Kapcsolódó könyvek
Kádár Annamária - Mesepszichológia
Kutatások igazolják, hogy az életben való beválásunk nem csak értelmi képességeinken múlik. Az igazi sikereket és - ami még fontosabb! - a belső harmóniát, az önmagunkkal való elégedettséget csak akkor érhetjük el, ha képesek vagyunk felismerni a magunk és mások érzelmeit, kapcsolatokat teremteni, konfliktusokat kezelni, együttműködni, segítséget kérni, vágyainkat késleltetni, kitartani… Vagyis, ha fejlett az érzelmi intelligenciánk.
A mese az érzelmi intelligencia fejlesztésének legfontosabb eszköze, olyan lelki táplálék, amely életre szóló nyomokat hagy a gyermekben. Egyrészt a mesélés sajátos szituációja, bensőséges hangulata adja meg az érzelmi biztonságot, azt a nyugodt, csendes és szeretetteljes légkört, amelyben meg lehet pihenni, el lehet lazulni, a rítust, amivel le lehet zárni egy mozgalmas és eseménydús napot. Ám a kisgyerek a mesehallgatás során nemcsak a szülőre, hanem befelé is figyel, saját vágyainak megfelelő fantáziaképet alkot, ami segíti őt a nap folyamán felgyűlt belső feszültségei, negatív érzései, félelmei feldolgozásában.
Adjuk hát meg neki a lehetőséget arra, hogy az égig érő fa csúcsára kis kanászként felkapaszkodhasson! Annak a gyermeknek, aki mesét hallgatva nő fel, varázspálcája a saját elméje lesz, és képzelete, érzelmi intelligenciája segíti majd a megpróbáltatások közepette.
Hogy miként támogathatjuk őt ebben? Erről írtam ezt a könyvet, mely tíz mesét is tartalmaz egy Lilla nevű kislányról, akinek képzeletbeli barátja, Tündérbogyó segít érzelmi konfliktusainak megoldásában. A mesék 4-9 éves gyerekeknek szólnak, és segítenek a frusztrációk, csalódások elviselésében, a pozitív és negatív érzelmek tudatosításában, a félelmek megszelídítésében, a testvérféltékenység kezelésében, a veszteségek elfogadásában és az önfeledt játékban. A szülőknek elárulom: én voltam az a kislány, aki attól félt, hogy a boszorkány megcsiklandozza a lábát, én vittem haza a kisegeret, utánam jött ki a nagyapám borotvahabos arccal. Tündérbogyó pedig az én belső hangom volt, akit most ebben a formában megszemélyesítettem.
Dr. Kádár Annamária: Pszichológus, egyetemi adjunktus, a Babes-Bolyai Tudományegyetem marosvásárhelyi kirendeltségének vezetője. Diplomamunkájában és doktori disszertációjában több mint ezer, gyermekek által írt mesét vizsgált meg. Dolgozott iskolapszichológusként, jelenleg pedig az óvoda és elemi oktatás pedagógiája szakon tanít. Trénerként rendszeresen tart az érzelmi intelligencia fejlesztését célzó tréningeket. Az Erdély FM rádió Pszichotrillák című műsorának szakértője és társszerkesztője. Többször tartott már előadást a Nyitott Akadémián - kirobbanó temperamentumát, ízes erdélyi beszédét, derűs, szeretetteljes lényét és humánus gondolatait vastapssal jutalmazta a közönség.
David Fontana - A szimbólumok titkos világa
A szimbólumok mindenütt jelen vannak: álmainkban, tudatalattinkban és a bennünket körülvevő világban. Az intuitív bölcsesség szintjén mozgatnak és inspirálnak bennünket. Egyetemes nyelven szólnak hozzánk, amelynek megértését a pszichológia nagyjai- Sigmund Freud és Carl Gustav Jung- könnyítették meg számunkra.
A kötet kifejező képek és rövid magyarázó szövegek segítségével foglalja össze a szimbólumokat és szimbólumrendszereket. Ha megértjük ezek üzenetét, életünk sokkal gazdagabbá válik.
David Fontana segít eligazodni a szimbólumok szövevényes világába. Megosztja velünk széleskörű tudását, amely felöleli a pszichológia, a keleti és a nyugati ezoterikus tanítások, az antropológia és a történelem területeit, valamint az álomterápia és a szimbólummeditációban szerzett tapasztalatait. A kötet gazdag képanyagot tár az olvasó elé: több, mint 130 képzőművészeti alkotásról készült reprodukció és közel 200 színes illusztráció díszíti.
A szimbólumok titkos világa gondolatébresztő képes kalauz, amelyben a jelentősebb jelképek összes típusa megtalálható- mandalák és labirintusok, létező és mesebeli teremtmények, sárkányok és mitológiai lények, istenek és istennők, szakrális és világi építmények, menny és pokol, virágok és drágakövek, színek és temészeti jelenségek és még sok minden más. A szerző dióhéjban áttekinti a nagyobb szimbólurendszereket - a Ji Csingtől a tarotkártyán át az asztrológiáig -, így az Olvasó is kedvet kaphat ezek behatóbb tanulmányozására.
Barcsay Jenő - Művészeti anatómia
Az anatómiai atlasz tudományos alaposságú szakkönyv, képtáblái pedig önálló művészi értékű rajzok. Első ízben negyvenegy esztendeje jelent meg. Azóta idehaza és külföldön egyaránt nélkülözhetetlen kézikönyve lett a művészeti oktatásnak, hasznos segítője a képzőművészeti alkotómunkának, de élvezettel forgatják lapjait a szép rajzok kedvelői is.
Mednyánszky Miklós - Vályogházak
Hazánk területén még ma is nagy számban megtalálhatók a földből épült házak minden tájegységben. Az 1990-es évek felmérése szerint mintegy 800 ezerre tehető a vályogházak száma. Egyéni és közérdek, hogyezeket, minta hagyományos és ökologikus építés eredményeit megőrizzük, megfelelően felújítsuk és ne hagyjuk kiveszni modern életünkből. A könyv ezt a célt szolgálja, hasznos műszaki ismereteket nyújtva a vályogházak építéséről, szerkezeteiről, hibáiról és azok korszerűsítésének lehetőségeiről.
Balassa M. Iván - A székelykapu
A székelykapuk a magyar népi építészet és a népművészet kiemelkedő alkotásai. Az eddig megjelent részfeldolgozások, egy-egy vidék kapuinak ismertetésére vállalkozó munkák után ez az első könyv, amely a székelykapuk részletes, elfogulatlan, hiteles bemutatására vállalkozik. Végigkövethetjük, hogy a fedeles, kötött- galambbúgos kapukból miként lett székelykapu. A szerző foglalkozik eredetükkel, készítésükkel és díszítésükkel, elemzi felirataikat. A legjellemzőbb változatainak áttekintését követően vizsgálja azt a folyamatot, amelynek eredményeként nemzeti jelképpé váltak. A kötetben számos eddig még nem közölt fénykép látható.
Betty Edwards - Színes jobb agyféltekés rajzolás
A könyv átfogó részletességgel foglalkozik a színek szerkezetével, s megtanít bennünket, hogy azt lássuk, ami tényleg előttünk van, nem pedig azt, amit egy színes tárgyról gondolunk. A színkeverést és -kombinálást célzó gyakorlatok kezdők, tapasztalt művészek és tervezők számára egyaránt hasznosak. A kezdetben egyszerű, majd egyre nehezebbé váló gyakorlatokat több mint 125 folyamatábrán kísérhetjük nyomon.
A színek szépségében és gazdagságában gyakran gyönyörködünk, kreatív használatuk azonban sokak számára komoly kihívást jelent. Ez a könyv kulcsfontosságú mű a színek összetettségének megértéséhez, önbizalmat ad a színekkel való munkához és elmélyíti a művészi megfigyelőképességet.
A tartalomból:
A fény által befolyásolt színek észlelése
A színek egymásra gyakorolt hatása
A színek árnyalatának, értékének és intenzitásának módosítása
A színek kiegyensúlyozott elrendezése csendélet festésekor
A színek pszichológiai jelentése
Gellér Katalin - A magyar szecesszió
A 19. és a 20. század fordulóján Európa szerte elterjedt szecesszió az 1960-as évektől jött ismét divatba, és élvez azóta is töretlen népszerűséget. Az összművészeti alkotásra törekvő stílus előzményeit az angol preraffaeliták teremtették meg; példájuk hozta létre Párizsban, Münchenben és Bécsben azokat a műveket, amelyeket ma a szecesszió fogalommal jelölünk. A mozgalom eszmei és stilisztikai célkitűzései hamarosan visszhangra leltek Magyarországon is. Olyan neves művészek oeuvre-je vagy annak egy része sorolható a szecesszióba, mint Lechner Ödön épületei, Rippl-Rónai, Gulácsy vagy Csontváry képei, Róth Miksa üvegablakai vagy Thoroczkai Wigand bútorai. A kötet az eszmetörténeti és történelmi előzmények felvázolása után átfogó képet ad a magyar szecesszió építészetének, szobrászatának, festészetének és iparművészetének alakulásáról. A képanyag válogatásánál a szerző arra törekedett, hogy a legnépszerűbb művek mellett kevésbé ismert alkotásokkal is illusztrálja mondanivalóját.
Kodály Zoltán - Györffy István - Viski Károly - Bátky Zsigmond - Czakó Elemér - Gőnyey Sándor - A magyarság néprajza I-IV.
A magyar néprajz nemzeti önismeretünket szolgáló tudománynak számít. Többi rokontársa - a magyar történet, az irodalomtörténet, a nyelvészet - már jobbára felkutatta és egységbe foglalta anyagát. Néprajzunk is tömérdek tudnivalót, tudományos megfigyelést gyüjtött össze, de ezen a téren az áttekintést adó összefoglalásnak még csak most érkezett el az ideje. A Királyi Magyar Egyetemi Nyomda a Hóman-Szekfű Magyar történet után testvérkiadványként jelenteti meg négy kötetben a Magyarság néprajzát. Ez az első törekvés arra, hogy a magyar néprajzi kutatás és gyüjtés eredménye megfelelő rendszerezésben kerüljön a közönség elé. A mű szerzői főkép a tudományos ismertetés feladatát vállalják s csak ott adnak szitnézist és magyarázatot, ahol már megfelelő előmunkálatok vannak. A tudósok felfogása természetesen nem egy kérdésben merőben más eredményt tüntet fel, mint ami népi jelenségekről eddig köztudatban forgott. A nagyközönség előtt népünk többnyire ünnepi díszben jelent meg, úgy, ahogyan költőink és művészeink fölékesítették. A tudomány ehelyett feltár olyan eddigelé kevéssé ismert mélységeket és értékeket, melyek - Herman Ottó szerint is - "tele vannak munkával, verejtékkel, áldozattal és szenvedéssel, de éppen azért a nemzet életét jelentik."
John Seymour - Elfeledett mesterségek
Élje át újra egy letűnt kor hangulatát John Seymour képekkel gazdagon díszített könyvének segítségével, amely a faházépítéstől a kenyérsütésig számtalan hagyományos mesterséget és háztartási praktikát mutat be. A tartalomból: kosárfonás, méhészet, kovácsmesterség, hajóépítés, cipészmesterség, sajtkészítés, takarítás, kőfalak építése, ruhafestés, sövényépítés, csipkeverés, festés, papírkészítés, fazekasmesterség, kötélverés, szőnyegkészítés, nyergesmesterség, vitorlakészítés, varrás, palahasítás, szappankészítés, fonás, bőrcserzés, zsúptető készítése, csempekészítés, szövés, kútásás, bognármesterség, borkészítés.
Kresz Mária - Virág és népművészet
Népművészet és virág fogalma szinte elválaszthatatlan.
...
Friedrich Hottenroth - Nagy viseletkönyv
Az album a világ népeinek viseleteit mutatja be az ókori Egyiptomtól a 19. századig, 240 színes oldal több mint tízezer ábráján.
Az alkotó teljességre törekedett, a rendelkezésre álló minden ismeretet igyekezett bemutatni a közönségnek. Mesteri rajztudásról tanúskodó művétől távol áll a művészkedés, egyedüli célja a minden részletre kiterjedő, hiteles ábrázolás.
Betty Edwards - Jobb agyféltekés művész
A népszerű szerző legfrissebb kötete újabb kalandra, igazi felfedezőútra invitál bennünket, s ismét bebizonyítja, hogy mindannyian született rajztehetségek vagyunk. Technikájának segítségével jobb agyféltekénkre való hagyatkozással a szó szoros értelmében új látásmódra teszünk szert: belépünk a villámcsapásszerű felismerések, a független megfigyelések s a kreativitás birodalmába. A gyakorlatok által láthatóvá tehetjük, vonalakba önthetjük gondolatainkat, érzéseinket, újraértékelhetjük fény és árnyék kapcsolatát, s vadonatúj stratégiát alakíthatunk ki formák, színek, okok és összefüggések megértésére. A könyv nem csupán nagyszerű rajzok születésében, hanem mindennapjaink problémamegoldásaiban, döntéshozatalaiban is segítségünkre lesz.
Boldizsár Ildikó - Meseterápia
„Boldizsár Ildikó korábbi, nagy sikerű meseválogatásai után most a mesék gyógyító erejét tárja fel előttünk. Bevezet a történelmi gyökerekbe, rámutat a népmese szerepére a hajdani közösségekben, feleleveníti a legértőbb mese-kommentárokat, saját praxisából hoz példákat a lelki gyógyulásra, és végül hasznos tanácsokat ad, hogyan is meséljük a mesét, hogyan segítsünk vele másokon. A könyv hosszas kutatómunka eredménye, teljességgel eredeti végkövetkeztetésekkel. Minden fejezetében izgalmas, tartalmas és hasznos olvasmány.”
Árvai Anikó - Vetró Mihály - Nemezművesség
A nemezkészítés múltja legalább hat-nyolc ezer évre tekint vissza, de ez a sokoldalú anyag ma is fontos része az életünknek. Készül belőle kalap, süveg, takaró, használjuk a háztartásban, felfedezték a művészek, és kiváló szigetelőképességének köszönhetően az ipar fontos alapanyaga.
A nemezkészítés szerepe különleges a magyar kultúrában. Mi vagyunk a legnyugatibb nép, amely ősi mesterségeként művelte a nemezkészítést.
A könyvben a mesterség története, alapjai mellett a szerzők szeretnék megmutatni a nemezben rejlő örömöket és lehetőségeket. Az olvasó elsajátíthatja, hogyan kell babát, tolltartót, papucsot készíteni, a könyv végén pedig jelkép gyűjtemény segít a díszítőelemek kiválasztásában, köztük való eligazodásban.
Iris Schmidt - Gyógynövények kézikönyve
A gyógynövények számos területen gazdagítják életünket - a konyhától az orvosláson keresztül a kozmetikáig. Ez a praktikus lexikon több mint száz fontos fajt mutat be, és sok lényeges információt közöl.
Az áttekinthetően rendszerezett, és ragyogó színes fotókkal illusztrált könyv tökéletes eszköz a gyógynövények megismeréséhez.
Tasnádi Zsuzsanna - Selmeczi Kovács Attila - Régi magyar mintakincs
A Néprajzi Múzeum rajzgyűjteménye gazdag mintakincset őriz, amely több mint száz év gyűjtéseit, dokumentálásait öleli fel. Ebből a gyűjteményből válogattuk a kötetben szereplő rajzokat, amelyek többsége 1880-1950 között készült, és 18-20. századi tárgyak díszítményeit őrzi. Mindennapi használati tárgyakat és ünnepi darabokat mutat be, jól dokumentálva a magyar paraszti, polgári és nemesi rétegektől származó díszítőmotívumok és dísztárgyak változatosságát. Rajztanárok, lelkes amatőrök, néprajzkutatók, múzeumi rajzolók, szűcsmesterek, íróasszonyok, textilgyári rajzolók és ismeretlen alkotók munkái tárják elénk a magyar nyelvterület kézműveseinek gazdag mintakincsét. Reméljük, hogy gyűjteményünkben fellelhető motívumok sokfélesége esztétikai élvezetet és kreatív ötleteket is ad elfeledett mintakincsünk újabb felhasználásához.
Ismeretlen szerző - Gyógynövénytár
A gyógynövény-terápia napjainkban reneszánszát éli, növényi termékek széles
választéka jelenik meg gyógyszertárak, gyógynövénytékák és más szaküzletek pol-
cain. A sok-sok gyógynövény és a belőlük készült termék között egyre nehezebb
az eligazodás, és gyakran merül fel a kérdés: mit tudnak valójában a gyógynövények?
A könyv fiatal szerzőgárdája Dr. Szendrei Kálmán professzor szakmai útmutatá-
saival egy olyan, a hazai könyvpiacon egyedülállónak tekinthető kiadványt szer-
kesztett, amely tudományosan megalapozott, racionális ismereteket kíván nyújtani
a gyógynövények értékeléséhez. A könyvben szakirodalmi adatok, tudományos
adatbázisok, nemzetközi monográfiák és egyetemi tankönyvek anyagának feldol-
gozásával készült "evidencia alapú" tanulmányok olvashatók azon legfontosabb
gyógynövény-drogokról, amelyek a ma hatályos VIII. Magyar Gyógyszerkönyvben
hivatalosak.
A könyv elsősorban szakemberek - gyógyszerészek, orvosok - számára nyújt
munkájukhoz nélkülözhetetlen ismereteket, és minden bizonnyal a gyógyszerész-
és orvosképzés fontos oktatási segédlete is lesz. Haszonnal forgathatják továbbá
azok az érdeklődők is, akik tudományos tények alapján kívánnak informálódni a
gyógynövényekről.
Prof. Hohmann Judit
Adriana Rigutti - A csillagászat képes atlasza
Napközben örökké rohanunk, esténként hipnotizáltan bámuljuk a televízió képernyőjét. Elvakítanak bennünket a nagyvárosok fényei, lassan elfelejtjük a csillagos égbolt szépségét, alig emlékszünk már a Hold változásai, a bolygók mozgása, az évszakok eljövetele mögött munkáló jelenségekre, természeti törvényekre. Ez a pazar kiállítású könyv az emberiség legősibb tudományával, a csillagászattal foglalkozik: a legfrissebb kutatási eredményeket előtárva mutatja be a Világegyetemet, jellemzi Napunkat, a bolygókat, a csillagokat és a galaxisokat. Gazdag kép- és ismeretanyaga főként azok számára szolgál érdekességekkel, akik komolyan érdeklődnek a kozmosz jelenségei iránt, de nem barátai a matematikai formuláknak.
Megjelenés: 2006.
Csupor István - Erdély népi kerámiaművészete
A népi kerámiakutatás kezdete óta nem készült ilyen gazdag képanyaggal forrásmunka. A könyv ismerteti az erdélyi kerámia-népművészet kialakulását. Körzetenként tárgyalja a kerámiakészítés technikai megoldásait és motívumait; szász, székely és magyar kerámiaműhelyek művészetét. A mű készítését tíz éves kutatás előzte meg, mely lehetővé tette, hogy Erdély 60-70 éve múzeumokban elzárt tárgyai fotózhatóvá, és a múzeumok engedélyével közreadhatóvá váljanak.
Ötvös Nagy Ferenc - Ötvösművészet
Az iparművészet körébe tartozó ötvösségről még nem jelent meg ilyen összefoglaló tanulmánykötet, amely teljes részletességgel vezet be a korstílusokba, a szakma rejtelmeibe. Szól a drágakövekről, azok foglalásáról, mindenféle ötvöstechnikáról és nem utolsósorban az ötvösség díszítőanyagáról, a zománcról.
„Noha az ötvösművészetnek évszázadokon keresztül történelemformáló szerepe volt, nagyon kicsi a szakirodalma, és összefoglaló szakmatörténeti munka sem készült eddig. A felnövekvő nemzedék szinte semmit sem tud az ötvösművészetről, mert nem került be sem a szakközépiskolai, sem az egyetemi művészettörténet tananyagába. A művészeti képzésben az ötvösök, fémművesek nem sajátíthatják el szakmájukat, és nem léphetnek a fejlődés útjára, ha a szakma történetét nem ismerik. Az ötvösművészetben a személyes alkotás és tevékenység nemcsak a puszta egyéni adottságok kifejlesztésével, kibontakoztatásával alakul ki, hanem a fennmaradt értékek megismerése által is. Ezzel az ötvösszakma-történettel a művészettörténeti oktatásban és az ötvösművészetért rajongó műértők táborában - remélhetőleg - nagy űrt sikerül kitölteni.”