Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


vicomte
5.0/5

Az ​illatok az orron át egyenesen a lélekig hatolnak.

Beszívom az antikvár könyvek illatát, és ismét nyolcéves vagyok: ott kuporgok a könyvtár hátsó sarkában, ahová az ifjúsági könyveket suvasztották, és tágra nyílt szemmel válogatok az elképesztő választékból.
Futás közben megcsap a nyíló orgona illata, és máris a főiskolás szerelmem mellett sétálok egy hatalmas, virágba borult orgonafa alatt.
A sülő mézeskalács és a forralt bor illata életem első maradéktalanul boldog karácsonyát idézi.

Nincs még egy olyan inger, ami annyira felkavaróan hatna az emberre, mint az illatok.
Nincs az a festmény, zene vagy írás, ami tized olyan élesen fel tudna idézni szemlélőben egy hangulatot, mint egy intenzív illat.

De az illat nem maradandó.
A nyári zápor utáni friss illat ugyanúgy az enyészeté lesz, mint a másnaposságtól pállott borverejték.

Süskind könyvének egyik zseniális ötlete abban állt, hogy nem csupán felismerte, hogy az ember képtelen szabadulni az érzékszervei fogságából, hanem volt mersze azt az érzékszervet kiválasztani, amely a legérzékibb ingereket közvetíti.
A másik zseniális ötlete az volt, hogy ezt a motívumot a zsarnokság és a magát a zsarnokságnak önként alávető emberek témája köré építette fel.

Jean-Baptiste Grenouille, akit megtett a könyve főszereplőjének, torzszülött.
Nem azért, mert élesebb szaglással rendelkezik, mint a legjobb vadászeb, hanem mert olyan csökevényes a lelke, hogy hiába ismeri fel az összes illatot és érzékeli az emberekben a tiszta vonzerő esszenciáját, ezt nem elragadottan élvezni, hanem megkaparintani és uralni vágyik.

Olyan vadul sóvárog a szeretet, pontosabban az iránt, hogy bálványozzák, hogy ezért bármit megtesz.
Ha nem egy emberformájú kullancs lenne, akkor szinte tiszteletre méltó lenne az elszántsága. Mivel azonban semmilyen nehézség, a legsivárabb nyomorúság sem tudja megérinteni a lelkének csökevényét, még annyi szánalmat sem képes kelteni, mint egy pincebogár.

Mikor végül elérkezik a megdicsőülésének órája, megvetően ébred rá, hogy hiába uralhatná immár az egész világot, mégis magányos maradt.
Azt elérheti, hogy bálványozzák, de ő pontosan tudja, hogy őszintén, szívből szeretni soha nem fogják.
Hamis a győzelme, mert csak kicsikarta a szeretetet.

Hiába a csökevényes lelke, ezt még ő sem képes elviselni.
S azzal, hogy ezt felismeri, és nem kér belőle, valójában morálisan magasabb szintre emelkedik, mint a történelem számtalan zsarnoka, akik nem csupán élvezték ezt a talmi imádatot, de minden szívfájdalom nélkül tiporták le híveik tömegét, hogy a hatalmat megtarthassák.


Nikolett0907
5.0/5

“(…) ​az illat közvetlenül a szívbe hatol, és ott határozottan dönt vonzalomról és megvetésről, undorról és kedvességről, szerelemről és gyűlöletről. Aki ura a szagoknak, az uralkodik az emberi szívek fölött is.”

Úgy látszik, most azon korszakomat élem, hogy olyan könyvek után kutatok, melyeket megfilmesítettek, és nagyon vegyes ítéletet kaptak.

Pár hete egy kedves ismerősömmel arról beszélgettünk, hogy kell e a tv “porfogónak” a lakásba. Ugyanis egyikünk se kapcsolja be túl sűrűn és bizony, így csak a helyet foglalja.
Nálam, azért ez sokkalta többről szól, hiszen ez még a szeretet nagypapámé volt, akinek oly sokat köszönhetek, szóval inkább emlék és, mint olyat nem szeretném kidobni.
Visszatérve erre a bizonyos beszélgetésre, szóba kerültek a silány, semmitmondó műsorok, de a filmek közül is bizony válogatni érdemes. Aztán említésre került eme kötetből készült film változat is, hogy mennyire tetszett neki és érdemes megnéznem.
Nem árulok zsákbamacskát, mint film nem érdekel, de mint könyv annál inkább.
Tehát előbányásztam az olvasatlan kupacaim közül és most úgy döntöttem ki is olvasom.
Legnagyobb döbenetemre ez több, mint jó volt.

A történet középpontjában egy különleges képességgel született fiatalember áll, aki a XVIII. század Párizsában született, Jean-Baptiste Grenouille. Különlegessége a szagok érzékeléséhez és a saját szagának megmagyarázhatatlan hiánya adja, de sajnos ebben a korban igen csak kívülállóvá teszi a társadalomban. A gazdag érzékelési világ, amit egyedül ő birtokol, megszállottá teszi, és egyetlen életcélja, hogy a tökéletes illatot fellelje és megőrizze. Ezt fiatal, szépséges lányok illat esszenciájából kinyerve.

Ez nem is hangzik olyan rosszul így első kőrben, na de a kivitelezéssel vannak némi bajok.
Az árván felnőtt Grenouille hánytatott élete, a szeretet és törődés hiánya, egy érzelmileg és társadalmilag halmozottan hátrányos helyzetű fiatalemberré cseperíti. Mégsem ez jellemzi a karakterünket, ugyanis a lelki sérülései mintha nem is léteznének.
Ennek tudatában nem kicsit csodálkoztam rá a következő eseményekre és tulajdonképpen végig izgultam az egész könyv olvasását.
Egy véletlen folytán válik gyilkossá, mely elindít egy olyan láncolatot, melyben nincs megállás. Megszállotja lesz a különleges esszencia keresésének és megőrzésének.
Erről és még számos más érdekességről szól ez a nem mindennapi történet.

Azt kell, hogy írjam, meglepően jól szórakoztam.
Az olvasásom folyamán képpé állt össze az események láncolata és szinte egy kivetített vásznon néztem végig Grenouille megszállottságát, üzöttségét és azon végkifejletett, melyre nem számítottam.

Még mindig elképeszt az emberi mocsok, a tudás hiányából eredő gonoszság és azon nézetek, melyeknek ha nem felelünk meg “pusztulásra” ítéltettünk.
Remek társadalmi korrajz is egyben ez a mű, mely számos olyan elemet tartalmaz, melyet ha figyelmesen olvasunk egy kor teljes képi atlassza tárul szemeink elé, és az összkép számomra undorral párosult.

A könyv erőssége az író hihetetlen minősségi írástechnikája, mely egy szokatlan, de egyébként sablonos alap sztorit is képes különlegessé tenni.

Nagyon örülök, hogy végül ezt a könyvet választottam.
Sokat kaptam tőle, és még jó ideig velem marad.

Egy élmény volt.


Nikymeria
2.5/5

Képtelen ​vagyok erről bármit is mondani.
Gyönyörű és undorító egyszerre. Összességében nézve nem az én stílusom.
Mikor jobban belemerültem a kullancs történetébe, még az én orromban is megelevenedett egy-két illat, szerettem volna, hogy illatozzon a könyv, de nem. Néha pedig elkapott az unalom a hosszú leírásoktól.
Így aztán legtöbbször dühített Grenouille. Egy pillanat erejéig sem tudtam beleképzelni magam a helyébe, helyzetébe, bőrébe. Szóltak volna nekem, én ezer örömmel összetörtem volna 12-szer.


cicus61
3.0/5

Hát ​ez megint nem az én világom. Nagyon szeretem a finom illatokat, akár parfüm, akár ennivaló, akár virág, de nyílván aki ennyire érzi és eggyé válik az illatokkal, az egy mester. Na meg gyilkos :) :) A főszereplő borzasztóan nem szimpatikus, és nem azért mert egy szörnyeteg, hanem az egész személyisége miatt. A történetben néha a szépség és néha a borzalom volt az uralkodó. Az nagyon visszavett a történetből, hogy néha szétuntam az agyam. Nem lett kedvenc.


SteelCurtain
5.0/5

Mivel ​az ember is az állatvilágból emelkedett ki, ezért valószínű, hogy egykor az orrunk éppoly fontos és finoman kalibrált érzékszervünk volt, mint a szemünk és a fülünk. Később ez a szervünk folyamatos hanyatlásnak indult, olyannyira, hogy egyes amatőr mesterszakácsok ma már nem a jellegzetes égett szag, hanem a konyhából kitóduló vastag, fekete füstfelhő alapján állapítják meg, hogy alighanem ehetetlen lesz az ebéd. A parfüm főszereplője rendhagyó figura. Neki magának semmilyen szaga sincs, így még az a kérdés fölvetődik, hogy ember-e ő egyáltalán. Ugyanakkor olyan bámulatosan érzékeny orral rendelkezik, hogy azzal az állatvilág legnevesebb szaglászait is lepipálná. Nem csoda, hogy a regény olvasóit és szereplőit egyaránt az orránál fogva vezeti. Süskind igen jó érzékkel mutat rá, hogy nemcsak szemünket és fülünket manipulálhatják, az ember a maga tökéletlen érzékszerveivel valósággal manipulátor iránt kiált. Az, hogy Jean-Baptiste Grenouille nem csak önálló szag, de gyakorlatilag minden érzelem és erkölcsi érzék nélkül jött a világra, még a legnaivabb olvasóban is elültetheti a kétséget, hogy ez a XVIII. században játszódó történet valójában nagyon is XXI. századi kérdést boncolgat. Ha képesek vagyunk elfogadni, hogy adott körülmények között egy brutális cselekménysor eredményeként létrehozott parfüm hasonló mechanizmussal hat a befogadókra, mint a TV reklám, a politikai nagygyűlés, az óriásplakát,vagy éppen a drogok, akkor semmi hihetetlent sem találunk a történetben. Főként, hogy ezek birtoklásáért többnyire szintén vért ontanak.
Szerencsére néhány éve a nejem rávett, hogy nézzem meg vele A parfüm című filmet. Pedig, hogy berzenkedtem ellene! Nem lett kedvenc, de tetszett. Így amikor a könyv a kezembe került, a horror címke ellenére sem hajítottam a sarokba. A Vértestvérek után aligha lettem volna képes még egy agyzsibbasztó történetet végigszenvedni. Szerencsére szenvedésről ezúttal szó sem volt. Sőt!
Egyébként miért is horror ez?


Pandalány
5.0/5

Emlékszem ​az érzésre, amikor először olvastam a könyvet. Annyira különleges, annyira más, mint a többi regény ebben a műfajban, igazából még besorolni is nehéz valahova. Alapvetően a krimik közé tenném, de nem a szokványos értelemben. Sokkal összetettebb történet, mint egy krimi, ahol keresünk egy gyilkost és nagy eséllyel megtaláljuk.
Itt azonban gyakorlatilag első perctől fogja tudjuk ki a gyilkos, és azt várjuk, mikor derül fény a kilétére a többi szereplő számára is. Egy olyan gyilkos a főszereplő, akinek nem az ölés a célja, hanem egy egészen más indíttatás. Jean-Baptiste Grenouille személye egyszerre ijesztő és zseniális, nehéz megítélni. A 18. században játszódó történet sötét és izgalmas, miközben lélegzetvisszafojtva várhatja az olvasó a végkifejletet. Grenouille egy francia piacon, egy halárus bódéjánál látta meg a napvilágot és a szerencsének köszönheti életét. Viszontagságos gyerekkora után egy olyan szakmát tanul ki, mellyel szenvedélyének hódolhat és ez okozza vesztét egyben. Bámulatos és tökéletes szaglása segítségével képes minden illatot megkülönböztetni és szétválasztani. És mindez hogyan teszi őt sorozatgyilkossá? Egy véletlen folytán történik meg az első gyilkosság, mely után dönti el, hogy képtelen ellenállni a kísértésnek és meg fogja alkotni a tökéletes illatot, magát az emberi parfümöt.
Bővebben: http://pandalanyolvas.blogspot.com/2020/10/blogturne-patrick-suskind-parfum-egy.html


csillagka
4.5/5

Minden ​érzékszerűnk közül talán az orrunkat becsüljük a legkevésbé. Miközben az állatvilág egy része, főleg a rovarok feromonokkal kommunikálnak, a méhkirálynő azzal uralja a népét, az ember “két -féle” illatot ismer a jót és a rosszat. Azt hiszem Solohov Csendes Donjában van egy részlet mikor a férj arról panaszkodik, hogy a felesége mosakszik és ezért már se íze, se bűze, ( lehet, hogy másik könyvben, de valahogy ez ugrik be) mosakszunk illatosítunk (már aki) és nem veszünk tudomást róla, hogy bizony lehet olyan vegyület ami az orrunkon keresztül érdekes dolgokra csábít. Az illat (kémia)rengeteg kapcsolatot egy pillanat alatt eldönt, nincs mit tenni, X-et utálni, Y-ont szeretni kell. Ha rajtam múlna inkább szerelmi parfümöt készítenék mint bájitalt.
Nagyon elítélhető módon, de talán ezért is értettem Baptiste motivációját. Sajnáltam, hogy nem volt esélye a kreatív alkotó életre. Fel szerettem volna emelni és kicsit megszeretgetni, hátha akkor más utat választ. Simán el tudom képzelni, hogy vannak ilyen emberek, akiknek valamelyik érzékük kifinomultságával a környezetük fölé emelkednek, ha hagyjuk őket elkallódni a rossz úton is gyorsabban, magasabbra haladnak, hiszen olyat éreznek vagy tudnak, amihez a nagy átlagnak halvány lila dunsztja sincs.
Érdekes könyv, kivételes probléma, nagyon jól megírva. Féltem, hogy kicsit vontatott lesz, de semmi ilyet nem tapasztaltam, a citromfű és bergamotton olajok világában.


MissFortune
2.5/5

Többre ​számítottam.
Ugyan én is elég érzékeny orral rendelkezem, nem igazán tudtam beleélni magam a történetbe. Nem olvastatta magát, szívem szerint abbahagytam volna, de ilyet elvből nem szoktam csinálni. Így hát alig vártam hogy a végére érjek.
Nem igazán tetszett. Voltak jobb részek, mikor illatokat kotyvaltak, de nagyrészt unalmas volt számomra.


entropic
4.5/5

Tudtátok, ​hogy a Nirvana Scentless Apprentice c. dalát ez a regény ihlette?

https://www.youtube.com/watch?v=GYPDJg9mz1g

Én eddig nem, bár feltűntek a dalszövegben régebben is olyasmik, hogy “every wet nurse refused to feed him”, szóval hogy egyetlen szoptatós dajka se akarta őt etetni – mégse kötöttem össze a dalt a regénnyel, egészen tegnapig, amikor is gyakori szagos-ebédeink egyikét költöttük el néhányan, és amikor megemlítettem, hogy épp ezt olvasom, nálam sokkal elszántabban Nirvana-rajongó kollégám rögtön mondta, hogy szerinte ez a Nirvana-szám pont erről szól. Aztán ellenőriztük, és valóban.

Amúgy meg mit mondjak.
K*rvajó ez a regény. Ez a rohadt gyilkos düh és a szépség és a remeteség! Beleremeg a szívem.
És a szagok, ó.
A madeleine-süti illata (nem vagyok Proust, de attól még ott vagyok, ahol ő képzeli, hogy ott van); meg az ing illata, amit úgy 16 évvel ezelőtt terített vállamra szívem akkori szottya, midőn a hűvös estében hazafelé tartottunk a franc-se-tudja-már, hogy honnan, de az illatot most is érzem; meg a megmagyarázhatatlan trágyaszag, ami régen hajlamos volt Debrecenben terjengeni időnként, és lehet, hogy még most is terjeng.

Most kiszagolok a ház udvarára nyíló ablakomon, hogy megállapítsam, cigizik-e lenn éppen valaki. Ha nem, akkor lemegyek. Az tuti, hogy nem akarok emberszagot. Nem akarom más emberek cigijének szagát.


Roszka
4.0/5

Láttam ​a filmet, jó régen. Olvastam a könyvet most, de nem igazán nyert meg magának egyik sem. Ennyire unszimpatikus, mondhatni szinte undorító szereplővel én még nem igazán találkoztam, pedig olvastam pár könyvet. Maga a történet amilyen rövidke, olyan jól kidolgozott. Csak épp taszító.Ezért talán szerencsés is vagyok, mert rövid. Gyomor kell mindkét alkotáshoz.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
4.2/5

Statisztika

55.0
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány

Címkék

Kollekciók