Ajax-loader

Glória ​csak annyit hajlandó adni egy kapcsolatban amennyit vissza is kap, apró megnyilvánulásokért is viszonzást vár, feltétlenül érezni akarja, amit tesz, azért jobban szeretik.
Cara elégedetlen, mert “Chuck nem jelent biztonságot. El sem tudom képzelni, hogy meg tudna védeni veszélyes helyzetben, de még a ház körüli munkákban is olyan ügyetlen.”
Belinda kételkedik Rayben, mert: “Ha valóban annyira szeret, mint mondja, elvenne feleségül. Nincs időm évekig arra várni, hogy végre elhatározza magát.”
Mindannyiunknak elindul a fantáziája már a kapcsolat kezdetén. Vágyaink vannak, reményeink, hogy a partnerünk majd néhány dologban úgyis változni fog. Titokban abban bízunk, hogy a rossz szokások, apró villongások majd maguktól eltűnnek, óhajaink és elvárásaink beteljesednek.
Amikor szerelmesünk mégsem változik, csalódottá, illúzióktól megfosztottakká válunk. Fokozatosan jövünk rá, hogy párunk nem tud megváltozni, nem tud igényeinkhez alkalmazkodni, és titokban szívesen megszabadulnánk tőle.
Nem várunk-e sokat a másiktól, amikor rá akarjuk erőltetni akaratunkat, és még meg is sértődünk, ha nem “engedelmeskedik”? Nem nekünk kellene-e inkább szégyellni magunkat, amiért nem vesszük észre a visszajelzéseket, hogy meddig ésszerű elmenni, és mi az, ami már túlzás?

Kapcsolódó könyvek

Értékelések

Rukkola értékelés
-/5

Statisztika

5.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
kívánságlistán
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók

  • Nem szerepel egyetlen kollekcióban sem.