Ajax-loader

A ​miazami után újabb könyvecskével jelentkezett Nyulász Péter, melyben szintén kitalálós versikék kaptak helyet. A kötetről így vall a szerző: „Az én célom az volt, hogy a gyerekek kitalálják a megfejtést – azaz sikerélményt adjak, s tapasztalatom szerint ezt nagyon élvezi is a közönség. A „kitalálós versike” fogalom pedig akkor keletkezett, amikor ráébredtem, hogy a népi találós kérdés műfaj logikája ennek épp a fordítottja. Ott a feladvány éppen arról szól, hogy az minél furfangosabb legyen, hogy lehetőség szerint csak kevesek tudják megfejteni. Az én kitalálós versikéimet ezzel szemben úgy mutatják be egy-egy tárgy vagy fogalom jellegzetes tulajdonságait, hogy abból teljesen összeálljon a kép.
A legtöbb esetben ez sikerül is a gyerekeknek. Csak el kell kapni a fonalat – hogy tulajdonságok alapján kell megmondani, miről lehet szó –, s utána már pusztán odafigyelés kérdése az egész.”

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

11.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók