Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Az ​egyik legérdekesebb és legszokatlanabb Aliens-történet, amit az utóbbi időben olvastam.
A főszereplő E/1-ben mondja el a vele történteket. A regényben elmesélt vérfagyasztó kalandok sorozatának végső tanulsága engem arra ösztönöz, hogy a kilátástalannak és a reménytelennek látszó helyzetekben se adjam fel. Egyedül természetesen nem megy, társakra van szükség: olyanokra, akikben az ember megbízik, az életét is le meri tenni a kezükbe.


Rendbonto
3.5/5

Egész ​tűrhető kis alien könyv volt. Felüdülés volt pár eléggé elcseszett alien könyvhöz képest. A sztori nem rossz, az írói stílussal sem voltak gondok, viszont engem valahogy még sem tudott lekötni. Voltak benne részek, amik jobban érdekeltek, meg hogy mik történnek a szereplőkkel, viszont összességében nekem olyan üres volt, semmi extra. A főszereplőről valahogy mindig azaz elképzelésem volt, mintha egy kiégett magánnyomozó lenne, aki kőkeményem megmutatja mi a frankó. Lényegében ez is történt, hisz úgy irtotta az idegeneket, mint egy terminátor. A Weyland-Yutani Társaságot jó ötlet volt beleszőni a történetbe, de nagy meglepetést nem okoztak. Naná, hogy ők a rossz fiúk, így az elején lévő huzavonát, kicsit soknak találtam. A könyv vége meg olyan, mintha ez egy hosszabb sorozat bevezető része lett volna, ami nem volna baj, ha tényleg volna több része. Így viszont olyan befejezetlen a dolog.


Nem ​volt annyira elképesztően rossz, mint amit a második sorozattól eddig kaptam, de azért ez is elég gyenge.
Az idegenekhez ennek sincs túl sok köze, a Weyland-Yutani társaság van inkább a középpontban, innen próbálta megfogni a sztorit. Egy közepesen gyenge kriminek nevezném (bár inkább kettes fölé, mintsem hármas alá), de a legnagyobb gond nem is ez vele. Hanem az, hogy UNALMAS.

Nem tudok rá haragudni, nem árt ez a könyv senkinek, de megleszek nélküle a jövőben.

Pedig akár haragudhatnék is, mert vannak itt hibák:
-mindig is utáltam az E/1. elbeszéléseket
-ez a könyv is úgy tárgyalja az idegeneket, és az Aliens világához tartozó egyéb dolgokat (pl. a Weyland-Yutanit) rögtön az elején, hogy nem magyaráz meg róluk semmit. Úgy értem, ha valaki olyan veszi a kezébe, aki sem a filmeket nem látta, sem pedig egy ilyen könyvet sem olvasott, annak halvány gőze se lesz róla, hogy itt miről van szó.
-túl van írva… oké, hogy nyomozgatunk, de a könyv feléig gyakorlatilag semmi nem történik
-nagyon gyanúsan úgy írta meg, hogy folytatásszaga legyen

Hát, ennyi. Elolvastam az összes élient.


Rozsomak69
3.0/5

Nem ​volt egy végzetesen szörnyű élmény, de a logikai bukfencek és a saját világában hiteltelen történések miatt igen igen a gyengébbek közül való. SPOILER Az idegenekkel puszta kézzel verekedő emberek volt az egyik kedvencem. A miért kell álidegen támadást színlelni, ha tudnak igazit is csinálni ugyanilyen következményekkel a másik. SPOILER Nem szórakoztam rosszul, de nem tudnám nyugodt szívvel ajánlani, csak a magamhoz hasonló fanatikusoknak. :)


shertes
4.5/5

Végre ​egy olyan könyv a sorozatban ami nem a szokásos “unalomig rágott” klisék alapján közelíti meg az idegenek történetét. Korrekt könyv, nekem nagyon tetszett, több helyen írják, hogy lassú, vontatott, unalmas, stb. Hát engem magával ragadott, ezekből mit sem érzékeltem, az utolsó lapig sikerült bennem az érdeklődést fentartania. Mit is mondhatnék? Jó szereplők, Kramm egy túlélőterminátor de hihető mértékben még, Bjorn és felesége nagyon jó arcok voltak, bírtam őket, és a Társaság embere pedig megint egy “érdekes(?)” személy. Nagyon vártam, hogy kinyúljon… no komment. Azért nem adok rá 5 csillagot, mert ordít a folytatásért, szinte hihetetlen, hogy egyszer csak a cselekmény közepén vége lett. Szerintem a 2. sorozatban a legjobb könyv az Acéltojással vetekedve, a többi… sajnos feledhető. Még annyi tán, hogy falra mászom az E/1-es történetmeséléstől, de ebben a könyvben valahogy egy pillanatra sem zavart. Még több ilyet folytatást neki!


Akherón
5.0/5

Méltó ​lezárása a második sorozatnak ez a könyv, talán ez tetszett a legjobban a szériából.
Az indulásnál egy nyomasztóbb horrort kapunk, ami elég hamar átvált egy lazább, de jól megírt krimibe. Sokáig azt hittem, már nem is kapunk rendes xenokat. Szerencsére tévedtem, egy gyorsan kialakult csapat azért végigküzdi magát egy egész horda idegenen. A kötelezően feláldozhatóakon kívül minden karakter szerethetőre lett megírva, különösen a nagydarab Bjorn, aki puszta kézzel helybenhagyta az arcmászókat.
Sajnáltam, hogy az író nem zárta le a történetet, de a kevesebb néha több. A Társaság valószínűleg ezt is megússza, de legalább Braley kaphatott volna egy golyót.


qper
0.5/5

Ilyen ​irgalmatlanul szarul megírt könyvet is régen olvastam…
Borzalmasan ostoba karakterek, harmatgyenge történet, a dialógusok pedig… A harmadáig bírtam aztán feladtam…


Nem ​volt rossz, de kiemelkedő sem. A történet nagy részében nincsenek is idegenek, sőt a könyv egy jelentős részét egy nyomozás teszi ki. Amúgy van benne minden: szerelmi szál, családi tragédia, nyomozás, multi céges összeesküvés, idegenek stbstb.
Kedvenc karakterem a Bjorn nevű óriás gyilkológép, aki a maga egyszerű módján elpusztít mindent.
Unalmas délutánokra jó, de nem kihagyhatatlan olvasmány.


Pripyat
1.0/5

Mint ​Alien rajongó és könyv gyűjtő,örömmel kezdtem a számomra ismeretlen szerző történetébe. A story nagyon nehezen indul be,amikor már valamennyire kibontakozott akkor sem valami nagy durranás,a szereplők felejthetőek egyik sem ragadja meg igazán az olvasó fantáziáját. A végkifejlet,ahogy az egész könyv is gyenge ráadásul a legvégén sem derül ki,hogy végül is mi történik a “gonosz társasággal”. Persze az olvasó fantáziájára bízzák ami a legkönnyebb.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók