Ajax-loader

A ​szerző az evolúcióbiológia – azon belül a szexualitás és a túlélés – néhány új fejleményét, kiemelkedő eredményét foglalja össze majdani diákok és az érdeklődő laikusok számára, kerülve a technikai részleteket, a bonyolult képleteket és a latin kifejezéseket. Az olvasó sokféle, érdekesebbnél érdekesebb játékra fölkészülhet a gyáva nyúltól a számítógépes versenyig, a magányos életjátéktól a ki nevet a végén? -ig, a bújócskától a nemek harcáig, a pókertől a rabok dilemmájáig, könnyű szórakozásra azonban ne számítson, hiszen R. A. Fisher és Neumann János érvelése néha éppoly bonyolult, mint Steinitz vagy Capablanca egy-egy sakklépés-sorozat. A kötet a mesterséges életet tárgyaló fejezettel indul, majd a ragadozók és áldozataik között folyó üldözéses játékokkal foglalkozik, azután a véletlenen alapuló játékok és a statisztikai paradoxonok kerülnek sorra, melyek a molekuláris evolúció véletlenszerű jellege folytán merülnek föl. Az utolsó két fejezet az ellentétes érdekek érvényesítésének matematikai modelljeit, azaz a játékelméletet alkalmazza az állatok viselkedésére.

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

-
átlagos pontszám
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ
0
lezárult rukk / happ

Címkék

Kollekciók