A ​nagy szövetségi érdemkereszt

Walter Schellenberg - Walter ​Schellenberg emlékiratai
"...Büszkeséggel ​léptem be új, a technika minden rafinériájával felszerelt dolgozószobámba. A nagy íróasztal mellett egy gördíthető asztal is állt, több telefonkészülékkel és mikrofonnal. Láthatatlanul a falba építve, az íróasztal alatt és a lámpában lehallgatókészülékeket helyeztek el, minden társalgást, zajt önműködően felvettek és rögzítettek. Az ablakokon jól látható kis drót négyszögek: elektromos biztonsági felszerelések, amelyek este, távozás előtt bekapcsolva biztosították az ablakokat, a páncélszekrényeket és az iroda különböző bejáratait. A fotocellákkal biztosított termek puszta megközelítése önműködően teljes riadót váltott ki, amire másodperceken belül ott termett a fegyveres őrség. Íróasztalom olyan volt, mint egy kis erődítmény: beleépítve két géppisztoly, amelyek csövei az egész termet elárasztották golyóval. Mihelyt kinyílt a terem ajtaja, a csövek önműködően a belépőre irányultak. Veszély esetén csak egy gombot kellett megnyomnom, és a két fegyver tüzet nyitott. Egy másik gomb megnyomásával egyidejűleg egy szirénát szólaltathattam meg, amire az őrök a ház minden ki- és bejáratát bezárták. Szolgálati kocsimból huszonöt kilométer távolságra telefonálhattam, titkárnőimnek távbeszélőn diktálhattam. Ha idegen országba mentem kiküldetésbe, a parancs szerint egy műfogat kellett betétetnem, amely kellő mennyiségű ciánkálit tartalmazott ahhoz, hogy engem harminc másodpercen belül megszabadítson az ellenség kezéből. Ezenkívül egy nagy kékköves pecsétgyűrűt hordtam, a kő alatt egy további ciánkapszulával."

Cseres Tibor - Felhők ​fölött száll a sas...
Öles ​betonvasak dőltek a vízmerő hely kávájának, hogy kéznél legyenek a hajnali jégtöréshez, mert éjente mindennap arasznyira befagyott a kút. Reggeli szürkülettel a konyhára kiparancsolt hadifoglyok ezekkel a hegyes végű vasakkal körbeállták a vízmerő helyet, s az éjszaka megkövéredett jeget minden meglévő, tehát maradék erejükkel döfködni kezdték, hogy a szakácsok számára kimerhessék a habos vizet. Abból a korai merítésből egyedül Novikov kapitány kapott mosdóvizet, mert az őrlegénység is meg a hadifoglyok is hóval tisztálkodtak - mostak kezet és arcot. Már akinek a dermesztő hidegben igénye maradt efféle tisztálkodásra. Az éjszakai hideg harminc fok alá süllyedt mindig, s a nappali fagy sem enyhült tizenöt-húsz fok fölé. Thormay Béla naponta, sőt óráról órára figyelte az idő szigorát, köpenyhajtókáján megőrizte a tavaly nyáron Budapesten szerzett kicsi hőmérőt. Ezt a német ipar gyártotta frontkatonák számára. A konyha érdekében betonvasakkal szorgoskodó magyar katonák eleinte még teát is kaptak, de úgy a második-harmadik héten már csak a híg kásaleves készítéséhez (no meg a táborparancsnok mosakodásához) meregették a jeges vizet.

P. N. Lascsenko - Harcról ​harcra
A ​322. „Zsitomíri” lövészhadosztály harci útjának, pontosabban két dátum – 1943. augusztus és 1944. július – közé eső harcának a krónikája ez a könyv. Az első dátum azt jelzi, hogy a kurszki csata össztüzei épp hogy elhallgattak, s a második: a szovjet csapatok a Visztula menti mezőkre léptek. A szerző az említett két időpont közötti időben a parancsnoka volt a hadosztálynak, s az eseményeket, de mindenekelőtt a résztvevők tetteit, életük mindennapjait kívánta megörökíteni. Erről a következőket mondja: „A hősök tetteit, e tettek véghezvivőit a hajdani bajtársak és parancsnokok életük végéig megőrzik emlékezetükben. Gondolom, talán az olvasók sem róják fel hibának, hogy időnként részletesen szólók, hogy jobban megered a nyelvem, amikor az egész hadosztály harctevékenysége szempontjából oly jelentéktelennek látszó történetekre emlékezem… éppen ilyen cselekedetek jellemezték a legjobban az egységek és alegységek egész személyi állományának támadó lendületét és lelkierejét, hiszen soraik között a hősiesség valóban tömegjelenség volt.” Szép és tanulságos olvasmány a Nagy Honvédő Háború harci útját megjárt szovjet emberek hősi tetteiről, áldozatvállalásairól.

Christine Arnothy - I ​am Fifteen and I Do Not Want to Die
The ​compelling and moving narrative of a young girl caught by the tides of marching armies during the siege of Budapest in 1945. Told with calm compulsive force, and with an intimacy and maturity that defies the author's youth, I am fifteen is a poignant coming-of-age memoir, and a remarkable tale of ordinary lives destroyed by war. Budapest in early 1945: the siege - which was to kill some 40,000 civilians - raged around Christine Arnothy, her family and the various inhabitants of their building. Hiding in cellars, venturing out in a desperate search for food and water only when the noise of battle momentarily receded, they wondered if the Germans from the West or the Russians from the East would be victorious and under which they would fare best. Praying she would survive, and mourning the loss of some of her fellow refugees, Christine found solace in her writing - in pencil on a small notepad in the cellar - and dreamt of becoming a writer at the end of the war. Her subsequent adventures include a dramatic escape over the frontier into Austria, to Vienna and freedom (or so she imagined); then the difficult decision to leave her parents in an Allied refugee camp, while she searched for a new life in Paris.

Kemendy Géza - Harctéri ​emlékeim, 1942-1943
Kemendy ​Géza sármelléki kántortanító, tartalékos zászlós (majd hadnagy) a magyar királyi 17. honvéd gyalogezred II. (csáktornyai) zászlóaljának vonatparancsnokaként vett részt 1942/1943-ban a 2. honvéd hadsereg keleti hadszínterén vívott küzdelmeiben. Harminc évvel később, 1972-ben papírra vetett visszaemlékezése - mely fennmaradt háborús levelezésének és fényképeinek felhasználásával készült - az 1942. márciusi bevonulásától 1943 májusáig terjedő időszak eseményeit öleli fel, emléket állítva a 17/II. zászlóalj hősi halált halt, eltűnt, vagy megsebesült katonáinak Kemendy zászlóalja a nagykanizsai hadosztály élén nyomult előre az 1942 június 28-án indított tyimi áttörés során, és mind ekkor, mind a Don partján, Kosztyenkinél 1942 augusztusában vívott hídfőcsatákban súlyos veszteségeket szenvedett. Miután 1943. január 26-án az utolsók között hagyta el a Don menti védőállásait, az utóvédharcok és a visszavonulás során, a szovjet bekerítést többször áttörve további jelentős veszteségek érték. 1943 tavaszán a 17/II. zászlóalj állományának alig ötöde térhetett csupán haza.

Hiroo Onoda - No ​Surrender
In ​the spring of 1974, Second Lieutenant Hiroo Onoda of the Japanese Army made world headlines when he emerged from the Philippine jungle after a thirty-year ordeal. Hunted in turn by American troops, the Philippine police, hostile islanders, and successive Japanese search parties, Onoda had skillfully outmaneuvered all his pursuers, convinced that World War II was still being fought and that one day his fellow soldiers would return victorious. This account of those years is an epic tale of the will to survive that offers a rare glimpse of man's invincible spirit, resourcefulness, and ingenuity. A hero to his people, Onoda wrote down his experiences soon after his return to civilization. This book was translated into English the following year and has enjoyed an approving audience ever since.

Göcsei Imre - A ​szögesdrót mögött: egy hadifogoly naplójából
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

K. Sz. Moszkalenko - A ​délnyugati irányban I-II.
Kirill ​Szemjonovics Moszkalenko, a Szovjetunió marsallja, a honvédelmi miniszter helyettese a Nagy Honvédő Háborúban hadseregével mindvégig a legveszélyesebb arcvonalakon harcolt. A béke éveiben a Moszkvai Katonai Körzet parancsnoka, majd a rakétacsapatok főparancsnoka volt. A XX. kongresszus óta tagja az SZKP Központi Bizottságának. Érdemeiért és bátorságáért magas kitüntetésekben részesült. 1943-ban és 1978-ban megkapta a Szovjetunió Hőse címet. Hat alkalommal tüntették ki Lenin-renddel, öt ízben a Vörös Zászló Érdemrenddel, kétszer a Szuvorov-érdemrend I. fokozatával és a Kutuzov-érdemrend I. fokozatával. Moszkalenko marsall háborús memoárja érdekfeszítő olvasmány. Az ütközetek monumentális tablójával párhuzamosan megrajzolja a nagy háború kiemelkedő hadvezéreinek és személyiségeinek alakját is. A magyar olvasó számára külön érdekessége a könyvnek, hogy szerzője volt a voronyezsi áttörés szovjet hadvezére. Moszkalenko marsall visszaemlékezése megindítóan őszinte tanúságtétele egy páratlanul gazdag és küzdelmes életnek.

Viljo Saraja - Megváltott ​ország
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.

B. Molnár Edith - A ​fényt követve
"Azonossá ​teszem magam a magyar forradalommal és annak hőseivel, akik az utcán, vagy a megtorlás által haltak hősi halált. Hálával és köszönettel adózom azért, amit az ő rendíthetetlen kiállásuk és megrendíthetetlen becsületük állított elénk. Bocsánatot kérek mindenki nevében a nép haragja által embertelenül megalázott ávós-tisztek leszármazottjaitól, és úgy érzem, nekik is szembesülniük kell az igazsággal, hogy megkönnyebbüljenek saját múltjuk súlyától. Toleranciára kések fel minden magyart az összefogás érdekében a nemzetért, mert csakis egyetemes magyar kultúra létezik - határok nélkül." Részlet az Előszóból - B. Molnár Edith

Kovács Péter - Törmelék
Emlékirat ​a huszadik századból. A Törmelék a második világháborútól a nyolcvanas évekig öleli fel egy család történetét. Nagyvárad, Budapest és Székesfehérvár az elbeszélés állomásai. A nagyváradi életnek a háború vet véget, s kényszeríti a család tagjait Budapestre, s arra, hogy hatvanas évekig „egy csomóban” keressék a megélhetés módjait, viseljék a diktatúra mindennapjait, legyenek tanúi egy polgárcsalád csendes anyagi – de semmikor sem szellemi – romlásának. A meleg hangú, szépírói nyelven írt visszaemlékezés kiemelkedik a hasonló írások közül: Nemcsak megformálása teszi érdekessé, hanem az a tény, hogy az író a nagybátyja, Pilinszky János mellett, az ő fizikai és még inkább szellemi társaságában nőtt fel, hogy később Fehérváron élje felnőtt életét művészettörténészként. A Törmelék nagyobb részben a Pilinszky, kisebb részben a Kovács család története: figurák, történetek, helyszínek és mindezek háttereként a történelem, amelynek nap mint napi jelenlétére gyakran csak utólag döbben rá a visszaemlékező.

Ethel Tolansky - Helena Scott - Krisztus ​a haláltáborban
E ​mű Johann Gruber (1889--1944) osztrák katolikus pap, illetve Jacques Bunel (1900--1945) francia kármelita szerzetes életútjával ismertet meg. Mindketten a rettegett mauthausen-guseni koncentrációs táborban vesztették életüket, lelkipásztori működésükön túl rabságuk utolsó hónapjait is a felebaráti szeretetnek szentelve. Szenvedésüket nyomon követve megismerhetjük a náci hatalom módszereit -- "alulnézetből" közelítve a történelmi eseményekhez. Tanúságtevő helytállásuk azt példázza, hogy a jótékonyság, a részvét és az önmegtagadás keresztény erényei a világháború poklában, a legembertelenebb körülmények között is ott munkáltak emberekben. Johann Gruber és jacques Bunel személyében a katolikus egyház XX. századi történetének két hősies lelkületű vértanúja lép elénk. (Zsille Gábor)

Ercsey Gyula - Farkasok ​árnyékában
Sok ​utat jártam végig az uráli lágerekben, ahol felváltva hittem és hitetlenkedtem. Éltem városban, erdőben... Gyászoltam, temettem. Koldultam, loptam, kiraboltam egy bakterházat, de a reményt nem adtam fel soha, és bár sokáig nem értettem az Isten szerepét a lágerekben, mégis megmaradtam. Hogyan csináltam? Sehogy! Azaz mégis volt valami megtartó erő a legbenső énem legmélyén... Szabad voltam! Volt egy magánvilágom, ahol a magam ura voltam, ahol szabadon gyászoltam, szabadon ünnepeltem, és néztem a jövőbe, mert csak előrenéztem. Mindig csak előre. Nem mondhatom, hogy egyhangú volt az életem. A sors sokféle helyzet fürdőjében mártott meg. Az élettől - később - sok mindent kaptam ajándékba, sokszor újjá születtem. Sikereimet kudarcok ellensúlyozták, hogy el ne pimaszodjam, mert azért ez is megesett. Ercsey Gyula

Winston S. Churchill - Closing ​the Ring
One ​of the most fascinating works of history ever written, Winston Churchill’s monumental book The Second World War is a six-volume account of the struggle of the Allied powers in Europe against Germany and the Axis. Recounted through the eyes of British Prime Minister Winston Churchill, the Second World War is also the story of one nation’s singular, heroic role in the fight against tyranny. Here you will find pride and patriotism in Churchill’s dramatic account and with reason--having learned a lesson at Munich that they would never forget, the British refused to make peace with Hitler, defying him even after France had fallen and it seemed as though the Nazis were an unstoppable force. Churchill shows in Volume Five, Closing the Ring, the Allied forces going on the offensive. Mussolini falls, Hitler is besieged on three sides, and the Japanese find it near impossible to maintain a grip on the territories they had recently overtaken. Stalin, Churchill, and Roosevelt work towards keeping their uneasy partnership moving in concert and much of this volume is dedicated to describing the intricate negotiations that went on to sustain this partnership toward one single end goal. Churchill won the Nobel Prize for Literature in 1953 in part because of this awe-inspiring work.

Vaszary János - Zörgetik ​az ajtót
Vaszary ​János író, színházigazgató és felesége, Muráti Lili, az ünnepelt színésznő életébe 1944-ben beleszólt a Történelem. Menekülnek a háború és a szovjet tankok elől, de autójuk elromlik. A Vörös Hadsereg összezárja a Budapestet körülvevő katonai gyűrűt. A házaspár a fővárosban reked. Ettől kezdve egészen 1946 tavaszáig életük egyetlen nagy menekülés: fél tucatszor a GPU fogságába esnek, közel kerülnek a kivégzéshez, a megerőszakoláshoz. Mindezeket és még sok hihetetlen kalandjukat végigszoronghatjuk ebben az önéletrajzi írásban, miközben reménytelenül, a puszta létért küzdve menekülnek az országból. Vaszary János könyve tulajdonképpen nem más, minta régi Magyar Királyság, s a vele egyet jelentő úri osztály végső pusztulásának bemutatása. A Zörgetik az ajtót emlékirat, olyan emlékezés, ami komoly és súlyos történelmi igazságokat hordoz. Minden idők egyik legizgalmasabb könyve. Letehetetlen, élvezetes olvasmány

Erdélyi Hajnal - Emlékkönyv ​az Operaház óvóhelyéről
A ​második világháború budapesti borzalmai egy gyermek, egy aprócska kishölgy szemével. Talán így jellemezhető a legmarkánsabban e kötet, melyet az olvasó a kezében tart. Az Emlékkönyv egy személyes visszaemlékezés, naplóhoz hasonló mű Erdélyi Hajnalka tollából, melynek a középpontjában élete kulcsszereplője, a Magyar Állami Operaház áll. Kronologikusan felépített történet bontakozik ki benne, a boldog gyermekkortól, korai színházi élményektől, kedves anekdotáktól kezdve. A nyugodt és gondtalan időkkel egy síkban azonban érezhető a borzalmak kezdete, a háborús idők szele, amint a történelem lassan átformálja mind az Operaház, mind a történetben szereplő család életét. A Magyar Állami Operaház 1884-es megnyitása óta egyet jelent a kultúra megtestesítőjével, a pompás épületben eltöltött szórakozással, kikapcsolódással. A nézőtéren túl, a színpad oldalán a dolgozók nyüzsgő, varázslatos életével ismerkedhetünk meg egy nagyon élénk, személyes impressziókkal átitatott leírás segítségével. Olyan különleges nézőpontból láthatjuk az 1940-es évek magyar kultúréletét és szereplőit, melyet csak egy gyermeki emlékezet tudott így megörökíteni. A korszak híres és elismert művészei jelennek meg előttünk eddig kevéssé ismert - sok esetben kacagtató - történetekben. A mű azonban a legsötétebb korszakba lép át. 1944 decembere és februárja között a világháború elérte Magyarországot, és sem Szálasi, sem Hitler nem volt hajlandó nyílt várossá tenni Budapestet, így megmentve a pusztulástól. A könyv ezen oldalain összemosódnak személyes tragédiák Magyarország tragédiájával. A kislány és édesapja borzalmas események után az utolsó polgári személyként sétálhatott át gróf Széchenyi István legnagyobb művén, a nemzet egyik legdicsőségesebb alkotásán, a Lánchídon. A remekmű felrobbantott romjait pár hétre rá már szomorúan mosta a jeges Duna vize. Erdélyi Hajnalka az Operaház óvóhelyén vészelte át e szörnyű napokat a színház és kultúra legnagyobbjaival. A műben éles kontraszt jelenik meg: a kultúra építői, a nemzet tényleges alkotói egy pincében szorongva írtak és festettek a gyermek Emlékkönyvébe, eközben pedig a budapesti utcákon véres és gyilkos harcok közepette elpusztult mindaz, amit a magyar nemzet évszázadokon át felépített.

Johanna Ruth Dobschiner - Életre ​választott
A ​zsidó származású írónő bensőséges hangú visszaemlékezéseiben számol be a II. világháború alatt átélt viszontagságairól. Szülei és két bátyja odavesztek a náci haláltáborokban, ő azonban csodálatos módon életben maradt. Istenfélő holland családok rejtegették és adták kézről kézre, életük kockáztatásával. Későbbi életének meghatározó élményévé vált az a hősies szeretet, amely nem habozott életét adni azért, hogy ő élhessen.

Kováts Judit - Megtagadva
_„A ​múlttól nem lehet szabadulni. Szembe kell vele nézni.”_ A történet 1942-ben kezdődik. A kamasz Somlyói Anna és barátnői nem a háborúval vannak elfoglalva, hanem inkább a szerelemmel. Eleinte Horthy Miklós fiába, a fiatal és fess repülőtisztbe szerelmesek, fényképét titokban maguknál hordják. Ám a plátói rajongás után az utolsó gimnáziumi évek meghozzák Anna számára az igaz szerelmet egy gyerekkortól ismerős fiú, András személyében. Sajnos azonban ez a szerelem beteljesületlen marad, mivel a közelgő háború elszakítja őket egymástól. A front közeledtével az emberek egyre több időt töltenek a földalatti búvóhelyeken, a lányokat a családok minden létező trükkel igyekeznek elrejteni a szovjet katonák elől: Anna hosszú hetekig megússza, ám egy napon mégis elkapják, attól fogva rendszeresen, szinte naponta megerőszakolják. Később pedig elviszik ,,jóvátételi munkára" is, ahonnan hetek múlva sikerül megszöknie. Kováts Judit az ,,oral history" elkötelezett művelőjeként hosszú éveken keresztül készített interjúkat szemtanúkkal a háborúról, a frontról, az orosz megszállásról, majd a kuláküldözésekről, a kollektivizálásról. A huszonhárom személlyel készített, közel száz órás anyag egyik fontos forrása lett a regénynek, melynek témája a második világháború, narrátora pedig egy nyolcvanöt éves asszony, aki '44-ben érettségi előtt álló diáklányként élte át az eseményeket. Az írás az ő kettétört életén keresztül mutatja meg a háborút úgy, ahogy a levéltári forrásokból és történelemkönyvekből sohasem ismerhetjük meg. Somlyói Anna fiktív személy, azonban minden, amit elmond megtörtént, igaz esemény. A dokumentarista látásmód minimalista stílust eredményez, Kováts csak láttatja az eseményeket, mintegy elénk tárja a valóságot, a tanulságokat nekünk kell levonnunk. A tények makacs dolgok: az események kommentárok nélkül követik egymást, a tettek beszélnek az elvek helyett. Mindenki a végsőkig redukált létben igyekszik életben maradni, vagy épp egy aprócska előnyt kicsikarni magának, amely lehet, hogy éppen az életet jelenti. A múlttal való szigorú szembenézésre sarkall ez a könyv, és bár olvasmányként is izgalmas, érdekfeszítő alkotás, jelentősége túlmutat az irodalmon.

Aharon Appelfeld - Egy ​élet története
"Néha ​elegendő a dohos szalma bűze vagy egy madár vijjogása, hogy belehajítson a messziségbe, önmagam feneketlen mélységébe." Aharon Appelfeld, az író vall így, aki a második világháború kitörése idején hétesztendős volt, egy asszimilálódott csernovici zsidó család gondosan óvott, Ervin nevű kisfia. Gyerekkora egyetlen éjszaka leforgása alatt ért véget. Édesanyját németek és románok mészárolják le, halálsikolyát maga is hallja. Amikor a gettóban töltött hónapok és az ukrán sztyeppéken átvezető halálmenet végén megérkezik a lágerbe, apjától is elszakítják. Ervinnek ekkor sikerül megszöknie - bemenekül az erdőbe. A magányos kisfiú, akit csak állatok vesznek körül, elrejtőzik az erdő mélyén, de aztán megindul az esőzés, és egyre erősödik a hideg. Ervin parasztházakba kopog be, és keresztény árva gyereknek adja ki magát. Hamarosan csaknem teljesen elfelejti szülei arcát, hajdani otthonát. A háború hat hosszú-hosszú esztendeig tart. Befejeződése után a fiú egy darabig ideiglenes táborokban él, ahol csalók, csempészek és tolvajok dolgoztatják az odasodródott gyerekeket. Aztán egy szép napon egy hajó Palesztinába viszi. Egyedül, nyelvtudás nélkül érkezik a tizennégy éves kamasz, aki mindenét elveszítette, akinek mindent elölről kell kezdenie. Ebben a megrendítő, bölcs és költői műben Aharon Appelfeld mai szemmel tesz tanúságot életének arról a szakaszáról, és az azt követő harcról, amelyet az emlékezés vív a feledéssel, a beszéd a hallgatással. Ez a könyv a zsidó irodalom egyik igazán nagy alkotása.

Szegedy-Maszák Marianne - Csókolom ​a kezét
Az ​1955-ben, Washingtonban született Szegedy-Maszák Marianne – felmenői révén – olyan történet birtokosa, ami a „legszélesebb nyilvánosság magánügye”. A Libri Könyvkiadó által megjelentetett „Csókolom a kezét” című kötet angol nyelvű változata tavaly jelent meg New Yorkban. A magyar változat a magyar könyvpiac tavaszi szenzációja kell, hogy legyen. A cselekmény – az írónő vállalása szerint – a szülők szerelmének történetét mutatja be 1940 és 1947 között. Természetesen ennél sokkal többről van szó, hiszen nem lehet hét évre szűkíteni egy olyan pár történetét, ahol a leány nagyapja Weiss Manfréd, apja Kornfeld Móric, nagybátyjai között ott találjuk Chorin Ferencet, nagynénjei között pedig a Herczog családból is akad mutatóban. A Szegedy-Maszák ág sem kevésbé érdekes, bár a szerző mintha kevesebb információt csepegtetne. És akkor még nem beszéltünk a konkrét történelmi háttérről, aminek mindkét család elszenvedője (nagyban) és alakítója.