Idő: a század első évtizede, a helyszín: egy a többitől semmiben sem különböző, álmos svéd kisváros. A jeles tradíciókat őrző és tovább nemesítő színház igazgatója, Oscar Ekdahl hirtelen meghal, maga után hagyva feleségét, a gyönyörű, kitűnő színésznőt, Emilie-t, s három gyermekét, Amandát, Alexandert és Fannyt. Ekkor lép be életükbe a világról és erkölcsről vallott elveit merev kegyetlenséggel élő és alkalmazó Edvard Vergérus püspök, akihez Emilie feleségül megy. A tízéves Alexander és a nyolcéves Fanny sorsa egyszeriben lidércnyomásos fordulatot vesz: gyermekvállaikra iszonyú teherként nehezedik a püspök-gyám embertelen morális terrorja, amely alól csak egy rémtörténetbe illő kifejlet menekíti meg őket…
Ingmar Bergman, korunk egyik legnagyobb filmrendezője írónak is kiváló. Az Oscar-díjas film alapanyagául szolgáló forgatókönyv megrendítő olvasmány, önmagában is megálló pompás irodalmi alkotás.
A filmet Magyarországon is bemutatják.
Kapcsolódó könyvek
Szerb Antal - A Pendragon legenda
Egy fiatal magyar tudós XVII. századi misztikusok után kutat a British Museum könyvtárában. Earl of Gwynedd, a Pendragon család feje meghívja várába, és Mrs. Eileen St. Claire, egy csodálatos fiatal nő, titokzatos gyűrűt küld az Earlnek az ifjú tudóssal.
Így kezdődik Szerb Antal egyedülállóan izgalmas, nagyszerű szatirikus detektívregénye, amely a legendákkal teli, varázsos walesi tájra viszi el az olvasót, ahol a képzelet szülte kísértetvilág a kor valóságos kísérteteivel ütközik össze egy hatalmas örökségért folyó izgalmas hajsza keretében.
A Pendragon legenda Szerb Antal sokoldalú tehetségének sajátos kifejezője. A homo ludens, a játékos ember, aki kirándul saját szférájából a tudománytól legtávolabbra eső könnyű, szórakoztató irodalom műfajába, és megtölti azt szellemének fényével, bebizonyítja, hogy fantasztikus és bűnügyi regényt is tud írni, sőt jobbat, mint ennek a műfajnak az iparosai. Mert ő közben magas színvonalú irodalmat is közöl, és bírálja, kinevetteti azt a sznob angol úri társaságot, mely oly nagyon fogékony a misztikumra. S ezzel tulajdonképpen ezeknek a műfajoknak a paródiáját adja.
Yann Martel - Pi élete
Pi Patel különös fiú. Egyesek szerint (közéjük tartoznak a szülei is) bogaras. Tizenhat évesen elhatározza, hogy nemcsak hindu akar lenni (születésénél fogva az), hanem keresztény és moszlim is. És keresztül is viszi az akaratát: nemcsak hogy megkeresztelkedik, de beszerez egy imaszőnyeget is. Hősünknek már a neve is furcsa: keresztnevét - Piscine Molitor - egy párizsi uszodáról kapta. Iskolatársai persze Pisisnek csúfolják, mire ő lerövidíti a nevét, és a gyengébbek kedvéért felírja a táblára: π=3,14.
Az is furcsa, hogy egy állatkertben lakik Pondicherry városában, amelynek apja a tulajdonosa és vezetője. És éppen itt kezdődnek a bajok: az állatkert nem jövedelmező - a család úgy dönt, hogy eladja az állományt, s átköltöznek Kanadába. Az Észak-Amerikába szánt példányok egy része velük utazik a Cimcum nevű teherhajón. A hajó egy éjszaka valahol a Csendes-óceán kellős közepén elsüllyed. Az egyetlen túlélő Pi Patel - valamint egy mentőcsónak-rakományra való állat: egy zebra, egy orangután, egy hiéna - és egy bengáli tigris!
Kezdetét veszi a jámbor, vallásos és vegetáriánus Pi több mint kétszáz napos hányódása a végtelen vizeken. Vajon mennyi és miféle leleményességre van szükség ahhoz, hogy egy kamasz gyerek meg egy két és fél mázsás tigris kialakítson valamiféle békés egymás mellett élést? S ha ez sikerül is, honnan és hogyan szereznek ételt-italt ilyen hosszú időn át? Egyáltalán: mivel telhet ilyen hosszú idő a végtelen, de korántsem kihalt tengeren? Milyen kalandok, milyen élmények várnak rájuk? Meg lehet-e úszni ép ésszel az ilyesmit?
A Spanyolországban született, Kanadában élő Yann Martel egy csapásra világhírű lett ezzel a lebilincselően izgalmas és fájdalmasan szép könyvvel, amellyel elnyerte a Booker-díjat is.
William Wharton - Madárka
Madárkát, a Philadelphia külvárosában élő kamasz fiút eleinte a galambok érdeklik, tőlük akarja ellesni a repülés tudományát. Amikor azonban barátjával, Allal fölmászik egy gáztartály tetejére, és onnan "lerepülve" kis híján halálra zúzza magát, apja elégeti a galambdúcot, és ezzel véget vet fia "galambkorszakának". Madárka ekkor a kanári életét kezdi tanulmányozni, s miközben Al érdeklődése a testedzés, a sport, a lányok felé fordul, ő kitart a madártenyésztés és nagy álma, a repülés mellett. Álma úgy lesz valósággá, hogy a valóság lesz álommá: Madárka oly bensőséges kapcsolatba került parányi védenceivel, hogy köztük találja meg a család védett melegét, sőt a szerelemnek, a beteljesülésnek, az utódok nemzésének és útra bocsátásának, a szabadságnak, a teljes életnek örömét, madárrá válik maga is. A valóság azonban nem kevésbé makacs,mint az álom. Madárka az emberi világban elmegyógyintézetbe kerül. Itt találkozik vele újra gyerekkori barátja, Al, a II. világháború európai hadszínteréről sebesülten hazatért "hős", aki harctéri élményeinek hatására újraértékeli magában az őrültség és az épelméjűség fogalmát, hogy a regény végén a madár-létét feladó s éppen ezzel megőrző Madárkával együtt repüljön ki a "kakukkfészekből".
Jodi Picoult - A nővérem húga
Amerika keleti partvidékén egy tipikus kertvárosi házban él egy tipikusnak korántsem mondható háromgyermekes család.
A legidősebb testvér, Jesse már a "sötét oldalon" jár, a középső lány súlyos leukémiás, akinek életben maradásáért a két szülő ádáz küzdelmet vív; a húg, Anna pedig - a tudomány jóvoltából - eleve azért született, hogy genetikailag megfelelő donor legyen nővére számára. Amikor a beteg Kate körül forgó családi élet ellen lázadó tizenhárom éves Anna beperli szüleit, hogy önrendelkezési jogot nyerjen a saját teste fölött, minden megbolydul.
A lelki örvények egyre lejjebb húzzák a jogászból lett főállású anyát, a tűzoltó-mentős-amatőr csillagász apát, a kényszerűen koraérett gyereket, sőt még az Annát képviselő fiatal ügyvédet és annak elveszettnek hitt kedvesét is.
A krízishelyzetet a népszerű írónő felváltva láttatja a hét szereplő szemével, bravúrosan váltogatva az idősíkokat is. Miközben egy lebilincselő, gyors léptű regény fejezetein nevethet-zokoghat az olvasó, olyan hitelesen elevenedik meg előtte a kertvárosi otthon, a kórház, a tárgyalóterem és a tűzoltólaktanya világa, mintha dokumentumfilmet nézne.
A végkifejlet pedig majdnem akkora meglepetéseket tartogat, mint egy krimi.
Kurt Vonnegut - Bajnokok reggelije
Ez a lexikonként is forgatható, gazdagon illusztrált regény valójában születésnapi ajándék. Kurt Vonnegut, Jr. írta önmagának, az ötvenedik születésnapjára. Az volt vele a célja, hogy - miként hajdan a rabszolgatartók tették a rabszolgákkal - felszabadítsa kitalált szereplõit. Személyesen. A Bajnokok reggelije világszerte sokmillió olvasót nevettetett meg és gondolkodtatott el, mert bizony nagyon különös könyv. Sok-sok könyv született arról, hogy a Bajnokok reggelije mennyire nagyon különös könyv.
Krasznahorkai László - Sátántangó
".... a regény tere újra egy világ, és... ez a világ - alakjai által - dúsan tagolt, rétegzett, hierarchizált, a mindennapi cselekvésköröktől az álmokig és fantamagóriákig, az egyetemes világrendtől az élet egyszerű újratermelésén és a társadalmi helyen keresztül az emberi méltóság és méltatlanság etoszáig.
... A Sátántangó korszakalkotó mű."
Radnóti Sándor
"Sátántangó afféle perpetuum mobile, egy megtévesztési és megtöretési láncon át nyilvánuló létszerkezet, melynek nincs felelőse, csak állapota van, melyre különféle hitek, remények, öncsalások vetülnek... A tehetetlenség és mozdíthatatlanság halálos kitáncolásában áll e regény nagyszabású volta... Nyomasztó, egyben mélyen lélegző könyv: élőlény, mint minden igazi epika."
Balassa Péter
Harper Lee - Ne bántsátok a feketerigót!
A Ne bántsátok a feketerigót! írónőjét feltételezhetően nem kis mértékben ihlették személyes élményei regénye megírásakor. Ezt nemcsak abból a tényből következtethetjük, hogy a regény cselekménye Alabama államban játszódik le, ahol a szerző maga is született, hanem más életrajzi adatokból is. Mint az eseményeket elbeszélő regénybeli leánykának, az írónőnek is ügyvéd volt az édesapja. Harper Lee gyermek- és ifjúkorát szülőföldjén töltötte, ahol valóban realitás mindaz, amit regényében ábrázol, és ez a valóság vérlázító. A regénybeli alabamai kisvárosban ugyanis feltűnésszámba megy az olyan megnyilvánulás, amely a négerek legelemibb jogainak elismerését célozza, különcnek számít az olyan ember, aki síkra mer szállni a színesbőrűek érdekei mellett. A regény egyik legnagyobb érdeme éppen abban van, hogy sikerül erős érzelmi hozzáállást kiváltania az emberi egyenjogúság megvalósítását célző eszme mellett. Harper Lee a középiskola elvégzése után jogtudományt tanul. Egy évig Oxfordban diákoskodik ösztöndíjasként, aztán Alabamában folytatja tovább tanulmányait. Mint az egyetem folyóiratának szerkesztője, itt kerül először kapcsolatba az irodalommal. Tanulmányai befejezése után New Yorkba költözik, de nem folytat ügyvédi gyakorlatot, hanem különböző szerkesztőségekben dolgozik, sőt egy időben tisztviselői munkát vállal egy légiforgalmi társaságnál. A Ne bántsátok a feketerigót! 1960-ban jelent meg, a következő évben Pulitzer-díjjal tüntették ki. A regényt számos nyelvre lefordították, s talán nem érdektelen az sem, hogy a belőle készült film is hatalmas sikert aratott.
Arthur Golden - Egy gésa emlékiratai
Elbűvölő, lélegzetelállító történet egy titokzatos világról, amely egy letűnt kultúra rejtelmeibe, egy japán gésa életébe enged bepillantani. A történet egy szegény halászfaluból elkerülő 9 éves, kék szemű kislányról szól, akit eladnak egy gésa házba. A hű önéletrajzi leírásból tanúi lehetünk élete átalakulásának, miközben beletanul a gésák szigorú művészetébe, ahol a szerelem csak illúzió, ahol a szüzesség a legmagasabb áron kel el, ahol a nő feladata, hogy szolgáljon és tudásával elbűvölje a befolyásos férfiakat. Átélhetjük a háború okozta változást, amely egy új életforma kialakítására kényszeríti a gésákat, nem hoz szabadságot, csak kétségbeesést és vívódást.
Cormac McCarthy - Az út
Az út, amit üszkös romok és rothadó tetemek szegélyeznek. Az út, amin éhes útonállók hordái és tébolyult koldusok portyáznak. A semmibe tart. Az út, amin egy apa és a fia halad...
A fekete égből por és hamu hullik a hideg földre, a fény, az élet és az értelem kiveszett a világból. A fiú sosemvolt gyermekkorának játékait rejtegeti a rongyos pokróca alatt. Az apa egy pisztolyt, két golyóval, hogy bármikor véget vethessen a szenvedésüknek.
McCarthy lecsupaszított világában az emberi lét alapvető kérdéseinek súlyával szembesülünk. Van-e helye a túlélés puszta ösztönén túl a szeretetnek és az egymás iránt érzett felelősségnek? Van-e értelme az elviselhetetlen körülmények ellenére reménykedni egy jobb jövő létezésében? És végül lesz-e erőnk nem fölfalni egymást?
Ingmar Bergman - Jelenetek egy házasságból
"Három hónapig írtam ezt a könyvet, de egy fél élet tapasztalatai sűrűsödnek benne. Nem vagyok benne biztos, hogy fordítva jobb lett volna. Talán választékosabbnak hatna. Valahogy megszerettem ezt a két embert, míg velük foglalkoztam. Eléggé ellentmondásosak lettek, néha félénkek, gyerekesek, néha egészen felnőttek. Rengeteg butaságot összebeszélnek, néha meg valami okosat mondanak. Félénkek, vidámak, önzők, buták, kedvesek, okosak, önfeláldozók, ragaszkodók, mérgesek, szelídek, szentimentálisak, kiállhatatlanok és szeretetre méltók. Egyszerre."
Az írónak is egészen kiváló nagy svéd filmrendező "regénye" egy mai házasság felbomlásának történetét mondja el, a szeretet és taszítás bonyolult lélektanát elemzi.
Szilágyi István - Kő hull apadó kútba
Komor, baljós hangulatú hegyek között fekszik Jajdon, a nevében is fájdalmas város. Egy asszony minden éjjel köveket gyűjt kosarába, és a kútba önti súlyos terhét. Vállát, kezét sebek borítják, de a már régen kiszáradt kút egyre követeli az áldozatot. Ilka csak akkor nyugodhat meg, ha sikerül teljesen betemetnie a tátongó mélységet, és vele együtt az egész múltat: szüleinek korai halálát, a város minden lakója iránt érzett ellenszenvét, és a környezetében szokatlan és titkos kapcsolatát egy nála jóval szegényebb, családos férfival. Ilka sajátos vezeklése mégsem hoz feloldozást: sorsa menthetetlenül tragédiába torkollik. A történet a huszadik század első felében, a nagy kivándorlások idején játszódik, és egy nem mindennapi bűntény mozgatja a főszereplőt – de mindenki lelkét elkövetett vagy elkövetni vélt, titkos bűnök mérgezik. Feloldhatatlan ellentét van a jajdoni polgárok és a hegyeken élő parasztok között, mintha csak az Ókori spártaiak és „körüllakók” elevenednének meg Erdélyben. De öröknek tűnő a feszültség polgár és kereskedő, paraszt és városlakó, gazdag és nincstelen között; eközben Jajdon is lassan, de megállíthatatlanul halad a pusztulás, az enyészet felé.
Hunter S. Thompson - Félelem és reszketés Las Vegasban
Őrült utazás az Amerikai Álomért. Száguldó piros kabrió, Isten saját prototípusa és a Fehér Nyúl. Ha teli a fej meszkalinnal, csak lövöd a bakot sorra. Bármit teszel, ami jónak tűnik. Vegasban annyi született hülye hemzseg, hogy a drog csak a zsarukat és a heroinszindikátust érdekli. A pszichedelikus szereknek nincs különösebb jelentősége egy olyan városban, ahol bármikor besétálsz egy kaszinóba, és ott éppen egy gorillát feszítenek keresztre, méghozzá villogó neonkeresztre, amely hirtelen ringlispillé változik, és a dúvadat szédült körökben pörgeti a tömegesen fogadó szerencsejátékosok feje fölött.
Paul Auster - Az illúziók könyve
A regény elbeszélője egy professzor, akinek családja egy légikatasztrófában meghal. Már-már összeroppan és elhajítja magától az életet, amikor véletlenül lát a tévében egy műsort a némafilmről és benne egy ismeretlen komikus végre megnevetteti. Érdeklődés támad benne iránta és könyvet ír róla, egy napon azonban levelet kap a komikus családjától...
A regény újdonsága, hogy a megszokott austeri motívumok mellett filmes eszközökkel is dolgozik. Alapkérdése, hogy élhet valaki egy élethossz alatt több életet, időről időre teljesen hátat fordítva önmagának; hogyan lehet valaki élőhalott, vagyis halott már életében és élő jóval a halála után.
Csáth Géza - Egy elmebeteg nő naplója
E század elején egy csodálatos fantáziával és íráskészséggel megáldott fiatal nő került a budapesti Moravcsik-féle elmeklinikára. Akkortájt végezte ott éppen klinikai gyakorlatait dr. Brenner József fiatal orvos, Csáth Géza néven országos hírű novellista és zenekritikus. Rendkívül sokoldalú tehetség: zenél és zenét szerez, felfedező értékű zenekritikát ír, ráérez a legújabb festészeti ízlésre, s úttörője a novellaműfajnak. Akármibe fog, mindig és mindenben megelőzi kora gondolkodását, ízlését, műveltségét. Így van ez orvostudományi munkásságával is. A nagy tekintélyű, de konzervatív iskolát képviselő Moravcsik professzor égisze alatt a szakmában még igazán sehol el nem ismert freudi módszereket alkalmazza betege pszichés védelmi mechanizmusainak föltárásában, megismerésébe. A korszak magyar tudományosságát a teljes nyitottság jellemezte az új törekvések iránt. Még a konzervatív Moravcsik és orvosgárdája is eltűrte, sőt segítette kezdő orvosa freudista kísérleteit. Egy zseniális adottságokkal rendelkező elmebeteg, egy zseniális fiatal orvos és lélekbúvár író, valamint egy minden újra fogékony tudományos környezet szerencsés találkozása eredményeképpen született meg Az elmebetegségek pszichikus mechanizmusa.
Ez a munka azonban nemcsak tudománytörténeti jelentőségű. A laikus számára is rendkívüli olvasmányélmény. Nemcsak azért, mert A. G. naplóföljegyzései, pszichéje védelmére kialakított szimbólumai szépírói értékűek, hanem azért is, mert Csáth Géza a tudós pontosságával s a finom érzékenységű szépíró beleérző képességével deríti föl A. G. lelkivilágának legtitkosabb zugait.
Erich Maria Remarque - Nyugaton a helyzet változatlan
Erich Maria Remarque 1898-ban született, s a tanárképző padjából került az első világháborúba. Húszéves korában szerelt le. Ő és társai, akikkel egyszerre vonult be, semmi egyebet nem láttak a világból, csak az iskolát és a frontot. A Nyugaton a helyzet változatlan az ő szenvedéseik és kiábrándulásuk története. Hőse, Paul Baumer, csak apró vonásokban különbözik társaitól. A lövészárok élete nagyjából egyforma emberekké gyúrja őket. A front iszonyata mindent kiéget belőlük, egyetlen erényük, egyetlen kincsük marad: a bajtársiasság. Megrázóan igaz, őszinte írás ez a regény. Óriási sikerét kétségtelen értékei mellett annak is köszönhette, hogy megjelenésekor már szükséges volt a belőle harsogó figyelmeztetés: íme, valójában ez a háború, vigyázzatok, nehogy újra belesodorjanak benneteket! Hiszen ekkoriban egy müncheni sörház asztalai mellett már a második világháború sikerére isznak az osztrák káplár hívei. De ami ebben a sodró lendületű regényben a humánum magas hőfokán megfogalmazódik, ma is eleven problémája az emberiségnek, s még sokáig nem veszíti érvényét.
Charlotte Brontë - Jane Eyre
A regény vadromantikus cselekménye, érzelmessége révén nagy sikert aratott. Címszereplője koldusszegény árvalány, akit egy komisz nagynéni nevel, majd beadja a lowoodi árvaházba. Jane tanítói oklevelet szerezve egy gazdag birtokos, Rochester házában lesz nevelőnő. A bonyodalmak viszont főként ezután kezdődnek...A bátor és tiszta, önmagához és szerelméhez mindig hű Jane vezeti el a XIX. század Angliájának világába az olvasót, aki az ő tisztán látó szemével figyelheti a kastélyok színesen kavargó társasági életét és a színes kavargás mögött megbúvó könyörtelen önzést.
Mihail Bulgakov - A Mester és Margarita
"A kéziratok nem égnek el" - mondja Woland, Bulgakov regényének talányos Sátánja, s ez a szállóigévé vált mondat a szerző munkásságának, főművének, _A Mester és Margaritá_nak akár a mottója is lehetne. A regény-Bulgakov számos hánytatott sorsú írásához hasonlóan- csak jóval az író halála után, 1966-ban jelenhetett meg, s azóta világszerte töretlen a népszerűsége. _A Mester és Margarita_ a világirodalom egyik alapműve, amelyben Bulgakov a szatíra, a groteszk és a fantasztikum eszközeivel részint szuggesztív képet fest a húszas-harmincas évek Oroszországáról, részint minden korra érvényes módon mutatja be a történelmi és személyes kínok, kötöttségek közt vergődő, hívő és hitetlen, nagyot akaró és tétován botladozó ember örök dilemmáit. Felejthetetlenek a regény figurái: Woland, aki egyszerre Sátán és a felsőbb igazságszolgáltatás képviselője; a Mester, aki a hatalmi gépezettel szemben álló Művész örök jelképévé vált, s aki regényen belüli regényben sajátos módon meséli el Jézus történetét; maga Jézus (Jesua), aki Bulgakov értelmezésében úgy elevenedik meg előttünk, mint nagyon kevés Jézus-regényben: Isten fia ő, de egyúttal modern, töprengő értelmiségi; a szörnyű fejfájással küzdő Pilátus, aki hiába látja a valódi értékeket, nem tud túllépni gyávaságán; a gyönyörűséges Margarita, aki maga az örök nőiesség...
Michael Ondaatje - Az angol beteg
A toszkanai Villa San Girolamo, az egykori apácazárda előbb német erősség, majd szövetséges kórház. Ahogy a háború észak felé mozdul, a betegeket elviszik. Csak Hana, a fiatal kanadai nővér marad ott, és megszállottan ápolja a feketére égett "angol" betegét, Almássy László grófot, akit beduinok szabadítottak ki lángolva lezuhant repülőgépéből a sivatagban. Aztán megjelenik Caravaggio, a tolvaj, Hana elesett apjának barátja, akinek két hüvelykujját kémkedés gyanúja miatt lecsapták a németek, és a fel nem robbant bombák után kutató Kip, az angol hadsereg szikh utásza. Négyük világa egyszerre zárt és nyitott. Mert minden gondolat és mozdulat kapcsolódik valamilyen korábbi érzéshez, élményhez. Minden megnyilvánulásának nagyobb a jelentősége önmagánál. Keveredik múlt és jövő, képzelgés és valóság. Négyük sorsa - múltban, jelenben, jövőben - találkozik és szétválik. Számukra a vallomások, beszámolók, az önvizsgálat ideje ez: iszonyú sok minden történik a világban és a lélekben. A Villa San Girolamo egy sziget a háborúban, egy sziget a reménytelenségben és reményben.
Miloš Forman - Jean-Claude Carrière - Goya kísértetei
Az 1790-es forradalmi évek legismertebb spanyol festője, Francesco Goya két portrén dolgozik egyszerre. Az egyik Lorenzo Casamaresről, a szegény, tehetséges parasztfiúból lett dominikánusról, a spanyol inkvizíció befolyásos papjáról készül. A másik egy dúsgazdag madridi kereskedő tizennyolc éves, angyali bájú leányáról, Inésről, aki eretnekség vádjával hamarosan az inkvizíció ítélőszéke elé kerül. A kínvallatás során mindent beismer, így börtönbe vetik, ahol Lorenzo lesz a gyóntatója, lelkiatyja. Sőt, több is annál...
Szabó Magda - Az ajtó
Álmában nem, de életében egyszer kinyílik az ajtó az írónő előtt. Szeredás Emerenc ajtaja, amely mások számára örökre zárva marad. A megingathatatlan jellemű, erkölcséhez és hiedelmeihez tántoríthatatlanul ragaszkodó asszony házvezetőnőnek áll az írónőhöz, ám első perctől nyilvánvaló, hogy ő diktál. Gazdája megmérettetik, és nem találtatván könnyűnek, Emerenc nem csupán otthona, hanem lelke ajtaját is megnyitja előtte, ha csak résnyire is. Így sejlik fel Magyarország huszadik századi történelmének kulisszái előtt egy magára maradt nő tragikus, fordulatos sorsa. Vajon mit őrizget az idős asszony a hét lakatra zárt ajtó mögött?
Az ajtó a ki- és bezártság, a születés és a halál ősi jelképe. Állandó kettősség jellemzi a két főhős áhítatosan odaadó, máskor szinte gyűlölködő kapcsolatát is. A szeretet kapujában állnak. Sikerülhet-e végül beljebb vagy elengedni egymást?
Az ajtó Szabó Magda talán legismertebb regénye: Szabó István forgatott belőle filmet, és 2015-ben felkerült a The New York Times sikerlistájára.