„Az emberek mindig is pusmogtak Kurt heroinfüggőségéről – állítja Rosemary Carroll, a Nirvana ügyvédje. – Én is hallottam pletykákat az első pillanattól kezdve, hogy megismertem. Nem tudom. A vége felé meghatározta a kapcsolatát mindenkivel. Az emberek erre irányíthatták a dühüket, a frusztrációjukat és a képtelenségüket, hogy kezeljenek egy zsenit, aki kábítószerfüggő volt. Ez dühített leginkább [a halálában]. Olyan sok mondanivalója és tennivalója volt még, de hatalmas nyomás nehezedett rá. Amellett, hogy a heroin tönkretette fizikailag, indokot szolgáltatott mindenki számára, hogy leírják, ami szörnyű volt. Jogos aggályait úgy kezelték, mint egy narkós paranoiáját.”
Értékelések 5.0/5 - 1 értékelés alapján
Kapcsolódó könyvek
Kurt Cobain - Naplók
A gitárszólókon élvezkedő, nyálas metálból ő csinált megint felforgató, bomlasztó, szülőriasztó rockzenét, a "minél szarabbul szól, annál jobb" punkból vad, de melodikus MTV-slágereket. Azt hitte, kimegy a divatból a rasszizmus, a szexizmus, a bunkóság, de csak Jon Bon Jovi ment ki a divatból, ő is csak egy időre. Persze szétesett, mint mindenki, aki túl tehetséges, túl korszakos, túl érzékeny, túl tudatos, túl zavart, túl sokat lövi magát, túlságosan hisz abban, hogy a rendszer belülről szétrohasztható. Öngyilkos lett, az özvegy arra kérte a rajongókat, kórusban kiáltsák a búcsúztatón: "Seggfej! Seggfej!" Kurt Cobain naplói zavarbaejtőek, megrázóak, megvilágító erejűek, helyenként mulatságosak, máshol szívszorítóak, az elképzelhető legközelebb engednek a múlt század popkultúrájának utolsó meghatározó alakjához. Túl a sztorikon, túl a szörnyülködésen.
Keith Shadwick - Led Zeppelin 1968-1980
A Led Zeppelint a Yardbirds ambiciózus gitárosa, Jimmy Page alapította 1968-ban. A vele, valamint Robert Planttel, John Bonhammel és John Paul Jonesszal felálló négyes egyetlen év leforgása alatt ismertté és elismertté vált Amerikában és Nagy-Britanniában, valamivel később pedig a világ többi táján is. Egészen 1980-as feloszlásáig a hard rock műfaj legnagyobbjai közé tartozott.
Slash - Anthony Bozza - Slash
A Guns 'n' Roses és a Velvet Revolver gitárosa, a fiatalabb nemzedékek szemében már-már hendrixi ikonnak számitó zenész, droggal, szexszel, rock 'n' rollal kapcsolatos botrányok főszereplője, "rendes fazon" és "kibirhatatlan állat"...
Ki ez az ember? Hogyan indult? Milyen hatások érték? Slash fordulatosan és szemléletesen mutatja be, hogyan válhat egy Los Angeles-i bringaőrült tinédzserből gitáros, később szupersztár. Elmeséli a balhékat, a csajozásokat, az éveken keresztül tartó turnékat; bevallja, mennyire szerette, és még most is mennyire tiszteli azt az embert, aki mögött és mellett éveken keresztül a gitárt nyúzta - aki miatt otthagyta a biztos megélhetést és biztos sikert jelentő bandát. Mesél a hullámvölgyről, az elvonókúrákról, az újrakezdésekről; mesél a terveiről, és kiderül, hogy már rég nincs benne harag Axl iránt. Ki tudja, talán az újrakezdés is lehetséges...
Kazuo Ishiguro - Ne engedj el...
Különös körülmények között nevelkednek a világtól elzárt magániskola, Hailsham növendékei. Noha minden szempontból kitűnő nevelést kapnak, tanáraik mintha egyszerre tartanának tőlük és szánnák őket. A diákok megtanulják, hogy különlegesnek számítanak, és hogy kiváló egészségük megőrzése nem csupán önmaguk érdeke, hanem a társadalomé is. Ám furcsa módon a külvilágról, melyet majdan szolgálniuk kell, szinte semmit nem tudnak. S ahogy múlnak az évek, az idillinek tetsző elszigeteltségben lassan ráébrednek, hogy az egyre gyakrabban megtapasztalt félreértések, zavaró ellentmondások hátterében sötét titok bújik meg.
Az egykori diák, Kathy, harmincas évei elején idézi fel hailshami emlékeit, amikor felbukkan az életében két régi iskolai barátja, Ruth és Tommy. Miközben megújul és megerősödik barátsága Ruthszal, parázsló tinivonzalma Tommy iránt pedig szerelemmé kezd érni, az elfojtott emlékek nyugtalanítóan a felszínre törnek, s a visszatekintés felismerései következtében a barátoknak újra szembe kell nézniük a gyermekkoruk hátterében rejtőző igazsággal, mely egész életüket meghatározza. Ám a drámai őszinteségű szembesülés talán túl későn érkezik el mindhármójuk számára, kapcsolatuk szövevényének szálait már nem bogozhatja szét megnyugtatóan.
A _Napok romjai_ szerzőjének megtévesztő egyszerűséggel kibontakozó remekműve rendkívüli érzékenységgel tárja elénk a remény és az elfogadás, beletörődés időtlen drámáját. A visszafogott nyelvezet csalóka látszata mögött páratlan érzelmi mélység rejlik, melyet kiaknázva Ishiguro merészen újszerű megközelítésben vizsgálja egy napjainkban igen aktuális társadalmi kérdés erkölcsi szempontjait.
A regény számos nyelven óriási sikert aratott, 2005-ös megjelenését követően rövid időn belül több jelentős irodalmi díjat is elnyert, és a _Time_ magazin beválogatta a száz legjobb angol nyelvű regény közé.
Lionel Shriver - Beszélnünk kell Kevinről
Eva soha nem akart igazán anya lenni. Egy olyan fiú anyja semmiképpen, aki hét iskolatársát, egy menzai alkalmazottat és egy tanárt gyilkol meg két nappal a tizenhatodik születésnapja előtt.
Most, két évvel a történtek után, elérkezett az idő Eva számára, hogy egy ijesztően egyenes és őszinte levélsorozatban szembenézzen házassággal, karrierrel, családdal, szülőséggel és Kevin szörnyűséges tombolásával.
A regény egy magával ragadó, érdekfeszítő és visszhangokat keltő történetet mesél el, amely robbanásszerű, kísérteties végkifejletbe torkollik.
Legs McNeil - Gillian McCain - Please Kill Me
A punkmozgalom kronológiájának kezdődátumát illetően sokféle vélemény létezik. A téma iránt érdeklődő, ám felszínes kultúrafogyasztók tetemes hányada leginkább a Ramones vagy a Sex Pistols első fellépését tekinti a zászlóbontás időpontjának, a tájékozottabbak David Bowie, Jim Morrison vagy a Velvet Underground tájékán vélik felfedezni a gyökereket. Sőt, a tudatos polgárpukkasztás már a Rolling Stones korai időszakában is tetten érhető volt, így hát akár Jaggeréket is kinevezhetnénk az önmagukat a popzene főáramával szemben meghatározó punkzenészek előfutárainak.
Gabriel García Márquez - Szerelem a kolera idején
A csodálatos történet 1880-ban kezdődik, amikor a gyönyörű Fermina élvezhetné életét, helyette választania kell két udvarlója között, a jóképű Florentino Ariza és a népszerű Juvenal Urbino doktor között. Ez a gyötrődés és háromszög csaknem 50 éven át tart.
A meghökkentő befejezésű szerelmi történet egy buja, lüktető, letűnt világban játszódik, melyet egyaránt uralnak a misztikus események és a sztentori hangú bölömbikák; ahol a tengerben olykor még feltűnik egy éneklő vízitehén keblén a borjával, vagy egy gyönyörű vízihulla; ahol még a legjózanabb gondolkodású embernek is természetesnek tűnik, hogy a tárgyak olykor elsétálnak a helyükről. Teljesen más világ ez, mint a mi közép-európai, misztikumtól mentes és romantikátlan valóságunk.
Jávorszky Béla Szilárd - Sebők János - A Rock története 1.
Könyvünk arra vállalkozik, hogy a társadalmi-kulturális-zenei gyökerek és háttér bemutatásával, a különböző jelenségek elemzésével, a kialakult stílusok ismertetésével, a műfaj története szempontjából kiemelkedő jelentőségű előadók pályafutásának és műveinek énékelésével elősegítse a rock and roll szerepének, helyének, értékeinek megismerését. A rock története szándékaink szerint egyszerre kultúrtörténeti munka, szakkönyv és olvasmányos "rocksztori", melyet nem csak a közművelődésben, az oktatásban és a médiában dolgozók használhatnának alapvető forrásként, hanem a műfaj iránt érdeklődők is. A háromkötetes mű első része 560 oldalban a századelőre visszanyúló gyökerektől (blues, country) 1969-ig, a woodstocki, illetve altamonti fesztiválig igyekszik nyomon követni, elemezni, összefoglalni a rock történetét. Persze a hatvanas éveknek sem lett vége 1970-ben, ahogy a hetvenes évek sem akkor kezdődött. Igy a jelen kötetet lezáró fesztiválok valójában csak viszonyítási pontok: több folyamat és előadói pálya taglalása esetében túlmegyünk rajta, máskor viszont csak jelezzük a következő évtizedet meghatározó stílusteremtők indulását. A Szerzők
Jávorszky Béla Szilárd - Sebők János - A Rock története 2.
A nagysikerű nemzetközi rocktörténet második kötete a hetvenes évek eseményeit, trendjeit, előadóit mutatja be Woodstocktól John Lennon 1980. decemberi meggyilkolásáig, a progresszív zenei stílusok, a hard rock, a jazz-rock és a middle of the road pop születésétől az újhullám és szintipop kialakulásáig.
Jonathan Safran Foer - Rém hangosan és irtó közel
Ha netán az ember egy lángoló felhőkarcolóból kényszerül kiugrani, nem árt, ha aznap a madáreledeles trikóját viseli, mert akkor a madarak rászállnak, és a levegőben tartják. Ugyancsak életet menthet az olyan toronyház, amely képes liftként a földbe süllyedni, hogy még akkor is épségben le lehessen jutni a legfelső emeletéről, ha nekirepül egy utasszállító. Ha pedig mégis bekövetkezne a legrosszabb, hasznos lehet egy speciális csatornarendszer, amely a párnákból egy hatalmas víztározóba vezetné a könnyeket, mert akkor a rádióban beolvasott vízállás alapján mindenki tudná, hányan sírták álomba magukat bánatukban.
Talán nem véletlen, hogy ilyen egyszerre mesébe illő és baljóslatú találmányokról ábrándozik Oskar Schell, a Rém hangosan és irtó közel kilencéves főszereplője, aki a 2001. szeptember 11-i terrortámadásban veszítette el imádott édesapját. De mi mást tehetne egy szülőjének hiányával küszködő, fékezhetetlen fantáziájú kisfiú? Nos, például nagyszabású nyomozásba kezdhet: mert miután Oskar apja holmijai között egy "Black" feliratú borítékra bukkan, benne egy kulccsal, elhatározza, hogy felkeresi New York összes Black családnevű lakóját, és kideríti, miféle titkot őriz a kulcshoz tartozó zár.
Jonathan Safran Foer világszerte nagy sikert aratott, generációkon átívelő regénye kreatív ötletek és fantasztikus fordulatok egyedülálló gyűjteménye - magával ragadó történet sorsfordító találkozásokról és tragikus elválásokról, szeretetről és gyászról, az elveszett gyermekkori biztonság újrateremtésének vágyáról és a felnőtt élettel járó veszteségek elkerülhetetlenségéről.
JONATHAN SAFRAN FOER (sz. 1977) amerikai író. Felsőfokú tanulmányait a Princetoni Egyetemen végezte filozófia szakirányon, jelenleg a New York-i Egyetemen tanít kreatív írást.
Martin Clarke - Pearl Jam
A Pearl Jam egyike azon kevés zenekarnak, amelyek már legelső lemezükkel (esetükben ez a Ten volt) világméretű hisztériát váltottak ki, és egyike azon nagyon keveseknek, amelyek nem rokkantak bele a népszerűségbe. (Bár, mint e könyvben látni fogjuk, többször közel jártak ehhez.)
Irvine Welsh - Trainspotting
"Válassz minket! Válaszd az életet! Válaszd a jelzáloghitelt; válaszd a mosógépet; válaszd az autót; válaszd a fotelt, ahonnan kényelmesen nézheted azokat az agyelszívó, lélekölő vetélkedőket, miközben szemét kaját tömhetsz a pofádba. Válaszd azt, hogy elevenen elrothadsz, hogy öregségedre magad alá pisálsz és szarsz egy otthonban, hogy csak egy kurva nagy szégyellnivaló terhet jelentesz azoknak az önző, elbaszott kölyköknek, akiket a világra hoztál. Válaszd az életet! "
Jack Kerouac - Úton - Az eredeti tekercs
A legenda szerint, melyet főként Allen Ginsberg terjesztett, Kerouac 1951 áprilisában három hét alatt, kábítószertől felpörögve írta az Úton eredeti változatát, egyetlen, a végtelen utat jelképező papírtekercsre, bekezdések és központozás nélkül.
A legenda egy része igaz, egy része túlzás. Mint ahogy Allen Ginsberg megjósolta ("valamikor, majd ha mindenki meghal, az eredeti őrült könyv is meg fog jelenni"). 2007-ben végre megjelent ez az ős-Úton; most pedig magyarul is olvashatjuk a könyvet, ahogy Kerouac eredetileg megalkotta: a valóságos nevekkel (Neal Cassady, Ginsberg, Burroughs stb.) és azokkal az akkori időkben botrányosnak számító részletekkel együtt, melyek az 1957-ben kiadott, részben Kerouac által átírt, részben a kiadója által megszerkesztett változatból kimaradtak.
Az „Úton” a beatnemzedék leghíresebb műve, amely azonban jóval több, mint egy új életérzés kiáltványa; az ötvenes évek óta töretlen népszerűsége is mutatja, hogy olyan nagyregénnyel van dolgunk, amely elsősorban művészi erejével varázsolja el a mind újabb nemzedékeket.
„Lehet, hogy az olvasót eleinte elkápráztatja Neal fehéren izzó energiája, amellyel mindenkit és mindent feléget maga körül, de aztán megértjük, hogy a regény középpontjában Jack nyugtalan szíve dobog, aki ugyanazokat a kérdéseket teszi fel, amelyek minket sem hagynak aludni éjszaka és betöltik napjainkat. Mi az élet? Mit jelent élni, amikor a halál, a leples bitang egyre a sarkunkban jár? Megmutatja valaha Isten az arcát? Szét tudja szakítani az öröm a sötétséget? Ez belső keresés, és az út tanulságai, az amerikai tájak érzékelt és poémaként megörökített varázslata azt szolgálják, hogy megvilágítsák és kitágítsák ezt a szellemi utazást.”
Howard Cunnell
(Az eredeti tekercs amerikai kiadásának szerkesztője)
Oliver Sacks - Zenebolondok
A zene az érzelmek széles skáláján játszik velünk. Vásárlásra ösztönöz vagy felidézi első randevúnkat. Kiránt a depresszióból, ha semmi más nem segít. Arra késztet, hogy mozogjunk a ritmusára. A zene agyunk nagyobb részét foglalja el, mint a beszéd és a nyelv - meghatározó emberi élmény. Az elme kerekei sorozatban megjelenő Zenebolondok esetleírásai a legkülönbözőbb neurológiai tünetekkel küzdő emberekről szólnak, átrajzolva agyunkról és személyiségünkről alkotott képünket. Az itthon is népszerű neurológus és pszichiáter Oliver Sacks (Antropológus a Marson, A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét) a zene bámulatos hatását vizsgálja betegek, zenészek és hétköznapi emberek történetein keresztül. Hősei sokfélék, kezdve azzal, akibe villám csapott, és 42 évesen a fejébe vette, hogy zongorista lesz, a zenére születésüktől fogva hiperérzékeny, Williams-szindrómás gyerekeken és a teljesen dallamsüket embereken át azokig, akik mindenre csak néhány másodpercig emlékeznek - kivéve a zenét. Különleges zenei érzékenységünk néha komoly terhet is jelenthet: mindenki találkozott már fülbemászó és ott kitörölhetetlenül megragadó dallamokkal, de vannak olyanok is, akiket éjjel-nappal zavarba ejtő zenei hallucinációk gyötörnek. Ezek mellett jóval több a pozitív tapasztalat: a zene életet lehel egyébként mozdíthatatlan, Parkinson-kóros betegekbe, és képes arra, hogy megnyugvást nyújtson Alzheimer-kórban vagy skizofréniában szenvedőknek. A zene ellenállhatatlan, felráz és maradandó élményt nyújt - csakúgy mint Oliver Sacks világsikert aratott könyve.
Ismeretlen szerző - Hasítás
MI VAGYUNK A ROCK, MI VAGYUNK AZ ÉLET!
A rockzene nemzedékek számára nyújtott és nyújt máig is életre szóló élményt, mert mindenkit szétfeszít belül a rock and roll rugója! Tóth Krisztina és Békés Pál írók felkérték zenerajongó kollégáikat, hogy írjanak novellát valamilyen, a rockkal kapcsolatos személyes élményükről. Az írások témája igen változatos: egy lemez, szám, koncert, együttes, vagy csupán egy emlékezetes pillanat. Az antológiában huszonhat alkotó írása olvasható magyar és külföldi, régi és új, kőkemény és dallamos zenét játszó együttesekről, a Beatlestől a Nirvanáig.
Oliver Sacks - Ébredések
1920-ban szörnyű járvány söpört végig Amerikán. Az áldozatai néhány görcsös rángást követően furcsa pózba merevedtek, s többé meg se mozdultak. Szemüket egy pontra szegezve morzsolták éveiket, évtizedeiket a „szerencsés” túlélők. Az orvosok már lemondtak a szoborrá dermedt emberekről. Úgy vélték, talán már nem is tekinthetők embereknek. 1969-ben egy akkor csodaszernek számító szer felfedezése után egy vállalkozó szellemű kutatónak eszébe jutott, miért ne alkalmazhatnák a Parkinson-kórban hatásos vegyületet az álomkórban szenvedő betegeknél? A kísérlet nyomán csoda történt: az évtizedekig tetszhalott emberek feltámadtak, beszélni, rajzolni, sőt énekelni kezdtek. Teljes erőből élvezni akarták az Életet, mely számukra csaknem elveszett. Az egyik beteg olyannyira vágyott az önálló életre, hogy emiatt összeütközésbe került a kórház vezetőivel…
Jack Kerouac - Úton
Jack Kerouac (1922–1969) az amerikai beatnemzedék egyik kiemelkedő alkotója és teoretikusa, a beatéletmód és a beatideológia modelljének megteremtője – egyben az 1950-es–60-as évek amerikai ifjúságának képviselője és prófétája, a tiltakozás, a menekülés hangjainak megszólaltatója. Lelkes követőket és ádáz ellenségeket szerzett, gondolatai a szexről, a kábítószerekről Európában tovább gyűrűztek akkor is, amikor hazájában már csillapodtak a beat körüli viharok. Könyvei lírai, vallomásos jellegűek, más-más néven majd’ mindegyiknek ő maga a hőse.Főműve, az Úton a nagy utazások, száguldások története. 1947 és 1950 között barátjával, Neal Cassadyvel beautózta az Egyesült Államok és Mexikó legkülönfélébb tájait, utána egy évig tervezte az erről szóló beszámoló formáját, szerkezetét, majd pedig befűzött az írógépbe egy negyvenméteres papírtekercset – és megszületett a "spontán próza" műfaja.Az eredmény: a 60-as évek "ellenkultúrájának" beharangozása és majdani Bibliája, általános kritikusi értetlenség, valamint hatalmas közönségsiker. Sal Paradise és Dean Moriarty (Kerouac és Cassady fiktív megfelelője) szédületes dzsesszfanfárral került be az amerikai és a világirodalom halhatatlanjai közé.
Ralph Hullett - Jerry Prochnicky - Whole lotta led - Repülés a Led Zeppelinnel
Többszörösen párhuzamos életrajzot és kordokumentumot kap kezébe a magyar rock-bolond. A Led Zeppelin történetének jól ismert és eddig ismeretlen eseményei, a négy muzsikus emberközeli portréi, az 1970-es évek nagy rock-sikertörténetének háttere mellett kibontakozik előttünk egy rajongó fiatalember sztorija, aki átlagos szörfmániás kaliforniai kamaszból válik a rock, előbb a Yardbirds, majd a Led Zeppelin hívévé, és aki a hullámlovaglás szenvedélyét egy idő után felcseréli a koncertfotózás nem kevésbé izgalmas és kockázatos passziójára. Közben felidéződnek a hippi-korszak évei, a nagy fesztiválok és a vietnami háború, a diákmozgalmak időszaka, később pedig a Watergate-ügy morális sokkja és a rock ártatlanságának végső elvesztése. Így válik Ralph Hulett és Jerry Prochnicky könyve nem is titkoltan szubjektív történelemmé, amelyben a Led Zeppelint a szerzők szemén keresztül látjuk, a szerzők fülén keresztül halljuk, és a zenekar tagjainak, környezetének nyilatkozatai, a korabeli kritikákból vett idézetek mellett ugyanolyan hangsúlyt és rangot kapnak a személyes érzések, vélemények. Miközben kirajzolódik előttünk a korszak nagy rock-koncertjeinek rituáléja, és a rajongó természetrajza is, Hulett és Prochnicky megpróbál helyre tenni az együttessel kapcsolatos kétes legendákat, különös mítoszokat, - a zene mellett külön figyelmet fordítanak az egyes lemezborítók születésére is - és többé-kevésbé választ kapunk arra, hogy miért éppen két, magát minden helyzetben feltaláló londoni stúdiózenész és két vidéki őstehetség (meg egy kiöregedett pankrátor és kidobólegény) találkozásából jött létre a rock e korszakos csodája. - Göbölyös N. László
Stieg Larsson - A tetovált lány
Egy idős svéd milliárdos, Henrik Vanger negyven évvel ezelőtt elveszítette unokahúgát, akit gyermekeként szeretett. Nem tudja túltenni magát a fájdalmán, mert valaki azóta is, évről évre – mintha az őrületbe akarná kergetni –, minden születésnapján emlékezteti őt arra a tragikus napra. A nyomozás régóta eredménytelen, ezért a férfi felfogad egy vesztes sajtóper után állás nélkül maradt, rámenős újságírót, Mikael Blomkvistet, hogy próbálja meg kideríteni az igazságot, hiszen sokan élnek még a rokonságból, akik ott voltak aznap amikor Harriet eltűnt. Az öregúr meg van róla győződve, hogy a lányt meggyilkolták, és az elkövető egy családtag… Ezzel egy időben Vanger megbízásából egy neves magánnyomozó-iroda munkatársnője, a kivételes tehetségű hacker, Lisbeth Salander alaposan átvilágítja az újságírót. Mikael döbbenten értesül róla, hogy a lány még a legintimebb magánügyeiről is tud. Ám amikor úgy alakul, hogy közösen folytatják a nyomozást a régi rejtély után, igen hasznosnak bizonyul, hogy Lisbeth előtt senkinek a titkai nem maradhatnak rejtve. Stieg Larsson Millennium-sorozata, amelynek első kötetét tartja kezében az olvasó, minden idők egyik legnagyobb krimiszenzációja, világszerte milliók olvassák, és a belőle készült mozifilmek is hatalmas sikert arattak.
Palya Bea - Ribizliálom
Könyvet írok, magamról-könyvet, akárkiről-könyvet, elemzős könyvet, sztorizós könyvet, szuper könyvet, kibaszott könyvet, vicces könyvet, felemelő könyvet. Mi a francnak. Belekezdtem, bátor vagyok - mégis inkább elszaladok. Kincseim vannak, megírom őket - kihajítom a számítógépet. Láthatóvá válok, lehetnék akárki - de lehet, hogy senki sem lesz rá kíváncsi. De, hátha összekacsintunk mégis, ja, te is, hát persze, én is. Gyógyír a magányra ez a cinkosság. Sokszor emlékeztetnek a sikeres élet, a sikeres énekesi pálya jól bevált receptjére, pedig szerintem ezerféle elkészítési mód lehetséges. Öröm megmutatni: én így főzök. Emlékeztetnek arra is, fiatal vagy te még ahhoz, hogy memoárt írj. Nem is vagyok én öregedő díva, aki végre megmutatja a látható mögötti láthatatlant, és hajlott hátú bölcs sem, aki a halál kapujából még egyszer visszatekint. Igen, én fiatal vagyok, nem akarok másnak látszani, nem akarok semminek se látszani. Csak játszani. Fiatalos kedvemben új játék után nyúlok - eddig hangokkal gyurmáztam, most meg szavakkal is újragyúrom magam.