Ajax-loader

“A ​tojások recsegve összetörtek, a verebecskék egymás után kibújtak a fényes napvilágra. Öröm volt látni, ahogy sokasodtak a kisverebek, az egyik soványabb, a másik kövérebb, a harmadik közepes termetű, aztán egyszer csak ide-oda gurult a fészekben egy szuszogó, hájas veréb, ezért a többiek mindjárt el is nevezték Hájaskának.”
Mulatságos verébvilágról számol be Dzsiff, a verébnemzetség egyik vitéz tagja, de megismerkedünk Langaléta Lábúval, akinek minden szalmakazalból kilóg a lába, Csirr-rel, aki hátrafelé repül, és fel szeretne jutni a Holdba, Fütyörésző Gyalogossal és nem utolsósorban Drága Urammal, aki mindenkit így szólít meg, hogy bölcsességeit, fontos gondolatait továbbadhassa. Mert furcsa népség a verebecskék világa. Kicsit mintha az emberekre is hasonlítanának. Utóvégre ember írt róluk, és nem fordítva, bárhogy mesélik magukról a verebecskék, hogy az iskolában jobb tanulók, mint a gyerekek, jobban is tudnak rajzolni a hóban, arról nem is beszélve, hogy Csipogó, aki nagy hírre tett szert, hogyan hagyta ott a névjegyét mindenen, még az ember használta tárgyakon is… A vidám, szatirikus hangú történetet a bolgár irodalom egyik kiemelkedő alkotója, Jordan Radicskov írta – ő maga illusztrálta is -, és Király Zoltán fordította a magyar gyerekek örömére.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók