Torzsarágó, a szürke nyuszi akaratán kívül válik híressé, miután sem a medvétől, sem a tigristől, sem az oroszlántól nem ijedt meg. Csodálata addig tart, amíg valaki rá nem jön, hogy mitől lett ilyen bátor a kis nyuszi… Mihail Pjackovszkij mesehősei – akárcsak az oktondi Torzsarágó – kedves, jóravaló állatok, akik sok mindent tanulnak meg a maguk vagy mások kárán. Hápisápit, a piszkos kiskacsát, Csahost, az éneklő kutyát, vagy a hiú pávát Vlagyimir Szutyejev rajzolta sok-sok évvel ezelőtt. A Sün, akit meg lehetett simogatni című kötet ismert meséi közül most jó néhány új köntösben jelenik meg a legkisebbek örömére.
Kapcsolódó könyvek
Bodó Béla - Brumi Mackóvárosban
Brumi mackó, Bodó Béla kedves medvebocsa olyan hallatlan "emberszabású" állatfigurája a magyar irodalomnak, amelyen Milne Micimackója az angol gyermekirodalomnak. Abban is rokonai egymásnak, hogy mindketten bájosan naívak és lusták, de eme gyarlóságaik csak még inkább az ifjú olvasó szívébe lopják őket. Hiszen ki ne ismerne magára - legalábbis gyerekkori önmagára - Brumi mindenkire rácsodálkozó, csetlő-botló, olykor nyafogó, falánk figurájában?!
Csukás István - Süsü, a sárkány
Több mint huszonöt éve bocsátotta útjára Csukás István Kossuth-díjas író legendává let mesehősét, Süsüt, a sárkányt. A behemót, ám szívében szelíd, híres egyfejű, akit háromfejű apja kitagadott, az emberek közé került. Előbb riadalmat keltve, azután szeretettől övezve. Bár vágya, hogy elnyerje a királylány kezét, nem teljesül, de kárpótlásul a Fő-fő Udvari Sárkány címet azért megkapja. Kalandjainak ártatlan sutasága, kedves humorral ábrázolt figurája révén, a gyerekek és a már felnőtt gyerekek kedvence lett.
Hana Doskočilová - Nagy mesekönyv - Zdeněk Miler és a kisvakond
Ha azt hiszed, már mindent tudsz a kisvakondról, nagyot tévedsz! Hiszen még azt sem tudod, hogyan és mikor született. Ebben a képeskönyvben a kisvakond mindent elmond magáról. Megtudhatjuk, hogyan bújt elő Festőbátyó színes ceruzájából, miért került napellenzős sapka helyett ásó a kezébe, és milyen huncutságokkal bosszantotta rajzolóját, Zdenĕk Milert. Mindeközben a kisvakond elmeséli nekünk legkedvesebb történeteit lusta Grétáról, a kíváncsi kutyusról, Pókocska Fonócskáról vagy éppen a mesebeli nagyapóról. Egyik mesét követi a másik, és a nagy mesélés csak nem akar véget érni!
Bálint Ágnes - Mazsola
Manófalvi Manó, a madárijesztők barátja egy szép napon födél nélkül maradt. Szerencsére talált a mezőn egy jókora sütőtököt, aminek a cinkék már kivájták a belét. Csinosan berendezte, dundi szalmazsákot készített magának, jó kis karosszéket, és lámpagyújtás után vidáman olvasott újságot. Egyszer csámcsogást hallott kintről. Egy induri-pinduri malac rágta a házat. Ugye ti már tudjátok, ki volt ez az induri-pinduri kismalac? Hát Mazsola! Aki persze ott is maradt mindjárt a kis tökházban, és ha meghallgatjátok a mesét, megtudhatjátok, mi minden történt Mazsolával, aki még a tévében is szerepelt.
Bálint Ágnes humoros, vidám meséjét Bródy Vera bábfotói teszik még vonzóbbá minden gyerek számára.
A népszerű meseíró legnépszerűbb könyve, melyben a szeretetreméltó, falánk és kissé lusta, de nagyon kedves kismalac kalandjai elevenednek meg. Új formában, színes képekkel adjuk ismét közre az ismert történeteket.
Nicholas Oldland - A hebrencs hód
Volt egyszer egy hebrencs hód, aki mindent megrágott, ami az útjába került. Meg se nézte, mi az, amit rág. Hamarosan az egész erdő romokban hevert.
Nicholas Oldland meséjéből megtudhatja az olvasó, hogy helyrehozhatjuk, amit elrontottunk, csak elhatározás kérdése, hogy sikerül-e. A hebrencs hóddal találkozhatunk még A jámbor jávorszarvas és A melegszívű medve című képeskönyvekben is.
Ljudmila Ulickaja - Történetek állatokról és emberekről
Egy Magányos Egér, egy Ignáciusz nevű macska, Zellő, a csikó, Antverpen, a veréb és még sokan mások bukkannak föl Ulickaja mesés történeteiben. A népszerű orosz írónő a gyerekeknek is ugyanúgy mesél, mint a felnőtteknek: komolyan, de játékos fantáziával, lebilincselően, sok szeretettel.
Lesznai Anna - A kis pillangó utazása Lesznán és a szomszédos Tündérországban
"Miért születtél te szeptemberben? Rendes kis lepkék tavasszal szoktak születni!" - kérdezte egy öreg lepke a kék kis pillangót, aki egy őszi napon bújt elő Anna néni szobájában egy virág kelyhéből. A kis lepke szégyellte ugyan, hogy ő nem olyan mint minden más lepke, de azért nem nagyon bánta: tudta, hogy neki Tündérországba kell elrepülni, méghozzá a harmadik, a legszebbik Tündérországba
Fred Rodrian - Szarvas Szilárd
Szívmelengető karácsonyi történet. Szarvas Szilárd egy kínai erdőből kerül egy német állatkertbe. Mivel mindenki nagyon jó hozzá, nincs honvágya. De aztán karácsony közeledtével egyre kevesebb a látogató... Átugrik a kerítésen és elindul a messzi Kínába.
Ismeretlen szerző - Walt Disney - A hercegnő és a béka
Maldonia hercegét a gonosz dr. Facilier békává változtatja. Az egyszerű származású Tiana hiába próbálja egy csókkal visszaváltoztatni, mivel a lány nem hercegnő, ő is békává változik. A mágikus átok megtöréséhez együttes erővel kell megtalálniuk a jó vudút űző Odie mamát, de ehhez egy hosszú, kalandokkal és veszélyekkel teli utat kell megtenniük.
Ismeretlen szerző - Walt Disney - A róka és a vadászkutya
"A szeretet és a barátság a két legfontosabb dolog a világon" - vallja Tod, a kisróka. Miként tanulja ezt meg? Sok-sok kalandon át, melyek során hol ő segít másokon, hol pedig neki segítenek. Megismerkedik a gonosz vadásszal és életre szóló barátságot köt a kutyával, Copperrel...
Nicholas Oldland - A jámbor jávorszarvas
Volt egyszer egy jámbor jávorszarvas, aki egyáltalán nem volt vad. A barátai mozgalmasan éltek, de ő egy kicsit félt az izgalmaktól. Aztán egy napon minden megváltozott.
Nicholas Oldland meséjéből megtudhatja az olvasó, hogyan kell felfedezni és élvezni az élet apró örömeit. A jámbor jávorszarvas felbukkan A melegszívű medve és A hebrencs hód című képeskönyvekben is.
Kálmán Jenő - Sicc kalandjai
Ki ne ismerné Siccet, a mókás kandúrt, akinek csínytevésein több nemzedék is felnőtt? Tankó Béla és Kálmán Jenő klasszikusát sokan üdvözlik nagy örömmel újra a könyvespolcokon. Annál is inkább, mert nem csak a szülők gyerekkorának szépségét idézik fel, hanem a mai gyerekek számára is érdekesek,...
Bálint Ágnes - Megint Mazsola
A nagy sikerű Mazsola után ismét olvashatják a gyerekek Mazsola újabb kalandjait.
___A Bálint Ágnes által megálmodott és Bródy Vera bábtervező által létrehozott bájos malacka, a tévémese sorozat halhatatlan hőse és Manócska - no meg kis barátai, Fülöpke, Menyus, Rezsőke - kedves történeteivel találkozhatnak kis olvasóink, valamint a régi mesék iránt nosztalgiát érző szülők és nagyszülők is.
Mihail Pljackovszkij - Tücsök Tóbiás naplója
Mihail Pljackovszkij kedves története egy kis tücsök: Tücsök Tóbiás vidám naplóját nyújtja át az olvasónak, melyben a kis bogár beszámol mulatságos bonyodalmairól. Ezekből a bonyodalmakból Tóbiás mindenkor szerencsésen kikeveredik, de addig sok izgalmas esemény történik vele. A könyvet Solt Lajos magával ragadóan szellemes fordításában és a népszerű Szutyejev kitűnő rajzaival díszítve olvashatjuk.
Nicholas Oldland - A melegszívű medve
Volt egyszer egy melegszívű medve, aki mindent és mindenkit megölelt, ami vagy aki az útjába került. Legjobban a fákat szerette ölelgetni. Azonban egy napon találkozott egy favágóval.
Nicholas Oldland meséje mese arra tanítja meg az olvasót, mekkora hatalma lehet egy szívből jövő ölelésnek.
A melegszívű medve felbukkan A jámbor jávorszarvas és A hebrencs hód című képeskönyvekben is.
Ismeretlen szerző - Kisgyermekek nagy mesekönyve
Ugye, milyen nagy öröm mesét hallgatni? Az ember előtt felvonulnak képzeletének ködalakjai: ravasz kis törpék, nagy erejű óriások, bátor vándorlegények, szépséges királylányok, s megelevenednek legkedvesebb társai: kajla fülű, huncut szemű bársonykutyák, beszélő varjak, gyanakvó medvebocsok, no és a legismerősebbek, a mindennapok apró hősei: félelmet legyőző kisfiúk, vidám kislányok! S milyen diadal, amikor a gyerek iskolás lesz, és lassacskán maga olvashatja a mesét!... Hát még amikor már annyira önálló, hogy maga veszi le a könyvespolcáról a régi jó barátot, a Kisgyermekek nagy mesekönyvét meg a többi könyvet, és már maga lapozza fel legkedvesebb olvasmányát, maga határozza el, hogy Tündér Ilona, az igazságos király, a pórul járt tudós vagy valamelyik más kedves mesehős társaságában akarja-e tölteni szabad perceit.
Kálmán Jenő - Sicc a hóban
Sicc télen sem rest a csínytevésre; a Jégmezőkről szállít jegesmedvét az állatkertbe, megynyeri a nagy síugróversenyt, leleplezi Szarka Dénest, és persze Róka Rudi sem menekülhet furfangos cselvetése elől.
Kálmán Jenő - Sicc a slamasztikában
Strucc Malvin a sivatag közepén lenyel egy vekkerórát, ám éppen a Malvinka gyomrából feltörő ébresztőhang menti meg a slamasztikába került Siccet. Róka Rudi, Ponty Kelemen és Kakukk Rézi sem jár túl a furfangos Sicc eszén, aki hol mozifilmet forgat, hol a legképtelenebb ötletekkel segít bajba jutott barátain.
Ismeretlen szerző - Walt Disney - Macskarisztokraták
Duchess és három kiscicája gondtalanul él Párizs szívében, igazi macskaarisztokratákhoz illően. Ám az ő biztonságukat is veszély fenyegeti, hisz ott van a közelükben a kapzsi Edgar, aki elhatározza, hogy örökre megszabadul tőlük...
Illyés Gyula - Hetvenhét magyar népmese
"Ahogy mentem, mendegéltem, elmentem Pelegre, ott láttam jászolhoz kötözve a sok mesét, abból választottam ezt a legszebbiket. Hol volt, hol nem volt, még az Óperencián is túlnan volt, az üveghegyen innen volt, kidőlt, bedőlt kemencének egy csepp oldala se volt, teli volt kaláccsal, egy se volt benne. Hát hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy juhász..."- így kezdi egyik híres szép meséjét Illyés Gyula. És ő is, mint mesehőse, ment, mendegélt, meglátta jászolhoz kötözve a sok mesét. Felfigyelt rájuk, hazavitte őket, és a legszebb hetvenhét mesét el is mondta a gyerekeknek. Illyés Gyula költő. A már sokadik kiadásban megjelent könyv egyes darabjait úgy emelte át a magas irodalomba, hogy megőrizte a nép gazdag, élő nyelvét, a népmesék színes fordulatait, a magyar nép szellemét. Tündérmesékből, tréfás mesékből, Mátyás királyról szóló történetekből állt össze a kötet, mely a magyar könyvkiadás méltán legnépszerűbb műve, és Szántó Piroska 16 csillogóan szellemes, játékos, színes, egész oldalas illusztrációjával a magyar gyerek- ( és felnőtt:)) olvasók egyik kedvenc könyve.