Ajax-loader

“… ​a norvég regényirodalom egyik remekműve … [Undset] kiváló művészi érzékkel alakítja ismereteit kézzelfogható valósággá, és olvasztja őket költői egészbe.” – Harald és Edvard Beyer

A Kristin Lavransdatter cselekménye az 1300-as évek első felében játszódik, Norvégia déli részén. A háromkötetes műben a címszereplő életét követhetjük nyomon, kislánykorától egészen a haláláig.
A Koszorú Kristin gyermek- és fiatalkorát és apjához, a nagyparaszt Lavranshoz való közeli viszonyát mutatja be. Kristint odaígérik Simonnak, a szomszédos földbirtokos fiának, ám ő beleszeret egy nemesemberbe, Erlendbe. Szembeszállva a családjával és az egyházzal feleségül megy a férfihoz.
Az _Asszony_ban kettejük közös életét ismerhetjük meg. Kristin hét fiút szül, de szeretett Erlendjével való kapcsolatának súlyos próbákat kell kiállnia, s Isten előtt is vezekelnie kell bűneiért.
A Kereszt Kristin és Erlend konfliktusokkal teli viszonyának lezárása, s Kristin visszatalálása Istenhez.

Sigrid Undset (1882-1949) a dániai Kalundborgban született, de Kristianiában (ma Oslo, Norvégia fővárosa) nőtt fel. 1907-ben jelent meg első regénye, ám átütő sikert csak négy évvel később a _Jenny_vel ért el. 1928-ban irodalmi Nobel-díjat kapott a Kristin Lavransdatterért (1920-22), valamint az Olav Audunssønről szóló két regényéért (1925-27).

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók