Képek ​és jelképek

Mircea Eliade - A ​samanizmus
Sámánok ​- különféle neveken, de hasonló jellemzőkkel és szerepben - a világ szinte minden archaikus kultúrájában léteztek, és léteznek sokfelé ma is. Mircea Eliade az első, aki ezt az igen összetett jelenséget egységes egészként kezelte és illesztette az általános vallástörténet keretei közé. Eliade bemutatja a sámánná válás lépcsőfokait, a különféle beavatási technikákat, a szibériai, az indoeurópai, az észak- és dél-amerikai, az indonéz, az óceániai samanizmust, a sámánszimbolikát, valamint a kapcsolódó mítoszokat és rítusokat. A magyar olvasó gyakran találkozhat ismerős motívumokkal, hiszen a mi sámánunk, a táltos alakja és szimbolikája sokáig elevenen élt a néphagyományban. A kötetet Hoppál Mihály utószava zárja, összefoglalva az 1968-as, bővített francia kiadás megjelenése óta eltelt időszak kutatási eredményeit.

Mircea Eliade - Vallási hiedelmek és eszmék története
Mircea Eliade (1907-1986) századunk egyik legjelentősebb összehasonlító vallástörténésze. Romániában, majd 1945-től Párizsban, élete utolsó évtizedeiben pedig az Egyesült Államokban, Chicagóban tevékenykedett. Fő műve eredetileg három kötetben jelent meg. A kiadó most egy kötetben adja ki ezt a jelentékeny művet. Az első kötet az őskori ember vallási hiedelmeinek ismeretével kezdődik, majd végigvezet Mezopotámia, az ősi Egyiptom, Izrael, az európai és indiai megalitikus kultúrák, a hettiták isteneinek világán, az indoeurópai vallások kezdetein, megismertet a korai görög pantheon alakjaival és az eleusziszi misztériumokkal. A második kötet az ősi Kína vallásaitól a brahmanizmuson, a hinduizmuson, a római valláson át a kereszténység születéséig és győzelméig, míg a harmadik kötet Mohamedtől a reformkorig taglalja a vallástörténet eseményeit. A köteteket bőséges jegyzetanyag és kritikai bibliográfia egészíti ki.

Hans Belting - A ​hiteles kép
Mi ​a hiteles kép? Miért hiszünk vagy kételkedünk egy képben? S miért is kellene hinnünk a látványnak? És mitől hiteles az írás? Hogyan küzd egymással kultúránkban kép és írás? Hogyan fonódik össze a Torinói lepel Krisztus-képe és a nyugati individualizmus? Hogyan csap át keresztény képkultusz képellenességbe? Miért helyezi szembe a reformáció az írást a képpel? Miként hatják át a képekhez és a szövegekhez való egész mai viszonyunkat a vallástörténet, a hit dilemmái? S mindaz, amit a testről, az arcról és a maszkról gondolunk? Belting a művészettörténet és a művészetelmélet nyugtalanító kérdéseinek lenyűgözően eredeti gondolkodója, egy új képelmélet immár klasszikusnak számító megteremtője.

Umberto Eco - A ​rútság története
Szépség ​történetének folytatása ez a könyv. Szépség és rútság nyilvánvalóan egymást feltételező fogalmak. A rútságot többnyire a szépség ellentéteként fogjuk fel, s ezért úgy érezzük, hogy az utóbbi meghatározása révén már az előbbiről is tudjuk, micsoda. Ám a rút különféle megnyilvánulásai a századok során sokkal gazdagabbak és váratlanabbak, semmint általában gondolnánk. E könyv irodalmi szemelvényei és rendkívüli illusztrációi meglepő úton kalauzolnak végig közel háromezer év lidércnyomásai, félelmei és szerelmei között.

Mircea Eliade - Gautama ​Buddhától a kereszténység győzelméig
Eliade ​(1907-1986) századunk egyik legjelentősebb vallástörténésze. Romániában, majd Párizsban, élete utolsó évtizedeiben pedig Chicagóban tevékenykedett. Már a harmincas évek végén Bukarestben egyetemi előadásokat tartott, főként a keleti vallások történetéről. 1945. novemberétől G. Dumézil meghívására a párizsi egyetemen tanított, 1956-ban utazott az Egyesült Államokban, ahol 1957. márciusától a chicagói egyetemen adott elő. Alapművévei, a Vallási hiedelmek és eszmék története három kötetével az Olvasó teljes képet kap az összehasonlító vallástörténetről.

Mircea Eliade - A ​kőkorszaktól az eleusziszi misztériumokig
Mircea ​Eliade (1907. március 9-1986. április 22) századunk egyik legjelentősebb összehasonlító vallástörténésze. Romániában, majd Párizsban, élete utolsó évtizedeiben pedig Chicagóban tevékenykedett. Legjelentősebb vallástörténeti áttekintésének első kötetét veheti kezébe az olvasó. Eliade már a harmincas évek végén Bukarestben egyetemi előadásokat tartott, főként a keleti vallások történetéről. 1945 novemberétől G. Dumézil meghívására a párizsi egyetemen tanított, 1956-ban utazott az Egyesült Államokba, ahol 1957 márciusától a chicagói egyetemen adott elő. Eliade alapművének, a "Vallási hiedelmek és eszmék történeté"-nek három kötetével az olvasó teljes képet kap az összehasonlító vallástörténetről.

Mircea Eliade - Kovácsok ​és alkimisták
Fémművesség, ​mágia és alkímia: a föld mélyének sötétjében rejlő, "élő" érc, a kovács kohójában vörösen izzó, megolvadt fém, a retortában bugyborékoló kotyvalék, kénből arany, az örök élet elixírje - megannyi titok és misztérium, amely a kezdetektől fogva csodálattal vegyes félelemmel töltötte el a be nem avatottak fantáziáját! Ebbe a misztikus, titokzatos világba kalauzol el bennünket a világhírű vallástörténész, M. Eliade munkája, amely nem annyira a fémek technika- és kultúrtörténetével, mint inkább az "archaikus embernek" az Anyaghoz való vallásos viszonyával foglalkozik - meglepő, eredeti kapcsolatokat fedezve és fedve fel számunkra a fémek, a bányászat, a kovácsmesterség, a meteorok, a tűzgyújtás, a termékenység, az antropogónia, az alkímia, valamint a jungi mélypszichológia világa között.

Szerb Antal - A ​királyné nyaklánca
„Ez ​a könyv Marie Antoinette királyné nyakláncának híres történetérõl szól, vagyis a francia forradalom elõzményeirõl. A szokott történelmi életrajzoktól egyrészt abban különbözik, hogy nem életrajz, másként és fõleg pedig abban, hogy nem elégszem meg az események elmondásával, hanem igyekszem elmagyarázni azokat, elõzményeikkel és következményeikkel együtt. Így kísérlem meg egy rendkívül kalandos és mégis elejétõl végig igaz történet keretében bemutatni XVI. Lajos korának francia társadalmát, irodalmi és érzelmi életét, nevezetes figuráit, és az egészet egy eleven és szuggesztív tablóba állítani össze, amely képet ad arról, hogy miért kellett kitörnie a francia forradalomnak.” - Szerb Antal nyilatkozata (Bibliotheca, 1943)

Kristen Lippincott - Umberto Eco - E. H. Gombrich - Az ​idő története
Az ​idő története páratlanul izgalmas és informatív útikalauz, amely több tudományágat felsorakoztató, számos kultúrát érintő kutatás eredménye, felöleli az idő minden aspektusát Földünkön, a legkorábbi civilizációktól a harmadik évezred kezdetéig. A neves nemzetközi szerzőgárda az emberi időérzékelés kérdéseit vizsgálja, elénk tárva azt a sokféle módot, ahogy a különböző kultúrák viszonyultak az időhöz.Ez az elgondolkodtató, mégis jól érthető kötet több mint négyszáz színes illusztrációt tartalmaz, melyek fontos és gyakran híres tárgyakat és képeket reprodukálnak, az ősi egyiptomi és babiloni naptáraktól és Titian allegóriáitól Salvador Dalí eltorzult óráin keresztül a világűr mélyéről a Hubble-távcsővel készített fényképfelvételekig.

Umberto Eco - A ​szépség története
A ​népszerű publicista, író és irodalomtudós, Umberto Eco szerkesztésében látott napvilágot e kötet, mely több száz, nőkről és férfiakról alkotott remekművet sorakoztat fel a szépség kifejezőeszközeként vagy annak igazolására. Az olvasó mégsem elsősorban művészettörténeti albumot tart kezében, hanem olyan szemelvénygyűjteményt, mely az ókor nagyjaitól kezdve korunk gondolkodóiig közöl idézeteket arra vonatkozólag, hogy mely kornak miféle elképzelése volt a szépségről, mikor ki volt a szépségideál. Az impozáns kivitelezésű kötetet előző kiadása kapcsán a 200510012-es számon ismertettük részletesen.

Roland Barthes - Világoskamra
Előszó Egyszer ​régen a kezembe került Napóleon legfiatalabb öccsének, Jérome-nak egy fényképe (1852). Döbbenten mondtam magamnak - s döbbenetem azóta sem csökkent -:"Ezek a szemek, amelyeket most látok, még látták a Császárt." Néha beszéltem erről a nagy rácsodálkozásról másoknak is, de mivel senki sem osztozott benne, sőt senki nem értette (az életben sokszor maradtunk így egyedül), elfeledkeztem róla. A Fotográfia iránti érdeklődésem elmélyült. Kijelentettem, hogy a film ellenében szeretem a Fotográfiát, de nem tudtam különválasztani a kettőt. Nem hagyott nyugodni ez a kérdés. "Ontológiai" sóvárgás fogott el, mindenáron tudni akartam, mi a Fotográfia "önmagában", milyen lényegi vonás különbözteti meg a másfajta képektől. Ez a sóvárgás azt jelentette, hogy a technika és a mindennapi gyakorlat evidenciáit leszámítva, a Fénykép napjainkban tapasztalt, félelmetes mértékű elterjedése ellenére sem voltam biztos abban, hogy a Fotográfia létezik, hogy van saját "géniusza".

Szerb Antal - Mindig ​lesznek sárkányok
Csak ​egy maradt meg, ami közös minden emberben: a mese. A sárkányok és a tündérek mindnyájunkban egyformán bennünk élnek. Ha mélyebben magunkba nézünk, a sárkány ott bent sokkal valóságosabb, mint a repülőgép. Ha a repülőgépek egyszerre mind elpusztulnának, a következő nemzedéknek talán már nem is volna semmi képzete a repülőgépről. De sárkányok mindig lesznek, amíg emberek élnek a földön..."

Kodály Zoltán - Györffy István - Viski Károly - Bátky Zsigmond - Czakó Elemér - Gőnyey Sándor - A ​magyarság néprajza I-IV.
A ​magyar néprajz nemzeti önismeretünket szolgáló tudománynak számít. Többi rokontársa - a magyar történet, az irodalomtörténet, a nyelvészet - már jobbára felkutatta és egységbe foglalta anyagát. Néprajzunk is tömérdek tudnivalót, tudományos megfigyelést gyüjtött össze, de ezen a téren az áttekintést adó összefoglalásnak még csak most érkezett el az ideje. A Királyi Magyar Egyetemi Nyomda a Hóman-Szekfű Magyar történet után testvérkiadványként jelenteti meg négy kötetben a Magyarság néprajzát. Ez az első törekvés arra, hogy a magyar néprajzi kutatás és gyüjtés eredménye megfelelő rendszerezésben kerüljön a közönség elé. A mű szerzői főkép a tudományos ismertetés feladatát vállalják s csak ott adnak szitnézist és magyarázatot, ahol már megfelelő előmunkálatok vannak. A tudósok felfogása természetesen nem egy kérdésben merőben más eredményt tüntet fel, mint ami népi jelenségekről eddig köztudatban forgott. A nagyközönség előtt népünk többnyire ünnepi díszben jelent meg, úgy, ahogyan költőink és művészeink fölékesítették. A tudomány ehelyett feltár olyan eddigelé kevéssé ismert mélységeket és értékeket, melyek - Herman Ottó szerint is - "tele vannak munkával, verejtékkel, áldozattal és szenvedéssel, de éppen azért a nemzet életét jelentik."

Hamvas Béla - A ​magyar Hüperion I-II.
Kilencedik ​levél Nyáron délután lefekszem a fa alá, és alszom. Amíg az álom felold, néhány perc telik el. Dohányom füstje békésen száll a lomb között, nesztelen mozgás, mint a felhők vonulása, melodikusan elolvad a levegőben, elolvadok én is az álomban. Édes és meleg pillanat. Érzem, hogy mindenem kívül van, kívül a fákban, az égen, a házamban, a kertben. Nincs lelkem. Szabad vagyok, nincs akarat, cél. Átfúj rajtam a szél, átsüt a fény, átsugárzik a meleg és az erdőillat. Nincs bennem semmi ellenállás. Ilyenkor megértem, miért lehettem éppen én az, aki megtörte azt a kényszerűséget, ami a szellemet ezen a földön önmagával szembeállította. Én vagyok az, aki megcsináltam a lehetetlent. Nem vesztem el a némaságban, mint ahogy eddig elveszett mindenki, aki a magasság fia, Hüperion volt. A tiszta és nyílt szó csak az embercsonkok és a szenny számára volt itt nyitva, és mihelyt valaki komolyan meg akart szólalni, a hangot elfojtották. Az én erőm volt az egyetlen, amely ezzel a feladattal elbírt. Megszólaltam, és amit mondtam, hüperioni volt. Olyan nyelven beszéltem ott, mint azelőtt senki és soha. Egyedül voltam. Helyemben mindenki összetört volna, mint ahogy összetörtek a Bessenyeik. Egyedül lenni, és nem dadogni, és nem a Nagy Árnyékban ülni. Hüperion a magányos isten, aki önmagának teremt világot, mivel itt senkinek a magasság és az isteni nem kell. Én váltam teljesen függetlenné attól, ami környezet. S amíg azok elvesztek a szánalmas nyögésben, mert szavuk még önmaguk előtt is kétséges maradt, én tudtam beszélni. Az én kezem először teremtett itt olyan világot, amelyben nem szégyen élni. Mindenkinek, akinek megvolt a szándéka hozzá, nem volt meg az ereje. Nem volt egészen Hüperion – még Bessenyei sem, aki hozzá a legközelebb állott, és ezért a legtávolabbra esett. Minél királyibb volt itt valaki, annál kevésbé jutott a szellem teremtő anyagához, és minél jobban lesüllyedt, a nyilvánosság előtte annál jobban kinyílt. Én adtam vissza a szót a királyoknak. De nem áltatom magam. Nem lesz ebből semmi, mint ahogy nem is volt soha. Azok a szavak, amelyekkel a nagy életet megteremtettem, sohasem jutottak el az emberek szívéhez. Itt vannak az állványon szobámban. Egyedül én csináltam őket, egyedül én tudom, hogy mi az, amit csináltam, és a mű egyedül az én életem szépíti meg. Senkinek sem kellettek. Elalvás előtt mosolygok a fa lombjai alatt, ha arra gondolok, hogy azt hiszed, bánt. Milyen kevéssé ismered az isteneket! Amit alkottak, olyan szép, hogy a mű nem veszít vele, csak az, aki nem látja. Sápadtabb lesz az ég, ha nem nézik? Mit gondolsz, mi lett volna belőlem, ha beálltam volna közéjük tajtékzani minden magas ellen? El tudsz képzelni engem mint önmagam ügynökét? Ha valaki nem fogadott el, az el nem fogadó helyett szégyelltem magam, bántott, hogy olyan mélyen megalázta magát. És még csak nem is tudott róla. Elutasított, és nem vette észre, hogy lehetetlenné vált önmaga előtt. Ki fog engem igazolni? Senki. Az egyedüliek, akik megtehetnék, a hozzám hasonlók. De az istenek nem igazolnak senkit és semmit, legkevésbé önmagukat. Ha félnék attól, hogy valaki belenyúl a műbe, megtiltanám. Senkinek sincs joga ezt magáénak tartani. De nem félek. Nem lesz több Hüperion.

