Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


korkata
4.5/5

Kellemesen ​csalódtam ebben a könyvben. Eredetileg nem magamnak vettem ki a könyvtárból. Gondoltam, hogy én is elolvasom. Leginkább attól tartottam, hogy sok lesz benne az ezoterikus rész amit nem értek. Kár volt. Az egész inkább egy kalandregény. Sokat izgultam. Mellette erkölcsi tanítást is kaptam. Azért volt benne olyan rész is ami nekem túlzó volt, de ez bármely regénynél előfordulhat.
Kíváncsian várom a trilógia következő részét.


eeszter
5.0/5

Az ​elején egy kicsit nehezen kapcsolódtam össze a könyvvel, nekem egy kicsit “modoros”-nak tűnt, de ez nem tartott soká, vagy engem ragadott magával annyira a történet, hogy teljesen belefeledkeztem. Összességében imádtam! Ráadásul engem a borítója is nagyon megfogott, pedig nem szoktam borítókért különösebben lelkesedni.


Nata
5.0/5

“Békélj ​meg magaddal és nem lesz senki, aki legyőzhet.
És senki, akit te kívánnál legyőzni.” Zseniális.


lorem
5.0/5

Meglepett, ​nagyon. Nem erre számítottam, még csak hasonlóra sem. Megkaptam a leckét, hogy mennyire fontos, hogy az ember “ne várjon semmit, de készüljön fel mindenre.”
Voltak mondatai, sorai, bekezdései, amelyek után csak egy – hölgyekhez nem kimondottan illő – csúnya szóval tudtam élni, hogy ilyen nem létezhet.. létezhetett? Létezik most is? Ugyanakkor bennem volt a bizonyosság, hogy egy békés harcos útját olvasom, szóval minden a helyére kerül majd, “hogy maga az Út hozza létre a harcost; hogy minden ösvény békéhez vezet, és minden választás bölcsességhez.”. Felkavaró volt olvasni, de nehéz volt letenni, hiszen “a történet, az utazás pedig csak megy tovább és tovább…”. Találkozások, sorsok, véletlenek..véletlenek? Úton lenni, itt és most!
#[értékelni nehéz, még a hatása alatt vagyok]#
Szókratész, dolgom van veled…


Aquarius
5.0/5

Két ​teljesen eltérő műfajú könyvet olvastam a szerzőtől, némi átfedéssel.
Szókratész utazásai jött ki győztesként, minden tekintetben. Nem gondoltam volna, hogy a kaland, a misztikum és az ezoterika ennyire ki tudja egészíteni egymást.
Nem egy kéjutazás a regény. Izgalmas, időnként megrendítő, néha a hihetetlenség határát súrolja, de sohasem felszínes. Nem mennék bele a tartalmába, összetettsége miatt.
Bepillantást kapunk az 1800-as évek kései szakaszának és az 1900-as év elei Oroszország társadalmának korrajzáról, parasztok életéről, harcairól, mely Szókratész utazásai-nak egyik helyszíne. Azt is mondhatnám életregény, hiszen majdnem egy emberéletnyi időt ölel át.
A könyv erényei, hogy gondolkodtat, indulatot szül, érzelmeket kavar, és valójában megtudhatjuk, Hol nyílik a menny és a pokol kapuja?
Nagyon tetszett Szókratész utazása. A megérdemelt öt csillag mellett, bekerült a kedvencek közé.


A ​legkedvesebb könyv amit életemben olvastam.
Köszönöm szépen.
Fantasztikus.


Az ​egyik legjobb könyv amit valaha olvastam, csodálkozom, hogy még film nem készült belőle.


Gabriel6
5.0/5

Nagyon ​kíváncsi voltam erre a könyvre. Egy kihívásban találkoztam vele, és már a borítója megtetszett. A cím csak még jobban felkeltette az érdeklődésem, Szókratészt korábban is igen kedveltem, még tanulmányaim során.
Meg kell mondjam, egyáltalán nem csalódtam, kifejezetten tetszett a könyv.
Magamba is néztem időnként, nagyon elgondolkodtató dolgokat olvastam. Bennem is megvan egy bizonyos mértékű bosszúvágy. Anno, a felnőttkor küszöbén döntöttem el, hogy felhagyok az ilyen hozzáállással, de sok melómba került. Talán pont ettől váltam felnőtté..? Mindenesetre kifejezetten kedvelem azokat a történeteket, amik ilyen témáról szólnak.
Azt hiszem bőven van még mit tanulnom..


X_futár
5.0/5

Jobb ​mint a Békés harcos útja, és ez nagy szó!!!


csatacsita
5.0/5

Imádtam, ​bár az eleje eléggé erősen kezdődött, de utána persze megértettem, hogy ez kellett ahhoz, hogy megértsük, amit üzen a könyv. :)


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

46.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók