Ajax-loader

“Az ​ötrészes “Útirajzok” két, leginkább izgalmas része (Az Északi-tenger és a Münchentől Génuáig) jelenik meg az irodalmi útikönyvek között Benedek Marcell csodálatos fordításában.
Heine 1824 és 1831 között utazta be Európát, majd vetette papírra élményeit. A romantika Európájának valós tükre a napló, benne a szellem örök jogairól elmélkedik, s a világot keresztes pókként dogmáival rabságban tartó egyház uralma és a nemesség üres dölyfje ellen lázad. A szabadság eszményének híve, írása politikai-esztétikai hitvallás is egyben, melynek hatása lángként futott keresztül a korabeli Európán, Párizstól Magyarországig, Itáliától Írországig. A leírásokat nevezhetnénk akár naplónak is, hiszen bennük elsősorban az élmények sorakoznak, a megismert tájak és emberek plasztikus leírásai, ugyanakkor az írói fotográfia mindvégig kiegészül a lejegyző emlékeivel, gyerek- és ifjúkori képeivel. A retrospektív láttatás valamint a kor- és kórkritika kettőse sajátos lüktetést ad a beszámolónak, nem véletlen, hogy az irodalomtörténészek szerint Heine írása fontos állomás az életműben, egyáltalán az alkotói tevékenységében; benne már megfogalmazódik a szabadságvágy, a forradalom várománya, a haladást dicsőítő elvárás, egyszóval mindazon szellemiség, amely miatt Heine már 1831-ben Párizsba emigrált, miután írásait Németországban nemkívánatossá tették." (a Kiadó)

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók