Ajax-loader

“A ​misztika nem más, mint átérzése, megtapasztalása annak, hogy a kegyelem által a lélek az Istenben, és az Isten a lélekben él.” /Kühár Flóris OSB/

“Misztikusnak nevezzük azt a lelket, aki valamiképpen közvetlenül érintkezik az Úristennel.” /Sík Sándor/

Avilai Szent Teréz Belső várkastélyát lapozva az embert vegyes érzelmek töltik el. A spanyol misztikus egyháztanító a belső élet kibontakozásának szakaszait a hét lakás allegóriájával szemlélteti. Mindegyik lakás a lélek Istennel való kapcsolatának egy minőségileg új állapotát jelképezi. A IV. lakás (állapot, fok) olvasásakor sok ember leteszi a művet, azt gondolván, hogy ami ez után következik, az már nem a “hétköznapi keresztények” útja, hanem a “nagyok”, a kiváltságosak osztályrésze. Az V., VI., és VII. lakás fejezeteinél – ha valaki mégis csak vette magának a bátorságot, és végigolvasta – az ember esetleg nekikeseredik, vagy – ami még rosszabb – hamis ambíciók ébrednek benne.
Nem tudunk, vagy nem merünk igazán a cél felé nézni. Nem tudjuk vagy nem akarjuk elfogadni, hogy mi magunk is a kereszté élet teljességére hivattunk meg. Ez nem kiváltság, hanem minden megkeresztelt testhez szabott, személyes életfeladata, hivatása.

Damjáni Szent Péter
Rievaulx-i Boldog Aelred
Magdeburgi Mechtild
Hackenborni Mechtild
Nagy Szent Gertrúd
Folignói Angela
Ramon Llull
Norwichi Juliána
Guyart Boldog Mária
Taigi Boldog Anna Mária
Szentháromságról Nevezett Boldog Erzsébet
Alexandrina Maria De Costa

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.3
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók