Több mint egy évtizednyi tetszhalott állapotból kelt életre az atlasz az évszázad végére. Sajnos ezen évek során, a mű alkotói közül Szentágothai János is eltávozott közülünk (1994). Váratlan halála előtti utolsó találkozásunk alkalmával is az atlasz felélesztéséről beszélgettünk, így örömmel teszek most eleget kívánságának és bocsátom útjára az eredeti ábrákat mindenben megtartó, szerkezetében kissé átdolgozott Kiss-Szentágothai atlaszt.
Az atlasz 4. kiadásának előszavában olvasható a következő mondat:,,A valóban didaktikus és szemléltető előadások mellett azzal segíthetjük elő legjobban az anatómiai oktatást, ha hallgatóságunknak jól méretezett tankönyvet, rövid, de valóban szintetikus tájanatómiát és természethű atlaszt adunk a kezébe." Az atlasz hazai és nemzetközi sikere jól átgondolt szerkezetében és természethűségében rejlik. A változás lényege a három kötetnek két kötetté való sűrítése.Az első kötetben található a csonttan, az ízülettan, a fej, a nyak, a törzsfal és a végtagok ereit és idegeit bemutató képek, valamint a szívről szóló fejezet. A második kötetben szerepel a zsigertan, az idegrendszer és az érzékszervek ábrái. Ez a kötet kiegészült a modern képalkotó eljárások segítségével készült, a koponyát és a testüregeket bemutató felvételekkel.
Kapcsolódó könyvek
R. Putz - R. Pabst - Sobotta - Az ember anatómiájának atlasza
Az emberi test anatómiáját ismertető atlaszok legnépszerűbbike kibővített tartalommal, mintegy 200 új ábrával jelent meg 2005 végén Németországban. A Sobotta atlasz legújabb, 22. kiadása két kötetben, a jól bevált módon, feliratozott képek segítségével mutatja be az emberi testet. Az első kötet terjedelme 431 oldal és 727 színes anatómiai ábrát tartalmaz, a másodiké 396 oldal 694 ábrával. A testfelszíni tájékozódási pontokat bemutató fotók, színes rajzos ábrák, rajzokkal kiegészített fotók, röntgen, CT és MRI képek változatos és könnyen megérthető módon biztosítanak bőséges ismeretanyagot a hallgatóknak, ápolóknak, gyakorló orvosoknak és a gyógyításban tevékenykedő minden szakembernek egyaránt, sőt betekintést nyújtanak az emberi test felépítése iránt komolyabban érdeklődő laikusok számára is. Az atlasz népszerűségét a legjobban az bizonyítja, hogy a világ szinte összes nyelvére lefordították és minden orvosegyetemén használják.
Dr. Tarsoly Emil - Funkcionális anatómia
A tankönyv tartalmazza mindazokat a funkcionális anatómiai ismereteket, amelyek szükségesek az egészségügyi fôiskolai képzés minden szakán ahhoz, hogy a hallgatók további tanulmányaikban megértsék és elsajátítsák a különbözô klinikai tárgyakat. Az összefüggések könnyebb megértéséhez az egyes szervek fejlôdését és fejlôdési rendellenességét is ismerteti. A legfontosabb szerkezeti és funkcionális kapcsolatok komplex szemléletének kialakítását segítendô rövid sejttani, szövettani, egyedfejlôdési és humángenetikai alapismereteket is tartalmaz. Ezek az ismeretek és a 95 vázlatos (színes, ill. fekete-fehér) ábra hasznossá teheti a könyvet nemcsak az egészségügyi, de más fôiskolák hallgatói, illetve az egészségügyi alap-, közép- és továbbképzésben résztvevôk számára is. A könyv terjedelme, tömörsége révén orvostanhallgatók és orvosok érdeklôdésére is számot tarthat, a régebben tanultak rekapitulálása céljából.
T. W. Sadler - Langman orvosi embryologia
A Langman Orvosi embriológia kötet immár fogalomnak számít az orvostanhallgatók körében. Az olvasó már a tizedik kiadást tarthatja a kezében, amely naprakész anyaga mellett ragaszkodik azokhoz a hagyományokhoz, amelyek a korábbi kiadásokat jellemezték, vagyis tömör, de mégis alapos leírást ad az embriológiai folyamatokról és azok klinikai jelentõségérõl különös tekintettel azokra, amelyek nélkülözhetetlenek a fejlõdési rendellenességek diagnosztizálásában és megelõzésében. Ez a könyv szerencsésen ötvözi a gondosan szerkesztett szöveget az ábrákkal és pásztázó elektronmikroszkópos felvételekkel. Az embriológiai alapismereteket összhangba hozza a klinikai megfigyelések adataival. Ez a legújabb kiadás a korábbiak tapasztalatai alapján még inkább hallgatóbarát, új része például a kötet végén található szójegyzék, amely a kulcsfontosságú szakkifejezések gyors magyarázatával szolgálja a minél könnyebb tanulhatóságot.
Szentágothai János - Réthelyi Miklós - Funkcionális anatómia I-III.
A több kiadást és utánnyomást megélt Funkcionális anatómia, Szentágothai János egyszemélyes remekműve, a szerző halála óta először jelenik meg a klasszikus formában és megújított tartalommal. A magyar orvosképzés egyik nagy értéke az anatómia, a szövettan és a fejlődéstan azonos szemléletben történő oktatása, valamint az anatómia egységének a megőrzése. Így a hallgatók már tanulmányaik elején egységes és teljes képet kaphatnak az emberi test tökéletes harmóniájáról. Az átdolgozást az ország négy orvosegyetemének anatómiatanszék-vezetői végezték el.
Horváth László - Funkcionális anatómia
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ismeretlen szerző - Tájanatómia
Az emberi test szerkezetének sokoldalú és közvetlen tapasztalatai élmény alapján való megismerése az orvosi tájékozódás és kórismézés legfontosabb alapja. Ezt szolgálja magas fokon a Tájanatómia, amely az emberi test részeinek, üregeinek és tájékainak felépítését az azokat alkotó szerkezeti elemek térbeli viszonya alapján, az orvosi gyakorlat igényeinek megfelelően tárgyalja. A művészien illusztrált könyv egyrészt boncolási gyakorlati vezérfonal: az anatómia leíró ismertetése mellett, azzal szinte párhuzamosan a hangsúlyt a topográfiai tájékozódásra helyezi. Másrészt az orvostanhallgatót előkészíti az orvosi diagnosztikára és beavatkozásra, harmadrészt a gyakorló orvos számára nyújt topográfiai segítséget. A Funkcionális anatómiából megszerzett rendszeres morfológiai ismeretanyagot tájanként, kellő részletességgel foglalja össze, segítve ezáltal a szigorlati felkészülét. A végtagok tájanatómiai leírásával kezdődik, ezt követi a törzs, majd a fej-nyaki tájék. A könyvben használt nómenklatúra az 1980-ban elfogadott PNA módosítás (XI. Nemzetközi Anatómiai Kongresszus, Mexico City). Az új nómenklatúra mellett megjelenik a PNA New York-i módosítása, valamint a klinikai gyakorlatban még mindig használatos baseli (BNA) nómenklatúra. Kiemelt szerepe van a tájanatómiai viszonyok ismeretének a sebészi, műtéti beavatkozások segítségében, de nélkülözhetetlen egyéb orvosi tevékenységekben is, feltétlen segítséget nyújt minden orvos számára a morfológiai ismeretek rövid áttekintéséhez, hiszen "az emberi test szerkezetének komplex, szintetikus szemlélete az orvosi tájékozódás és mindennemű cselekvés alapja."
Ismeretlen szerző - Funkcionális anatómia
A tankönyv tartalmazza mindazokat a funkcionális anatómiai ismereteket, amelyek szükségesek az egészségügyi főiskolai képzés minden szakán ahhoz, hogy a hallgatók további tanulmányaikban megértsék és elsajátítsák a különbözô klinikai tárgyakat. Az összefüggések könnyebb megértéséhez az egyes szervek fejlôdését és fejlôdési rendellenességét is ismerteti. A legfontosabb szerkezeti és funkcionális kapcsolatok komplex szemléletének kialakítását segítendő rövid sejttani, szövettani, egyedfejlődési és humángenetikai alapismereteket is tartalmaz. Ezek az ismeretek és a 95 vázlatos (színes, ill. fekete-fehér) ábra hasznossá teheti a könyvet nemcsak az egészségügyi, de más főiskolák hallgatói, illetve az egészségügyi alap-, közép- és továbbképzésben résztvevők számára is. A könyv terjedelme, tömörsége révén orvostanhallgatók és orvosok érdeklődésére is számot tarthat, a régebben tanultak rekapitulálása céljából.
János Vajda - Atlas anatomiae
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Werner Kahle - Anatómia III.
A harmadik kötetben a kezdő nemcsak bevezetést kap az idegrendszer és az érzékszervek elemi szerkezetébe, hanem egyszerű és tömör formában bepillantást nyerhet a tudomány jelenlegi állásába is: az elektronmikroszkópia, a hisztokémia és az elektrofiziológia eredményeibe, valamint az immunhisztokémia és az autoradiográfia alkalmazásával nyert új kutatási eredményekbe.
Továbbá bemutatja az embrionális fejlődést és az agy működését is.
Ismeretlen szerző - A makroszkópos és mikroszkópos anatómia alapjai
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Ábrahám-Bende-Megyeri - Ábrahám Ambrus - Bende Sándor - Megyeri János - Anatómia - Élettan
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.
Vinay Kumar - Ramzi S. Cotran - Stanley L. Robbins - A pathologia alapjai
A patológia összeköti a klinikai gyakorlatot az alaptudománnyal és magában foglalja a betegségek okainak és mechanizmusainak tanulmányozását. A diagnózis felállításához a patológusok azonosítják a sejtek, illetve szövetek makroszkópos vagy mikroszkópos eltéréseit, valamint a testfolyadékok biokémiai változásait. A kötetben először az általános patológia alapelveit ismertetik a szerzők, majd rátérnek az egyes szerveket érintő, speciális patológiás folyamatokra. A könyv első kiadása az 1970-es években jelent meg, amit számos nyelvre lefordítottak. A 2008-ban megjelent nyolcadik kiadást már tíz nyelven olvashatják. Az igényes, szakmailag rendkívül magas színvonalú szöveg megértését a jól szerkesztett, gazdag illusztráció segíti.
Ismeretlen szerző - Orvosi biokémia
A tankönyv tartalmazza a legalapvetőbb biokémiai ismereteket, a szervezetet felépítő molekulák egyszerű leírásától a folyamatok szabályozásáig. A szerzők összefoglalták a gyakorlati orvostudományban is egyre nagyobb jelentőségű molekuláris biológiai ismereteket. Az orvostanhallgatókon kívül jó szívvel ajánljuk a könyvet azoknak az érdeklődő orvosoknak is, akik szakmájuk egy-egy problémájának megértéséhez szeretnék megismerni a molekuláris történéseket, vagy egyszerűen csak képet kívánnak kapni arról, hogy meddig jutott a biokémia az életfolyamatok megértésében azóta, hogy elhagyták az egyetemet.
Werner Platzer - Anatómia I.
Jelen könyv a háromkötetes Anatómia 1. tagja. E kötet tömörített áttekintést ad a mozgásszervrendszerről és a perifériás idegrendszer mozgásszervrendszert érintő topográfiájáról. E kötetben találhatók a mozgásszervrendszer ér - és idegképleteinek perifériás topográfiai viszonyai is.
Az első nagy rész, az Általános anatómia taglalja a test részeit, a sejtet, a szöveteket. A második nagy rész, a Részletes anatómia sorra veszi a törzs, a felső végtag, az alsó végtag, a koponya, a fej és nyak képleteit. Az anatómiai leírásokon túl megemlíti a lehetséges variációkat, s ahol szükséges, klinikai megjegyzéseket is fűz hozzá.
A képek és a szöveg egybevetése az anatómiai összefüggések bemutatását hivatott szolgálni. A könyvet nemcsak orvostanhallgatók, hanem az érdeklődő nagyközönség is haszonnal forgathatja.
Röhlich Pál - Szövettan
Harmadik, átdolgozott és bővített kiadás. Egy szakkönyv életében hét év jelentős idő, ami szükségessé teszi, hogy azt a tananyag és az oktatási szemlélet fejlődéséhez igazítsuk, tökéletesítsük. A könyv átdolgozott, bővített kiadása e követelményeknek tesz eleget, s remélhetőleg mégnagyobb sikert és keresettséget fog élvezni, mit az előző kiadások. Lényeges törekvése, hogy az alapvető tudásanyagon túl, a tudást mélyítő, szintetizáló lehetőséggel, módszeresen utaljon a szöveti struktúrák funkcionális vonatkozásaira, valamint a kapcsolódási pontokra a többi tárgy és a klinikum felé. A tankönyv 3. kiadása megőrizte az anyag eredeti szerkezetét. A szövettani vizsgálati módszerek és a sejtnek, mint a szövetek építőelemének ismertetése után az alapszövetek tárgyalása következik, melyet a szervek, szervrendszerek mikroszkópos anatómiájának ismertetése követ. Jelen kiadásban a szerzők tovább bővítették az apró betűs szakaszokat, részben az ismeretek elmélyítését szolgáló, más tárgyak felé utaló részletekkel (szürke háttér), részben új elemként az adott szövettani struktúra klinikai vonatkozásainak a felvillantásával (sárga háttér). A gyakorlati mikroszkópos munkában hasznos információkat tartalmaznak a kék hátterű apró betűs szakaszok. A képanyag (részben mikroszkópos felvételek, részben színes vázlatok) a szövettani részletek első látásra történő, vizuális megértését kívánja szolgálni. A bőséges illusztrációs anyag tovább bővült új fény- és elektronmikroszkópos felvételekkel, így a könyv egy szövettani atlasz feladatait is ellátja. A vázlatos rajzokból álló ábraanyag is jelentősen megújult. A könyv tudásanyaga a Semmelweis Egyetem Humánmorfológiai és Fejlődésbiológiai Intézet oktatói közösségének sok évtizedes oktatási tapasztalatából kristályosodott ki. A könyv elsősorban az egyetemi oktatás számára készült azzal a céllal, hogy az egészséges emberi szervezet mikroszkópos világába bevezesse az orvos- és fogorvostan-hallgatókat. Az első kiadás óta eltelt idő tapasztalata azt mutatja, hogy a könyvet szívesen forgatják szakbiológus-, állatorvos-hallgatók, továbbá egyetemi oktatók is.
Helmut Leonhardt - Anatómia II.
A második kötetben az Olvasó betekintést kap a belső szervek világába. Részletesen megismeri a keringési szervek, a vér és védekező rendszer, a légzőrendszer, a különböző mirigyek, az emésztőszervek, a vizeleti és nemi szervek, továbbá a bőr alapos felépítését, s utalást találhat ezek klinikai szerepére is.
Ismeretlen szerző - Összehasonlító anatómiai praktikum I-II.
Az összehasonlító (comparativ) anatómia a biológus- és biológiatanár-képzésben fontos alapozó tárgy, melyet egyetemeinken az első két év során oktatunk. Könyvünk megírásával az a célunk, hogy a hallgatóinknak segítséget nyújtsunk az anatómiai gyakorlatok elvégzéséhez, hogy ezeken a foglalkozásokon saját tapasztalataik alapján legyenek képesek megismerni az állatvilág főbb képviselőinek külső és belső testfelépítését, hogy lássák, az egyes állatok életmódja milyen bonctani (anatómiai) sajátoságokkal jár együtt, azaz a különböző fajok és csoportok hogyan alkalmazkodtak környezetünkhöz. Az állatvilágban tapasztalható óriási változatosság azonban egy hosszú, ma is tartó fejlődési folyamat, a kibontakozó leszármazási sorok, rokonsági kapcsolatok révén, és azokat egyben igazolva is, jelentős nyomokat hagyott az állatok felépítésében. Az összehasonlító anatómia eredményei ezért a molekuláris biológia technikák mellett ma is fontos bizonyítékai a filogenezisnek, ill. a törzsfejlődés egyes mozzanatainak.
Fonyó Attila - Az orvosi élettan tankönyve
A tankönyv első kiadását 1999-ben egy átdolgozott változat követte. Az angol nyelven megjelenő kiadással párhuzamosan készült a harmadik, átdolgozott és bővített kiadás. Két fejezet, az elektrokardiográfia és az energiaforgalom esetében változtak a szerzők (Kollai M. és Fonyó A.). Lényeges változásokon mentek át a jelátvitelről, a táplálékfelvétel szabályozásáról, a vérzéscsillapító mechanizmusokról, a vérkeringésről és a szívműködésről, a veseműködésről és az egyes belső elválasztású mirigyekről szóló fejezetek, de más fejezetekben is megjelentek az új kutatási eredmények. Az eddigieknél bővebben ismerteti a könyv a molekuláris biológia módszereivel nyert eredményeket és a genetikai hibák következtében megnyilvánuló funkcióváltozásokat. A tipográfiai változások valamennyi fejezetben az előzőeknél jobban emelik ki a tartalmat. Nagyobb hangsúlyt kaptak a klinikai utalások, amelyeket színes háttér jelez. Az előző kiadás ábrái (közel 500 ábra) számítógépes feldolgozásra kerültek. Új táblázatok beiktatása is segíti a megértést. Az irodalomjegyzék 2001-ig bezáróan korszerűsödött.
Dr. Tarsoly Emil - Mészáros Tamás - Funkcionális anatómia gyógytornász hallgatók számára
Az anatómiával kapcsolatos ismeretek az ókorba nyúlnak vissza, bár abban az időben még
nem voltak kifejezetten csak anatómiával foglalkozó orvosok. Az orvostudományban azóta
végbement, emberi távlatokban szinte felmérhetetlen fejlődés folyamatosan a specializáció
felé terelte a fejlődése menetét. Így ma már valóban léteznek kifejezetten csak az anatómiával
foglalkozó orvosok, illetve az anatómia átszövi a diszciplína minden ágát. Az egészségügy
szinte bármely területe igényli az ott dolgozóktól a nagyon pontos, folyamatosan frissen
tartott anatómiai ismereteket.
Jelen könyv elsősorban gyógytornászhallgatóknak készült. Számukra rendkívül fontos az
emberi test egzakt ismerete, tanulmányaik és később munkájuk során naponta kell ezirányú
ismereteiket gazdagítani, frissíteni.
A könyv hat nagy fejezetben tárgyalja az emberi test felépítését. Ezeken belül
leghangsúlyosabb és legrészletesebb természetesen a mozgásrendszer ismertetése.
Testtájanként ismerkedhet meg az olvasó a csontokkal, izmokkal, ízületekkel, ezek mozgás
közbeni funkciójával. A hat nagy fejezetet egészíti ki a magáról az anatómiáról mint
tudományról és az egyedfejlődésről szóló rész, illetve az anatómia történetét bemutató egység.
Thomas O. McCracken - Háromdimenziós anatómiai atlasz
Ez a könyv az emberi test anatómiájának első pontos és teljes, háromdimenziós, számítógépes rekonstrukcióval készített atlasza, melyhez CD-melléklet tartozik. A könyv csodálatos ábraanyagának elkészítése az USA Nemzeti Orvostudományi Könyvtára Visible Human Project elnevezésű programjának keretén belül a test több ezer keresztmetszeti képének digitalizálásával kezdődött. Minden egyes keresztmetszeti kép több száz elemének évekig tartó pontos azonosítását, leképezését új számítógépes modellező programok segítségével végezték. Ezzel a technikával sikerül megközelíteni az ideális anatómiai ábrázolásmódot, amely az emberi szervezet minden részéről valósághű képet nyújt.