Ajax-loader

Az ​író vallomása:
“Naponta,óráról órára döntésekre kényszerülünk. Kisebb vagy jelentősebb ügy, észlelik mások, vagy elsikkad előttünk, majdnem egyre megy. Az sem perdöntő: tisztességesen vagy tisztességtelenül válaszolunk-e a sokféle kihívásra. Környezetünk szemet huny, hiszen saját szabadságát vásárolja meg így. Valójában mindent lehet, mindent szabad.
Könnyen feledjük, hogy minden tettünk mögött ott bujkál egy elveszőfélben levő fogalom :az erkölcs, s hogy ezt éppen tetteink révén, minden lépésünkkel tehetnénk a saját erkölcsünkké. Így válunk azokká, akik évtizedeken át csaltak, hazudtak, meghátráltak, elárulták a társaikat és a hitüket. Vagy éppen átgondolt, felelős lépéseikkel váltak önmagukká.
Mindenki megúszhatja az életét szembesítés, szembesülés nélkül. Végtelenül kétes értékű szabadság korában élünk. De egyszer valami véletlenül mégis elénk robbantja mindazt, amiért addig nem kellett felelnünk. Ilyenkor politikai tetteinktől szerelmeinkig minden hirtelen fontossá, életfontosságúvá válik.
Mondjuk, a halálos fenyegetéssel szemben.
Erről szól ez a könyvecske.”

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók