Ajax-loader

Ez ​a könyv egy olyan tudományággal foglalkozó tanulmánygyűjtemény, amelynek Magyarországon a mai napig nincs általánosan elfogadott elnevezése. Általában „biztonságpolitikaként” emlegetik, amit eazonban a magunk részéről inákbb tekintünk egy szakpolitikának a sok közül, semmint diszciplína-elnevezésnek. Híven ezen kötet egyik céljábhoz – hogy tudniiliik magyarul tegyük hozzáférhetővé az angolszász szakirodalom néhány kiemelkedő írását –, ezt a diszciplínát a széles körben elterjedt angol terminológiának megfelelően következetesen „biztonsági tanulmányok”-nak nevezzük.

Az adott terjedelmi keretek között öt írás közlésére nyílt módunk. Ezek a biztonsági tanulmányok tudományági önértelmezési próbálkozásaival, a diszciplínának a nemzetközi kapcsolatok elméletéhez való viszonyával, illetve a posztbipoláris korszak jellegéről szóló vitákkal foglalkoznak. Egy kivételével valamennyi tanulmány a kilencvenes évek elején született, amely új korszakhatárt nyitott a nemzetközi politikában.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók