Ajax-loader

További értékelések

Az alábbi értékelések a Moly.hu-ról származnak. A Rukkola értékelésekhez kattints ide.


Zseniális ​lélektani regény az egyszerre rendkívül éles elméjű, ugyanakkor mégis mulatságosan korlátolt főkomornyikról, erről a megindítóan szánalmas _szörnyeteg_ről.

Több nagyszerű értékelés is született a könyvről, ezek közül hármat emelnék ki:
@cotta:
…képes leszek-e leírni azt a káprázatos nyelvi stílust, ami végigborzongatott mindannyiszor, amikor kinyitottam a könyvet, magyarán át tudom-e adni a tökéleteset?
Számomra ugyanis a Napok romjai egy hibátlan regény, minden benne van, amit szeretek: elegáns filozofálás és egy hihetetlenül érdekes karakter.
http://moly.hu/ertekelesek/724618

@eme
Nem nehéz felismerni Mr. Stevensben a II. vh.-ba belebonyolodott, önmegtagadó, gondolkodásmentes milliók típusát.
A komornyik visszaemlékezése, a néha visszarettentő emlékek előtti megtorpanása, útra indulása, élni próbálása és az elvesztegetett idő, élet visszaszerzésének lehetetlensége nemcsak az egyes ember, hanem egy pár nemzedék elé tartott tükör is, felszólítás az önvizsgálatra, ugyanakkor a tettek, döntések visszafordíthatatlanságának tudatosítása.
http://moly.hu/ertekelesek/548659

@szigiri
A név iránti giri az a kötelesség, hogy a hírnevet makulátlannak kell megőrizni. […]
Mr. Stevens számomra egy megingathatatlan, ezüsttisztítóval és munkabeosztásokkal küzdő angol szamuráj volt. Vagy inkább kamikaze. De mindenesetre egyszerre angol és japán. Valamilyen szinten az angolok az európaiak japánjai, a furcsa szigetlakók furcsa szokásokkal, szóval nincs ezen mit csodálkozni. De elsősorban mégsem a szamurájimádóknak ajánlanám, elég kevés a közelharc. Inkább a „távolharc” jellemzi, és a távolság itt inkább az időbeli értelemben zajlik, az elszalasztott lehetőségekkel.
http://moly.hu/ertekelesek/832477

Ezekhez csak annyit tennék hozzá, hogy a cselekmény egyik fő szála – egy reménytelen szerelem szívszorító története – és az egyesszám első személyű narratíva elfedi, hogy milyen kegyetlen is lehet egy ilyen ember a valóságban.
A kegyetlenséghez nem feltétlenül szükséges a gonoszság, elegendő az érzéketlenség is, bár én Mr. Stevens cselekedetei mögött néha éreztem a szimpla rosszindulatot is. De mivel a nézőpont nagyon elfogult, lehetséges más olvasat is, [[Kazuo Ishiguro]] regényének egyik titka épp ez a nyitottság.

Nagyszerű könyv, erősen ajánlom!


szadrienn
5.0/5

Elegáns, ​finom irónia és csodaszép angol tájak.
Egy sikeres antihős, aki felér pályája csúcsára, de közben elsuhan mellette az élet. Egy olyan ember monológja, aki mindig görcsösen kifelé, a külső elvárásokra figyel, és annyira elszántan ragaszkodik az eljátszott szerephez, hogy elveszti a kapcsolatot saját belső világával. Pedig a valódi érzelem, a boldogság lehetősége talán csak egy karnyújtásnyira lett volna.
A vérbeli angol főkomornyik tragédiájának hiteles történetét rendhagyó módon egy japán szerző minden részletében tökéletes regényéből ismerhetjük meg.
A könyv zsibongó fájdalmat hagy maga után, és önvizsgálatra késztet. A korlátokat mindig a külvilágban keressük, de végül saját magunkban találjuk meg.


Csendkönyv, ​bánatkönyv, vigaszkönyv. Lélekrajz, korrajz, jellemrajz. Stevens, Miss Kenton, Őméltósága és vendégei. Szolgálni egy életen át, felvenni az edény alakját, kitölteni a rendelkezésre álló teret, míg jön és elmúlik egy korszak, meg az élet nagyja. Derült égből öt nap filozofálás, mentegetőzés, számvetés. Tökéletesen kidolgozott, elegáns, szívfájdító szöveg, egy tűpontossággal megalkotott, megindítóan magányos és kegyetlen karakter nézőpontján keresztül.


Ha ​blogom lenne, most egy nagyon hosszú elemzését olvashatnátok ennek a kötetnek, szétboncolgatva eme antihős szomorú, sanyarú, de boldog tudatlan karakterét és életét.
De nincs, így csak szubjektív én-véleményt, vagy inkább élményt firkálnék ide.
Stevensek vagyunk, Stevensek vagyunk mind. Stevensnek voltunk nevelve, Stevensenek generációja alkotott minket.
Szomorú dolog, de remélem mikor mi is rájövünk arra, hogy mit is ért az életünk, még nem leszünk ilyen szép korban és lesz esélyünk kitörni ebből a körből.


cicus61
2.0/5

Annyira ​unalmas és alig-alig csordogáló történet volt, hogy alig vártam, hogy vége legyen. Maga a történet nem volt rossz, de Stevens gondolatai, szinte csak ebből állt a történet, nem igazán tudtak a könyv mellett tartani. A könyv egészében ez volt a tendencia, néhol felbukkant egy kis izgalom, de ez nem mentette meg számomra a könyvet. Miss Kenton kimondottan az agyamra ment, kicsit túl sokat tartott magáról. Nem tetszett.


pannik
4.5/5

Egészen ​közel van az öt csillaghoz nálam ez a könyv.
Nem vettem volna meg, kölcsön kaptam, mégpedig azért nem vettem volna meg, mert nagyon furcsának találtam, hogy egy japán író, hogy a francba fog hitelesen írni az angol (!) komornyikok világáról, az angol arisztokrácia és kiszolgáló személyzetük ezen korszakának érzelmi rezdüléseiről? Hogy lehet ezt hitelesen átadni külföldiként (még akkor is ha kint él Angliában már régóta?)

Aztán elkezdtem olvasni, és kb az első 50 oldal után, már egyáltalán nem érdekelt a hogyan, csak a történet.
Nagyon szomorúan, méltóságteljesen van megírva ennek a főkomornyiknak a története. Gyorsan haladtam vele (kivéve az első kb. 50 oldalt), érdekelt mi lesz, mi fog történni a nagy találkozáson.
Borzasztóan hidegrázós élmény az édesapja elvesztését ahogyan kezeli, egyszerűen döbbenetes és az író elképesztő jól visz minket bele, hogy a kiváló főkomornyik mitől is volt anno olyan kiváló. Hihetetlen, hogy így mentek a dolgok, hogy ennyire háttérbe kellett helyezni az ént és a saját dolgokat.
Nem tudtam, hogy sajnáljam Stevens-t, vagy szánjam. Aztán a végére felmentettem magamban valamelyest azzal, hogy a korszak elvárásainak áldozata ő, talán csak annyiban vétkes, hogy elképesztő módon, mindenáron meg akart felelni (apjának, munkaadójának Őlordságának, a nagy főkomornyikoknak és mindenki másnak).

Ajánlom elolvasásra, a kezdeti vontatottságot ki kell bírni, hogy aztán egy nagyon szomorú, de érdekes és hidegrázós élmény részesei lehessünk.


mbazsa
5.0/5

„Hol ​is olvasható a kitűnő történet a lordról meg az inasáról? Az elvonultan élő fiatal lordot megkérdezik, miért nem vesz részt az életben. A lordot a kérdés megrendíti: mi az élet? Hát társaság, versenyek, barátok, megnősülni, családot alapítani, mondják neki. Vagy úgy – feleli a lord -, nos ha ez az élet, ezt elintézi helyettem az inasom.” (Kertész Imre: Gályanapló)

Kazuo Ishiguro regényében azonban mintha a fordítottja történne meg, mint amiről az idézett Kertész-citátum szól. Persze eszembe jut egy másik magyar analógia is. Stevens főkomornyik nem más, mint amit Édes Anna is megtestesít Kosztolányi regényében, ő az „ideális szolga.” A japán/brit író (anti)hőse egész életét az örökös szolgálatnak szenteli. Persze mindezt megideologizálja, és egy nemes eszme szellemében teszi. Az olvasó ilyenkor egyből reflektál, és önismeretet tart: vajon van-e valami, aminek én is alárendelem a saját életemet?

Az író a 19. és a 20. század eleji angol regényhagyományt idézi meg művében. Az én-elbeszélő nyelvezete az archaikus és a fennkölt stílust imitálja, amely azt az érzést kelti, mintha az olvasó is a 20. század eleji, arisztokratikus Angliában járna. Stevens tudatfolyamába kapunk betekintést, amelyben az előtörő, felszínre jövő emlékképekből szép lassan kirajzolódik egy egész élettörténet. Egy ötnapos utazáson kísérhetjük végig a főkomornyikot, ahol elsősorban nem csak a „mindig zöld Albion” délvidéki tájait csodálhatjuk meg, hanem sokkal inkább a főszereplő elméjének legmélyébe léphetünk be. Végig érezzük, hogy a gyönyörű tájak, a szép mondatok és a nemes eszmék mögött valójában mindvégig egy élettragédia lappang.

