|
“Véget ért a magyarországi és erdélyi hadjárat és meghódoltatás, és megvan az a kellemes érzésem, hogy egyes-egyedül az én személyemnek köszönhető az ellenség megsemmisítése. A hadsereg és a történetírás feladata, hogy ennek a kijelentésnek az igazáról a valóságnak megfelelő ítéletet alkosson; jó lelkiismeretem és a diadal megnyugtat, olyan tetterővel vittem véghez mindent, minden vonatkozásban, amilyenre nem sok példa van a történelemben… Paszkevics amnesztiát követelt mindnyájuknak, kereken megtagadtam, csak a legénységnek adtam meg őrmestertől lefelé, a vezérekre, képviselőkre és tisztekre vonatkozólag magamnak tartottam fenn a további rendelkezés jogát – ez annyit jelent, hogy a vezéreket felköttetem, az ellenségnél szolgálatot vállalt osztrák tiszteket pedig, akik polgári foglalkozásúak voltak vagy őrmesterek a mi szolgálatunkban, közembernek besoroztatom… Az újságírók mind nekem fognak esni, kivált a derék angolok, nem bánom, a lelkiismeretem tiszta, csak igazságot szolgáltatok – és ami a legfontosabb, jól és nyugodtan alszom, mert meggyőződésem és kötelességem szerint járok el. Aki látta, mint én is, mit tettek ezek a gazfickók Magyarországgal, a lehető legigazságosabb dolognak fogja tartani, hogy átsegítjük őket a másvilágra… Egy évszázadig nem lesz több forradalom Magyarországon, ha kell, a fejemmel szavatolok érte, mert gyökerestül irtom ki a gazt. A lázadók minden vagyonát elkobzom a régi magyar törvények értelmében, utasításaim nincsenek, de teljhatalmam van, korlátlanul rendelkezhetem a király nevében.”
1849. augusztus 24.
Haynau
“A könyörtelenség, embertelenség, kegyetlenség tehát mégis legyőzte a dicsőséges és igazságos uralkodó jóságát és szelídségét – vagy pedig becsapják, és nem is tud az egész ítéletről, miért is kellene tudnia róla. Az ő szándéka az volt, hogy minden megtévedt, a korábbi kormányok ügyetlensége vagy inkább rosszindulata miatt szántszándékkal tévútra vezetett hűséges alattvalójának és szolgájának rangra való tekintet nélkül kegyelmet ad… De akkor miért kell ítéletet hozni, ítéletet hirdetni, miért kell sok derék, tisztességes ember becsületét meggyalázni, nevüket örök időkre megbélyegezni? Az utóbb megadott amnesztia nem fogja meg nem történtté tenni a sok szerencsétlen családot sújtó megszégyenülést… Nem kételkedem benne, hogy ma halálra fognak ítélni… Ahogy gondoltam! Halálra ítélve lőpor és golyó által. Mindezt előre láttam, és ezért a legkevésbé sem lepett meg… Valóban nem adnának kegyelmet nekünk? Az utolsó pillanatig olyan reménykedve bizakodom, hogy nem is tudom magam átengedni a halál gondolatának.”
Schweidel József
Kapcsolódó könyvek
Márkus István - Forradalom és szabadságharc 1848-49
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Jókai Mór - A kőszívű ember fiai
1848 március 13-án az egész város felbolydult Bécsben. Richárd is ott van a bécsi utcákon. Egymásnak ellentmondó parancsokat kap, ezért nem használja, csak a kardja lapját, nem gyilkol, csak szétkergeti a csőcseléket. Jenő, aki soha életében nem fogott kardot, egyik erkélyről Ödönt hallja beszélni, ami megrémíti és eszébe jut, hogy ez a második lépcső ama magaslathoz.
A forradalom minden történelmi korban izgalmas. A magyar történelemben a negyvennyolcas szabadságharc mérföldkő, kivételes nemzedéket hozott magával. Sajátos közép-kelet-európai helyzet, hogy a politika szabta feladatok terhe a szépírókra hárul, így a nagy nemzedék művészi tevékenysége összefonódik a közéleti szerepvállalással. A nemzetet bátorítani kell, hosszabb ideig vigasztalni, de leginkább elbódítani nagy eszmékkel, a dicső múlttal. Jókai, az elnyomatás korában a nemzet bánatát hosszasan vigasztalandó, fölhasználja a romantika minden eszközét.
A Kőszívű ember fiai témája a nemzeti függetlenségért vívott harc körül bonyolódik, mely függetlenséghez a szerzőnek az a nem egészen illúziómentes elképzelése fűződik, hogy a hazai kultúra fellendülését hozza. Nem hozta. Ugyanakkor önálló hadseregről és független gazdasági életről álmodik, melyekről Világos mutatta meg világosan, hogy nem kivitelezhető. A szövevényes cselekményű regény ezeket a kérdéseket feszegeti a Baradlayak levegőjével körülvéve.
A Baradlay-fiúk eszményi hősök, mindhárman a maguk módján vívnak a reakció ellen, apjuk kőszívű végrendeletének árnyékában. A reformkor, a forradalom és a megtorlás korának hangulatát pontos, finom rajzzal adja át Jókai. Richárd alakját egyenesen Kölcseyről mintázta. Hősöket, árulókat, komformistákat és csalókat látunk, miközben a háttérben viharzik a történelem. A férje szellemével szembeszálló, aggódó édesanya, a csodaszép és tisztalelkű hajadon, az anyjával közösen mesterkedő, eladósorban levő leány portréja a női sorsok skáláját színesítik. És a szerző által a nemzet ellenségeként számon tartott germanizálódás veszélye ezúttal sajátos fordulatot hoz: Baradlay Ödön hivatalosan jegyzett, azaz nem magyar keresztnevének Eugenre tévesztése, magyar megfelelője, Baradlay Jenő számára teszi lehetővé, hogy nemes áldozatot vállaljon. A három testvér erkölcsi győzelme példaértékű. Láttunk már hasonló jelentőségű győzelmet a magyar irodalomban, Zrínyinél.
A Kőszívű ember fiai a középiskolások rettegett olvasmánya. Talán újra át kellene gondolni a jelentőségét, beszélni róla értelmesen, mert ez is nemzeti identitástudatunk szerves része és a jövő nemzedék körében épp elveszőben van.
Buzinkay Géza - Magyar hírlaptörténet
1848. március 15-én este húszezres tömeg szabadította ki fogságából Táncsics Mihályt, ezzel is demonstrálva a sajtószabadság életbe lépését. Az első világháború vesztes befejezése és a forradalmak a cenzúra bevezetésével, a papírfelhasználás korlátozásával, a lapok többségének betiltásával pedig szinte a kiindulópont elé vetették vissza a sajtó helyzetét. A két eseménysor közé eső hetven évben a magyar sajtóélet páratlanul felvirágzott, utóbb is ritkán látható, magas színvonalon működött. A magyar sajtó aranykora a hazai közélet demokratizálódásának egyik fontos fejezete. A sajtó szervezetrendszerét, működésének társadalmi és jogi kereteit, kiadványait és munkatársainak sokaságát mutatja be ez a kis kötet, mely nemcsak a téma tankönyve lehet, hanem tanulságos és szórakoztató olvasmány is.
Hollós Ervin - Lajtai Vera - Drámai napok
1956. október 23-án Budapesten és Magyarország több városában tüntetés kezdődött, elsősorban a szocializmus építése során elkövetett hibák kijavításnak jelszavával, hamarosan felbukkantak azonban az ellenforradalmi, szocializmusellenes, nacionalista és soviniszta jelszavak is, majd rövid idő múlva ezek váltak uralkodóvá. A következő napokban fegyveres felkelés bontakozott ki a népi demokrácia, a szocializmus ellen, a városok és a falvak véres események színtereivé váltak.
Harminc esztendő telt el az 1956. őszi tragikus események óta. Kellő történelmi perspektíva ahhoz, hogy a napjainkban is nagy érdeklődést kiváltó ellenforradalmi eseményeket történeti elemzés tárgyává lehessen tenni.
