Ajax-loader

Ha ​hűek akarunk lenni az igazsághoz, Georges Bizet is az egy-, legfeljebb kétműves zeneszerzők közé tartozik. A Carmen mindenütt a legismertebb és a legkedveltebb művek, az operatörténet legnagyobb sikerdarabjainak egyike; az Arles-i lány kísérőzenéjéből készült két zenekari szvit is integráns része a koncertprogramoknak, rádióműsoroknak.

De mit ismer a közönség – általában – e két művön kívül Bizet-től? Hébe-hóba egy-egy operaáriát a Gyöngyhalászokból vagy a Dzsamiléből, minden szökőévben egyszer a C-dúr szimfóniát, még ritkábban a Gyermekjátékokat – ennyit hallhatunk a mester darabjai közül. Pedig többet érdemelne. Például megérdemelte volna, hogy már régebben is akadjon magyar zeneíró, aki monográfiát ír róla, s ne csak halálának századik évfordulója legyen az alkalom, mikor ez az első magyar szakmunka életét és munkásságát a közönség elé viszi.

Igen, Németh Amadé könyve az első Bizet-monográfia. A nagy késedelmet kiegyenlíti a mű alapossága. Első részében a mester életútját kíséri végig, bő idézetekkel Bizet leveleiből és írásaiból, a kortársak visszaemlékezéseiből és a korabeli kritikákból. A második része az életművet tárgyalja, igen alaposan és minden fontos műre – operákra, szimfonikus alkotásokra, zongoradarabokra és dalokra – kiterjedően.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók