1980 - Rajzolta Lacza Márta
Földünkön több mint 5 milliárd ember él. Vannak köztük szőkék, barnák, alacsonyak, magasak, ferde szeműek – ki tudná számba venni azt a változatosságot, amit ez a sokféle ember képvisel? Az ember társadalmi és biológiai tény. Ez a kis kötet a sokarcú emberiséget mint biológiai lényt szeretné közelebb hozni az olvasóhoz, bemutatni az egyes földrészek legjellegzetesebb embertípusait.
Nemcsak ilyen emberek élnek a Földön, de számtalan változatuk ismeretéhez több kötetre lenne szükség. Az egész emberiség egy fajba (Homo sapiens) tartozik. A különböző környezeti hatásokra (éghajlat, táplálkozás stb.) kialakult öröklődő változások következtében azonban ez az egységes faj különböző fajtákra, rasszokra tagolódott. A környezethatás igen szembetűnő testi változásokat hozott létre. Például a melegebb éghajlaton élő emberek bőre sötétebb, a hideg és szeles vidékeken élőknél a szem védelmére kialakult a mongolredő. Így jött létre ez az ezerarcú emberiség, amelynek tagjai külsőleg különbözőnek ugyan egymástól, de mind egy fajhoz tartoznak. Külső jegyek alapján értékrangsort nem lehet és nem is szabad fölállítani köztük. Mind azonos értékűek.
Kapcsolódó könyvek
Tótfalusi István - A forró kutya
"- Szerintem már meg is van a téma! - vágta rá Piroska. - A forró kutya!
- Micsoda? - kérdezték többen is egyszerre.
- Hát amiről itt beszélünk: a hot dog meg mindenféle idegen szavak a nyelvünkben. Hogy mit jelentenek, hogy van-e rájuk szükségünk, meg hogy honnan valók. És ti tudtátok például hogy a butik meg a patika rokonok? Engem csudára érdekel az ilyesmi.
- Engem is! - helyeselt Eszter...
- De lesz ebből elég anyag egy egész tanévre? - firtatta Ernő.
- Efelől nyugodtan alhattok - mondtam. - Egy tanévben nagyjából harminc hét van. Ahány héten ebből idevágó anyag nélkül hagylak benneteket, annyiszor látom vendégül a társaságot a Hiltonban vacsorára.
- Amit a kezdő tanárok fizetéséről tudok - vigyorgott Ákos -, abból úgy sejtem, hogy teljes foglalkoztatottságnak nézünk elébe."
Így döntötte el egy kezdő magyartanár és öt érdeklődő tanítványa a fakultációs magyarórák anyagát. A kötetlen foglalkozásokon, amelyeket maguk írtak, és maguk által előadott vidám jelenetekkel élénkítettek, közös bölcsességük révén sok-sok érdekes, néha meglepő dolgot derítettek ki anyanyelvünk idegen eredetű szókészletéről.
Tótfalusi István, a _Vademecum_ írója a tőle megszokott élvezetes stílusban formálta meg ezt a tanulságos és szórakoztató nyelvművelő "regényt". A kötetet Hegedüs István szellemes rajzai illusztrálják.
Marék Veronika - Hol terem a sok gyümölcs?
Egy kisfiú és egy kislány felelgetőst játszik. Beszélgetésükből megtudhatod, hol terem a cseresznye, a meggy, az eper, az őszibarack, a szőlő, a füge meg a banán és még sokféle más gyümölcs. Tudod-e, hogy mit kell tenned, ha gyümölcsöt akarsz enni? Miért jó, ha sok gyümölcsöt eszel? Könyvünkben minden kérdésre választ találsz.
Gál Pál - A csepptől az óceánig
Nyughatatlanul járja a világot, miközben ezerszer átváltozik, mint a mesék varázslója.
Csodálatos anyag a víz. Nélküle nincs élet. Hatalmas ereje kemény sziklákat tör össze, köveket zúz porrá, óriási gépeket mozgat, kincseit bányásszák a tengerek mélyén. A tudósok, ha kell felhozzák a föld alól, és mesterségesen esőt fakasztanak. De ők sem oldhatnak meg mindent. Valamennyiünknek vigyáznunk kell vizeinkre, tisztaságukra, óvnunk kell az éltető folyadékot, hogy mindig mindenkinek legyen belőle elegendő. Erről szól a könyv, melyet Gaal Domokos rajzai tesznek még érdekesebbé.
Nyulász Péter - Miazami
Szereted a találós kérdéseket? És a verseket? Akkor ez a könyv neked való! Sokat fogsz nevetni, de tanulni is. Megismerheted belőle a természet, a közlekedés, az állatvilág és az emberi környezet fontos fogalmait, szavait. Ha elsőre nem jut eszedbe a válasz, ne add föl! Nézd meg jól a rajzokat, és máris kitalálod a megfejtést!
Vágó István - Vigyázat, csalók!
Vágó István az észérveket és szarkasztikus humorát segítségül hívva cáfolja napjaink kuruzslóinak és szemfényvesztőinek állításait, és kérdőjelezi meg "segítő szándékuk" hasznát és hitelességét. Rávilágít hiszékenységünk veszélyeire, miközben az örök szkeptikus eszközeivel minket is felvértez, hogy e könyv elolvasása után képessé váljunk megvédeni magunkat azokkal szemben, akik örömest hasznot húznának gyengéinkből. Az ismert és elismert tévés személyiség tudása, tapasztalata és humora mindnyájunk épülésére válik - félniük pedig csakis azoknak kell, akik pontosa tudják, hogy van mitől...
"A szkeptikus nem fogad el semmit ténynek, amíg azt a XXI. századra kialakult szemlélet szerint nem igazolták. Ez a gyakorlat hozta létre korunk megannyi szenzációs találmányát és felfedezését, melyek létezésének vannak bizonyítékai: működik a mobil, a számítógép, az űrutazás, az egyre hatékonyabb gyógyszerek. Hogy ezek a gyógyszerek nem tökéletesek? Hát persze, minden gyógyszernél van jobb, hatásosabb, kevesebb mellékhatású. Épp ezért nem áll meg a tudomány fejlődése - és ezért nincsenek (és sosem lesznek) végső válaszok az élet alapvető kérdéseire. Tőlem se várjanak ilyeneket... De egy magamfajta szkeptikusnak, ha van célja, csak az lehet, hogy az embereket rávegye: ne hagyják magukat becsapni, tegyenek fel minél többször kérdéseket, kételkedjenek mindabban, amivel mások meglepik őket. Járjanak a végére, mielőtt sok pénzt költenek a »csodaszerre« vagy a csodát kínáló emberre."
Hunyadi Károly - Gyomnövények
1987 - Rajzolta Bíró Krisztina
A Földön élő mintegy kétszázezer növényfaj közül kb. 6700 növényt tartunk gyomnak. Ezek közül - a legújabb felmérések szerint - 76 faj a legveszedelmesebb, és ebből is 18 faj az, amelyik kiemelkedően nagy károkat okoz. Hogy melyik növény számít gyomnak, gaznak, dudvának, az nem is olyan egyértelmű. Látni fogjuk könyvünkben, hogy a listára olykor kedves kis vadvirágok is felkerültek, amelyek hajdan gyomok voltak, és azt is, hogy a legveszélyesebb gyomfaj is hozhat hasznot - mint jó méhlegelő, fontos gyógynövény vagy mint ipari nyersanyag. A biokertészek sok gyomnövényt magérés előt talajtakarásra használnak, vagy értékes trágyalevet készítenek belőlük.
Isépy István - Gyógynövények
"Fűben, fában orvosság van" - mondták a régiek. Gyógyfüvekkel a betegségek ellen? Vajon mit mond erről a XX. század embere? Sok évszázados tapasztalaton alapuló gyógyításról van szó vagy csak babonás kurzslásról? Némely növény gyógyító vagy éppen mérgező hatását az ősember is hamar felismerte. Az ókori kultúrákban (Mezopotámia, Kína, India, Egyiptom, görög-római) az i. e. VI. évezredtől kezdve már több száz gyógynövényt tartottak számon. A gyógynövények ismerete egyben hatalmat is jelentett. A gyógyítást misztikus, vallási szertartások kíséretében varázslók, papok, sámánok, a honfoglaló magyarság körében táltosok végezték. Késői követőik voltak szinte napjainkig a füves- vagy más néven javasasszonyok. Reméljük haszonnal forgatjátok majd e kis könyvet, amikor nyitott szemmel járjátok az erdők, mezők, a természet nagy \"patikáját\". Ha meg éppen a gyógynövény-szaküzletekben, gyógyszertárakban beszerzett gyógyteák, növényi eredetű gyógyszerek hatására épültetek fel betegségetekből, még inkább véditek majd kincset érő, gyógyító vadvirágainkat!
Ungvári Tamás - Beatles-biblia
Közel három évtizede jelent meg Ungvári Tamás hajdanán úttörő vállalkozásnak számító, s nagy vihart kavaró műve, a Beatles biblia. A könyv - elérhetetlensége révén - lassan legendává vált, mint hősei: a négy (s az elmaradt ötödik) gombafejű liverpooli fiú, George, Paul, John, Ringo és Stuart. A Beatles-fiúk a pop-kultúra, amelynek máig első számú sztárjai, továbbvivői, és ihletői, noha nem megteremtői voltak, akiknek alakját emberfelettivé növesztette egy minden addigit felülmúló tömegőrület.
Mi ennek a példátlan népszerűségnek a titka, hogyan alakulhatott ki a zenekart és tagjait övező mítosz, kik és milyenek ezek az emberek, s hogyan viselik el azt a hatalmas nyomást, a Beatmániát, amelyben már nem lehetnek többé önmaguk, mert ők a Beatle-k? Kérdéseire az egyébként "faktoidoknak", áltényeknek tartott hétköznapi események krónikaszerű felsorolásával és a hozzájuk fűzött bőséges, ironikus hangvételű kommentárokban keresi a választ a szerző, aki művét a tudományos monográfiák paródiájának szánta ("mivel a Beatles élete a világhír paródiája"), s egyben egyfajta kísérletnek annak bizonyítására, "hogy a kortársi hétköznapok erőterében olvasni meg kell tanulnunk; hogy a szellemi és piaci tünet-csoportok elidegenedett tényhalmazát rendbe illik raknunk".
A kötet, amely főszövegében változatlan, egy epilógussal (Apokrif) és részletes diszkográfiával egészült ki, amely 1981-ig dolgozza fel a Beatles tagjainak külön munkásságát is.
Szerb Antal - A királyné nyaklánca
„Ez a könyv Marie Antoinette királyné nyakláncának híres történetérõl szól, vagyis a francia forradalom elõzményeirõl. A szokott történelmi életrajzoktól egyrészt abban különbözik, hogy nem életrajz, másként és fõleg pedig abban, hogy nem elégszem meg az események elmondásával, hanem igyekszem elmagyarázni azokat, elõzményeikkel és következményeikkel együtt.
Így kísérlem meg egy rendkívül kalandos és mégis elejétõl végig igaz történet keretében bemutatni XVI. Lajos korának francia társadalmát, irodalmi és érzelmi életét, nevezetes figuráit, és az egészet egy eleven és szuggesztív tablóba állítani össze, amely képet ad arról, hogy miért kellett kitörnie a francia forradalomnak.” - Szerb Antal nyilatkozata (Bibliotheca, 1943)
Fekete István - Téli berek
"A nap még oldalról sütött a fák közé, az árnyékok élesek voltak a havon, mint fehér számlapon az óramutató, és ha itt most kiáltott volna valaki, talán elfulladt volna a dermedt csendben, amelyet nem lehetett sem megbontani, sem megbántani. A vén fák álmukban is erősek és élők voltak, a bokrok megbújtak mellettük gyengeségük tudatban, a hó érintetlen volt, mint a lepkeszárny a gubóban, s az odvak fekete száján elmúlt éjszakák lesték a nappal ragyogását."
Tutajos és elválaszthatatlan barátja, Bütyök ezúttal a télen is eleven Kis-Balaton világában töltik a szünidőt. Itt ünneplik a karácsonyt, az újévet, és közben - hála Matula bácsi tanácsainak és gondoskodásának - megtanulnak rókát lőni, csukát fogni. A két pesti kamasz megismeri a természetközeli életmód szépségeit, és kudarcaikból, sikereikből egyaránt tanulva, szinte felnőtté érve indulnak vissza a városba. A _Tüskevár_ című regény folytatását a Móra Kiadó most felújított külsővel, Reich Károly klasszikus rajzaival adja közre.
Hidasi Judit - Na és, hogy tetszik Japán?
Hidasi Judit japanológus, a Külkereskedelmi Főiskola Keleti Kommunikációs és Továbbképző Intézetének a vezetője, a Magyar-Japán Baráti Társaság elnöke saját tapasztalatai alapján ismeri Japánt. Többször, hosszabb időt töltött a távol-keleti országban; volt ösztöndíjas, tanár, majd professzor, ott élt különböző élethelyzetekben, ismeri az ország múltját, kultúráját, jól beszéli nyelvüket, sok és sokféle emberrel ismerkedett meg. A kép, amit a kötetben az olvasó elé tár, hallatlanul színes és érdekes, mentes minden közismert sablontól, életes és gazdag. A könyv épp ezért szolgál meglepetésekkel, új ismeretekkel anélkül, hogy szenzáció ízű beszámoló lenne, a legnemesebb értelemben vett művelődés- és országtörténet, népismeret a munka. A japán értékrend, a csoporterőbe vetett hit és bizalom, a munkához való viszony, a japán házasság tartópillérei, a japán észjárás, a táplálkozási szokások, a művészi szórakozás különféle formái, a fehér ember gondolkodásvilágának megítélése mind rendre előttünk áll a kötet olvastán. - Mindenkinek ajánlható, aki valóságos képet akar kapni a távol-keleti országokról, és közben tanulva szórakozni szeretne.
Dr. Czeizel Endre - Az öröklődés titkai
A kötet a nagy sikerű televíziós sorozat anyagát adja közre némi stiláris átdolgozással. A családtervezés fogalmának ismertetése és a genetikai tanácsadók munkájának bemutatása után Czeizel néhány gyakran fölmerülő problémára (csípőficam, vetélés, rokonházasság stb.) kapcsán exponálja a témát, majd sorra veszi az öröklődés alapfogalmait: miért hasonlítanak a gyerekek a szüleikre, hogyan működnek a kromoszómák és a gének. Ezután bemutatja az ikerkutatások eredményeit, megmagyarázza a nem (fiú vagy lány) szerepét az öröklődésben, foglalkozik a szellemi képességek (tehetség vagy gyöngeelméjűség) öröklődésével, leírja a leggyakrabban öröklődő, veleszületett rendellenességeket, ismerteti azokat a módszereket, amelyekkel az orvostudomány ma rendelkezik ezek korai felismerésére, s kitekintést ad az akkor még kutatás tárgyát képező további lehetőségekről (lombikbébi, génsebészet stb). Végül a beérkező, közérdekű kérdésekből állt össze a sorozat utolsó, szintén rendkívül érdekes adása.
Kitűnő ismeretterjesztő munka, mindenki számára közérthető stílusban.
Mészáros Zoltán - Trópusi pillangók
A pillangók szívderítő jelenségek. A rét, a liget, az erdei tisztás, a hegyoldal, vagyis a természetes táj nem képzelhető el nélkülük. Sok színpompás pillangó él Európában is, a legszebb, legnagyobb fajok azonban a melegebb vidékek polgárai. A trópusok gyepszintjében általában kevés a virág, több a mézlelő virág a fákon és a cserjékben. Ezért a pillangók is a lombkoronában mozognak, kevesebbet kerülnek a kereső ember szeme elé. A trópusi pillangók fajainak száma több tízezerre tehető, közülük mutatunk be jó néhányat.
Farkas Henrik - Egyszervolt állatok
Azokról az állatfajokról olvashatunk e könyvben, amelyek annyira megfogyatkoztak, hogy a kihalás veszélye fenyegeti őket, vagy pedig már ki is pusztultak. Félő, hogy az elkövetkező évtizedekben nagyon sok állatfaj nevét törlik majd az "élők" névsorából. Mindent meg kell tennünk, hogy ez ne következzen be. De vajon sikerül-e megmenteni az indiai orrszarvút vagy a galápagosi óriásteknőst? A feladat nem egyszerű. Az emberiség most tanulja az élővilág megmentésének tudományát. Mert nem elég, ha "békén hagyjuk" az élővilágot, ha "nem bántjuk" a rohamosan pusztuló fajokat. Hiszen gyakori eset, hogy a védelem alatt álló, növényevő állatok túlzottan elszaporodva felborítják a természet egyensúlyát, elfogyasztják, tönkreteszik élőhelyük növényzetét, s végül elpusztulnak. Az embernek tehát be kell avatkoznia az állatvilág életébe. Gyakran ritkítania kell állományukat, vagy védelmezni a járványos betegségektől, ellenségeiktől, máskor meg éppen a ragadozók oltalmazásával lehet biztosítani egy-egy faj életképességét.
Furcsa dolog ez: hiszen a természet évmilliókon át megvolt az ember beavatkozása nélkül; a helyzet azonban visszafordíthatatlanul megváltozott. A földgolyót elfoglalta az ember. Egy sereg állatfaj jól megvan velünk, megtanultak mellettünk élni. Akadnak olyan fajok is - mint pl. a kártevő rovarok -, amelyeket ki sem tudunk irtani. Ne higgyük hát, hogy minden állatfaj pusztulóban, eltűnőben van. De mintha a legérdekesebb, legszebb állatfajokat fenyegetné a veszély, Földünk "élő műkincsei" egyre fogyatkoznak. Néhány évtized alatt sok száz állatfaj tűnt le az élet színpadáról, emléküket már csak kitömött példányok és képek őrzik. Többségük az emberi felelőtlenség áldozata. Bolygónk "állatsereglete" azonban még végtelenül gazdag, s a pusztuló fajokért mindent megtesznek a lelkes természetvédők.
Emma Speare - Leslie Colvin - Az élővilág kisenciklopédiája
Pótolhatatlan útitárs minden fiatalnak, aki most kezdi földeríteni az élők birodalmát. Elsősorban az általános iskolák felső tagozatos diákjainak ajánlott: tartsák kezük ügyében, valahányszor leülnek biológiát tanulni, mert sok száz színes illusztrációja, egyszerű magyarázatai megkönnyítik és élvezetesebbé teszik számukra a tanulást.
Keve András - Madarak 1.
1988 - Rajzolta Csépe Magdolna
A madarakat mindenki szereti, sokan lesik életük egy-egy kedves mozzanatát a fiókák első szárnypróbálgatásától a fészekrakás örömteli munkájáig. Tavasszal az ő énekük jelzi, hogy vége a keserves télnek - ősszel pedig, ha a vándormadarak csapatait figyeljük az égbolton, tudjuk már, hogy hamarosan megérkezik a fagy.
Peter L. Stork - Dinoszauruszok
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Patay László - Vadak
1974 - Rajzolta Balogh Péter
Ősi, ha nem legősibb sportunk a vadászat. De vajon ki az igazi vadász? Az, aki kapja magát, kiballag a határba, aztán válogatás nélkül minden állatot lepuffant, ami csak elébe kerül? Bizony nem. Az igazi vadász elsősorban az állatvilág oltalmazására gondol, állatokat, fajokat ment meg a végső kipusztulástól, elszaporításukon fáradozik. ha kell, tenyésztéssel is. A környezetet védi, a természetet őrzi, benne a maga mentshelyét is, mert a mai, nagyvárosi beton- és kőrengetegbe zárt ember számára létkérdés a természet utolsó érintetlen foltjainak megmentése. Az ember már réges-régen felborította a természet egyensúlyát, de a vadász puskájával féken tarthatja olyan állatfajoknak az eluralkodását, amelyek az emberi beavatkozást nagyszerűen tűrték, és természetes ellenségeik kiirtása után végzetesen elszaporodtak. Ilyenkor a vadász "gyilkos" golyója a ritka, pusztulásra ítélt fajok védelmében öl. De a könnyelműen kilőtt golyó egy értékes állatfajnak utolsó példányát is leterítheti, amire már bőven volt példa a vadászat történetében.
A Búvár Zsebkönyvek kalauzok az erdőt-mezőt járó kisdiák kezében. Madarak, vadvirágok, gombák, halak, lepkék, dísznövények, csigák és kagylók, erdei és díszfák, bokrok, legyek, méhek, darazsak és hangyák után most a sorozat újabb kötete 29 színes tábláján 22 szárnyas és 31 emlős vadat mutat be a hazai és környező területekről, közli a vadászati tilalmi időket, a vadnyomok rajzát is.
Varga András - Varga Domokos - Ég és Föld
Volt-e eleje az időnek? És lesz-e vége? Kialudhat-e a Nap? Miért hosszabbak a téli éjszakák, mint a nyáriak? Mik azok a fehér éjszakák? Igazából mekkora a Hold? Összeütközhet-e egy üstökös a Földdel? Hogyan születtek a csillagok? Mik a hullócsillagok? Miért éppen a Földön van élet? Miből lesznek a felhők? Mitől ered el az eső? Honnan jön a folyók vize? Hol járhatsz gyalog a tengeren? Mi fűti a Föld mélyét? Hogy született a Himalája? Mitől reng a Föld? Hol érdemes aranyat keresni? Melyek a legpótolhatatlanabb kincsei a Földnek?
Íme, néhány kérdés a sok közül, amelyet a _Kérdések könyvé_nek első kötete, az _Ég és Föld_ felvet és megválaszol. A természeti világ rejtelmeibe vezeti be ez a színesen és gazdagon illusztrált mű az ifjú olvasókat, oly módon, hogy már a nyolcévesek is érdeklődéssel lapozgathatják, de még a tizenévesek is bőven kapnak segítséget földrajzi gondjaik megoldásához a kitűnő ábrák révén. Haszonnal forgathatják még a felnőttek is ezt a könyvet, s kiváltképpen a szülők és a pedagógusok, amikor iskolás korú gyerekeikkel foglalkoznak, nyiladoztatják értelmüket, felkeltik kíváncsiságukat a természet csodáira.
A sikeres kötet szép és modern grafikáját Kiss István készítette.
Janisch Miklós - Kígyók, békák
1976 - Rajzolta Breznay Lívia
1983 - Rajzolta Zsámboki Orsolya
"Kígyót-békát kiált rája" - mondjuk arról az emberről, aki minden rosszat ráfog a másikra. Könyvünk címében meghagytuk e szólásmondásban meggyökeresedett sorrendet, noha a szakember, a herpetológus a fejlődéstörténeti rendhez igazodik. Mi is ezt a módszertani sorrendet követjük könyvünkben. Röviden ismertetünk valamennyi hazai kétéltűt és hüllőt, hiszen e két osztályból mindössze harminc faj, alfaj és néhány színvariációs alak él nálunk. A hazaiakon kívül bemutatjuk a környező országokból azokat a legismertebb fajokat is, amelyekkel a turista a leghamarabb összetalálkozhat, vagy amelyeket hazahozva a terráriumában tarthat. A hazai fajok között sok színpompás is akad, mint a nászruhás tarajos gőte vagy a nefelejcskék torkú zöld gyík. Legtöbbjk a káros rovarok és rágcsálók fogyasztásával nagy hasznot hajt. Ezért az ingyenes és hasznos tevékenységükért természetvédelmünk valamennyiüket felvette a védett fajok listájára. Még a két mérges - de rágcsálókat pusztító - viperafajunk számára is jelöltek ki védelmi területeket: a Bugci és a Baláta-tavi Tájvédelmi Körzeteket, ahol még ezek sem gyűjthetők. A kecske- és tavi békák is csak különféle intézetek számára és nagykereskedelmi exportunk céljaira foghatók a halastavaknál.