Időutazás Palesztinában…
Mindannyian ismerünk legalább két személyt az i. sz. I. századi Judeából és Galileából: Jézust és Heródest. Ebben a könyvben csak a másodikkal fogunk találkozni. Vele azonban sokszor, utoljára a temetésén. “A ravatal színaranyból volt, drágakövekkel kirakva. Takarója gyönyörűen hímzett bíbor, és a rajta nyugvó holttest ugyancsak bíborszövetbe volt burkolva; fején ott volt a királyi fejdísz, fölötte arany korona, jobb kezében kormánypálca”, így írja le Josephus Flavius, a zsidóból lett római történetíró. De ha valakit nem az uralkodók élete-halála érdekel, az hova forduljon? Jó helyen járunk: Scott Korbhoz és ehhez a könyvhöz.
Scott Korb színesen mutatja be nekünk az I. századi világot. Egyvalakit igyekszik csak közben kikerülni: ez a könyv nem Jézusról szól.
Az Európa Diákkönyvtár párjaként elindított új sorozatunkban olyan műveket adunk közre, melyek élvezetes formában összegzik mindazt, amit a történelem, a kultúrtörténet, a társadalom- és természettudományok legfontosabb kérdéseiről manapság tudnia kell és tudnia érdemes a művelt, felkészült diáknak és a tájékozott felnőtt olvasónak.
Kapcsolódó könyvek
Leon Lederman - Az isteni a-tom
Lederman a könyvben az a-tom keresésének kétezer éves történetét meséli el, és azt a leküzdhetetlen kételyt, amely a kutatás elválaszthatatlan kísérője: létezik-e valójában a `vad`, ami után a hajsza folyik, vagy csupán a képzelt űz velünk gonosz játékot. Könnyed eleganciával és humorral írja le a vadászatot, azokat az izgalmas pillanatokat, amikor már-már úgy látszott, hogy az a-tom puskavégre kerül, de rendre kiderül, hogy amit oszthatatlannak véltek, maga is bonyolult struktúra. Számos anekdota hozza személyes közelségbe a tudomány olyan óriásait, mint Galilei, Newton, Lavoisier, Mengyelejev, Rutherford, Bohr vagy Fermi, és közben meglepően világos képet is kapunk az általuk vizsgált problémák jelentőségéről. Megismerhetjük a kutatási eszközök fejlődésének történetét Galilei lejtőitől a - végül is félbemaradt - SSC szupergyorsítóig, és nyomon követhetjük, hogyan jutott el a tudomány a démokritoszi a-tomtól a ma ismert legkisebb részecskékig, a kvarkokig. A könyv nemcsak hasznos, de szórakoztató olvasmány is mindazok számára, akik örömüket lelik a tudomány intellektuális kalandjaiban.
Jávorszky Béla Szilárd - Sebők János - A magyarock története 1.
E mű több generáció számára is élvezetes, legendaoszlató, izgalmas olvasmányt kínál, egyúttal igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy a rockzene végre Magyarországon is a megérdemelt helyére kerüljön a kultúrtörténetben.
A kötet a maga nemében páratlan történelemkönyv, különleges krónika. A szerzők a magyar rockzene csaknem fél évszázados történetének megírására vállalkoztak abból az alkalomból, hogy a műfaj első képviselői a "koppintós korszak" után "hatvannégyben épphogy elindultak", majd 1965 nyarán Verőcemaroson, az Expressz-táborban megszülettek azok az első magyar nyelvű Illés-dalok, amelyek az új műfaj hazai kezdeteit jelentik. Számos, eseményekben és jelenségekben gazdag korszak, hat generáció, többtucatnyi stílus, sok száz zenekar és előadó, ezernyi sláger, rádiófelvétel, hanglemez, koncert - erről szól A magyarock története.
Keve András - Madarak
Könyvünk tábláin 117 madárfajt mutatunk be, melyekkel a leggyakrabban találkozunk a városi parkokban, kertekben vagy az erdőt-mezőt járva. A rajzok a hím madarakat ábrázolják, ezek tollazata ugyanis általában jellegzetes, míg a tojóké egyszerűbb. Változik a toll színe az állat életének különböző szakaszaiban is - a legpompásabb a nászruha. Könyvünkben igyekeztünk kitérni ezekre a különbségekre, s megemlítjük azokat az állatokat is, melyek egy-egy madár rokonsági körébe tartoznak, s könnyen összetéveszthetők vele. Így az olvasó tulajdonképpen nem 117, hanem jóval több madárral ismerkedik meg e lapokon.
Tom Butler-Bowdon - Szellemek a palackban
Ez a gyűjtemény több mint 1500 év filozófiájának összefoglalását nyújtja. Az 50 bemutatásra kerülő eszme, időtálló bölcsessége, a belső felismerésekről, a megvilágosodásról és az élet céljáról átfogó képet ad és gondolkodásra készteti az Olvasót.
Mérő László - Az elvek csapodár természete
Elveink nem tudnak olyan szilárdak lenni, mint naiv pillanatainkban gondolnánk, mert világunkat az érzelmek, az értelem és a hit folyton változó egyensúlya tartja össze.
Az ember hajlamos nagy titkokat sejteni ott, ahol egyszerűen csak nagyobb erők működnek, mint amiket uralni tud. Azonnal a nagy titkot keresi, amikor kiemelkedő tehetségekkel találkozik, amikor a hit alapvető kérdéseit firtatja, amikor a saját érzelmeit vizsgálja, és akkor is, amikor a tudomány eszközeivel igyekszik mélyebben megérteni a világot. Pedig: "A nagy titok az, hogy nincs titok".
Új könyvében Mérő László az elvek, az érzelmek, a hit és a tudomány erejét valamint korlátait járja körül. A csattanós, "ötperces" esszék felvillantják a témák különféle arcait a mindennapi életben, a hosszabbak pedig bemutatják, mit tett mindehhez a modern pszichológia.
Az "ötperces esszék" nagy része korábban a Magyar Narancs című lapban jelent meg, majd a szerző alaposan átdolgozta, a könyv gondolati ívéhez csiszolta őket. A hosszabb esszék ebben a kötetben jelennek meg először
Helmuth von Glasenapp - Az öt világvallás
A kiváló valláskutató és indológus, Helmuth von Glasenapp az öt legjelentősebb vallást - bráhmanizmus, buddhizmus, kínai univerzizmus, kereszténység és iszlám - ismerteti. Mindegyiket mint önálló rendszert vizsgálja; ismerteti történeti fejlődését, leírja jellemző vonásait. Összehasonlítja az öt vallást, kiemeli közös vonásaikat és különbségeiket, feltárja a kölcsönhatásokat a különböző vallások között, bemutatja egymással folytatott vitáikat, egymás ellen vívott harcaikat is, kidomborítja a különbségeket a közép- és kelet-ázsiai vallások, az "örök világtörvény vallásai" és az "isteni kinyilatkoztatás vallásai": a kereszténység és az iszlám között.
John Gribbin - Schrödinger kiscicái és a valóság keresése
Ebben a lebilincselő érdekes könyvben John Gribbin, a népszerű ismeretterjesztő író a kvantumvilág rejtelmeit veszi szemügyre. A címben szereplő "kiscicák" Schrödinger híresen határozatlan macskájának a kölykei. A szerző gondolatban elviszi őket a Világegyetem átellenes végeire - kalandjaikon keresztül teszi szemléletessé a modern kvantumtechnika zavarba ejtő paradoxonait Igaz-e az, hogy egy fényrészecske két helyen is lehet egyszerre? Képes-e egy atom valóságosan egyidejűleg két különböző úton végigmenni? Megállhat-e az idő?
Gribbin elkalauzolja az olvasót az új tudományterület meghökkentő lehetőségeinek világába, így például megismerkedhetünk a feltörhetetlen "kvantumkóddal" és a Star Trek típusú teleportációs géppel.
Oliver Sacks - Antropológus a Marson
A neves amerikai szerző kiváló ideggyógyász, aki napi gyakorlatában drámai sorsok tucatjával találkozik. Ezek megörökítése, ráadásnak már-már szépírói stílusa tette őt a tudományos irodalom egyik legolvasottabb szerzőjévé. Miközben szeretnénk megérteni, hogy milyen idegrendszeri szerveződések felelősek például a színlátásért, a színvakká vált festőművész képei nemcsak e mechanizmusról tanúskodnak, hanem arról is, milyen érzelmi szerepe van a személyiség egyensúlyában a színeknek. Sacks leghíresebb könyve különös eseteket, sorsokat mutat be: a színvak festőét, a látását visszanyert masszőrét, a gyermekkora világát szinte fotografikusan festő naiv művészét és a valamiben kiváló autistáét.
Bill Bryson - Majdnem minden rövid története
Bill Bryson nagy fába vágta a fejszéjét. Olyan dolgokról mesél, amelyek a legtöbb embert általában halálra untatják: geológiáról, kémiáról és részecskefizikáról. Megtalálja a módját, hogy felkeltse még az olyan olvasó érdeklődését is, akit soha nem érdekeltek a természettudományok. A könyv elsősorban nem is arról szól, hogy mi az, amit tudunk, hanem, hogy honnan szereztük tudásunkat. Honnan tudjuk, mi van a Föld közepében, mi az a fekete lyuk és hogy hol voltak a földrészek 600 millió éve? Hogyan jöhetett rá valaki ezekre a dolgokra?
Mérő László - Új észjárások
Miben rejlik a racionális gondolkodás ereje, és mik a korlátai, amelyek szükségessé teszik az okosság más formáinak a fennmaradását is?
A racionális gondolkodás erejének és korlátinak megismerése segít saját gondolkodásunk mélyebb megértésében, valamint nyitottabbá tesz a mienktől eltérő gondolkodásmódok iránt.
Bár a könyvebn van szó tudományról, ismeretet is terjeszt talán, mégsem tudományos ismeretterjesztő mű. Szellemi kalandot ígérő és gondolkodásra késztető, ugyanakkor szórakoztató olvasnivaló.
Ez a könyv a nagy sikerű Észjárások című könyv újraírt változata, a szöveg mintegy fele teljesen új. Az újraírt könyvet, miután a szerző korábbi Mindenki másképp egyforma című könyve 1999-ben elnyerte az "Év tudományos könyve Németországban" díjak egyikét, 2002-ben kiadják az Egyesült Államokban és Németországban is.
Mérő László - Mindenki másképp egyforma
Mérő László matematikus, a nagysikerű Észjárások című könyv szerzőjének új könyve a racionális gondolkodásról szól, jóllehet ilyesmi talán nem is létezik. Sok jel mutat arra, hogy az emberi gondolkodás alapvetően nem racionális, még olyan problémák megoldásában sem, amelyeknél a színtiszta logika eszközei kiválóan alkalmazhatók lennének.
Életünk különböző területein szüntelenül igyekszünk olyan döntéseket hozni, amelyekkel a legoptimálisabb eredményt érhetjük el. Ilyen döntések léteznek, és róluk is szól ez a könyv. Érdemes tehát megismerkednünk a Neumann-féle játékelmélettel, az evolúció-kutatás eredményeivel, a génszelekcióval, a kvantumelmélettel, és még sok minden mással is.
A könyv megértéséhez elég a négy matematikai alapművelet ismerete. A szerző közérthetően, olvasmányos formában kalauzolja végig az olvasót a bonyolult témakörökön, feltárja a köztük levő összefüggéseket, s olyan gondolatébresztő analógiákra világít rá, amelyek tanulságai egyaránt szükségesek a mai ember és a mai társadalom boldogulásához.
Kurt Vonnegut - Időomlás
Az univerzum zavarba jön. Nem tudja, mitévő legyen. Például táguljon-e tovább? Vagy inkább zsugorodnia illene? Tíz földi esztendeig tépelődik.
"Ha elfelejtették volna: az időomlást követő tíz éves újrajátszás vele, velem, önökkel, mindnyájunkkal még egyszer végigcsináltat mindent, amit csak 1991.február 17-étől 2001.február 13-áig műveltünk." Ám a szabad akarat visszatérése katasztrofális következményekkel is jár. Szerencsére Kilgore Trout megfejti a rejtélyt, sőt jelmondatával visszavezeti a földlakókat megszokott világukba.
Íme a csodatévő mantra: "Betegek voltatok, de meggyógyultatok, és sok a tennivaló."
A mű Kurt Vonnegut tizennegyedik, utolsó regénye. Hattyúdal. Emlékek, eszmék, tanok és töprengések, meg tréfák és viccek mulatságos szőttese. Egyszersmind búcsú a vonneguti világ teremtett és valóságos szereplőitől.
Mérő László - A pénz evolúciója
A biológiai, a gazdasági és a szellemi élet evolúciója ugyanarra a logikára épül, mégis mindegyik evolúció más és más, mivel különböző természeti háttérmechanizmusok segítségével valósul meg. Ezeket tárja fel Mérő László könyve, amely a három éve megjelent Az élő pénz című könyv újraírt, átdolgozott kiadása. A könyv ugyanaz, de mégse, mivel az azóta eltelt időben sok gondolat letisztult, sok fogalom a helyére került - így lett ez az új kötet jóval rövidebb, olvasmányosabb, s eközben még szellemesebb és eredetibb.
John Gribbin - Schrödinger macskája
A Schrödinger macskája ismerteti a kvantummechanika teljes történetét, a bármely kitalációnál különösebb igazságot. John Gribbin lépésről lépésre vezeti be az olvasót ebbe az egyre bizarrabb és lebilincselőbb világba, cserébe csak annyit kér, hogy nyitott elmével figyeljünk rá. Bemutatja azokat a tudósokat, akinek a kvantummechanika kifejlődését köszönhetjük. Szemügyre veszi az atomokat, a sugárzást, az időutazást, a Világegyetem születését, a szupravezetőket és magát az életet. Ebben a gyönyörűségekkel, rejtelmekkel és meglepetésekkel teli világban keresi Schrödinger macskáját - a kvantumok valóságát - miközben minden olvasó világosan megérti napjaink legfontosabb kutatási területét - a kvantummechanikát.
Mérő László - Észjárások-remix
Húsz éve jelent meg Mérő László első könyve, az Észjárások. Azóta számos kiadásban fogyott el, és időközben a szerző kétszer is átdolgozta. A tudományos könyvek általában nem túl időtállóak, húsz év alatt rengeteget fejlődik a tudomány.
Az Észjárások azonban nemcsak tudományos könyv volt, hanem szórakoztató és egyben elgondolkodtató olvasmány, amelyben a tudományos ismeretek pusztán a gondolatok hátterét alkotják. Éppen ezért lehetett sikeres mind Magyarországon, mind külföldön.
A szerző ezúttal nem átírta a könyvét, hanem alaposan meghúzta, kihagyta belőle azt a bő száz oldalt, amit rendszeresen újra kellett írnia., újra kellene ma is, és majd öt-tíz év múlva is. Így jött létre ez a remix, amely egy egész másfajta könyv lett akkor is, ha zömében a régi könyv szövegeiből áll.
Michio Kaku - Hipertér
Léteznek-e további dimenziók? Lehetséges-e az időutazás? Meg tudjuk-e változtatni a múltat? Vannak-e átjárók párhuzamos univerzumokba? A tudósok egykor puszta spekulációnak tartották a fenti, valamennyiünket foglalkoztató kérdéseket. Az idők során azonban a helyzet változott: ma már ezek a kérdések állnak az utóbbi idők egyik legpezsgőbb kutatási területének középpontjában. Michio Kaku e könyvben a modern fizika legizgalmasabb (és talán legfurcsább) fejezetébe, a tizedik dimenzió, az időhurkok, a fekete lyukak és a párhuzamos univerzumok világába vezeti be az olvasót.
Nógrádi Gábor - A pénz nem a fákon nő!
Gazdag akarsz lenni te is? Ha igen, akkor neked szól ez a könyv. Humoros magyarázatokkal, vidám történetekkel, játékos feladatokkal, bölcs poénokkal és száz karikatúrával mesél a meggazdagodás titkairól. Megtudhatod, hogyan oszd be meglévő forintjaidat, és hogyan kereshetsz pénzt most azonnal. Elmondjuk milyen pénzkereső feladatok várnak rád, hogyan lehet vállalkozni, másokkal együtt dolgozni, takarékoskodni és befektetni. Tanuld meg most, hogyan kell bánni a pénzzel, és már ma is könnyebb lehet az életed. Tíz-húsz év múlva pedig gazdag és boldog lehetsz.
Jared Diamond - Háborúk, járványok, technikák
A „háborúk járványok technikák” a világtörténelem alapvető kérdésére keresi a választ: „miért az európai civilizáció hódította meg a világot, miért nem másként történt ez?” Így is fogalmazhatunk: Miért Pisaro maroknyi csapata győzte le Atahualpa inka fejedelmet és hatalmas hadseregét, miért nem ő kényszerítette térdre I. Károly spanyol királyt (és egyben Német-Római császárt)? Vagy ahogy az új-guineai Yali – a szerző barátja – vetette fel: Miért van az, hogy ti fehérek olyan sok árut termeltetek és hoztatok Új-Guineába, míg nekünk feketéknek, oly kevés saját árunk van? A provokatív kérdésekre rendhagyó, nagyívű válasz születik, nemcsak a történelem, hanem a földrajz, a biológia, a régészet, a nyelvészet, a járványtan és antropológia, valamint a tudomány- és technikatörténet alapján, mintegy 13 ezer éves időskálán mozogva új összefüggések rajzolódtak ki.
Cormac McCarthy - Az út
Az út, amit üszkös romok és rothadó tetemek szegélyeznek. Az út, amin éhes útonállók hordái és tébolyult koldusok portyáznak. A semmibe tart. Az út, amin egy apa és a fia halad...
A fekete égből por és hamu hullik a hideg földre, a fény, az élet és az értelem kiveszett a világból. A fiú sosemvolt gyermekkorának játékait rejtegeti a rongyos pokróca alatt. Az apa egy pisztolyt, két golyóval, hogy bármikor véget vethessen a szenvedésüknek.
McCarthy lecsupaszított világában az emberi lét alapvető kérdéseinek súlyával szembesülünk. Van-e helye a túlélés puszta ösztönén túl a szeretetnek és az egymás iránt érzett felelősségnek? Van-e értelme az elviselhetetlen körülmények ellenére reménykedni egy jobb jövő létezésében? És végül lesz-e erőnk nem fölfalni egymást?
Susan Meredith - Felnőtté válás
Ehhez a könyvhöz nincs fülszöveg, de ettől függetlenül még rukkolható/happolható.