Pontosan mi is történt 1956. október végén - november elején Magyarországon? Hogyan változott az 1956. október 23-i tüntetés véres ellenforradalmi lázadássá? Milyen okok hatására jutottunk idáig? Kik álltak az események hátterében? Milyen szerepet játszottak az imperialista hatalmak az ellenforradalom előkészítésében, illetve az ellenforradalom napjaiban? Mi volt az ellenforradalmárok célja? Hogyan sikerült - a Szovjetunió internacionalista segítségével - felülkerekedniük a szocializmushoz hű erőknek, megvédve a néphatalmat Magyarországon?
Ezekre a kérdésekre ad választ, levéltári anyagokra, dokumentumokra, bírósági jegyzőkönyvekre, visszaemlékezésekre támaszkodva Hollós Ervin és Lajtai Vera új könyve.
Ordas Iván - Az elfelejtett őrnagy
"Régóta gyanítom, hogy a nagy időket kisemberek feledésbe merülő helytállásai teremtik meg" - írja Ordas Iván az olvasónak szánt utószavában. S regényében valóban ez a legizgalmasabb: nyomon követni, hogyan áll helyt a vagyontalan eperjesi polgárcsaládból származó, német anyanyelvű, szigorú neveltetésű és pedáns természetű Sztankó Soma történelmünk nagyszerű pillantában, a szabadságharc idején. Hogyan lesz a szökött patikáriusból hivatásos katona, s a mintaszerű császári és királyi tisztből tizenegy kemény ütközet és bravúros fegyvercsempészkalandok hőse. S végül, életének alkonyán miért fordítja önmaga ellen a fegyvert.
A regény alapja Sztankó Soma hiteles önéletírása, csupán a történelmi dokumentumok hézagait tölti ki az írói képzelet.
Hunfalvy Pál - Napló 1848-1849
"...hazám sorsa felett aggódom. Istenem, mi lesz belőle! - A történelem fog egyszer ítélni, s reménylem, igazságosan fog ítélni. Akármennyi hibát követtünk is el: de háborút nem akartunk."
1849. január 25-én, Debrecenből küldi feleségének azt a levelet, melyben ezek a sorok olvashatók.
1848. júliásában kezdi írni Hunfalvy Pál Napló-ját, amelyben az országgyűlések eseményeik rögzítésére vállalkozik. Utolsó bejegyzése 1849. október 12-éről való. A két dátum közti időszak Magyarország történelmének viharos korszaka. Talán egyetlen történelmi eseménnyel sem foglalkozott oly sokat az utókor, mint az 1848-49-es évekkel. A történettudományi munkák, a kortársak korabeli és utólagos följegyzései, visszaemlékezései sorában különös értéke van Hunfalvy Napló-jának. Az országgyűlési események sorozatán keresztül láttatja az ország politikai vezetését, a háború kedvező és kedvezőtlen fordulatait, szemléli a lehetőségeket, lehetetlenségeket, a megvalósított és az elmulasztott történelmi pillanatokat.
A későbbi híres nyelvész nem tartozott a vezető politikusokhoz. Képviselő az országgyűlésen. Az országért aggódik, a háború okozta pusztítástól, a tragikus veszteségektől fél, ez irányítja reális, tárgyilagos ítéleteit. Az eseményekkel párhuzamosan vezetett Napló lehetetlenné teszi, hogy utólag szépítsen, túlozzon, hamisítson, hogy válogasson emlékei közt. Egy-egy ülés hangulatát, a felszólalásokat, a határozatokat tényszerűen írja le. A korabeli megnyilvánulásai hatására ír elismerő vagy elmarasztaló sorokat az ország sorsát kezükben tartó politikusokról vagy hadviselőkről.
Menekül a kormánnyal Debrecenbe, jelen van a trónfosztás pillanatánál, végigutazza az Alföldet Szegedig, Aradig megy tovább. Megrendítő lapok tudósítanak az ország általa bejárt területének hangulatáról, életkörülményeiről, a harcok okozta pusztításról. A vereség, a fegyverletétel, utazása vissza Pestre - hamis úti levéllel -, a háborút viselt főváros képe a Napló befejező részei.
1849. augusztus 18-án, Pestre való visszaindulása előtt így írt feleségének: "Bíráim előtt annyiban nyugodt lélekkel fogok megállani, mennyiben teljesen meg vagyok győződve, hogy ha mindenik, ki most felettünk ítélni fog, annyit tett volna, mint én, másként állnánk most."
A Napló-t Hunfalvy halála után nem találták hagyatékában. Az elfeledett írásnak kiadásunk az első, teljes megjelenése.
Vitányi János - Híven a halálig
Tárkányi Sebőnek és szerelmesének, az aranyos, vidám Mártának története elevenedik meg előttünk az 1848–49-es évek eseményekben gazdag forgatagán belül. Mivel az egyszerű életúton induló szerelmespár a forradalom és szabadságharc közvetlen, harcos, szenvedő és boldog résztvevője lesz, ez a megszokottan, idillesen induló életút a korabeli Magyarország dicsőségével kezdődő forradalmának, majd siralmas összeomlásba torkolló tragédiájának, a tragédia izgalmas részleteinek rajzává tágul. Az írónak ezt a szándékát – akár rövidebb, akár hosszabb idő múlva emlékezünk is vissza a könyvre – oly meggyőzően sikerült megvalósítania ebben a reális-regényes alkotásban, hogy az ifjú és idősebb olvasók minden bizonnyal egyaránt szívesen fognak visszagondolni rá.
Vida István Kornél - Világostól Appomatoxig
Az 1848-49-es szabadságharc bukását követően a magyar katonai és politikai vezetés színe-java követte Kossuth Lajost a száműzetésbe, és sokan közülük - bár Kossuth maga nem - az Egyesült Államokba emigráltak. A szakirodalomban eddig szinte semmilyen figyelmet nem szenteltek az Amerikába irányuló kivándorlás ezen első hullámának. Könyvünk azt vizsgálja, miért választotta több mint kétezer magyar politikai menekült éppen az Egyesült Államokat második otthonának, továbbá az első tengerentúli magyar diaszpóra tagjainak életkörülményeit, integrációs lehetőségeit tanulmányozva arra keresi a választ, miért döntött úgy mintegy száz magyar katona, hogy fegyvert ragad Észak és Dél véres polgárháborújában.
A kötet részletesen elemzi a magyarok részvételét a konfliktusban mind az Unió, mind a Konföderáció hadseregében, objektíven vizsgálja a legismertebb magyar tisztek amerikai katonai pályafutását, foglalkozik a rabszolga-felszabadításhoz és az afro-amerikaiakhoz fűződő viszonyukkal. Külön fejezet foglalkozik a téma irodalmi, képzőművészeti és filmes feldolgozásaival, illetve azzal, hogyan ápolják a résztvevők emlékét Magyarországon és az Egyesült Államokban. A kötet eddig zömmel ismeretlen források alapján minden magyar résztvevőről pontosan dokumentált részletes életrajzot közöl, illetve a könyvet számos korabeli fénykép illusztrálja.
A szerző, Vida István Kornél a Debreceni Egyetem Angol–Amerikai Intézete Észak-amerikai Tanszékének adjunktusa, az észak-amerikai történelem és az amerikai–magyar kapcsolatok avatott ismerője. Főbb kutatási területei a nemzetközi migrációtörténet, az Egyesült Államokba irányuló kivándorlás, a magyar–amerikai kapcsolatok és az Egyesült Államok 19. századi történelme. Számos tudományos cikk szerzője itthon és külföldön egyaránt. 2003–2004-ben a J. William Fulbright Alapítvány támogatásával a University of Maryland kutatói ösztöndíjasa, 2009-től pedig az Alexander von Humboldt Alapítvány posztdoktori ösztöndíjával a berlini Freie Universität John F. Kennedy Intézetében végez migrációtörténeti kutatásokat.
Görgey István - 1848 júniusától novemberéig / Okmánytár (1848. szeptember 23. - 1848. október 16.)
1848 tavaszán szorgalmas látogatója volt a pesti Radicalkörnek egy apró termetű, fekete fiatalember, Görgey István ügyvéd. Egyszer-kétszer vele tartott bátyja is, Görgey Artúr vegyész, magas, szőke, szemüveges férfi – júniustól fogva az 5. honvédzászlóalj századosa. Egy-egy cikkük is megjelent ebben az időben, mégpedig a Marczius Tizenötödike, az ifjúság forradalmi lapja hasábjain. Nem jelentős, bár nem haszontalan dolgokról írtak: Görgey Artúr arról, hogy az új honvédtiszti egyenruha ne drága és díszes-aranyos legyen, amilyennek tervezik, hanem olcsó és célszerű, és amikor a hadügyminisztérium mégis költséges, aranyzsinóros díszegyenruhát ír elő, a bátyját már akkor is áhítatosan tisztelő Görgey István veszi át a szót, és ismétli Artúr érveit. Nem eredménytelenül: a minisztérium megengedte, hogy a honvédtisztek díszegyenruha helyett is vörös-zsinóros tábori egyenruhát viseljenek. A békés, hasznos napok idilli pillanatai voltak ezek, egy új korszak reménytelen kezdete, még akkor is, ha István nemzetőri szolgálatot teljesít, Artúr pedig nekilát, hogy képezze újonc honvédszázadát.
Szilágyi Rita - Nők a szabadságharcban
Teleki Blanka és Leövey Klára, a két romantikus nőalak a reformkor és a szabadságharc szereplője, akiknek látszólag csak a ,,közjóval" törődő magatartása mögött titkolt szerelmi szenvedélyek, csalódások is vezettek egészen a várfogságig. - Megelevenednek kötetünkben 1848-49 hősnői. Így Kossuth Lajos húga, a honvédkórházak - emigrációban fiatalon elhunyt - megszervezője, illetve olyan asszonyok (Lebstück Mária, Bányai Júlia), akik férfiruha mögé rejtőzve, honvédként, sőt tisztként küzdötték végig a szabadságharcot.
Ismeretlen szerző - Csonka Mihály élete és világképe
A magyar társadalom túlnyomó többsége évszázadokon át vidéken élt, és mezőgazdasággal foglalkozott. A parasztság még a 20. század első felében is a lakosság több mint felét tette ki, s csak 1945 után indult gyors hanyatlásnak. Ez a kötet a hagyományos magyar parasztság utolsó generációjának küzdelmes életébe és alig ismert gondolkodásába enged bepillantást. Hőse egy 70 holdas kiskunhalasi tanyás gazda, aki 1875-ben, a parasztság polgárosodásának hajnalán született, és 1964-ben, a "téeszvilág" kezdetekor hunyt el. Közben mindazt átélte, amit kortársainak többsége: a "boldog békeidőket", az I. világháborút, az 1918-19-es forradalmakat, a Horthy-korszakot, a II. világháborút, s végül a "népi demokráciát" és a "szocializmus alapjainak lerakását". Sőt nemcsak átélte, hanem le is írta azt, ami vele történt. Élete alkonyán hosszabb-rövidebb feljegyzésekben rögzítette sorsának alakulását és véleményét a világ dolgainak folyásáról, majd 3000 oldalon. Romsics Ignác ebből a hatalmas anyagból válogatta ki és szerkesztette páratlanul élvezetes olvasmánnyá azokat a részeket, amelyeket fontosnak és egyediségükben is jellegzetesnek talált. Csonka Mihály leírásait fényképek, egyéb mellékletek, valamint a szerkesztő kommentárjai egészítik ki.
Romsics Ignác - Clio bűvöletében
A magyar történetírás közel ezeréves múltra tekinthet vissza. A magyar ősgeszta vagy őskrónika – amely nem maradt fenn – a 11. század második felében, Anonymus Gesta Hungarorum című műve pedig a 12. és a 13. század fordulóján keletkezett. A múlt különböző fejleményeiről és aspektusairól azóta egyre többen és egyre szakszerűbben számoltak be könyvek, tanulmányok és nem utolsósorban forráskiadványok formájában. Romsics Ignác új könyve e gazdag hagyomány utolsó, ún. szaktudományos fázisáról nyújt sokoldalú áttekintést. A különböző 19. és 20. századi irányzatok, iskolák és egyéni teljesítmények bemutatása mellett részletesen foglalkozik a történetírás intézményi hátterével, időről időre megújuló fórumaival és persze vitáival. A magyar történetírás fejlődésének háttereként a nemzetközi, elsősorban az európai történetírás főbb irányzatait, alkotóit és fontos műveit is tárgyalja. A szerző elemzését hasznosan egészítik ki az 1867-es kiegyezés és az 1989–90-es rendszerváltás közötti időszakban keletkezett legfontosabb történetírói programok, hitvallások, nyilatkozatok és beszámolók, valamint a 18. század vége óta élt legjelesebb és/vagy legbefolyásosabb magyar történészek lexikonszerű életrajzai. A munka nemcsak a felsőfokú történelemoktatás szakirodalmi feltételeit javítja, hanem a magyar történetírás és történetpolitikai gondolkodás múltja iránt érdeklődő értelmiségiek figyelmére is méltán számíthat.
Széchenyi István - Széchenyi pesti tervei
A kötet százharminchárom levelét Széchenyi István írta barátainak, munkatársainak, pesti polgároknak és külföldi bankároknak, gyárosoknak, mérnököknek, József nádornak és a bécsi udvar nagy hatalmú képviselőinek. A válogatásból az a történelmi folyamat bontakozik ki az olvasó előtt, amelynek során a múlt század első felében Széchenyi közreműködésével a poros, jellegtelen Pest-Budából az ország fővárosa lett: Budapest, ahogy ő nevezte először "az ország szívét".
A gyűjtemény az 1825-ös keltezésű Kötelező levél-lel, a Magyar Tudós Társaság megalapítására tett felajánlással kezdődik, az utolsót pedig a város érdekeit féltő miniszter Széchenyi írta. Mi minden történt a közben eltelt negyedszázad alatt? Mi és hogyan valósult meg a gróf ötletei közül? Számtalan építményében ma is gyönyörködünk, az általa alapított tudományos, gazdasági, kulturális intézmények hasznát most is élvezzük.
1825-ben kezdeményezésére megindult az Akadémia szervezése, 1827-ben létrehozta a Nemzeti Casinót, ugyanebben az évben az ő javaslatára rendezték az első magyar lóversenyt, a harmincas években szorgalmazta a dunai gőzhajózás kibővítését, ösztönzésére megindult az Óbudai Hajógyár építése, a várost védő gátrendszer fölállítása, hosszú politikai és gazdasági harcok után elkészült Pest első állandó hídjának, a Lánchídnak a terve, 1840-ben működni kezdett a Pesti Hengermalom. Széchenyi közben bekapcsolódik a Nemzeti Színház építése körül zajló küzdelembe, sürgeti a város utcáinak kövezését, a közvilágítás bevezetését, fasorokat, parkokat tervez - a Sétatér első fáit felesége ültette el 1846 márciusában -, uszodák, csónakdák ügyében szervezkedik, sportlövölde, labdaház gondolatával foglalkozik - és vég nélkül sorolhatnánk terveit, javaslatait.
Figyelme nemcsak a város fejlesztésére, hanem szépítésére is kiterjed. Fontos volt, hogy elkészüljön a pesti gátrendszer és a hajókikötő, ám hosszú leveleket írt azért is, hogy a csúf raktárakat és műhelyeket lebontsák a Duna-parton, és azt is fontosnak tartotta, hogy milyen legyen egy-egy középület homlokzata.
E levélgyűjtemény Széchenyi rendkívül színes egyéniségéhez is kulcsot adhat a mai olvasónak. Közelebb kerülünk a terveiért végtelen odaadással és leleményességgel hol érvelve, hol hízelegve, hol a nyilvánosság porondján, hol háttérbe húzódva, ravasz taktikázáshoz folyamodó Széchenyihez is. A leghitelesebb portrét éppen ő állítja elénk - saját leveleivel.
Poór János - Kényszerpályák nemzedéke 1795-1815
Egy rossz viszonyról szól ez a könyv. A Habsburgok és Magyarország kapcsolatáról a 18-19. század fordulóján. Nem annyira a viszony történetével foglalkozik, hanem azzal: mit gondoltak egymásról a felek, hogyan érezték magukat ebben a sorsközösségben. Hogy miképp gondolkodott az udvar, azt egy 1795-ös keltezésű, a magyarországi politika alapelveit összefoglaló programjelentés érzékelteti. S hogy a kormányzat komolyan gondolta ezt a programot, azt a kényszerpályára szorított magyar köz- és szellemi élet, az ország gazdasági diszkriminációja példázza. A felvilágosult abszolutista elődjét megtagadó kormányzat küzd az egyre anakronisztikusabb birodalom megerősítéséért, s Magyarországot császára "csak mint a birodalom részét nézi". Ám maga is kényszerpályán mozog, az erőtlenség és a tehetségtelenség kényszerpályáján. Katonai vereségek váltakoznak külpolitikai megaláztatásokkal.
Hogyan működik e kényszerű szövetség? Ehhez szeretne adalékokkal szolgálni ez a könyv.
Ismeretlen szerző - A magyar művészet a 19. században
A 19. század Magyarország felívelő korszaka, amelyet a művészetben, az építészetben is az Európához történő felzárkózás lendülete jellemez. Az egyetemes európai értékek mellett a sajátosan magyar formanyelv megteremtésének igénye is felmerült. Könyvünk a korszak építészetét és iparművészetét tárgyalja. Megtalálhatók benne a nagy formátumú építészek Pollack Mihálytól Lechner Ödönig, az ország legjelentősebb épületei a Nemzeti Múzeumtól az Országházig. Nyomon követhető, hogyan válik Budapest világvárossá, miként jönnek létre a korszak kastélyai és parkjai, milyenek az épületek berendezései, a mindennapi használatra vagy éppen különleges alkalmakra szánt tárgyak. A szerzők a magyar művészettörténet avatott művelői, akik témájukat a legújabb kutatási eredményekre támaszkodva, jól áttekinthető rendszerben összegzik.
Herczeg Ferenc - A hét sváb
1848 tavaszán nagy dolgok történtek Pozsonyban és Pest-Budán. Törvényes forradalom zajlott le, megszületett a magyar polgári nemzet. Lett szabadság, magyar törvény, lett magyar kormány.
Vajon mi jutott el mindebből a magyar végekre, az ország déli szélére, ahol magyarok, németek, szerbek, románok éltek egymás mellett?
Ki a magyar? - merült föl a kérdés, vagy pontosabban: ki hűséges a magyar hazához, amely polgári szabadságot adott mindenkinek, nyelvre és vallásra való tekintet nélkül?
A lebilincselő történetet olvasva megismerkedünk a szabadságharc legendás hírű színhelyeivel. Herczeg Ferencnek a mesélőkedve kiapadhatatlan: Jókai Mór és Mikszáth Kálmán hagyományait folytatja.
Cieger András - Politikai korrupció a Monarchia Magyarországán
A könyv közérthető nyelven képet kíván adni a korrupció manapság is jól ismert jelenségének működési mechanizmusairól a modern értelemben vett politizálás kialakulásának idején. Célja azonban nem a dualizmus kori politikusok bűnlajstromának összeállítása, hanem hogy bemutassa a politika korabeli finanszírozásának a problémáját, a közérdek és a magánhaszon változó viszonyát, a politikusi szerep és a nyilvánosság átalakulását, a korrupciós vádaskodás anatómiáját vagy éppen a közéleti botrányok jellegzetességeit.
A szerző az 1867-es kiegyezést követő öt évtized korrupciós ügyei után kutatva összegyűjtötte a tárgyalt esetek levéltári dokumentumait, röpiratait és sajtóanyagát, illetve a téma szépirodalmi ábrázolásának számos példáját. A könyvnek egy-egy ügy kapcsán nem az "igazság" kiderítése és a bűnösök megnevezése a szándéka (sok esetben ez szinte lehetetlen is), ám nagyon érdekes és tanulságos a korabeli forgatókönyveket és magyarázatokat olvasni.
"Az auktoritások hanyatlását a sajtó idézte elő, mely közel hozta a közélet tényezőit a közönség szeméhez, már pedig közelről az igazi nagy emberek sem látszanak nagyoknak – hát még a nem igaziak?" (Mikszáth Kálmán)
"Talán mint nő, nem is vagyok feljogosítva e levél írására, csak is az jogosít fel, hogy az 1848iki első magyar felelős kormány egyik tagjának vagyok leánya […] Az nem lehet, hogy a hősök, a tiszta jellemes hazafiak országa oda süllyedjen, hogy közéletében a gazság és romlottság uralkodjék, itt teljesen nyílt eljárásra, világosságra van szükség." (Klauzál Soma, 1903)
"…most nem a szereplési viszketeg vezet, hogy kormányokat buktassak, de az igaz honleányi érzelem, hogy a sajtó útján adjam tudtára a nemzetnek, hogy ne bízzék oly kormányban, ahol a korrupció egész a szuverén törvényhozásig ér. Legalább volt bátorságom megmondani az igazat, most míg a kormány betörheti a fejemet, míg meneszthetik férjemet, de én semmi áldozatot sem sokallok, ha arról van szó: a haza minden előtt." (Buday Zádorné, 1903)
Hajnal István - A Batthyány-kormány külpolitikája
"A Batthyány-kormány külpolitikája" Hajnal István (1892-1956), a neves történészprofesszor posztumusz műve. Szerzője elsőként vizsgálta meg levéltári források felhasználásával az 1848-as magyar minisztérium külpolitikai célkitűzéseit. Hajnal István ismertette meg a szakmát és az érdeklődő olvasókat a kormány tavaszi és nyári diplomáciai erőfeszítéseivel, amelyek arra irányultak, hogy megnyerjék az angol kormány támogatását, a Frankfurtban formálódó német egységmozgalom részéről az elismerést és biztosítsák a szeptemberben útnak indított Teleki László hivatalos párizsi fogadtatását.
A tömör szövegezésű tanulmány számolt le azzal a korábbi megalapozatlan, de tartós hiedelemmel, hogy az 1848-as külpolitika irányítója - a kormány többségének háta mögött - Kossuth lett volna. A rendelkezésre álló források gondos elemzésével bebizonyította, hogy a Batthyány-kormány diplomáciai törekvései közös elképzelésen alapultak és azokat maga a miniszterelnök irányította. Ezeknek a közös törekvéseknek a lehetőségeit vizsgálta meg Hajnal István, mérlegelve a nagypolitika erőviszonyainak és a szomszéd népekkel való kapcsolat lehetőségeinek hatását a magyar külpolitika elképzeléseire.
A három évtizeddel ezelőtt megjelent tanulmány máig megőrizte újszerűségét, módszerének tanulságot kínáló frissességét. A jelen második kiadáshoz Urbán Aladár, a témakör ismert kutatója írt előszót.
Fábri Anna - Magánélet Széchenyi István korában
A sorozat izgalmas történelmi intimitások képeskönyve. Feleleveníti a nagy korszakok hétköznapi életét: a kor egyszerű embereinek mindennapjait, szerelmi és családi életét, étkezési szokásait, lakását, öltözködését, mindezt korabeli képekkel illusztrálva. Szerzői azt vallják ugyanis, hogy a kis történetek szerves részei a nagy történelemnek.
Trócsányi Zsolt - Wesselényi Miklós hűtlenségi pere
Wesselényi Miklós a reformkori magyar politikai élet egyik legérdekesebb alakja. Gáláns gavallér, kitűnő szónok, kiváló vadász és lótenyésztő, aki nagyszerűen úszott, vívott, lovagolt, s az 1838-as pesti árvízi mentés hőseként hallatlan népszerűségnek örvendezett a egész országban. Ismertségét személyes varázsán kívül elsősorban ellenzéki politikai szereplésének köszönhette, mint Széchenyi István barátja a magyarországi és erdélyi ellenzék vezéreként számtalanszor kiállott a nemzeti függetlenség ügyéért. A Habsburg-kormányzat ezért mindenáron szerette volna elnémítani, nyomására 1835 elején a magyar és erdélyi királyi táblák perbe fogták. Az erdélyi perben nem hoztak érdemi ítéletet, a magyarországi azonban annál fordulatosabb és veszélyesebb volt...
