Zarathusztrák perzsa hagyománya, a Ji-King vagy az alexandriai héber és keresztény gnosztikus és hermetikus forrásanyag…" (Dúl Antal)

Kicune - Az ​ágyas
A ​középkori Japánban, miután apja hatalmi intrikák áldozatává vált, egy kamaszlány hosszú útra indul. A Császárvárosba tart, és sejti, ha útja véget ér, semmi jó sem várhat rá. Egy "tiszteletre méltó" hölgy házába kerül, ahol valóra válnak rémálmai. A megaláztatásban csak a régi mesék és versek nyújtanak neki vigaszt. Ezekből meríti a túléléshez szükséges erőt és az ötletet, hogyan változtassa meg életét - hogyan nyerje vissza szabadságát. A sorsába bele nem nyugvó lány izgalmas történetét eredeti kínai, japán és indiai romantikus és erotikus mesék, versek teszik még élvezetesebbé és színesebbé.

Hamvas Béla - Tabula ​Smaragdina / Mágia szutra
Az ​ún. Smaragdtábla és a Tarot ősi szövegeinek kommentárja, egyúttal bevezetés az alkímia nyelvezetébe és világába. A kötet második írása a hagyomány alkalmazásának könyve, útmutatás a szellemi megvalósítás belső műveleteihez, a „tudatosan megtisztított életrend” megvalósításához.

Hamvas Béla - A ​magyar Hüperion I-II.
Kilencedik ​levél Nyáron délután lefekszem a fa alá, és alszom. Amíg az álom felold, néhány perc telik el. Dohányom füstje békésen száll a lomb között, nesztelen mozgás, mint a felhők vonulása, melodikusan elolvad a levegőben, elolvadok én is az álomban. Édes és meleg pillanat. Érzem, hogy mindenem kívül van, kívül a fákban, az égen, a házamban, a kertben. Nincs lelkem. Szabad vagyok, nincs akarat, cél. Átfúj rajtam a szél, átsüt a fény, átsugárzik a meleg és az erdőillat. Nincs bennem semmi ellenállás. Ilyenkor megértem, miért lehettem éppen én az, aki megtörte azt a kényszerűséget, ami a szellemet ezen a földön önmagával szembeállította. Én vagyok az, aki megcsináltam a lehetetlent. Nem vesztem el a némaságban, mint ahogy eddig elveszett mindenki, aki a magasság fia, Hüperion volt. A tiszta és nyílt szó csak az embercsonkok és a szenny számára volt itt nyitva, és mihelyt valaki komolyan meg akart szólalni, a hangot elfojtották. Az én erőm volt az egyetlen, amely ezzel a feladattal elbírt. Megszólaltam, és amit mondtam, hüperioni volt. Olyan nyelven beszéltem ott, mint azelőtt senki és soha. Egyedül voltam. Helyemben mindenki összetört volna, mint ahogy összetörtek a Bessenyeik. Egyedül lenni, és nem dadogni, és nem a Nagy Árnyékban ülni. Hüperion a magányos isten, aki önmagának teremt világot, mivel itt senkinek a magasság és az isteni nem kell. Én váltam teljesen függetlenné attól, ami környezet. S amíg azok elvesztek a szánalmas nyögésben, mert szavuk még önmaguk előtt is kétséges maradt, én tudtam beszélni. Az én kezem először teremtett itt olyan világot, amelyben nem szégyen élni. Mindenkinek, akinek megvolt a szándéka hozzá, nem volt meg az ereje. Nem volt egészen Hüperion – még Bessenyei sem, aki hozzá a legközelebb állott, és ezért a legtávolabbra esett. Minél királyibb volt itt valaki, annál kevésbé jutott a szellem teremtő anyagához, és minél jobban lesüllyedt, a nyilvánosság előtte annál jobban kinyílt. Én adtam vissza a szót a királyoknak. De nem áltatom magam. Nem lesz ebből semmi, mint ahogy nem is volt soha. Azok a szavak, amelyekkel a nagy életet megteremtettem, sohasem jutottak el az emberek szívéhez. Itt vannak az állványon szobámban. Egyedül én csináltam őket, egyedül én tudom, hogy mi az, amit csináltam, és a mű egyedül az én életem szépíti meg. Senkinek sem kellettek. Elalvás előtt mosolygok a fa lombjai alatt, ha arra gondolok, hogy azt hiszed, bánt. Milyen kevéssé ismered az isteneket! Amit alkottak, olyan szép, hogy a mű nem veszít vele, csak az, aki nem látja. Sápadtabb lesz az ég, ha nem nézik? Mit gondolsz, mi lett volna belőlem, ha beálltam volna közéjük tajtékzani minden magas ellen? El tudsz képzelni engem mint önmagam ügynökét? Ha valaki nem fogadott el, az el nem fogadó helyett szégyelltem magam, bántott, hogy olyan mélyen megalázta magát. És még csak nem is tudott róla. Elutasított, és nem vette észre, hogy lehetetlenné vált önmaga előtt. Ki fog engem igazolni? Senki. Az egyedüliek, akik megtehetnék, a hozzám hasonlók. De az istenek nem igazolnak senkit és semmit, legkevésbé önmagukat. Ha félnék attól, hogy valaki belenyúl a műbe, megtiltanám. Senkinek sincs joga ezt magáénak tartani. De nem félek. Nem lesz több Hüperion.