Stevens sorsa egyszerre tragikus és komikus is egyben. Olyan paradox, mint a személyisége. Egyszerre okos, de egyben korlátolt is. Lehet sajnálni, de ugyanakkor meg szánalomra sem méltó. Egyszerre hős, hiszen végig kitart a nemes eszme szellemében, de ugyanakkor meg antihős is, pont emiatt. Élete fő problémája egyben identitásának lényege is. Stevens mindent arra tesz fel, hogy hogyan váljon jó főkomornyikká. {{Ez még akkor is prioritást élvez, amikor az apja haldoklik, illetve emiatt veszíti el élete szerelmét is. De nem csak a magánélete, hanem a munkája is kudarcra van ezáltal ítélve, hiszen hiába marad egész élete végéig lojális az urához, amikor az a jó hírnevét és a becsületét is elveszti egy helytelen politikai döntése miatt.}}

A szerző egyszerre ad lehetőséget a tragédiának és a komikumnak is. Igen, a regényben van humor is, persze amolyan igazi angol humor. {{A legviccesebb rész mindenképpen az, amikor hősünket megbízzák azzal, hogy szexuálisan világosítsa föl az egyik lord fiát. Ugyancsak ironikus a regény zárlata, amikor Stevens valamit mégiscsak megsejt abból, hogy az egész életét elcsellózta, és azon kezd el gondolkozni, hogy hogyan lehet a nap romjaiból építkezni. Amúgy a metafora zseniális. És végül arra jut, hogy gyakorolnia kéne a poénkodást, amit jelenlegi gazdája is sűrűn alkalmaz.}}

Azt nem tudom, hogy a Nobel-díjas író mennyire jeleníti meg a brit és a japán tradíciót regényében. (Már csak azért sem, mert a japán kultúrában nem vagyok annyira járatos, mint az angolban.) Ha elfogadjuk, hogy mindkét szigetország valamiféleképpen hagyományőrző, akkor Stevens főkomornyikot tekinthetjük egy igazi szamurájnak is, aki még hisz az ősi etikettben, persze pont ez lesz egyben a veszte is. Azonban főhősünk élettörténete mindenképpen arra figyelmeztet bennünket, hogy éljük meg tudatosan a saját létünket, mielőtt az elmegy mellettünk, mert akkor már csak tényleg „a nap romjaiból építkezhetünk.” Meg persze arra is int, hogy rendszeresen tartsunk helyes önvizsgálatot, és vizsgáljuk felül, hogy mi az, ami igazán fontos az életünkben, és aszerint éljünk.


Nagyon ​szép! Pont erre volt most szükségem, egy kis megállásra, eleganciára, múltbe tekintésre, hogy a jövőt tudja tervezgetni, hogy hálát adjak annak ami és ahogy van!
Tetszett a sodrása a könyvnek és a sorok közzé ékelt figyelmeztetés sem utolsó: bizony, könnyen félre lehet érteni a körülményeinket, az egyetlen életünket…


tgorsy
5.0/5

Visszafogott ​méltósággal elrontott élet.
Jobb, mint a film.


SteelCurtain
5.0/5

Előbb ​meghökkentett, hogy egy japán szerző egy ennyire tipikus angol háziszolgát, egy főkomornyikot választ könyve főszereplőjévé, aztán elkezdtem élvezni a remekül megírt történetet, végül elkezdtem csodálni Kazuo Ishiguro-t, mert a tökéletes lakáj-mentalitást behelyezte egy konkrét történelmi pillanatba, s elővarázsolt a cilinderből egy, a gazdájánál is jóval nagyobb sznobot, egy érzelmileg az egysejtűekkel rokonságot mutató komornyikot, aki tökéletesen fölszámolja önállóságát, s minden téren kritikátlanul azonosul a nácikkal rokonszenvező gazdájával. Érdekes, habár csöppet sem rokonszenves alak. Olvasás közben olykor felrémlett előttem [[Ladislav Fuks: A hullaégető]] krematóriumi dolgozója, akit tökéletesen rokonléleknek éreztem Mr. Stevens figurájával. . Egy kaméleon mintapéldányát vehetjük szemügyre, ki bármilyen gazda színezetét gond nélkül magára tudja ölteni. Szilárd jellem azon a talajon, melyen mindenkori fölöttese áll. Körömpiszoknyi hatalomra sincs esélye, de ő a hatalom fuvallatával is beéri. Túlzás lenne azt állítani, hogy feláldozza érte a boldogságát, mert azt sem tudja, hogy mi a boldogság. Egyszerűen nem is ismeri a magánélet fogalmát. Közömbösen megy el mellette. Közömbösen rúgja félre a boldogság lehetőségét. Nincs ott keresnivalója. Szabályellenes.
Ritkán érzem még a legjobb könyveknél is, hogy abban minden tökéletes. Ezúttal a karakterek, a sztori, a kidolgozás mind-mind halálpontosan a helyén van. Tökéletes.


← Vissza a könyv adatlapjára


Értékelések

Rukkola értékelés
5.0/5

Statisztika

184.3
átlagos pontszám i
0
aktív példány
0 példány értesítés alatt
0 prerukkolt példány
0 elérhető példány
0 eladó példány
0
stoppolás
0
folyamatban lévő rukk / happ

Címkék

Kollekciók