Az Edgar Allan Poe összes műveit felölelő kétnyelvű sorozat nyolcadik kötete a szinte teljesen ismeretlen, “elfeledett” Poe-novellákból válogat. Kalandos utazás a Sziklás-hegységen keresztül, az újságírás és az irodalmi élet furcsaságai, egy nevetséges félreértés, különös találmányok, metafizikai és természetfilozófiai ötletek vetnek fényt Poe nyelvi játékokban is gazdag vizionárius világára. Az eredeti és a fordítás egymás melletti közlése a könyvet a nyelvtanulók számára is hasznossá teszi. "Poe elsősorban intellektuális és kívülálló alkotó, magányos zseni, nem besorolható sehová sem, inkább az ő művei alapján sorolnak be később másokat. Mindaz, amiről írt, elsősorban életéből fakadt, még akkor is (mint ahogyan azt néhány mai amerikai irodalomtörténész kiderítette), amikor azt állítja, hogy tudatosan hozta létre műveit. Olyan életet élt és életművet hagyott hátra, amely – Borges szavaival élve – több árnyékot is vet egyszerre. Tény, hogy több rosszabb és jobb követő mellett egy a mai napig eleven szubkultúrát is inspirált. Helyüket nem találók, kirekesztettek találják meg újra és újra vigasznyújtó elődjüket benne, órákra, hetekre, évekre is talán. Sokukat lenyűgözi, de sokukat egyszerűen csak szórakoztatja, amit Poe garabonciás köpönyege alatt találnak. Egy mélyre nyúló konklúzió azonban csak a “visszatérőkben” fogalmazódik meg leginkább, akik később, az innen származó fontos lökés után magukra nézve is fontosnak találják a miért sokat emlegetett kérdését. Nekik és azoknak is, akik újra és újra szembe akarnak találkozni azokkal a félelmekkel és kínokkal, amelyeket sokáig elrejteni tartottak jobbnak, mindig hálás és tisztelt zugot jelent majd Poe árnyéka."
Kapcsolódó könyvek
Edgar Allan Poe - Kegyetlen mesék / Cruel tales
A világ nem kedveli a szabálytalan géniuszokat. Legszívesebben csörgősipkát húzna rájuk, vagy ketrecbe zárva mutogatná őket. Edgar Allan Poe is megelőzte korát, semmiképpen sem illett a hangsúlyozott realitások és az érzelgős útszéliség Amerikájába. Más volt: tragikusan, félreértetten, kiemelkedően, nyugtalanítóan más. Élete misztikus zarándoklat a rettegés birodalmán át. Mintha nem is bölcsőben, hanem játékkoporsóban ringatták volna, mintha a temetők fölött lebegő őszi holdfény lenne számára a napfény.
Alakjáról és életművéről máig sem született megnyugtató értékelés. Túlságosan is egyéni volt. Túlságosan nehéz lett volna vele bármelyik kortársat is egy lapon emlegetni. Az ő prózájában soha nincs üresjárat. Finoman rezdülő, de acélvázkánt feszes novelláiban olykor az utolsó szó a poén.
A Poe összes műveit felölelő kétnyelvű sorozat ötödik kötetében található `kegyetlen mesék` - felnőtt mesék. Kegyetlen helyzetek (_Kutyaszorító_), megpróbáltatások (_A kút és az inga_, _A Maelström poklában_), szenvedélyek (_A találka_), tréfák (_Jeruzsálemi mese_, _Pestiskirály_), módszerek (_Dr. Kátrány és Toll Professzor_), feltételek (_Három vasárnap egy hétben_), rejtvények (_Az aranybogár_) és átverések (_Légből kapott koholmány_) sorakoznak a kötetben. A novellák a léleknek a halál és őrület határán tátongó mélységeit, a tudomány és iszonyat találkozásait tárják fel költői szavakban, az emelkedett előadás hideg nyugalmában.
Edgar Allan Poe - Különös történetek / Curious Stories
Poe novellisztikája sokáig csak excentrikussága, akkoriban túlzottnak, már-már betegesnek érzett fantasztikussága, rejtett erotikája, szadizmusa és misztikája okán keltett feltűnést. Igaz ugyan, hogy az író valódi szakembere a szörnyűségeknek, a testi és lelki kínoknak, hagymázos látomásoknak, őrült képzelődéseknek, írásművészetének lényegét azonban nem az ilyen területen végzett bravúrjai adták. A Poe összes műveit felölelő sorozat e mostani kötete a kevésbé ismert, `különös` Poe-novellákból válogat, ám a mai olvasónak ezek az írások immáron egészen mást jelentenek, másról árulkodnak, másféle esztétikumot sugároznak, mint a korábbi Poe-olvasóknak.
Mindenekelőtt az író hallatlan pontossága nyűgözheti le az elbeszélésben elmélyülőt. Méghozzá az a pontosság, amely rendkívül szigorúan bánik a környezettel, a külső körülményekkel és a lelki rezdülésekkel. Az érzékenység és a posztmodern lágyság teljes tagadását jelentik ezek az írások, amelyeket pedig álomszerűségük, melodikus nosztalgikusságuk, festőiségük okán felületes akár posztmodernszerűnek is lehetne tekinteni.
A nagy amerikai író toronymagasan áll kései utódai fölött, többek közt abban is, hogy történetei intenzív romantikus hangulatot sugároznak, alakjai, helyzetei archetipikusak és mitologikusak, stílusa művészien tömör és költőien egyszerű.
A kétnyelvű, magyar és angol szövegű kiadvány kitűnő a nyelvtanulók számára is, mivel a legtöbb történet letehetetlenül izgalmas olvasmány, s így erős motivációjú nyelvlecke is egyben.
Edgar Allan Poe - Meghökkentő történetek / Unexpected Stories
Edgar Allan Poe a XIX. század elején megerősödő amerikai irodalom első klasszikus alakja. Novellái - ő a modern amerikai novella megteremtője - bármennyire kalandos is legyen a cselekményük, rövid, zárt történetek. Szerkezetük racionális, céltudatos. Lényegük a csattanó, a meghökkentés. Az érdekfeszítő cselekmény minden fordulata mérnöki pontossággal e felé halad, minden elem e legvégső hatásnak van alávetve. Az író a tudatosság esztétikáját vallja, csapongó, meghökkentő novelláiban is fokozott jelentőséget nyer az ész munkája.
Poe hosszú ideje ismert és népszerű hazánkban, műveit már a múlt század utolsó harmadában sokan fordították, de igazi prózaírói sikerét Babits Mihály és Pásztor Árpád klasszikussá vált fordításkötetei hozták meg. Az író művészetében a fantasztikum és a ráció különös keveréke vonzotta őket.
A kétnyelvű kötetben elsősorban a prózában is költői Poe-val találkozunk, a vizionárius, romantikus művésszel, kísérteties tájak és helyzetek lázas álmodójával. Személyes lidércnyomások elevenednek meg az elbeszélésekben: az elevenen eltemetett tetszhalott (Az elsietett temetés), az alkoholmámorban elkövetett esztelen-oktalan gyilkosság (A perverzió démona), a végzet elől való menekülés képtelensége (Az Usher-ház vége), de megjelenik a komikus-fantasztikum (Az elveszett lélegzet) és a szorongásos álom talán legmeghökkentőbb példája: A vörös halál álarca. Az elbeszélések maradandó hatásának titka, hogy Poe nem elsősorban a hátborzongató elemek mesteri elrendezésével és fokozásával keresi a hatást, hanem a költői eszközökkel megteremtett atmoszférával.
Edgar Allan Poe - Misztikus történetek / Weird Tales
Poe szűkszavúan iszonytató írásai mindig a tiszta logika és a megfoghatatlan szorongás légkörében játszódnak, mégpedig egyszerre. Ez a ridegen szigorú és mégis szorongó elme nem riadt vissza a szélsőségesen vadromantikus hátborzongatástól sem, más írásaiban pedig olykor már szinte a szürrealista próza előfutára. Elbeszéléseiben a lélektani és a filozófiai szenvedélyek az ember belső világába vezetnek, s onnan hívja elő alakjait, ahonnan a shakespeare-i szellemek jönnek elő. A kétnyelvű kötetben az író ismertebb elbeszélései mellett olyan írások is szerepelnek, amelyek először látnak magyar fordításban napvilágot.
Edgar Allan Poe - Rejtelmes történetek / Mystery stories
A sötét éjszaka mesterében, Poe-ban minden együtt van: ő a kánon, a kinyilatkoztatás, ő a törvény, s ami azon felül van benne, az az ördögtől való.
A fantasztikus elbeszélés és a bizarr rémtörténet legnagyobb képviselője mellesleg megteremtette a logikára alapított detektívtörténetek később oly divatossá vált műfaját. Bár a krimiszerzők névsora lassan körbeéri az egyenlítőt, a mesterség alapjait mindenki Poe-tól tanulta. A detektívregény minden lényeges eleme együtt van a történeteiben: a titokzatos bűntény, a több gyanúsított, a remek logikával és emberismerettel rendelkező amatőr detektív, akinek a hivatalos nyomozás képviselőivel is meg kell küzdenie. Az általa megteremtett leltár azóta sem igen bővült.
Poe a detektívregényt az általa művelt rémmese örökségével keresztelte meg. Ő nem a világban megjelenő gonosztett külső valóságát ragadja meg, hanem a lélek mélységében gyökerező bűntett belső valóságát.
"A detektívregényt - mondja Van Doren Stern - éppúgy, mint a könyvnyomtatást, csupán technikailag tökéletesítették. Mint művészi alkotást sem Gutenberg bibliáját, sem Poe A Morgue utcai kettős gyilkosság című művét nem múlták felül soha."
Edgar Allan Poe - Elbeszélések
Poe rendkívüli, hátborzongató történeteivel a detektívregények atyjává vált. Művészetét, amely tömör és egységes próza kortársai elismerését nem vívta ki, viszont mára Poe regényei, elbeszélései méltó közönségre találtak. Az amerikai romantika világirodalmi alkotóját sajnálatos módon a hajsza, a boldogtalanság , az alkohol és az ópium mindössze negyven évesen elvitte. Az Elbeszélések olyan klasszikusokat tartalmaz, mint Az aranybogár, Az áruló szív, A kút és az inga, Az ovális arckép, Az ellopott levél, A fekete macska és a Morgue utcai gyilkosság
Stephen King - Csontkollekció
Békésen pihen tóparti nyaralójában családjával, amikor fergeteges vihar kerekedik, kitombolja magát, majd elvonul. És akkor leszáll a köd. Egyre közeledik, és furcsa csápok, nyúlványok, tapadókorongok kúsznak elő belőle, és amit megragadnak...
A klubban kártyázik, de hiányzik egy játékos. Sebaj, az ott ülő jól nevelt idegen felajánlja, hogy beszáll. Csakhogy nem hajlandó kezet fogni bemutatkozáskor. Ez a gesztus ugyanis végzetes következményekkel járhat.
Megrendeli a tejet, narancslevet, hisz milyen jó is az, ha házhoz szállítják! Hajnalban jön a tejesember, és lerakja az ajtó elé az árut... ja, hogy esetleg földúsította az üvegek tartalmát? Talán mégis jobb, ha elugrunk a boltba!
A kimeríthetetlen fantáziájú Stephen King vérfagyasztó történeteinek újabb kötete garantálja, Kedves Olvasó, napi borzongásadagját. Nyugodt álomról azonban szó se essék!
H. P. Lovecraft - Az őrület hegyei
___ „H. P. Lovecraft írásaira csak kényszeredetten húzhatjuk rá a „horror” megnevezést, mert talán még ehhez állnak a legközelebb. Valójában egyszerre tekinthetők rémtörténeteknek, gótikus mesének, fantasynak és olykor sci-finek is. Mikor Lovecraft alkotott a húszas-harmincas években, ezek a kategóriák még nem különültek el egymástól olyan élesen, mint manapság. Leginkább a „dark fantasy” kifejezést használhatnánk erre a jellegzetesen lovecrafti, komor és vészjósló stílusra. ___Lovecraft rémtörténetei azért különlegesek a maguk nemében, mert nemcsak az emberi elme felszínét borzolják föl néhány rövid pillanatig, hanem mélyen belemarnak a csontokba és az idegekbe. Az emberi képzelőerőre gyakorolt hatásukkal számos jeles pszichoanalitikai tanulmány foglalkozik, és ezek többé-kevésbé mind arra a megállapításra jutnak, hogy e történetek közvetlenül a tudatalattiból váltanak ki bizonyos reakciókat. Elbeszéléseinek megvan az a jellegzetessége, hogy a lehető legvisszataszítóbb és legiszonyatosabb képzelettársításokra késztetik az embert. Művei igen gyakran megmagyarázhatatlan szorongást keltenek, sőt az is előfordult, hogy fizikai rosszulléthez vezettek.
Edgar Allan Poe - Edgar Allan Poe összes művei I–III.
E. A. Poe (1809-1849) összes műveinek első kötetét tartja kezében az Olvasó. Kiadónk célja az volt, hogy a sokat vitatott, ugyanakkor kortársaira és a későbbi írógenerációkra egyaránt oly nagy hatással lévő író munkásságát végre a magyar rajongók is teljes egészében áttekinthessék. Jelen kritikai kiadással arra törekedtünk, hogy e rendkívül sokszínű életmű magyarul eddig hozzá nem férhető darabjai is eljuthassanak a közönséghez, s egyúttal a már korábban megjelent írások is hordozzanak új tartalmat. Ezt kívánja szolgálni a rendkívül széles jegyzetapparátus is.
Poe, az emberi lélek nagy ismerője, prózai műveivel megteremtette az amerikai irodalomnak azt a „sötét” irányzatát, amelyet elsősorban Hawthorne, Bierce és Faulkner neve fémjelez, de ugyanígy kitörölhetetlen nyomot hagyott az európai irodalomban is. Verne Gyula az ő ihletésére indult írói útján és első regénye, A jégszfinx Poe Arthur Gordon Pymjének folytatásaként olvasható. A manapság kriminek nevezett műfaj szintén sokat köszönhet neki. Sherlock Holmes, Hercule Poirot és a többiek A Morgue utcai kettős gyilkosságból tanulták azóta is gyakorolt módszerüket. Kritikai írásai, amelyeket hírlapíróként jegyzett, a hozzáértő műkritikus képét tárják elénk, míg verseivel az európai líra olyan nagyságára hatott, mint Baudelaire.
Edgar Allan Poe élete olyan, hogy novellaként csak saját maga írhatta volna meg. De nem írta meg, hanem végigélte, és ehhez képest stílszerűen halt meg. Háromkötetes sorozatunk e hatalmas életmű előtt kíván tisztelegni.
Edgar Allan Poe - Edgar Allan Poe legjobb elbeszélései
Edgar Allan Poe (1809-1849), az emberi lélek nagy ismerője, prózai műveivel megteremtette az amerikai irodalomnak azt a „sötét” irányzatát, amelyet elsősorban Hawthorne, Bierce és Faulkner neve fémjelez. A manapság kriminek nevezett műfaj szintén sokat köszönhet neki. Sherlock Holmes, Hercule Poirot és a többiek A Morgue utcai kettős gyilkosságból tanulták azóta is gyakorolt módszerüket. A sokat vitatott, ugyanakkor kortársaira és a későbbi írógenerációkra egyaránt oly nagy hatással lévő író élete olyan, hogy novellaként csak saját maga írhatta volna meg. De nem írta meg, hanem végigélte, és ehhez képest stílszerűen halt meg.
Jelen gyűjteménnyel Poe munkássága előtt kívánunk tisztelegni. És ugyan minden válogatás elkerülhetetlenül szubjektív valamennyire, a kötetbe beválasztott rövidebb-hosszabb elbeszélések egytől egyig a rajongók által legkedveltebb, a kritikusok elemzéseiben legnagyobbra tartott művek közül kerültek ki, és együttesen vitathatatlanul a poei életmű esszenciáját képviselik.
A könyv az alábbi írásokat tartalmazza:
1. Palackban talált kézirat, 2. Berenice, 3. Morella, 4. Árny – Parabola, 5. Pestis király, 6. Metzengerstein, 7. Csönd, 8. Ligeia, 9. Az Usher-ház vége, 10. William Wilson, 11. A Morgue utcai kettõs gyilkosság, 12. A Maelström örvényében, 13. Az ovális portré, 14. A vörös halál álarca, 15. Marie Rogêt titokzatos eltûnése, 16. Eleonora, 17. Az áruló szív, 18. A kút és az inga, 19. Az elsietett temetés, 20. Pár szó egy múmiával, 21. Dr. Kátrány és Toll professzor módszere, 22. Monsieur Valdemar kóresete tényszerû megvilágításban, 23. Az ellopott levél, 24. Mellonta tauta, 25. Bice-Béka, 26. Monos és Una beszélgetése, 27. Eiros és Charmion párbeszéde, 28. Négy fenevad egy testben, 29. A perverzió démona, 30. Tündérsziget, 31. Az elveszett lélegzet, 32. Delejes látomás, 33. A szavak ereje, 34. Három vasárnap egyvégtében, 35. Csupa X bekezdés
Edgar Allan Poe - Halálfejes pillangó
"Mivel megkértek, hogy nyissam fel a ládát, én a kérésnek végtelen örömmel tettem eleget. Fogtam egy vésőt, és néhány enyhe kalapácsütés után a láda teteje le is pattant, s belőle szinte ugyanabban a pillanatban a meggyilkolt Mr. Shuttleworthy már rothadó, véres teteme, éppen a vendéglátóval szemben, ülő helyzetbe pattant. Bánatos, fényét vesztett szemét egy percig Mr. Goodfellow-ra szegezte, farkasszemet nézett vele, majd tisztán és érthetően azt mondta: Te voltál az!"
Edgar Allan Poe válogatott novelláinak újabb kötetét tartja kezében az olvasó, a kiadó azon elhatározásaként, hogy a szerző kevésbé ismert, magyarra eddig le nem fordított műveit mutassa be.
A most közreadott írások skálája rendkívül széles, hiszen a lírai daraboktól a detektívtörténetig, a fantasztikus irodalomtól a gótikus horrorig óriási területet kalandoz be ez a különleges tehetségű író.
S mégis, a változatosság ellenére Poe olvasásakor érezhetjük igazán azt a bizsergető örömöt, amit a titokzatosság fátylának föllebbentése jelent. S őt olvasva szállhatunk le olyan pokolbugyrokba, ahol előtte jószerivel mindenki csak tanácstalan átutazónak számított.
H. P. Lovecraft - The Call of Cthulhu
H.P. Lovecraft reinvented the horror genre for the 20th century, discarding witches and ghosts and envisaging mankind as an outpost of dwindling sanity in a chaotic and malevolent universe.
Edgar Allan Poe - Rémtörténetek
Edgar Allan Poe (1809–1849), az amerikai romantika világirodalmi hatású alkotója életével és műveivel – nagy európai társaihoz hasonlóan – az önpusztító lázban korán elégő művész sorsát testesíti meg. Ezt a különös tehetségú, fantomokat kergető, fantomok űzte írót negyvenesztendősen vitte el a hajsza, a boldogtalanság, az alkohol és az ópium. Nagy képzelőerejű elbeszélő volt, fantasztikus és rémtörténeteivel, képtelen novelláival új műfajt teremtett: tőle indul a „krimi”, a detektívregény. A jelen kötetben szereplő négy, „tapintatosan megcsonkított” elbeszélése – A fekete macska, A Vörös Halál maszkja, Az Usher-ház pusztulása és a Hoppsza-béka – az általa „groteszknek és arabeszknek” nevezett, azaz a nevetségest az ijesztővel egyesítő, szeszélyes írásai közül való. Jól ismert történetek ezek, most mégis újszerűnek hatnak, nem csak mert új fordításban olvashatóak, hanem mert akadt egy rokon lelkű grafikusművész, Gris Grimly, akit hosszú éveken át megbabonázott Poe géniusza, s aki most mintegy társszerzőjének szegődve vizuálisan ábrázolta az író hajmeresztő képtelenségeit.
E. A. Poe - A perverzió démona
"Megvásárlóm a lakására vitt, s tüstént hozzáfogott műtéteihez. De mikor a fülemet levágta, életjeleket vélt rajtam fölfedezni. Meghúzta a csengőt, és elküldött egy szomszéd gyógyszerészért, hogy vele tanácskozza meg a teendőket. A gyógyszerész úgy vélekedett, hogy mégiscsak halott vagyok. Kétségbeesetten iparkodtam megcáfolni ezt a gondolatot, teljes erőmből rugdalva és ugrálva, s a legőrültebb rángatódzásokat végezve, mert az orvos műtétei bizonyos mértékig újból eszméletre hoztak. De mindezt egy újfajta galvántelep hatásának tulajdonították..."
Edgar Allan Poe válogatott novelláinak kötetét tartja kezében az olvasó. Jóllehet az írások témája szerteágazó, az író mégis egyetlen, kimeríthetetlen kérdéssel foglalkozik: az emberi lélekkel, annak tulajdonságaival. Több írás vizsgálja a lelkiismeret problémáit, a látomások, a misztikum világát. Számos elgondolkodtató filozófiai eszmefuttatást, lírai önvallomást is találhatunk a könyvben. A háttérben azonban mindig meghúzódik az irónia, a szerző nemegyszer önmaga elé is görbe tükröt tart.
_A kötet tartalmazza_: William Wilson, "Belzebubé a fejem!", A furcsa véletlenek angyala, A tömeg embere, A csupa X bekezdés, Légből kapott koholmány, Négy bestia egy személyben, avagy a homo-tevepárducoroszlán, Pestiskirály, A szemüveg, Három vasárnap egyvégtében, Az elveszett lélegzet, A perverzió démona, Csönd
Edgar Allan Poe - Pár szó egy múmiával
Kétnyelvű kötetünkben Poe négy, 1840 táján írt novelláját Babits Mihály fordításában adjuk közre.
A hosszúkás láda (The Oblong Box) egyike a kevésbé borzasztó és kevésbé misztikus novelláknak. Jellegzetes poe-i figurák tünnek fel benne: az öngyilkos szerelmes, a rejtélyt logikus okfejtéssel felderítő nyomozó.
Toledó zseniális inkvizitorai, A kút és az inga (The Pit and the Pendelum) című elbeszélés hősei eszelik ki a kínok groteszk fantasztikumú csapdáit. Áldozataiknak a halál már megkönnyebülés...
A Pár szó egy múmiával (Some Words With a Mommy) rémtörténet lehetne, ha az angol abszurd humor paródiává nem szelidítené.
Olasz bosszútörténet, kínzó lassúsággal előadott, hátborzongató rémtett az Egy hordó amontillado (The Cask of Amontillado)
Edgar Allan Poe - A fekete macska
Edgar Allan Poe új műfajt teremtett: joggal tekinthetjük őt a krimi atyjának, s művei egyik főhősét, C. Auguste Dupin-t a világirodalom detektívjei előfutárának. Poe novellái több mint másfél évszázaddal az írásuk után is hátborzongatóan izgalmasak. Misztikus rém)történetekkel, titokzatos (bűn)esetekkel találkozunk műveiben, s a sci-fi irodalom egyik első alkotóját is tisztelhetjük benne.
Az Alinea Kiadó Klasszik sorozatában megjelenő válogatás Poe legjobb novelláinak felújított fordításait tartalmazza. A fekete macska, A Morgue utcai kettős gyilkosság, Az ellopott levél, Az áruló szív és a kötetben szereplő további novellák számos filmes feldolgozása is jelzi, a szerző ma is érdeklődésre számot tartó klasszikus történeteket alkotott.
„Poe műveiből egy új irodalom fejlődött ki… Hol voltak a detektívtörténetek, míg Poe nem lehelt életet beléjük?”
Sir Arthur Conan Doyle
H. P. Lovecraft - Holdárnyékban
Kiadónk immár másodízben jelentkezik a horror és a dark fantasy nagy klasszikusának válogatott írásaival. Első Lovecraft novellás kötetünk, a Chtulhu hívása, megjelenése után röviddel keresett hiánycikké vált a könyvpiacon. A folytatással leginkább a hátborzongató természetfölötti történetek rajongóinak szeretnénk kedveskedni, de számot tarthat a szerepjátékos közönség érdeklődésére is, hiszen a népszerű Call of Chtulhu szerepjáték Lovecraft művein alapszik. A válogatás gerincét a szerző talán leghíresebb kisregénye, az Árnyék Innsmuth fölött adja, akárcsak a kötetben szereplő többi írás, ez is most jelenik meg először magyar nyelven.
H. P. Lovecraft - Howard Phillips Lovecraft összes művei III.
Howard Phillips Lovecraft életműve, pályatársai zömétől eltérően, nem merült feledésbe: újra és újra kiadják, nem csupán hazájában, hanem külföldön - így Magyarországon - is. Lovecraft öröksége a mai napig eleven: világképének hátterére számtalan új írásmű születik az általa teremtett stílusban. Követői értelmezik és átértelmezik Lovecraftot, s nem mellékes körülmény, hogy soraikat a kortárs irodalom talán legnagyobb alakja, Jorge Luis Borges nyitotta meg. Lovecraft önmagát mindig Poe és Bierce követőjének tekintette. Sajátos világképének kialakításán - mely összetéveszthetetlen ízt kölcsönöz írásainak - roppant tudatosan dolgozott az irodalmi előképek kutatását is beleértve, melyről egy terjedelmes esszében is számot ad. Felfogásának lényege dióhéjban annyi, hogy megfosztotta a rémtörténetet a késő középkorból örökölt misztikus sallangoktól, s helyükre egy jellegzetesen modern életérzést állított: azt a fajta hideg iszonyatot, ami az embert a gigantikus, személytelen világegyetemmel szembesülve tölti el. A gondviselés illúziójától megfosztott egyén pánikreakciója ez, aki rádöbben, hogy magára hagyottan áll ebben a világban, amelynek szempontjából teljesen mindegy, hogy él-e, hal-e. A szörnyek - a hideg kozmosz megszemélyesítései az írói síkon - valójában abszolút közönyösek; az egyes ember - sőt, az egész emberi faj - semmiféle jelentőséggel nem bír számukra. És persze éppen ez bennük az iszonyatos; sokkalta iszonyatosabb, mint bármiféle szimpla gonosz lélek a keresztény kultúrkör naivan kétosztatú hiedelemvilágából.
