A rendőri munkát korszerűsíteni kell, határoznak Pel felügyelő főnökei Párizsban. Több számítógépre, több szociológusra van szükség, és legfőképpen több csapatmunkára. Párizsban bizonyára, gondolja Pel, de neki, a tősgyökeres burgundinak az a véleménye, hogy az ő területén elég csapat van már – igaz, ezek bűnözőkből állnak. A város két bandafőnöke benne volt a két legfrissebb, még felderítetlen erőszakos cselekményben (egyikük mint áldozat); és talán ide tartozik a harmadik rejtélyes eset is, a Jégszekrény éjszakai támadássorozata.
Ráadásul Rensselaer, a környék leggazdagabb üzletembere eltűnik. Hamarosan megérkezik ugyan a váltságdíjat követelő levél, csakhogy ennek feladója a rendőrség nem éppen olajozott csapatmunkája következtében kereket old. És felmerül a gyanú, hogy nem is emberrablásról van szó, hanem gyilkosságról.
Rensselaer felesége, lánya és veje csöppet sem izgatja magát a családfő eltűnése miatt. És azok sem, akik Rensselaernek dolgoztak az átalakított régi apátságban, ahol az üzletember passzióból lovakat és egy falka kopót tartott: a vadász és a felesége, valamint a vadászinas és a süketnéma algériai mindenes. Az egyetlen, akin a nyugtalanság jelei mutatkoznak, Archer, Rensselaer kedvenc kopója …
Miközben Pel felügyelő fényt derít a szövevényes ügyre, eldőlni látszik egy másik fontos kérdés is: sikerül-e Evariste Clovis Désiré Pelnek, a magánembernek – no nem a dohányzásról leszokni, hanem – meghódítani Madame Faivre-Perret-t?
Kapcsolódó könyvek
Agatha Christie - Gyilkosság meghirdetve
Agatha Christie minden idők legnépszerűbb krimiírója. Példátlanul magas, több mint 2 milliárdos példányszámban nyomtatták ki műveit. A bűnügyi regények valóban egyetlen és igazi királynője...
Agatha Christie Gyilkosság meghirdetve
Ki akarna előre reklámozni egy gyilkosságot? Meglepő módon mégis ez a hirdetés jelenik meg a Gazette napilapban: "Ezúton tudatjuk, hogy október 29-én, pénteken du. fél hétkor a Little Paddocksban gyilkosság lesz elkövetve. Minden külön értesítés helyett." Ez meglepi a városka lakóit, de feltételezik, hogy valamiféle tréfáról van szó. Éppen ezért sokan felbukkannak a megadott partin, egy rejtélyes gyilkosos mulatságra számítva. De a legnagyobb megdöbbenésre, amikor kialszanak a fények, tényleg elkövetnek egy gyilkosságot. Az áldozatot senki sem ismeri, és a helyi rendőrség tanácstalan. Szerencsére Miss Marple éppen a környéken jár...
Agatha Christie - Mrs. McGinty meghalt
Hercule Poirot elégedetten tart hazafelé. A Vieille Grand'mere-ben a vacsora ismét kiváló volt. Otthon pedig kedves ismerős várja: Spence főfelügyelő. Sajnos egy nagyon unalmas gyilkossági ügyben kéri a segítségét. Egy nyomorult öregasszonyt csaptak agyon pár fontért, megvan a gyilkos is, sőt már el is ítélték. Az albérlő, James Bentley tette. Azaz Spence főfelügyelő szerint mégsem. Poirot kíváncsiságát sikerül felkeltenie: nincs ugyanis semmi bizonyítéka, csak a pszichológia. Bentley nem olyan, amilyenek a gyilkosok szoktak lenni.
Poirot útra kel tehát, és leköltözik Broadhinny falujába, ahol Summerhayesék házában kap szállást és ellátást. A hatalmas, huzatos szobák és a förtelmes étel sokat segít neki, hogy igyekezzen minél gyorsabban megoldani a rejtélyt. Segíti ebben Mrs. Ariadne Oliver, a népszerű krimiszerző is. Kiderül, hogy halála napján Mrs. McGinty papírt és tintát vásárolt, hogy levelet írjon egy bulvárlapnak. Amikor pedig Poirot élete is veszélybe kerül, már biztos benne, hogy jó nyomon jár.
A regény - más kiadónál, más fordításban - _Mrs. McGinty halott_ címen jelent meg.
Agatha Christie - A barna ruhás férfi
Anne Beddingfeld igazi kalandregény-hősnő: merész, önálló, szép és félárva. Egy baja van csak, a faluban, ahol él, kaland csak a filléres regényekben és a moziban terem. Édesapja halála után azonban Londonba kerül, és tanúja lesz, amint egy férfi ijedtében a földalatti síneire esik és meghal. A halál beálltát megállapító orvos pedig elveszít egy cédulát. De a cédulának naftalinszaga van, mint a halott kabátjának! Mit jelenthet az öt számjegy és a két szó a papírszeleten? És miért akart megnézni a halott egy Temze-parti házat, amit tulajdonosa, Sir Eustace Pedler, bérbe kíván adni? Amikor aztán egy meggyilkolt nőt találnak ebben a házban, Anne akcióba lendül. Nem zavarja, hogy egyedül van, hogy koldusszegény, a gyilkossággal vádolt, titokzatos "barna ruhás férfi" nyomába veti magát. Nyomoz a tetthelyen, a Malomházban, Londonban, óceánjárón, Dél-Afrikában. Megismerkedik egy parlamenti képviselővel, egy társasági szépasszonnyal, Race ezredessel és egy titkárral, aki a Borgiák fő méregkeverője lehetne külseje alapján.
Agatha Christie fiatalkori, könnyed, szellemes kaland-krimijében persze senki sem az, akinek látszik...
Szerb Antal - A Pendragon legenda
Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az Earlnek az ifjú tudóssal.
Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázsos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében.
A Pendragon legenda Szerb Antal sokoldalú tehetségének sajátos kifejezője. A homo ludens, a játékos ember, aki kirándul saját szférájából a tudománytól legtávolabbra eső könnyű, szórakoztató irodalom műfajába, és megtölti azt szellemének fényével, bebizonyítja, hogy fantasztikus és bűnügyi regényt is tud írni, sőt jobbat, mint ennek a műfajnak az iparosai. Mert ő közben magas színvonalú irodalmat is közöl, és bírálja, kinevetteti azt a sznob angol úri társaságot, mely oly nagyon fogékony a misztikumra. S ezzel tulajdonképpen ezeknek a műfajoknak a paródiáját adja.
Agatha Christie - No. 16
Az angol hírszerzés veszélyes titkosügynök érkezését várja. Nem tudják, mikor jön, milyen néven jelentkezik - semmi közelebbit nem tudnak róla, csupán a kódszámát: ő a "No. 16." Úti célja a Blunt magánnyomozó-iroda, amely nem más, mint a titkosügynökök találkahelye. az angol hírszerzés azonban leleplezi az irodát és Mr. Bluntot. Az ügynökséget továbbra is fenntartják, csak épp a saját embereiket állítják Blunt úr helyére: Tommy és Tuppence Beresfordot, akik már az első világháború alatt is eredményes hírszerzőként működtek... A házaspár munkához lát... Négy elképesztő gyilkosság, egy ékszerrablás, két hamisítás, továbbá egy csempészbanda leleplezése után - életveszélyes helyzetekből szabadulva - végre elérkezik a sorsdöntő nap: AZ IDEGEN KÉM JELENTKEZIK!...
Salman Rushdie - Az éjfél gyermekei
Szalím pontban éjfélkor, India függetlenné válásának pillanatában született. Tizedik születésnapja előtt különös képesség ébred benne, amellyel be tud hatolni mások gondolataiba. Filmsztárok, krikettcsillagok, politikusok fejében kutakodik, még a képmutatás, a zsarnokság, a tiltott szerelem szagát is megérzi, s egy napon indiai létére egy különleges pakisztáni alakulatban találja magát...
Salman Rushdie indiai születésű brit író, akire mohamedán vallási vezetők kimondták a fatvát. A MAN Booker-díjas szerző neve komoly irodalmi védjegy, az író számos nemzetközi zsűri tagja, regényei világszerte sikerlistásak. Háromszor nősült, két fia van, jelenleg Padma Lakshmi modellel él New Yorkban.
