Stephen Hawking professzor – aki a Cambridge-i Egyetemen ugyanazt a tanszékvezetői posztot tölti be, amelyet egykor Isaac Newton -, napjaink leghíresebb fizikusa, mi több, Einstein óta a leghíresebb tudós. A fekete lyukak, a nagy bumm és a kvantumkozmológia területén végzett munkája révén szerzett szakmai hírnevet, a nagyközönség szemében pedig Az idő rövid története című nagy sikerű könyve tette ismertté nevét és arcát, valamint az a tény, hogy csodával határos módon harminc éve él együtt a testét teljesen megnyomorító betegséggel, a mozgatóideg-sorvadással.
Ez a kötet, Hawking első életrajza, Michael White újságíró és John Gribbin asztrofizikus, tudományos szakíró munkája. A szerzők beszámolnak a professzor gyermekkoráról, ifjúságáról, házasságáról, betegsége súlyosbodásáról, hétköznapjairól éppúgy, mint tanulmányairól, kivételes tehetsége kibontakozásáról, és mindarról, amivel hozzájárult, hogy jobban megismerhessük a világegyetemet.
Gribbin és White bemutatja az embert, a férfit, az apát, a tudóst. Közérthetően elmagyarázzák Hawking munkájának eredményeit és azok hatását, és bizonyítják, hogy ez a rendkívüli egyéniség nem csupán túlélte a szörnyű kór támadásait, hanem annak dacára a létező legmagasabb szinten műveli hivatását.
Kapcsolódó könyvek
Stephen W. Hawking - Az idő rövid története
ÚJ, BŐVÍTETT ÉS ÁTDOLGOZOTT KIADÁS
Ez a könyv a XX. század klasszikussá vált, rengeteg meglepetést kínáló tudományos ismeretterjesztő munkája. Az ősrobbanástól az általános relativitáselméletig sok helyen próbára teszi a fantáziánkat, és kiszélesíti a Világegyetemről alkotott elképzeléseinket.
Volt-e kezdete az időnek? Folyhat-e visszafelé az idő? Végtelen-e a Világegyetem, vagy vannak határai?
Csak néhány kérdés azok közül, amelyeket Stephen Hawking klasszikussá vált mesterművében érint. Bevezetésként áttekinti a mindenségről alkotott legjelentősebb elméleteket Newtontól Einsteinig, majd elmerül a tér és az idő legrejtettebb titkaiban az ősrobbanástól a spirálgalaxisokon és az erős kölcsönhatáson keresztül a fekete lyukakig.
Az idő rövid története tömör és világos nyelvezete milliókkal ismertette meg az univerzumot és annak csodáit. Ez az új kiadás Hawking utolsó gondolatait is tartalmazza a határ nélküli elképzelésről, a sötét energiáról, az információs paradoxonról, az örökké tartó felfúvódásról, a kozmikus mikrohullámú háttérsugárzás megfigyeléséről és a gravitációs hullámok felfedezéséről.
Carl Sagan - Milliárdok és milliárdok
A csillagász Carl Sagan, a világ legelismertebb tudományos írója, Pulitzer-díjas, és számos ismeretterjesztő bestseller szerzője ezúttal utolsó, gondolatébresztő és provokatív tanulmánygyűjteményét adja közre. Az írások témája széles skálát ölel fel, a sakkjáték keletkezésétől a marsbeli élet problémáján és a globális felmelegedésen keresztül az abortuszról folyó vitáig. Sagan utolsó könyve a természettudományokban, a matematikában és az űrkutatásban szerzett ismereteinket a mindennapokra alkalmazza. Emellett napjaink legellentmondásosabb kérdései közül is érint néhányat, és segít felfogni a minket körülvevő világot, amint az a közelgő új évezred kihívásaival készül szembenézni. Ráadásként az utolsó tanulmányban különleges bepillantást merünk Sagan gondolatainak legmélyébe, hiszen ezt akkor írta, amikor már tisztában volt saját halála közeledtével.
Michio Kaku - Párhuzamos világok
A Párhuzamos világokban a világhírű fizikus és bestselleríró a kozmológia és az M-elmélet lenyűgöző világába repíti az olvasót, és az Univerzum végső sorsát tárgyalja.
Első fizikai témájú könyvében, a Hipertérben, Michio Kaku annak a rendkívüli fejlődésnek a leírásával indít, amely az utóbbi évtizedben a tudósokat az Univerzum születéséről és végső sorsáról alkotott elképzelések újragondolására kényszerítette. Kaku szemében a fizika aranykorában élünk, mivel a WMAP és GOBE műholdak, továbbá a Hubble-űrtávcső által tett új felfedezések a "gyermekkorú" Univerzum képeit tárják elénk.
Amint a csillagászok a WMAP műholdról érkező adatok özönén átverekszik magukat, egy új kozmológiai kép tárul elénk. Az Univerzum születéséről alkotott máig legelfogadottabb elmélet a felfúvódó Univerzum elmélete. Ezen elmélet szerint az Univerzum a buborék-univerzumok végtelen tengerében lebegő buborékok egyike, talán csak egy a multiverzumban helyet foglaló sok-sok univerzum közül és új univerzumok állandóan keletkeznek. Egy párhuzamos univerzum csupán csak milliméterekre heverhet a mienktől.
A húrelmélet és a párhuzamos univerzumok elképzelése sokáig a misztikum, a sarlatánok és a bolondok területe volt. Mára az elméleti fizikusok visszamenőleg elfogadják a húrelméletet és annak legutóbbi változatát, az M-elméletet, mint az egyetlen olyan elméletet, amely- ha helyesnek bizonyul- az Univerzum négy alapvető erőfajtáját egyszerű és elegáns úton újraegyesítheti, és megadhatja a választ arra a kérdésre, hogy mi történt az Ősrobbanás előtt.
Az M-elmélet hatása lenyűgöző és vég nélküli. Kaku elképzelése az, hogy amikor idővel, talán trillió évek múlva a mi Univerzumunk a tudósok által leírt Nagy Fagyban véget ér, azaz hideggé és sötétté válik, akkor egy fejlett civilizáció a mi Univerzumunkból való szökés módját az interdimenzionális mentőcsónakokban találhatja meg.
Időgépek, más univerzumok, többdimenziós terek és felejthetetlen utazás a fekete lyukak felé. A Párhuzamos világok a kozmológia világán keresztülsöprő forradalom ellenállhatatlan képét rajzolja meg.
Stephen W. Hawking - A mindenség elmélete
A mindenség elmélete hét előadást tartalmaz, amelyekben S.W.Hawking, a neves tudós, a tudomány nagy népszerűsítője fejti ki a világegyetem ismereteink szerinti történetét. Hawking felfedező utazásra hív tehát mindenkit a kozmosz világába, és arra készített, hogy megtaláljuk benne saját helyünket. Ez a könyv azoknak íródott, akik már néztek fel az éjszakai égboltra, és eltűnődtek azon, hogy mi is van odafönn, és mindaz hogyan került oda.
John Gribbin - Kozmikus körforgás
Csillagok porából állunk- de nemcsak mi, hanem minden általunk ismert élőlény is. A hidrogén kivételével a Földön előforduló összes kémiai elem- beleértve a testünket felépítőket is- csillagok belsejében keletkezett, és hatalmas csillagrobbanások következtében szóródott szét a térben. A természet azután újra felhasználja ezeket az anyagokat, és új csillagokat, bolygókat vagy éppen emberi testeket épít belőlük.
E könyv felidézi a csillagászat történetéből azokat az epizódokat, amelyek ehhez a megrázó felismeréshez vezettek. A történet az 1920-as években kezdődik, amikor a csilagászok felismerték, hogy a legöregebb csillagok szinte teljes egészében hidrogénből és héliumból állnak, vagyis abból a két ősi elemből, amelyek a Világegyetem születését eredményező Ősrobbanáskor keletkeztek. Ezután bemutatják az 1950-es és 1960-as évek kutatásait, amelyek kiderítették, miként „kotyvasztja ki” a kémiai elemeket a csillagok belsejében lejátszódó magfúzió. A történet leglényegesebb szereplői a szupernóvák, amelyekről csak a közelmúltban bizonyosodott be, hogy hatalmas csillagrobbanások. Az ezek nyomán keletkező kozmikus hamu szerteszét szóródik a mindenségben, hogy csillagok új generációi, bolygók és emberek alapanyagául szolgáljon. Amikor a szerzők figyelme a Világegyetem és a Föld kapcsolata felé fordul, meggyőzően adják elő, miként teremtett a világ fizikai szerkezete ideális feltételeket az élet kialakulásához.
Szabó Győző - Toxikoma
El akarod olvasni ezt a könyvet. Mert nem akarod, hogy drogos legyen a fiad. Vagy éppen azért, mert függő a lányod. Mert iszonyúan vonz a mámor, vagy mert kegyetlenül taszít a cucc, mégis mindennap beadod magadnak. Vagy csupán tudni szeretnéd, megéri-e tisztának maradni.
Szabó Győző színész tíz évig volt szerhasználó, majd a kétezres évek elején elvonókúrára ment, és letette a drogot. Ebben a kötetben felkavaró őszinteséggel meséli el, mennyire kalandos az út a pokolba. Kendermezőkön és mákföldeken vezet keresztül, egészen a halál küszöbéig. Visszafelé viszont annál gyötrelmesebb. Ezen a szenvedéssel teli úton az őt kezelő terapeuta, dr. Csernus Imre vezette végig.
A Toxikoma 2012-ben jelent meg először. Azonnal a sikerlistákra került, és azóta számtalan utánnyomást megélt. A kötet alapján készült film 2020 őszén kerül a mozikba.
"Te, Győző, nagyon hálás vagyok neked! Azért is, hogy ott voltam veled az osztályon, meg azért is, hogy most ezt a pár sort én írhatom a könyvedben. Ja, meg az életnek!" - Dr. Csernus Imre
"A pokoljáráshoz tiszta lélek kell és naivitás, épp olyan, mint a fiatal Szabó Győzőnek volt. Ilyen pakkal lehet igazán hosszan haláltáncot járni. Győzőé egy példátlanul szép és fölemelő élettörténet, mely nem a karrierről, hanem az esélyről, a reményről, a mélységről szól. Vannak jelei a lélek mögül." - Grecsó Krisztián
"Büszke vagyok Győzőre, hogy meg merte írni azt, amivel manapság mindenkinek szembe kell néznie. Aki drogos, akinek ismerőse, barátja drogozik, akinek gyereke lesz vagy nő fel éppen, és annak is, aki úgy tudja, semmi köze ehhez az ügyhöz. A drog itt van körülöttünk, itt van bennünk. Győző kiírta magából. Le a kalappal, tesó." - Hajós András
Charles Darwin - A fajok eredete
Darwin monumentális műve, A fajok eredete másfél évszázad alatt semmit sem veszített az időszerűségéből. Ma éppúgy lelkes ünneplés és heves ellenzés veszi körül, mint megjelenése idején, 1859-ben. A művelt ember könyvespolcának szinte kötelező darabjaként még mindig az élő természettudományos műveltség fontos része, de a tudományt és az evolúciót elutasítók figyelmét is joggal vonja magára. Mi e tartós siker titka? Egyrészt az, hogy A fajok eredete világos logikájú, a mai biológia és geológia fényében is helytálló szemléletű, átfogó munka. Hatalmas ívű érveléssel mutatja meg az okokat, amelyek alapján a tudomány a fajok leszármazással való keletkezésére következtetett. Másrészt, mint Darwin maga mondja, a könyv ,....egyetlen hosszú gondolatmenet", olyan egymást támogató elemek láncolata, melyek földrajzi, geológiai, ásványtani, őslénytani, rendszertani, örökléstani, embriológiai és más részletekből állnak össze. Az evolúcióelmélet részproblémái iránt érdeklődők vagy az elméletet egészében elutasítók pedig ma egyaránt e Darwin által felállított lánc elemeit vizsgálgatják. Más szóval, A fajok eredete kétféle értelemben is modern mű: mind ismeretközlő funkcióját tekintve, mind pedig abban, hogy felmutatja, vagy számos esetben előre megsejti azokat a gondolati fordulópontokat, amelyek az evolúció kérdését a mai napig olyan izgalmassá és továbbgondolásra is érdemessé teszik. A pszichológia, a filozófia, az ismeretelmélet, a szociológia, a nyelvészet és még számos más tudományterület frontvonalában ma sikerrel hasznosítják Darwin örökségét.
Stephen W. Hawking - Einstein álma és egyéb írások
Stephen Hawking nevét Az idő rövid története című könyve tette világhírűvé, amely tudományos műveknél példátlan népszerűségre tett szert. Most, esszéinek és egyéb írásainak e kötetéből közelebbről is megismerhetjük az embert, a tudóst, a képzeletdús és szigorú gondolkodót. Beszéljen akár gyermekkoráról, tanulmányairól, könyvének bestsellerré válásáról vagy az univerzum eredetéről és jövőjéről; tiszta stílusban, visszafogott humorral egy lenyűgöző egyéniség szól hozzánk.
"Örökké tágulni fog a világegyetem, vagy minden összeomlik a Nagy Zuttyban, amely értelmetlenné teszi a fizikai törvényeket? Stephen Hawking, a bámulatosan népszerű Az idő rövid története című könyv szerzője fényt derít az idő és az űr legsötétebb régióira, és rendkívüli jövőképet vetít elénk." /The Times/
Michio Kaku - A lehetetlen fizikája
A lehetetlenek világának lebilincselően izgalmas tudományos felderítése – a halálsugaraktól és az erőterektől a láthatatlanná tévő köpönyegig. A szerző kifejti, mennyire válhatnak elérhetővé ezek a technológiák a következő évtizedekben vagy évezredekben.
Száz évvel ezelőtt a tudósok azt mondták volna, hogy a lézer, a televízió és az atombomba kívül esik a fizikailag lehetséges dolgok világán. A lehetetlen fizikája című könyvében a tekintélyes fizikus, Michio Kaku megvizsgálja, milyen mértékig válhatnak a jövőben hétköznapi valósággá a tudományos-fantasztikus irodalomból ismert módszerek és eszközök , amelyeket ma még egyformán lehetetlennek tartunk. Kaku a sci-fi világából indul ki, hogy a teleportációtól a telekinézisig szemügyre vegye a fizika ma ismert törvényeinek az alapjait – és korlátait. Lenyűgöző és gondolatébresztő beszámolójában elmagyarázza:
Miként lehet képes az optika és az elektromágnesség (az elektrodinamika) tudománya a fénnyel körbekerültetni egy tárgyat , ahogy a patak körülfolyja a sziklát, és ezáltal a „folyás irányában” elhelyezkedő megfigyelő számára láthatatlanná tenni a tárgyat.
Hogyan lehet a torlósugár-hajtóműves rakétákkal, napvitorlásokkal, antianyaggal működő hajtóművekkel vagy nanorakétákkal eljutni a közeli csillagokig.
Miként válhat egyszer majd lehetségessé – az MRI, a számítógépek, a szupravezetés és a nanotechnológia lehetőségeit kihasználva- az egykor áltudománynak tartott telepátia és pszichokinézis.
Miért összeegyeztethető az időgép a kvantumfizika ismert törvényeivel , noha csak egy hihetetlenül fejlett civilizáció lehetne képes egy ilyen berendezést megépíteni.
MICHIO KAKU az elméleti fizika Henry Semat professzora a New York Egyetem Doktori Iskolájában. A húr-térelmélet egyik létrehozója. Több könyvet írt, melyek közül a Hipertér az év ismeretterjesztő könyve volt. Gyakran szerepel a televízióban is, ismeretterjesztő sorozatai a tévécsatornákon is feltűnnek. New Yorkban él.
Stephen W. Hawking - A világegyetem dióhéjban
A nemzetközi tudományos közösség sok más tagjához hasonlóan Hawking professzor is a természettudomány Szent Grálját keresi, a kozmosz szívében rejtőző, de megfoghatatlanul tünékeny mindenség elméletét.A Világegyetem dióhéjban című könyvében úgy tárja fel a Világegyetem titkait, hogy végigvezet saját kutatási területein - a szupergravitációtól a szuperszimmetriáig, a kvantumelmélettől az M-elméletig és a holográfiától a dualitásig. Legizgalmasabb szellemi kalandjában megpróbálja egyetlen, teljes körű, a Világegyetem minden eseményét leíró elméletté egyesíteni Einstein általános relativitáselméletét és Richard Feynman sokszoros történelmekre vonatkozó elgondolását. Segítségével elevezhetünk a természettudománynak azokra a legvadabb vizeire, ahol a szuperhúr-elmélet és a pébránok jelenthetik a rejtély megoldásának a kulcsát.
John Gribbin - A multiverzum nyomában
Egykor el kellett vetnünk az elképzelést, mely szerint a Föld a Világegyetem középpontjában helyezkedik el. Most egy ennél is mélyebb értelmű lehetőséggel kell szembenéznünk: talán maga a Világegyetem is csak a számtalan létező univerzum egyike. A multiverzum nyomában rendkívüli utazásra visz, amikor megvizsgálja a tudomány legalapvetőbb kérdéseit. Melyek a mi Világegyetemünk határai? Létezhetnek az általunk ismertektől különböző fizikai törvények is? Valóban léteznek más univerzumok is? Tényleg egy multiverzumban élünk?
Ez a könyv maga a kutatás – a végső kutatás-, amelyben a szerzők feltárják a valóság határait. John Gribbin megmutatja, hogyan gyarapodnak a bizonyítékok, amelyek szerint a Világegyetem ténylegesen több annál, mint amit látunk belőle. Végigkalauzol bennünket a különböző elméleteken, ismerteti, mi ezekben a közös és mire számíthatunk a jövőben. Lebilincselően izgalmas kiránduláson ismerteti meg az olvasót a kozmológia mai állapotával. Eközben Gribbin számba veszi a kvantumelmélettel, a gravitációval, a világunkat alakító alapvető kölcsönhatásokkal, az idővel és a sokdimenziós világgal, magával az anyaggal, valamint az ismert Világegyetem növekedésével és sorsával kapcsolatos legújabb elképzeléseket. Bepiullant a jövőbe is, ahol egy szép napon annak a lehetőségével találhatjuk szembe magunkat, hogy mi magunk is létrehozhatunk univerzumokat. Áttekinti az ezzel járó kockázatokat és ennek a rendkívüli, a képzeletet is felülmúló következményeit. John Gribbin napjaink egyik legnevesebb ismeretterjesztő írója. Legtöbb könyvét feleségével, Mary Gribbinnel együtt írja. John Gribbin asztrofizikusként végzett a Cambridge Egyetemen. Jelenleg a Sussex Egyetemen külsősként csillagászatot ad elő. Szabadidejében szívesen ír tudományos-fantasztikus történeteket is, könyveit a kertje végében álló pajtában írja.
Carl Sagan - Broca agya
Mi köze van a XIX. századi francia orvos, Paul Broca formalinban megőrzött agyának a bolygókutatás aranykorához? Mi köze van egy sókristálynak a Földön kívüli értelem kutatásához? Mi köze van a spiritiszta szeánszoknak Robert Goddard rakétakísérleteihez? Látszólag semmi, Carl Sagan számára azonban a világ szerves egészet alkot, ezért az olvasó is hamar rádöbben: minden mindennel összefügg. A tanulmánygyűjtemény központi gondolata az áltudományok elleni okos fellépés. A legképtelenebb ostobaságokat sem intézi el puszta kézlegyintéssel...
Hubert Mania - Isten mégis kockázik!
Ha nagy bajban vagyunk, minden erőnkkel keressük a megoldást: hogyan jussunk ki belőle, és végiggondoljuk életünket: Honnan jövünk? Mit értünk el? Hová tartunk?
Manapság ritkán teszünk fel ilyen kérdéseket, kivéve, ha nagy baj ér bennünket. Lehet, hogy Stephen Hawking is akkor kezdett el az élet nagy kérdései iránt érdeklődni, amikor felfelé ívelő pályája kezdetén megtudta: talán már csak fél éve van hátra az életből...
Fantasztikus utazásra indulunk Hawking vezetésével: szemügyre veszünk egy fekete lyukat, képzeletet felülmúlóan erős gravitációs mezőben zuhanunk a belsejébe, aztán... átéljük az ősrobbanás első másodperceit....
Milyen fából faragták Hawkingot? Vasakarattal élni akar és gondolkodni, miként keletkezett a világegyetem és benne az ember...
Mi adott erőt Jane-nek, Hawking feleségének, hogy oly sok éven át kitartson egy szinte végletekig korlátozott testű, ám zseniális ember mellett?
Stephen W. Hawking - Roger Penrose - A tér és az idő természete
Einstein szerint a Világegyetem legérthetetlenebb tulajdonsága éppen az, hogy megérthető. Igaza volt-e? Hogyan alkotható meg a kvantumelmélet, amely az Ősrobbanást követő első pillanatokat éppúgy meg tudja magyarázni, mint a fekete lyukaknak nevezett rejtélyes objektumok fizikáját? Milyen rendkívüli kvantumtechnikai folyamatok hatására képesek a fekete lyukak párologni, és mi történik mindazzal az információval, amit ezek a lyukak elnyelnek? Miért előrefelé folyik az idő és miért nem visszafelé?Könyvünkben a világ egyik legnevesebb fizikusa, és matematikusa Stephen Hawking (Az idő rövid története írója) és Roger Penrose (A császár új elméje szerzője) fejti ki egymással merőben ellentétes véleményét a fenti kérdésekről. Vitájukból az olvasó felismerheti, hogy mennyire különbözőképpen lehet felfogni a felfoghatatlant.
Roger Penrose - A császár új elméje
Roger Penrose, a világ egyik legnagyobb tudású és legtermékenyebb matematikai fizikusa kutatómunkája közepette időt szakított arra, hogy olyan könyvet írjon, amelyet a nem szakmabeliek is megérthetnek. Ebben káprázatos utazásra viszi az Olvasót, olyan területeket érint eközben, mint a mesterséges intelligencia, a Turing-gépek, a formális matematikai rendszerek, a Gödel-féle eldönthetetlenség, a Mandelbrot-halmaz, a kvantummechanika meghökkentő paradoxonjai, a kozmológia, a fekete és fehér lyukak, a Hawking-sugárzás, az entrópia, az agy szerkezete és még sok más kutatási terület legjava.
Stephen W. Hawking - Leonard Mlodinow - A nagy terv
A VILÁG EGYIK LEGNAGYOBB GONDOLKODÓJÁNAK CSAKNEM EGY ÉVTIZED UTÁN AZ ELSŐ JELENTŐS MUNKÁJA, MELYBEN ÚJ VÁLASZOKAT AD AZ ÉLET VÉGSŐ KÉRDÉSEIRE.
Mikor és hogyan kezdődött az Univerzum története? Miért vagyunk itt? Miért van ott valami a semmi helyett? Mi a valóság természete? Miért vannak a természeti törvények olyan pontosan beszabályozva, hogy éppen megengedjék a hozzánk hasonló lények létezését? És végül, a Világegyetemünkre érvényesnek látszó „nagy terv” bizonyítékot jelent-e egy jóindulatú Teremtő létezése mellett, aki mozgásba hozta a világ fejlődését – vagy a természettudomány másmilyen választ ad erre a kérdésre?
Stephen Hawking és Leonard Mlodinow legújabb könyvükben briliánsan szellemes, ugyanakkor egyszerű és közérthető nyelven mutatják be az Univerzum rejtelmeire vonatkozó, legfrissebb tudományos elképzeléseket. Elmondják, hogy a kvantumelmélet szerint a kozmosznak nem egyetlen létezése vagy történelme van, hanem az univerzum minden lehetséges történelme egyidejűleg létezik. Amikor ezt az Univerzum egészére alkalmazzuk, az elképzelés megkérdőjelezi az ok és okozat viszonyának hagyományos felfogását. A szerzők szerint az a tény, hogy a múlt nem ölt határozott formát, azt jelenti, hogy nem a történelem hoz létre bennünket, hanem mi magunk hozzuk létre a történelmet, azáltal, hogy megfigyeljük a múltat. A szerzők kifejtik, hogy mi magunk is a korai Világegyetemben fellépő kvantumfluktuációk leszármazottai vagyunk, és megmutatják, miként jelzi előre az elmélet a „multiverzum” létezését – amely elképzelés szerint a miénk csak egyike annak a rengeteg univerzumnak, amelyek mindegyikében eltérő természeti törvények uralkodtak, és amelyek mind spontán módon, a semmiből bukkantak elő.
Emellett Hawking és Mlodinow megkérdőjelezi a valóság hagyományos fogalmát, amikor felállítják a valóság „modellfüggő” elméletét mint a legjobb elméletet, amelynek felfedezésében reménykedhetünk. Végül megvizsgálják az M-elméletet mint a minket és az egész Világegyetemünket irányító törvények magyarázatát. Ez az elmélet jelenleg az egyetlen életképes jelölt arra, hogy a „mindenség elmélete” legyen. Ha sikerül bebizonyítani az elmélet helyességét, írják a szerzők, akkor ez lesz az az egyesített elmélet, amelyet már Einstein is keresett.
A nagy terv bármely más könyvnél informatívabb és provokatívabb útikalauz azon felfedezések világába, amelyek megváltoztatják világképünket, és alapjaiban fenyegetik legjobban kedvelt elképzeléseink némelyikét.
Michio Kaku - A jövő fizikája
Képzeld el, milyen lesz a világ 2100-ban. A jövő fizikájában Michio Kaku elképesztő, provokatív és felvillanyozó képet ad az előttünk álló évszázadról. A könyv a világ több mint háromszáz olyan kiemelkedő tudósával készített interjún alapul, akik saját laboratóriumaikban már feltalálták a jövőt. Az eredmény az orvostudományban, a számítógép-tudományban, a robotikában, a mesterséges intelligencia, az energiatermelés és az asztronautika területén már zajló forradalmi fejlődés leghitelesebb és tudományosan pontos leírása. Kaku rávilágít a szigorú tudományos alapelvekre, megvizsgálja, milyen ütemű fejlődésre számíthatunk az egyes technológiák esetében, meddig mehet el a fejlődés, és melyek a végső korlátok és kockázatok. Óriási mennyiségű információ szintézisével izgalmas bepillantást nyújt a 2100-ig vezető évek várható eseményeibe. Mesél például érzelmes robotokról, antianyaggal hajtott rakétákról, röntgenlátásról, új életformák létrehozásáról és bemutatja a mesebeli űrliftet, amely egyetlen gombnyomásra embereket juttathat sok száz kilométerrel a földi légkör fölötti magasságokba. A jövő fizikája érdekfeszítő és rendkívüli utazás a lélegzetelállító tudományos forradalom elkövetkező száz évében.
Michio Kaku - Hipertér
Léteznek-e további dimenziók? Lehetséges-e az időutazás? Meg tudjuk-e változtatni a múltat? Vannak-e átjárók párhuzamos univerzumokba? A tudósok egykor puszta spekulációnak tartották a fenti, valamennyiünket foglalkoztató kérdéseket. Az idők során azonban a helyzet változott: ma már ezek a kérdések állnak az utóbbi idők egyik legpezsgőbb kutatási területének középpontjában. Michio Kaku e könyvben a modern fizika legizgalmasabb (és talán legfurcsább) fejezetébe, a tizedik dimenzió, az időhurkok, a fekete lyukak és a párhuzamos univerzumok világába vezeti be az olvasót.
Simon Singh - A Nagy Bumm
"A világmindenséggel kapcsolatban az a leginkább fölfoghatatlan, hogy meg lehet érteni"
/Albert Einstein/
Simon Singh hisz abban, hogy nem csak az Einsteinhez hasonló géniuszok képesek fölfogni a világegyetem természetét meghatározó fizika lényegét. Mindnyájan képesek vagyunk rá. Könyve az ókori teremtés-mítoszoktól a görög filozófusokon és későbbi évszázadok gondolkodóin át kiváló, olykor hóbortos tudósok sorával ismertet meg, akik a világ keletkezésének megértéséért küzdve már-már megszállottan szegültek szembe az örökkévaló, változatlan kozmoszt hirdető akadémikus tudományossággal. Könnyed és világos stílusban magyaráz el bonyolult tudományos gondolatokat. Megérthetjük például, mi rejlik a kozmikus tágulás, a vöröseltolódás, a gravitációs tér vagy a szférák zenéje kifejezések mögött, s közben nagy ívű és lebilincselő történeti áttekintést kapunk a világegyetem létrejöttét magyarázó ősrobbanás-elmélet kialakulásárol. A Nagy Bumm élvezetes és kalandos tudománytörténeti utazás. Simon Singh 1964-ben született az angliai Somersetben. A Cambridge-i Egyetemen részecskefizikából szerzett PhD-fokozatot. Először producerként dolgozott a BBC-nél, majd Fermat utolsó tétele címmel 1996-ban díjnyertes dokumentumfilmet rendezett. Két korábbi könyve - A nagy Fermat-sejtés és a Kódkönyv - világszerte nagy sikert aratott.
Paul Davies - A megbundázott világegyetem
Paul Davies kíváncsian várt visszatérése a kozmológiához a szerző elismerten nagy sikerű, Isten gondolatai című könyvének folytatása. Jellegzetesen világos és elegáns stílusában Davies ismerteti, miért tűnik úgy, mintha a Világegyetem számos különböző tulajdonsága éppen úgy lenne beállítva, hogy különösen alkalmas legyen az élet és az értelem számára. Akár a sötét anyag vagy a sötét energia, akár az M-elmélet vagy a multiverzum mibenlétét magyarázza el, Davies mindig a tudomány legfrissebb eredményeit állítja a középpontba, arra késztetve az olvasót, hogy újszerű és magával ragadó módon gondolkozzék el a kozmoszról és az abban elfoglalt helyünkről.