Szándékunk az volt, hogy sorozatunkkal Lovecraft irodalmi munkásságáról nyújtsunk hiteles és átfogó képet. Jelen összeállításunk a második darabja annak a háromkötetes gyűjteménynek, mellyel a színvonalas és áttekinthető Lovecraft-összkiadás hiányát kívánjuk pótolni, remélhetőleg az olvasóközönség megelégedésére.
Stephen King - Éjszakai műszak
"... nem tudok úgy elaludni, hogy a lábam kilóg a takaró alól. Mert ha egyszer egy hideg kéz kinyúlna az ágy alól és megragadná a bokámat..." - írja Stephen King e húsz kiváló elbeszélést tartalmazó kötet előszavában.
A félelem - hiába is tagadnánk - mindannyiunk életében jelen van. Emlékezzünk csak vissza gyerekkori mumusainkra, nyomasztó álmainkra, felnőttkori szorongásainkra. Ezek a félelmek olyankor megalapozottak, máskor teljesen irracionálisak, néha elmosódottak, máskor határozott alakot öltenek. Aztán ott a borzongás, ami szintén kellemetlen, de azért mégis mohón olvassuk az újságban, hogy "Agyonverte...", "Kútba dobta...", "Feltrancsírozta..." stb.
Stephen King a maga mesteri és utánozhatatlan módján formába önti, történetekké kerekíti ezeket az érzéseket, csakhogy e teljességgel modern mesékben nem a vasorrú bába, hanem egy megvadult mosodai gőzvasaló üldözi áldozatát, a hétfejű sárkány helyett életre kelt játék hadsereg indít véres bosszúhadjáratot, netán a fűnyíróember ajánlja fel szolgálatait a kertvárosi ház gyanútlan lakóinak, s nem kell az óriások birodalmába látogatni, megteszi egy sivár országúti pihenő, ahol őrjöngő kamionok hajkurásszák a kávéra betérő fáradt utast, Puhaléptű Jackről már nem is szólva...
Nos, kedves Olvasó, kucorodjon kedvenc karosszékébe, készítsen maga mellé egy csésze teát, bár olykor egy pohárka feszültségoldó töményebb sem árt (hanem a cigarettával csínján bánjon, mert esetleg meglátogatják a Leszoktató Rt. munkatársai!), és lapozza fel a kötetet. Azért előtte nem árt ellenőrizni - biztos, ami biztos -, hogy jól bezárta-e az ajtót...
Stephen King - Tóparti kísértetek
Michael Noonan sikeres író. Boldogan él szép feleségével, Jo-val. Minden évben megjelentet egy újabb regényt, művei előkelő helyen állnak a bestsellerlistákon, anyagilag is szépen gyarapodik. Egy fullasztó nyári napon Jo agyvérzésben meghal. Mike összeomlik, képtelen írni, még szerencse, hogy van talonban néhány kézirata. Lidérces álmok gyötrik, amelyek mind a Nevető Sarában, Noonan-nék tóparti nyaralójában játszódnak. A ház a századfordulón egy híres fekete bluesénekesnőé volt, aki annak idején családjával együtt egyik napról a másikra eltűnt. Mike négy év után átköltözik a nyaralóba, ahol az álmok folytatódnak, sőt kísértetek látogatják, s lassacskán körvonalazódik egy szörnyű rejtély. Vajon mit titkol a tóparti zárt közösség, élén a hatalmaskodó, öreg és beteg milliárdos helyi kiskirállyal? Mit rejt a múlt, s hogyan függ össze a jelennel, Mike-kal és Jo halálával? Stephen King ismét remekművet alkotott; könyve nemcsak izgalmakban bővelkedő, letehetetlen olvasmány, de hiteles képet ad az alkotó ember lelki gyötrelmeiről s egy kis település bonyolult viszonyairól is.