Az Ulpius-ház öt kötettel indítja útjára a Salman Rushdie-életműsorozatot.
Sir Arthur Conan Doyle - A sátán kutyája
A detektívregény-irodalom klasszikusának, az 1929-ben elhunyt Sir Arthur Conan Doyle-nak legsikerültebb regényét tartja kezében az olvasó. Főhőse, a legendás hírű, nagyszerű detektív, az immár fogalommá lett Sherlock Holmes ebben a regényben "földöntúli" erőkkel veszi fel a harcot. Legalábbis ezt tartják mindazok, akik hisznek a Baskerville családra nehezedő átokban és a devonshire-i lápvidéken pusztító szörnyeteg létezésében. Sherlock Holmes és barátja, Watson doktor azonban nem hisz az efféle babonás elképzelésekben. Bűntényre gyanakszanak, és nem ok nélkül.
Kondor Vilmos - Budapest noir
Budapest, 1936. október. Gömbös Gyula halott. A Terézváros egyik kapualjában egy fiatal zsidó lány holttestére bukkannak. Az Est helyszínre érkező bűnügyi zsurnalisztája, Gordon Zsigmond kérdezősködni kezd, de mindenütt falakba ütközik. A szálak egyszerre visznek felfelé, a társadalom legfelső rétegeibe, és lefelé, a nyomor és elkeseredettség szörnyű világába. Gordont hajtja szimata és kíváncsisága, és minél jobban el akarják ijeszteni, ő annál kitartóbban követi a nyomokat. Nem tudja, kiben bízhat, nem tudja, kit milyen hátsó szándék mozgat, nem tudja – de nem is érdekli –, mikor milyen érdeket sért. Egy dolgot akar csupán: megtalálni a lány gyilkosát, mert rajta kívül ez senkit sem érdekel.
Agatha Christie - Bűbájos gyilkosok
Gorman atyát haldokló asszonyhoz hívatják, ám hogy Mrs. Davis mit gyónt a papnak, az csak a regény végén derül ki: Gorman atyát ugyanis még aznap meggyilkolják. A nyomozást vezető Lejeune felügyelőnek önkéntes segítőtársa akad: Mark Easterbrook, a fiatal történész, aki - akaratán kívül - olyan események tanúja lesz, hogy nem maradhat tétlen. Így kerül a Sárgaszínű Lóról elnevezett hajdani fogadóba. Ebbe a házba azonban nem az éjszakai nyugalom utáni vágy hajtja a vendégeket, hanem újonnan feltámadt érdeklődésük a fekete mágia iránt... Agatha Christie regénye különös világba kalauzolja az olvasót. Lehetséges, hogy a középkori babonák, okkult tanok - és nem utolsósorban a modern tudomány - segítségével rontás, betegség, sőt halál hozható bizonyos nemkívánatos személyekre? A válasz bízvást még Agatha Christie leggyakorlottabb olvasóit is meglepi.
Erle Stanley Gardner - A morcos lány esete
Frances Celane szép, fiatal és gazdag. Ez utóbbi körülmény azonban nemhogy megkönnyítené életét: megoldhatatlannak tünő probléma elé állítja az örökösnőt. Választania kell szerelme és pénze között - és ő természetesen egyikről sem mondana le szívesen. Vajon gyilkosságra is vetemedik-e a bájos Frances, hogy a kecske is jóllakjon, és a káposzta is megmaradjon? Ez a fogas kérdés vár megoldásra a regény lapjain, és bizony Perry Masonnek, a zseniális védőügyvédnek nem csekély fejtörést okoz ez az "eset"... Az E. S. Gardner-könyvek kedvelőit, Perry Mason híveit ezúttal sem éri csalódás - de természetesen a végkifejletig számos, hihetetlennél hihetetlenebb fordulatot kell még végigizgulniuk.
Agatha Christie - Tíz kicsi néger
Tíz egymásnak ismeretlen ember meghívást kap egy pazar villába. A villa egy sziklás, elhagyatott szigeten áll, amely sziget néger fejhez hasonlít, arról kapta a nevét is. A villa titokzatos tulajdonosáról mindenféle pletykák keringenek. A vendégek, bár valamennyiük múltjában van valami, amit legszívesebben elfelejtenének, reménykedve és örömmel érkeznek meg egy pompás nyári estén a sziklás öbölbe. A tulajdonos azonban nincs sehol... A felhőtlennek ígérkező napokat egyre félelmetesebb események árnyékolják be. A sziget látogatóit a különös fordulatok hatására hatalmába keríti a rettegés. Tízen érkeznek. Hányan távoznak?
A bűnügyi regény koronázatlan királynőjének talán legjobb, leghíresebb művét tartja kezében az olvasó.
Erle Stanley Gardner - A rettegő örökösök esete
Sejtelme sem volt róla, hogy került kábítószer a bőröndjébe. Azt sem értette, hogy azon nyomban ott termett egy fotós, hogy lekapja a sajtó számára, amint döbbenten bámul a nyomozóra. Nem fogta fel, mi történik vele, ám abban nem volt kétsége, kihez kell fordulnia. Perry Mason valóban nem késlekedik. Megjelenik a rendőrségen, azonnal kitűzeti a tárgyalást és szabadlábra helyezteti Virginiát. Így van ez a szerző vagy hetven bűnügyi regényében és tévéfilmjében. Perry mason elkápráztatja a közönséget meglepő ötleteivel, tévedhetetlen logikájával. Ezúttal is kibogozza a bonyolult szálakat, melyek a kábítószeres ügytől a dúsgazdag asszony autóbalesetéhez vezetnek.
Erle Stanley Gardner - A fuldokló kacsa esete
Két szőke nő és legalább három barna, egy közel húsz éve lezajlott gyilkossági ügy, két vadonatúj gyilkosság, no és végül, de nem utoljára, a fuldokló kacsa - vajon elég ez Perry Masonnek, a híres védőügyvédnek egy újabb "eset"-re? A kaliforniai milliomoslánynak és a gyilkosságért felakasztott férfi fiának szerelmét és házasságát fenyegető akadályok rábírhatják-e Masont, hogy szakmai hírnevét és személyes biztonságát kockáztatva beavatkozzék egy több mint kétes ügybe? Ne csüggedj, Olvasó: a legendás hírű ügyvéd (bájos titkárnője, Della Street, és a gólyalábú detektív, Paul Drake társaságában) ezúttal is méltó marad hírnevéhez - és még a kacsa életét is sikerül megmentenie!
Agatha Christie - A Sittaford-rejtély
Szokatlanul kemény tél járja Angliában. A tenyérnyi falucska, Sittaford egyetlen tekintélyes, előkelő házát, Sittaford House-t is elvágta a hóesés a külvilágtól. Mrs. Willett és vendégei a tea után elhatározzák, hogy asztaltáncoltatással ütik agyon az időt ezen a nyomasztó téli estén. Előkerül a kis, kerek asztal, és hamarosan a villanyt is eloltják. A kandalló hunyorgó fényénél hat árnyalak üli körül az asztalt. A várakozás feszültsége szinte tapintható. És kezdetét veszi a szeánsz... Az asztal megmozdul, majd vadul táncolni kezd. A kopogás csak fokozatosan válik érthetővé a botcsinálta szellemidézőknek. A betűről betűre formázódó üzenet megdöbbentő: TREVELYAN KAPITÁNY.... HALOTT! Senki sem tudja, mit mondjon, mit kérdezzen. A dermedt csendben csak az égő fahasábok pattogása hallatszik. És a szellem - mintha csak számított volna erre a csendre - folytatja az üzenetet. Az asztalláb - ezúttal kínos lassúsággal - csak egyetlen szót kopog: GYILKOSSÁG!.... Néhány mérföldnyire innen Trevelyan kapitánynak a legcsekélyebb fogalma sincs arról, hogy Sittaford House-ban milyen baljós összejövetel zajlik...
Agatha Christie - Harmadik lány
___"... Földbe gyökerezett a lába. Iszonyodva meredt a padlón fekvő alakra. Csak lassan mozdult, mintha óriási erőfeszítésébe kerülne elfordítania a fejét. S a tükörben saját, halálra vált arcát pillantotta meg. Felsikoltott... Vakon rohant ki a nappaliból, és eszeveszetten dörömbölni kezdett a szomszéd lakás ajtaján.
___Javakorabeli nő bámult rá meglepetten.
___- Mi a csodát...?!
___- Egy halott... egy halott van a szobában! Ismerem... Azt hiszem... leszúrták... Vér... Vér...! MINDENÜTT CSAK VÉR!..."
Agatha Christie - Az ABC-gyilkosságok
A gyilkosság általában egyszerű bűncselekmény. Ám ha egy mániákus sorozatgyilkos az elkövető, máris minden bonyolultabbá válik...
Hercule Poirot, a legendás nyomozó levelet kap, melyben ABC, a titokzatos gyilkos kihívás elé állítja. Minden, amit ígér, valóra válik: Andoverben meghal Mrs. Alice Ascher; Bexhillben Betty Barnard; Churstonban Sir Carmichael Clarke. A hajsza egyre nyomasztóbb, és Poirot talán hibát követ el...
Agatha Christie - Holttest a könyvtárszobában
Agatha Christie-nek, a páratlanul és tartósan népszerű angol detektívregény-írónőnek a népszerűsége indokolt, mert nem mindennapi ötletességgel és pengeéles logikával állítja fel a bűntények képletét, és vezeti le a csattanós megoldásig.
Ebben a regényében a megfejtendő képlet a következő: hogyan került egy ifjú, szőke táncosnő estélyi ruhás holtteste a tiszteletre méltó, idős ezredes és házasember könyvtárszobájába? Ő ölte meg, vagy másnak állt érdekében, hogy ilyen látszatot keltsen? És ha igen, miért? Mi lehetett az indítéka a teljesen homályos körülmények között elkövetett bűncselekménynek? És összefügg-e ez a gyilkosság a diáklány erőszakos halálával, amely néhány nappal később derül csak ki? Sok neves, tapasztalt rendőr nem találja meg a nehéz kérdésekre a választ, de a józan, ravasz Marple kisasszony amatőr nyomozói munkáját végül is siker koronázza...
Agatha Christie - Gyilkosság a diákszállóban
Egy reggel Poirot három hibát talál Miss Lemon, a titkárnők gyöngye után. Miss Lemon figyelmét nővére gondjai terelik el. Az általa vezetett diákszállóban rendszeresen eltűnnek dolgok. De amikor megtalálják az első hullát, véresen komollyá válik a probléma.
Mi közük lehet az ellopott villanykörtéknek a szétszabdalt selyemsálhoz és hátizsákhoz? Kinek van másik útlevele a hivatalos mellett? Poirot tudja, ha ezekre a kérdésekre megtalálja a választ, megoldódik minden gondja...
Agatha Christie - Gyöngyöző cián
Rosemary Barton szép, fiatal, gazdag, boldog - miért lenne öngyilkos? De ha nem öngyilkos lett, akkor legközelebbi családtagjai és barátai közül tett ciánt a pezsgőjébe valaki. De ki akarhatta volna a halálát? George Barton, a férje el sem tudja képzelni, megrendezi hát egy évvel felesége halála után ugyanott, ugyanazokkal a vendégekkel a vacsorát, hátha kiderül valami. Ki is derül: újabb haláleset történik. Biztos hát, hogy Rosemary sem önkezével vetett véget az életének. Gyanúsítottakban szokás szerint nincs hiány. Agatha Christie ismét zseniális bűntényt alkotott - minden nyom ott van a szemünk előtt, csak nem vesszük észre...
Agatha Christie - Az ijedt szemű lány
Hercule Poirot éppen unatkozik, amikor levelet kap Franciaországból. A Dél-Amerikában meggazdagodott milliomos, Paul Renauld kéri azonnali segítségét, mert életveszélyben van. Poirot Hastings kapitány társaságában nyomban át is kel a Csatornán, azonban késve érkezik. Renauld-ot előző éjjel meggyilkolták. Míg a francia rendőrség és Poirot különböző módszerekkel nyomozni kezd, Hastings kapitány egy szép színésznőnek udvarol, akit a vonaton ismert meg, s aki váratlanul felbukkan a gyilkosság színhelyén...