Krasznahorkai László - Seiobo ​járt odalent
„…rögtön ​tudta, ahogy rájuk nézett, hogy ezek az angyalok igaziak.” A Sátántangó szerzőjének legújabb kötete! Susan Sonntag „az Apokalipszis Gogolt és Melville-t idéző magyar mesterének” nevezte Krasznahorkai Lászlót, hazai méltatói mondták már a kortárs magyar irodalom egyetlen metafizikus ihletésű írójának, melankolikus-szaturnuszi alkotónak. E meghatározások mindegyike érvényes marad a Seiobo járt odalent elbeszéléseit olvasva is, ám mindezek mellett szembeszökő az írásokat jellemző termékeny tágasság: a meghökkentő történetek hátterét adó korok, kultúrák közötti szellemi ívek, a hol a bibliai időkből, hol napjainkból előlépő szereplők önmagában is izgalmas változatossága. De az elbeszéléseknek ezúttal nem csak eleven, emberi hőseik vannak: kitüntetett hőssé válnak a világ más elemei is, ezeket leginkább műalkotásoknak mondhatnánk, de csakis a szó legszélesebb értelmében – a természet, a teremtés, a világban föltételezett transzcendens lényeg önmagukban tökéletes, céltalanul és végső soron értelmetlenül szép alkotásainak, amelyek tökélye, ereje, vonzása azonban ellenállhatatlan és kikerülhetetlen. Egy hatalmas fehér madár, egy épület, egy rom, egy ikon. Akár hétköznapi emberek, akár művészek kerülnek kapcsolatba velük – mintha Seiobo istennő kertjébe lépnének be, ahol a barackfák csak minden ezredik évben teremnek gyümölcsöt, de aki eszik abból a gyümölcsből, az örök életet nyeri el. A kötet szinte valamennyi elbeszélése egyetlen végtelennek tűnő mondatból, a részletek egyre árnyaltabb, megvesztegethetetlenül elszánt kibontásából áll, melynek sodrásában Krasznahorkai László egyforma virtuozitással hozza létre és érzékelteti a történetek végletes drámaiságát, fájdalmát és rezignált iróniáját. Olykor torz jeremiádában, olykor a hétköznapiságból kinövő, emelkedetté váló ódai textusban. Szépséget teremtve.

Mircea Eliade - Mítoszok, ​álmok és misztériumok
" ​A mítosz megértése egy szép napon majd a 20. század leghasznosabb felfedezései közé fog tartozni. A nyugati ember már nem a világ ura: most már nem "benszülöttekkel", hanem beszélgetőtársakkal áll szemben. Jó, hogy tudjuk, hogyan kezdjük a beszélgetést; nem tekinthetünk el annak beismerésétől, hogy a "primitív" vagy "elmaradott" világ és a modern Nyugat között nincs szakadás a folyamatosságban. Már nem elég - ahogyan a fél évszázada már elég volt - fölfedezni és megcsodálni a néger vagy óceáni művészetet; újra föl kell fedezni önmagunkban a művészetek szellemi forrásait, tudatára kell ébredni annak, ami a modern létben még megmaradt "mitikusnak".

Szerb Antal - Hétköznapok ​és csodák
2002-ben ​a Magvető Kiadó három kötetben gyűjtötte össze Szerb Antal rövidebb terjedelmű, tudományos írásait. Ezek közül az első, és legterjedelmesebb a világirodalmi témájú tanulmányokat tartalmazza. A kötetet két hosszabb írás vezeti be: az első, a könyv címadója, egy alapos és szellemes áttekintés a huszadik század első negyedének legfontosabb nagyregényeiről, különös tekintettel a francia, angol, amerikai és német nemzetiségű szerzők műveire. A másik monografikus jellegű esszé az Angol irodalom kis tükre címet viseli, és a kezdetektől, az óangol nyelven született Beowulftól egészen az 1920-30-as évek legnépszerűbb szerzőiig (pl. H. G. Wells vagy John Galsworthy) nyújt áttekintést; majd az írás rövid kitérővel zárul, amely során betekintést nyerhetünk a korabeli ír és Egyesült Államokbeli irodalomba (W. B. Yeats, W. Whitman, Henry James). A kötet legnagyobb része rövid, néhány oldalas tanulmányokból áll, a lehető legkülönfélébb irodalmi munkák, korstílusok és művészek hatalmas csoportját fogva át, Szerb Antal érdeklődésének egységébe fogva. Végezetül könyvismertetőket és kritikákat olvashatunk, amelyek közül jó néhány korábban még nem volt hozzáférhető nyomtatásban. (Montcalm)

Balassa Iván - Ortutay Gyula - Magyar ​néprajz
A ​két kiváló tudós, Balassa Iván és Ortutay Gyula a néprajztudomány eddigi eredményeire támaszkodva, a szakemberek, az érdeklődő nagyközönség igényeit egyaránt szem előtt tartva ad átfogó képet a hagyományos népi kultúra valamennyi ágazatáról, a társadalmi, az anyagi és a szellemi kultúráról. (...) Minden fejezethez rövid bibliográfia csatlakozitk, amely útbaigazítást ad azok számára, akiket egyik vagy másik kérdés közelebbről érdekel. A kötetet gazdag képanyag, 319 fekete-fehér, 65 színes fénykép és 231 rajz, térkép, kotta illusztrálja.

Hérodotosz - A ​görög-perzsa háború
Hérodotosz ​történeti munkájának kettős célja volt, mint ezt művének első mondatában megfogalmazta: a hellének és "barbárok" nagy tetteinek egyenlő mértékkel történő elbírálása és megörökítése, valamint a történeti jelenségek okainak _(aitié)_ vizsgálata. Az elfogulatlanságra való törekvés és a történeti okok és összefüggések keresésének igénye, ez az a két dolog, mely Hérodotosz munkásságát elődeinek teljesítménye fölé emeli. ___A történeti események színes, érdekfeszítő, olykor novellisztikus ábrázolása miatt akár szépirodalmi alkotásnak is tekinthetjük művét, és nem szabad elfeledkeznünk arról, hogy milyen nagyszabású feladatot vállalt magára Hérodotosz, s arról sem, hogy ő fogalmazta meg először a történetírás két fő követelményét, az objektivitásra való törekvést és az oknyomozás szükségességét.

Michel Foucault - A ​fantasztikus könyvtár
A ​kötet rövidebb írásokat tartalmaz, ezeken keresztül kívánja bemutatni nemcsak a teljes Foucault-i életművet, de azokat a fordulatokat is, amelyeket viszonylag rövid pályáján megtett. Természetesen a válogatók a mai, posztmodern Foucault-ból indultak ki, a korábbi művekből is azokat hozzák, amelyek a ma "érvényes" Foucault-képet meghatározzák. Így nagyobbrészt kimaradtak az összeállításból az irodalmár és a művelődéstörténész esszéi, annál nagyobb nyomatékkal szerepelnek azok az írások (Végtelenbe tartó nyelv; A történetírás módjairól; A diskurzus rendje; Szexuális választás, nemi aktus; Az etika genealógiájáról stb.), amelyek a "gyanú filozófusát" reprezentálják. Foucault ugyanis elsősorban leleplezésre törekszik, annak kimutatására, hogy az átlagos, normális, mindennapi cselekvésstruktúrák, a "szabályos" pszichék és a sematikus történések mélyén valami egészen más rejtőzik. E mélystruktúra kutatásában és "leleplezésében" áll Foucault legnagyobb tette, és ez közvetíti világméretű hatását is. Foucault a mélystruktúrában elsősorban az "uralmi vágyra" lel, ennek hatásait, indiciumait, szegmenseit mutatja ki a nyelvben, a történetfelfogásban, a szexben és az etikában is, de ennek figyelembevételével konstruálja meg antropológiáját és ontológiáját is. A kötet írásai nélkülözhetetlenek korunk filozófiájának alaposabb megismeréséhez, de Foucault nehéz szerző, olvasása komoly előismereteket feltételez.